Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-11-09 / 90. szám
90. szám Sepsi-Szentgyörgy 1882. csütörtök, november 9. 9----------------------------------• S zerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Csiki-utcza, Mathcovies-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: еБеъиМе'ш- Ölcátü KÖ.VY VXYOM DÁJA, hová a hirdet heh' éft előfizetési pénzek bérmentesen intczendők. A hirdetmények és nyiltte- rek dija előre fizetendő. —-----------^=9P olitikai, társadalmi, ismeretterjesztő, szépirodalmi és közgazdászati lap. Æ „Háramszéía ^-egyesület11 hbatalds közlönye, XII. évfolaym. •......-.......... Me gjelenik ezen lap heten- kint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve : Egész évre 6 fit — kr. Fél évre ?> irt — kr. Negyedévre 1 irt 50 kr. Hirdetmények dija: ?< hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 0 kr. Bélyeg-díjért külön 30 kr. Nyit ttér sora 15 kr. . . —____.<■>_ B udapest, 1882. november 6. il. Л magyar (Jelegáczió külügyi bizottságában az idén simán és nyugodtan folyt le a monarchiánk külügyei feletti tárgyalás ; oly simán és nyugodtan, mint a milyent az utóbbi öt-hat év delegáczionális tárgyalásainál nem tapasztathattunk. Mi lehetett ennek az oka? Valószínűleg okozhatta az ellenzék fáradtsága, életuntsága is, mely teljesen elvette kedvét a kapczáskodástól s a népszerűségnek nagy theoriák felállításával való keresésétől ; de hát a fő ok alkalmasint az lesz, hogy lassanként elsimultak azon ellentétek, melyek külügyi politikánk s a közvélemény követelései közt több éven át tagadhatlanul fenforogtak. Valamint egész Európában nincsenek most az érdekeknek és törekvéseknek olyan ellentétei, melyek miatt közeli összetűzéstől az általános béke megzavarásától kellene tartanunk, úgy Magyarországon sincsenek az érdeknek és törekvésnek ily ellentétei, a nép közvéleménye s a kormányok között, legkevésbé a külügyi politikát illetőleg. Ez a jelenlegi, aránylag kedvező állapot. — Persze mindenki tudja, ösztönszerüleg érzi, hogy ez csak ideiglenes ; látjuk, tudjuk, hogy mindenfelé az államok egymásközti viszonyaiban, imitt- amott nehezen elsimítható érdekellentéteiben jövő nehéz összeütközéseknek gyúanyagai vannak felhalmozva, hogy a nagyhatalmak külügyi politikája, katonai tevékenysége egyenesen arra irányul, hogy a mindinkább közelgő élethalál-harczra elkészülve legyenek ; ám ezen tudat — mely majdnem bizonyosságnak nevezhető — senkit sem akadályozhat meg abban, sőt inkább egyesíti az arra szolgáló törekvéseket, melyek arra a c/.élra irányulnak, hogy azon rövid időt, melyet földrészünknek a viszonyok békében eltölteni megengednek, minél inkább meghosszabbítsuk s a kecsegtető kilátást az esetleg rövid ideig tartó, de áldásos békeidőre sötét gondok által minél kevésbé értéktelenjük. Külügyi kormányunknak a magyar delegáczió előtt tett nyilatkozatai és közleményei nagy jelentőséget nyernek a föntebb jelzett készülő s a kormányok s parlamentek minden törekvései daczára végleg el nem odázható katasztrófákkal szemben. Arról van a kérdés: hogy mikor az elhatározó összeütközésre fog kerülni a sor, az osztrák-ma- gyar-német szövetséghez mily viszonyban fog állani Olaszország, a kis balkáni államok s ezek közt különösen Montenegro és Angolország? Meg kell vallanunk, hogy külügyminiszterünknek e kérdésben adott felvilágosításai nem oly neműek, melyek gondatlanságra s erőnk ápolásának elhanyagolására bátoríthatnának. Először is Olaszországgal szemben még mindig nem a legkétségtelenebb jóságu a viszonyunk, mit részünkről első sorban bizonyít az, hogy királyunk még mindig nem adta vissza az olasz királyi párnak bécsi látogatását. Azt mondják ugyan, hogy az udvariasságnak e viszonzása Rómában azért maradt el, mert Rómában az olasz király és a pápa közti viszony ellenséges s igy királyunk vagy a pápa iránt, ha őt meglátogatni elmulasztaná, vagy az olasz király iránt, ha a pápát meglátogatná, önkénytelenül is sértőnek kellene lennie. De mi azt hisszük, hogy ez nem lehet az igazi ok, mert az olasz királynak van elég városa, hol uralkodónk méltó fogadtatásra találhatna. A valódi ok alighanem az olasz viszonyokban, az olasz politikának két szint játszó mivoltában rejlik, melynél fogva egyfelől monarchiánk iránt a jó barátságot, hangsúlyozza, sőt esetről-esetré — mint a trieszti bomba-merénylők ügyében, tettekkel is kitünteti, másfelől pedig nem egész határozottan lép fel az olasz nép minden rétegében otthonos irredentist.a törekvések ellen, e törekvéseket teljesen nem desavouálja s annak csak opportunitását tagadja és czáfolja. Olaszország tehát, irányunkban halogatókig a szabadkézpolitikát tartja fenn, esetleg barátunk, esetleg szövetségesünk lehet — a szerint, hogy a barátság árát jobban tudjuk-e megadni, mint mások? ily viszonyok közt csak a mi politikánk is ilyen lehet Olaszország iránt, — s ez állapot felett igen örülnek a pápa világi hatalmának hívei, kik az európai anarchikus áramlat egyik fő forrásául s talán nem is egészen ok nélkül, az olasz viszonyokat az olasz államnak a pápa s vele a kath. egyház iránti ellenségeskedését tekintik. Montenegrót sem üdvözölhetjük barátunk gyanánt. Nem igen valósul a remény, hogy Montenegro végre belé fog nyugodni a berlini szerződés által teremtett uj állapotokba. Még ha nem is irigyelné tőlünk Herczegovinát, s ha az okkupáit, tartományok lakosai rokonszenvvel viseltetnének is monarchiánk iránt, Montenegro ereje jövő háborúnkban Oroszország előcsapatjául szolgálna. Ez magától értetődő dolog a teljesen eloroszositott Bulgáriáról s ezekkel szemben Szerbiára sem fektethetünk nagy súlyt — még a legjobb esetben som. Világos tehát, hogy minél erősebbé kell tennünk azon positiot, melyet monarchiánk védelmére a Balkán félszigeten elfoglaltunk. Van azonban egy megnyugtató pont, az Angliához való viszonyunk. Anglia ugyan alig fog tevőleges részt venni Oroszország ellen vívandó háborúnkban, erre a nagy orosz ellenség Beacons- field halála óta alig számíthatunk; de okos külpolitikánk, mely Bismarckkal egyetértésben Angliának Egyptomban szabad kezet enged, barátunkká tette a nagy brit birodalmat, s ennek jóakaró semlegességére s diplomáciai és anyagi közvetett segélyére bizonynyal számíthatunk. Külügyi állapotunknak összképe tehát nem leverő, sőt önérzetet keltő ; vannak szövetségeseink, melyek saját erőnk kapcsolatában megengedik, hogy reménynyel s bizalommal tekinthessünk a jövő események elé. В e 1 fö 1 d. Fejórváry Géza báró tábornoknak, a honvédelmi minisztérium államtitkárának ő Felsége a belső titko- tanácsosi méltóságot adományozta díjmentesen. E kitüntetés fényes bizonysága annak, hogy báró Fejórváry- nak a honvédség fejlesztése körül szerzett kiváló érdes meit legfelsőbb helyen is teljes mérvben méltányolják. A kivándorlás kérdése.^ A belügyminisztériumban több órai tanácskozás tartatott Prónay József államtitkár elnöklete alatt, a Felső-Magyarországból az utolsó években tapasztalt kivándorlás ellen hathatósnak és szükségesnek mutatkozó intézkedések megállapítása tárgyában. A belügyminiszter által összehívott enquete, melyben az érdekelt miniszterek kiküldött ^képviselői vettek részt, f. hó 5-én csak tájékozást serzett ez ügyben. A „Nemere" tárczája. Egy kis szóváltás. A „Nemerédnek 78. és 79. számában egy czikket adtam ki, melynek czime „Az ember és vallása“. Ezen ezikkemre tisztelt R. J. ur ugyan a „Nemerédnek 81. számában következő megjegyzéseket teszen, A tudomány érdeke annyiban forog fenn, a menynyiben nem engedhető meg, hogy annak irományai tévesén targyaltassanak a nyilvánosság előtt. A méltányos- sági tekintet pedig megköveteli, hogy a katholilms vallás ellen felhozott vádak, a positivismus világánál, mely elveszi a tudománynak felekezeti jellegét, utasittassanak vissza. Mi a visszautasítást illeti, akár mikor megtörténhetik, csak legyen helyesen. Hogy én a katholika vallást vádoltam volna, az nem áll, mert én a történelemről szólottám a pápákról ; a mi pedig történelmi adat, az nem vád; a pápát pedig nem kell azonosítani a vallással. A tisztelt R. J. urnák neheztelő hangon tartott czikkéből kiindulva, azon hiszemben vagyok, hogy en gémét reformáta hitűnek tart, ha ez úgy volna, hát akkor tévedés volna, mert én 1870-től kezdve rom. ka- t hol i к us vagyok. A mennyiben továbbá az egész czikké- bol következtetni lehet, hogy a pápa tekintélye melett kardoskodik, ez egy hálátlan fáradozás, mert ha az osztrák és franczia szuronyok nem tudják fentartani, R. J. ur nem fogja helyre hozni. Tisztelt R. J. ur engemet a csillagászatban megezá- folt, és én meghajlok az igazság előtt, hanem bátorkodom mentségemre következőket felhozni. Azt, mit tisztelt R. J. ur a csillagképek haladásáról, s a nap- éj- egypontok hátrálásáról méltóztatctt előadni ugyanazt- »zóról-gzóra 1800-ban a bées-ujhelyi akadémiában tanultam volt; de hogy másképen szólottám, mint a hogy tanultam, következendő oka van. Ha jól emlékszem, ugyan az 1820. évben találták meg a ílenderei állatkört, hogy ez az eset nem kis feltűnést és tudományi vitákat okozott, az elhihető. Ugyanekkor feszegették azt, hogy a csillagászati számítások hibásak, és sokan állították azt, hogy egy csillagkép haladása hat ezer évig tart. Hogy ezt hittem és tévedtem, azt most látom, fogadja hát uraságod köszönetemet helyrén fásításáért. Innen eltérve, azt mondja R. J. ur, hogy a katholika érzületet sértegettem az által, mivel azt mondottam, hogy a pápa birtoka bekeblezése után, kapott egy jó gázsit, abból tarthatott jó menázsit. a pinezék is jók. azokba lehet kitűnő borokat lerakni, s evvel punktum. Hogy a pápai birtoknak bekeblezését kárörömmel olvastam, az igaz, mert a pápák a politikai téren örökké zavartak, és ha lehetett, halásztak. Ok, mint világi ural- kdólc, ha szerződéseket vagy egyezményeket kötöttek és nem tetszettek, mint pápák a kötelezettség alól felmentették magokat, ha pedig meg voltak elégedve, mind a busz körmeikkel bele csimpeszkedtek s egy hajszálnyit se tágítottak. Nekem tehát nagy örömet okozott, hogy Victor Emanuel az efféle igazságnak véget vetett, és ha sarkastikus voltam, avval se fülét, se orrát le nem haraptam a pápának, róla is szabad beszélni, mint más emberről, mert ő is csak ember, s az igazság nem sérti katholika érzületet. Erre megint következik egy kesergés, hogy miért mondottam, hogy a pápa nagy templomi parádékat tartott. IX. Pius kínjában egyszer nagy ünnepet rendezett a pápaságának, máskor a bibornokságnak, megint máskor a kanönokságnak és tudja a manó, még miféle előléptetéseinek emlékére. Ennek ezélja a volt, hogy maga iránt figyelmet és szánalmat gerjesszen, és lett belőle egy - európai nagy lmliota; tehát a töblnég kimondotta az ítéletet. Egy másik jajgatás abból áll : hogy mertem azt mondani, hogy a pápa összehivat egy márkálist, mely nevetséges határozatokat hozott. A pápa 1809-ben üsz- szehivott a világ minden részéből egy conciliuniot, mely 1870-nek vége feléig tartott. Ebből a conciliumból lett egy márkalis, mert a jezsuiták, ezek a kath. egyház kozákjai, minden kortes fogásokat elkövettek, hogy a pápa csalhatatlannak nyilvánittassék, mi fájdalom! meg is történt, tehát a pápa vice-isten lett, ez nem csak nevetséges, hanem vallás sértő is. Erre kovácsoltak egy. uj dogmát, melyet ki is hirdettek, s melynek következtében minden katkolikus egyén, ki ezt a sületlenséget nem hiszi, legyen elátkozva. Tehát én tagadjam meg a józan eszmét és higyjek eféle hóbortokat, úgy hiszem, hogy ez elég nevetséges. Továbbá mondja tisztelt R J. ur, hogy az én szavaim a kegyeletet, melylyel a katholikusok a szent atya iránt viseltetnek, mélyen sértik, az igen természe- szetes; azért azok felett őszinte sajnálatát nyilvánítja. Lehet, hogy némely vakbuzgó vagy elfogult katho- likosuknak szavaim nem voltak kényükre, de ezen szerencsétlenek a jelen korban oly kevesek, hogy lámpással kell őket keresni, ezeknek a nézete hát nem nyomhat a mérlegben. Helyesebb lett volna, ha tisztelt R. J. ur a markálisi hóbortok felett nyilvánította volna sajnálatát. Eddig szólhattam valamit tisztelt Ií. J. ur csikkéhez, de a többit érintetlenül hagyom, mert tisztelt R. J. urnák érvei el nem fogadhatók. — Az igaz, hogy tisztelt H. J. ur a csikkemből egyes adatokat felhoz, de egyet se csúfolt meg érvvel, és mi több, egészen más dolgokat említ, melyek a tárgyhoz nem is tartoznak. Tisztelt R J. urnák két módja lett volna, esáfolatra, vagy a a történelemből kellett volna bebizonyítani, hogy én hi_ búsan szólottám, vagy a történelmet kellett volna meg. csúfolni, mi azonban lehetetlen. Különben is R J. u
