Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-03-26 / 25. szám
— 99 — Egyébiránt egyet feljegyzek a t. képviselő ur beszédéből ; azt tudniillik, hogy bár beburkolva, de mégis bevallotta azt, hogy a külön magyar hadsereg fentartása többe kerülne, mint a menynyibe kerül a jelenlegi hadsereg fentartása, (Ellenmondás a szélső ellenzékről.) Igenis azt mondotta, hogy nem az a drága, a mi sokba kerül, de meg is felel föladatának, hanem az, a mi talán nem kerül oly sokba, de nem is ér semmit. Ebből logikailag az következik, hogy a magyar hadsereg többe kerülne, mint a mennyit költünk jelenleg a hadseregre. Áttérek most a kisebbségi vélemény némely részleteire és ennek kapcsában Hoitsy Pál képviselő ur némely észrevételeinek taglalására. A re- duktiot sürgeti a kisebbségi vélemény. Hoitsy kép viselő ur hozzátette az előadó ur beszédére vonatkozólag, hogy a reductiot nem sürgeti a hadsereg létszámát illetőleg, csupán a szolgálati idő leszállítását kívánja. Előttem ez a kívánság uj. En úgy tudtam, hogy a szélső ellenzék a hadsereg létszámának leszállítását is követeli. A mennyiben tehát e tekintetben a mi álláspontunkhoz közeledtek, örvendek rajta és fölöslegessé vált, hogy tovább foglalkozzam e kérdéssel. A reductiot sürgeti te hát, nevezetesen a szolgálati idő reductioját. Nem tartom magamat szakembernek ezen a téren és igy nem tudom megítélni, vájjon a katonaság kiképzése és egyszersmind a katonai szellemnek — erre súlyt fektetek, bármennyire ne tessék a szó — a katonai szellemnek elsajátítására elegendő e két év, vagy szükséges három év ? De midőn eb- b n nem tartom magamat illetékes szakembernek, megtagadom az illetékességet a képviselő úrtól is, mihelyt az ő véleményével a szakemberek nézete és az európai hadseregek gyakorlata ellenkezik. Már pedig azt látjuk nevezetesen, hogy a legtöbb európai hadseregben három év a szolgálati idő, néhol több. Ennyi Németországban, több Francziaországban. Már most ilyen körülmények közt a mi nemzetközi súlyos viszonyainkra való tekintetből nem járulhatnék oly javaslathoz, mely által a hadsereg harczképessége gyengittetnék, mely által fegyelme lazittatnék, szelleme csökkent ve lenne és mely általában véve a mi monarchiánk haderejét más monarchia haderejével szemben interioritásba hozná. Erezzük mindnyájan a terheket, melyek ebből az adózó népre nehezednek. De ott, a hol létkérdésről van szó, ott az erőinegfeszités végső hatá ráig is el kell menni. Ezen viszonyoknak oka sem a párt, sem a kormány, sem a monarchia politikájában nem fekszik, hanem fekszik az európai bonyolult kérdések halmazában. Ezt a csomót egyedül az isten lesz képes vagy ketté vágni karddal, melyet a népek kezébe ad, vagy talán megoldani az emberiség láthatárának szélén már fölmerülő nagy társadalmi kérdések lassú, de biztosan működő ujjainak. Addig pedig, mig ez bekövetkeznék vagy egy, vagy más irányban : szenvedünk mi is a baj súlya alatt ép úgy, mini más népek szenvednek ; és szenvedünk azzal a vigasztalással, hogy mi soha e földön, mióta ezt hazánkul bírjuk, még dicsőségünk legfényesebb korszakában sem voltunk abban a helyzetben, hogy küzdelem nélkül tudtunk volna megélni és boldogulni. Hivatkoztak mind Hoitsy, mind Ugrón Gábor és Orbán Balázs képviselő urak beszédökben a múltnak egy fényes lapjára, mikor egy ujoncz nemzeti hadsereg valóban a nemzeti eszme és nemzeti politika által vezettetve, diadalról diadalra szállott a magyar zászló alatt. Csakhogy ez a hivatkozás egyáltalában nem alkalmazható a nor mális viszonyokra és békés időkre ; nem alkalmazható még egy külország ellen folytatandó háborúra sem. Forradalmat pedig ma Magyarországon senki sem akar. A forradalom lázas állapot, mely csodatettekre képesit ; de kivételes állapot. Szép, de szörnyű poezia egy nemzet életének , — csakhogy a nemzetek rendes életfolyása mégis a nyugodt próza, melyre nem szabad amannak törvényeit alkalmazni. Hiszen más népek is vittek véghez forradalom idejében csodálatra méltó tetteket. hrancziaország ilyen állapotban egész Európát leverte és ugyanazt a Eranc/iaországot nemrég Németország, a mely azelőtt aluszékony ha tatomnak tekintetett, össze visszatörte ; Csehország a huszitizmus rajongásában egész Németország haderejét eltiporta és később a bajor választófejedelem hadserege a cseheket egy óra alatt tette semmivé a Fehérhegyen. Ma, mikor a hadviselés technikája oly magas fokra fejlődött, ma, mikor minden nemzet a legnagyobb gondossággal iparkodik a maga hadseregét mentői tökéletesebben kiképezni, ma egyáltalában nem áltathatjuk magunkat azzal, mintha sikert vívhatna ki a magyar csupán a lelkesedés, egy eszme, egy szin vagy egy emlék által, mint Orbán képviselő ur mondta. Mindez ma nem elegendő; hanem sokkal inkább szükségünk van ar- ra, hogy megfogadjuk, ha már történelmi dolgokra hivatkozunk, Cromvellnek praoticus tanácsát, mely szerint imádkozzunk nagy emlékeink és nem zeti aspiratioink istenéhez, de egyszersmind „tartsuk szárazon a lőport Iй I. ház! Ugyanily általános okokból nem járulhatok a kisebbség azon positiójához sem, a mely az önkéntességi intézménynek kiterjesztését çzélozza a <\ gymnasiales vagy reálosztályt vagy épen a polgári iskolát végzettekre is. Nem járulhatok ehhez azért, mert az egyrészről méltánytalan, másrészről czélszerütlen. Méltánytalan mindazokra nézve, a kik kirekesztetvén ezen kedvezményből, még nagyobb teherrel fognak sujtatni ; czélszerütlen pedig azért, mert nem lehetne vele elérni az egyévi önkéntesi intézmény czélját — tudniillik a tisztté való kiké- peztetést. En sokkal inkább volnék hajlandó az ily kivételezéseket megszoritani, vagyis az általános védkötelezettséget kiterjeszteni. Nem feltűnési vágy izgat, sem nem ellenszenv vezet, sőt kijelentem mindjárt előlegesen, hogy én a legnagyobb tisztelettel viseltetem mind egyenkint az egyházi férfi ak iránt, mind pedig az egyházi testületek iránt. Elismerem nagy culturai és erkölcsi missioját e rendnek. De mindez nem tartóztatna vissza, hogy ha a nemzet közvéleményében megérett volna az erre- való eszme, hozzá ne járuljak a növendékpapságnak a védkötelezettség alá leendő vonásának javaslatához. Mondom, szívesen kiterjeszteném az általános védkötelezettséget minden felekezet theo- logiai tanulóira. A múlt napokban beszélte nekem egy ellenzéki padokon ülő képviselő társam, hogy midőn ő a német egyetemeken járt, még a nagy német dicsőség fénynapjait megelőzőleg volt ez, a német egyetemek theologiai ifjúsága kérvényezett azon irányban, hogy a honvédelmi kötelezettség jótéteménye és becsülete rájuk is kiterjesztes- sélc,mert ők nem akarnak páriák lenni. Ezt a német ifjúság tette. Es mit tett a magyar theologiai ifjúság 1848 ban? — Azt tette, mind a protestáns, mind akatholikus magyar ifjúság, hogy oda hagyta a kollégiumokat és a seminariumokat, de sőt még a zárdák növendékei is eljöttek és fegyvert ragadtak a hon védelmére. Ha tehát kötelezettség kiterjesztéséről volna szó, ahhoz hozzá járulnék ; de a kedvezmények kiterjesztéséhez nem járulha tok hozzá. Nem járulok sem ehhez, sem azon másik módositványhoz, mely azt tartalmazza, hogy a kik önálló üzletet örökösödés utján nyertek : 8 hét alatt kiképeztessenek a fegyvergyakorlatokra és aztán elbocsáttassanak. Nem járulhatok azért hozzá, mert kevés számú kedvezményezett egyén javára, annál nagyobb terhet rak azok vállára, kik e kedvezményben részesülhetnek. E részletekkel egyébiránt, melyekre kétségkívül nálam sokkal avotottabbak fognak észrevételeket tenni, nem bajlódom tovább. En t. ház a szélső ellenzék politikájának eszme menetében általában következetlenséget látok, tekintsem a dolgot akár a jelen törvényjavaslat alkalmából, akár azon álláspontból, melyet a szélsőpárt a fenforgó kérdésekkel és intézményekkel szemben elfoglalni szokott. (Halljuk, halljuk! Halljuk !) A szélső ellenzék a legmagasabb nemzeti vágyak elérését tűzi ki czélul; kétségtelen oly czél, mely ha elérhető, egy magyar embernek sem lesz ellene kifogása. (Helyeslés.) De valahányszor a nagy czél magaslatára kellene felemelkedni : mindannyiszor szűkmarkúnak, kicsinyesnek mutatja magát. (Halljuk! Halljuk!) Akar önálló független Magyarországot; ennek első elengedhetlen attribútumaként a független magyar hadsereget is akarja. (Felkiáltások a szélsőbalon: akarjuk!) De sokszor felhozatott már és jelenleg is felteszem a kérdést: hiszik e önök, hogy az nem nagyobb áldozatok árán lessz elérhető, mint azok, melyeket jelenleg meghoznunk szükségesek? Bizonyára sokkal nagyobb anyagi, erkölcsi és szellemi áldozatokat fog a czél megkívánni. Önök azonban ezt nem merik bevallani. Itt a házban még némi burkoltig^ a mint példát hoztam reá, elismerik; de künn soha sem vallják be sem szóval, sem lapjaikban. Önök mindég csak a magas vágyak csábitó képeit tüntetik fel a közönség előtt, de azt nem mondják meg, hogy azok megvalósítása mily áldozatokkal járna. (Úgy van! Úgy! a jobb oldalon. Ellentmondás a szélső baloldalon.) Mi azonban t. ellenzék nem akarunk egyszerre ily nagy czélokat, mi a reális politika emberei vagyunk (Helyeslés a jobb oldalon), mi azt mondjuk, hogy oly politikát csinálunk, mely az adott viszonyoknak megfelel, a mely még elég hosszú időre elég szép feladat megoldását tűzi ki számunkra, s a mely nem jár, isten a megmonthatója, milyen kocz- lcáztatással, mely megfejel a régi bölcs mondásnak is: hogy lehet valameddig előre menni, ha nem is lehet a legelső pontig. £s ennek fejében azt is megmondjuk, hogy minő áldozatokat kívánunk: oly áldozatokat, melyeket arczunk verejtékével keli meghoznunk épen úgy, a mint azt nehéz körülmények között más népek is meghozzák. Megmondjuk a népnek, hogy oly politikát akarunk, mely által a jelent biztosítjuk azért, hogy a jövőre biztosan lehessen számítani. Mi tehát áldozatot kívánunk a viszonyoknak megfelelő politika nevében és elfogadjuk a felelősséget azért, hogy a czélt elérjük (Helyeslés a jobboldalon), de önök a viszonyoknak ,_meg nem felelő politikát űznek és nem mondják meg az árát. (Ellenmondás a szélsőbalon.) Hol van itt a következetesség? Hol van az öntudatosság? A szélső ellenzék politikája, mint eszményi alapokon nyugvó, kiválókig lenne hivatva arra, hogy előmozdítsa a nemzet erkölcsi nemesedését, hogy tanítsa a népet arra, miszerint a nagy és általános erdekek jjelőtt_ háttérbe keli vonulni az egyéni érdekeknek és önzésnek. De ezzel ellenkezőleg önök az egyéni érdekeket legyezgetik, önök egész osztályok vállasról le akarnak emelni terheket, hogy annál súlyosabban essenek azok olyanok vállaira, kik a kedvezményezettek körén kívül esnek. Egy eszményi politikának nevelni kellene a népet nat>y szélokra, de pusztán az elégedetlenség szitása nem nevelő hatású eljárás. Nevelni kellene a népet a fegyelmezettségre és önmegtagadásra, mert ezen erények szükségesek ahhoz, hogy valamely nemzet nagygyá legyen. Ugrón t. képviselőtársam nemes pathossal idézte a példákat Róma és Athén történetéből, ö tudhatja, hogy azon államok csak addig virágoztak, mig polgáraikban a fegyelmezettség és a mérséklet erénye uralko dott. ö tudhatja, hogy Róma nem mindent egyszerre való akarással és nem egy nap alatt lett a világ urává. Ö tudhatja, hogy Carthagót pusztán az anyagi jólét, mivel hiányzott polgáraiban a fegyelmezettség és önfeláldozás, nem mentette meg a szörnyű bukástól. Ö tudhatja, hogy a fegyelmezettség minden népnél olyan vaskapocs, mely az erkölcsöket tartja össze, s mely nélkül azok széthullanak, mint az eresztékeiben megtágult faalkotmány. (Úgy van ! jobb felől.) Mi, t. ház, igaz, nem üzünk eszményi politikát. Mi azt mondjuk : Nemzetem, mi a jelen biztosításával akarjuk biztosítani a jövődet. Követelünk azért tőled súlyos anyagi, erkölcsi és szellemi áldozatokat. Küzdj, mert ezen a földön csak a küzdelem hozhzt pályabért. Küzdj azon meggyőződésben, hogy minden kis tér, melyet magad számára sikerült meghódítani, egyszersmind az előrehaladás egy lépcsőfoka lesz. (Úgy van! jobbfelől.) En tehát, mivel e törvényjavaslatban, habár szerény mérvben, találok uj vívmányokat, elfogadom azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául. (Elénk helyeslés, éljenzés jobbfelöl.j A Küküilők mentéről. Reg vágyakozom azon alkalomra, hogy Írjak valamit az én kedves székely atyámfiainak ott a háromszéki rónatájon, mi őket érdekelve, nekem azon édes megnyugvást adja, hogy rám emlékeznek, mint én reájok mindig és mindig. Es most, hogy már láttam is és tapasztaltam is az itteni viszonyokat is némileg, sietek is azok- ból egyetmást elmondani ; hisz mindig jó, ha az ember összehasonlításokat tehet: akkor, ha nehezebb is az ítélet, de biztosabb és tisztább. Nincsen itt az a pezsgő, életerős élet, mi van a székelység között ; bár teltételei annak ép úgy s talán sok részben még inkább megvannak, mint ott, de nincsen meg az emberekben a hajlam, a találékonyság, az ösztön a körülményeknek oly czélszerü felhasználására, mint az értelmes, hangyaszorgalmú székelységnél. Kevés és csekély itt a társadalmi élet, a mi van is, inkább elvont és nem nyilvános. Megy a munka, a kereskedés, az ipar, minden, de csak úgy, mint ment azelőtt évtizedekkel. Es elcsodálkozom, hogy az az elhíresztelt „kultur nép“ most mennyivei hátrább van. Városai rondák és piszkosak, milyent nem tűrne meg Sepsi-Szentgyörgy ; kereskedései ízlés nélkül yannak berendezve; az épületek régi mód szerint félemeletesen vannak • építve, alattok egészségtelen^ büzhödt pinczelakásokkal; sehol ízlés, csín ; pedig a luxus itt is megvan, s megvan bizony mellette a — szegénység is! Pedig itt is lehetne az ipart, kereskedést fejleszteni, de hiába! az illetőknek nem áll érdekökben azt általánossá tenni. Segesvárit a hires szövészet már már elenyészett; a csipkekötés a legalsóbb napszámosnők által g) akoroltatik, s annak fejlesztésére semmi nem tétetik, pedig ezt kellene éppen a gazdagabb kereskedőknek felkarolni és saját hasznukra is mint „szá.sz“ ipart a hazában szerepre segitni. A falusi nép ugyanaz, milyen évtizedek óta volt. Mindenekelőtt tiszteli papját és hallgat rá, azután tiszteli elöljáróját, s dolgozik, mint dolgoztak elődei. A szászok iskolái kitünően vannak rendezve, csak az a baj, hogy különben jól képesített tanítóik legtöbbje a „nagyDeutschthumnak“ egy-egy „nagy“ fia, és ezen eszmében tán nem is annyira elfogultak, mint inkább az egyházi fegyelem által oly elszánttá tétettek, hogy más tanítótestületnek tagjai se nem kívánnak lenni, se nem lehetnek, mint saját külön egyletüknek. A román nagy népesség, az már éppen igen alantas fokon áll ; és azt is saját nemzetiségebeli vezetői tették tönkre, különösen a felekezetiesség- gel. Ezt annyira túlhajtják, hogy a görög keleti és görög katholikus egymás iskolájába nem engedi növendékeit, inkább ha bármi kevesen vannak is, e&y*egy obsitos katonát teszen be tanítóul, évi 20 frt fizetéssel. Ezekből megítélhetők az itteni viszonyok, s levonható azon Ítélet, hogy ha a székelységnek nem kellett volna a múlt időkben mindég és min dég fegyverben lenni, s lett volna oly „fedett“ s nyugalmas ideje saját kultúráját úgy fejleszteni, mint most teheti és teszi is: akkor a „kultur nép“ elnevezést a székelyek kaphatták volna meg, mint hiszem és remélem, hogy a jövőben ezt is megkapja, a múlt „harczias“ és a jelen „szorgalmas“ szép epithetonjaihoz. Adja isten, hogy úgy legyen! . . . UqhMi
