Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1882-03-05 / 19. szám

74 Лczból, Bilekből és Trebinjéből nagyobb portyá­zások történtek északi irányban. Nehány nagyobb távolságban észreveit fegyveres emberen kivül nem találtak felkelőkre. A helységeket a férfiak- tól elhagyatva talá'ták. A nagyobb portyázásokat folytatják. Kisebb összeütközések voltak február 25-én az Orlava hegyen Koritó és Bunovias ^Kri- voscziában) mellett Ublitól délre. Hées, márcz. 1. Szkobelev ma reggel 6 órakor Münch ?nből ide érkezett s a Nordban hotelbe szállt honnan négy órakor délelőtt Varsóba utazott . Nem tudja, mi sors vár reá, talán száműzetés; re­ményű azonban, hogy sikerülni fog magát iga­zolnia. A szász gerjedelmek alkalmából. и. llraRSÚ, márcz,ins 2. A „N entere“ közelebbi számában vonatkozás­sal Rusticusnak a brassói szász urak, névszerint bück S z e p i és Schiel Frigyes urak magyar alkotmányos érzületére: elmondot­tam nézetemet; hogy mi lehet az oka annak, hogy azok olyan igazi muszka németek: arról szólok a következőkben. Midőn Bakk 1854 b n organisait, azon irány­eszméket tartotta szem előtt, melyek alkalmasok­nak mutatkoztak arra, hogy Erdélyben minden nemzetiségből osztrák czentralista legyen. S ezen szempontból osztotta be a kerületeket és járáso­kat olyan helyekre, melyek a szászok érdekeinek, (ők az ő czentralisztikus elveit vallották.) legjob­ban megfeleljenek. Es támogatták is ezek őt elvei­nek keresztülvitelében egész erélylyel. Mindezeknek daczára a 67-es kiegyezés után épen a szászok voltak azok, kik az ők régi kivált­ságaikat leghathatósabban reclamálták. Hogy ők ezen czéljokat elérjék, egész szász alázatossággal kopogtattak néhai br. Kemény Ferencz, gr. Mikó Imre, gr. Teleki Domokos gróf Bethlen János, é ő Zeyk Károly és br. Kemény Gábor erdélyi vezérféríiaknál, égre földre esküdvén ezek előtt, hogy ők Magyarországnak, illetőleg Erdélynek al­kotmányos polgárai s készek a haza javáért él ni-halni. Nem is volt alkalom, hogy fentebb említett nagy hazafiak bármelyike is a szászoknak hitelt ne adott volna és ne igyekezett volna ott, hol a magyar haza javának hátránya nélkül megadható concessiók voltak engedhetők, azoknak elnyerésé­ben ne segitettték volna a szászokat. így aztán megtartották Nagy-Szebenben a nagy katonai gar­ni ont, posta- és pénzügyi igazgatóságot és sok más országos hivatalokat Megtartották Brassónak is mindazon hivatalokat, kereskedelmi kamarát s mindazt, a mit megtarthattak számukra. Későbben elérték azt, hogy Szeben és Bras só rendezett tanácsú város hatalmát kiterjeszthette csaknem az egész Király földre s a közelébe eső román vidékekre. — Egyszóval a pénzügyigazga­tóságot és a szebeni jogakademiát — holott egyik­re sincs szükség országos érdekből — a szászok kedvéért tartják fenn mind e mai napig, csak­hogy a szászoknak panaszra alkalmat ne nyújtsa­nak. S mindezekért mi lett a köszönet? Az, hogy a nagy Németország előtt bevádolták a magyar nemzetet particularismussal és denuncziálták, hogy a magyar nemzet minden nemzetet elnyomni, a szabad fejlődést gátolni törekszik s minden nem­zetiségből erőszakkal magyart akar faragni. S je­lenben oda jutottunk, hogy a magyar parlament­ben mig képviselőik nem irtóznak a magyar ,kor- lcormánynyal szemben a legarczátlanabb rágalma­kat, mint tényeket hozni fel, addig idehaza facto- raik bujtogatják a románokat s várják azt az el­lenséget, a mely szerintök hivatva van a szent István koronáját darabokra tépni. Azt mondja Rusticus, „hogy Brassó szászsága elfeledte, hogy Brassó nagyrészt emelkedésének gyökereit a székelységtől nyerte;“ továbbá azt mondja, „hogy vege a régi szász prudentiának s ha azon utón halad, melyen van, rá nézve rósz következmények is hárulhatnak. Ezen nézetében Rnsticus téved, mert jól tudja Brassó szász polgársága, hogy emelkedésének gyökérszálai Háromszéken vannak; de azt is tudja, hogy valamint a régen múltban, úgy a jelen kor­mány is megadta minden eszközeit, melyek Há­romszék székelyeit Brassó adózóivá tették. Itt vannak minden állami, katonai, kereskedelmi, igazságszol gáltatási stb. intézmények, melyek az ország jöve­delmeit magukhoz vonják, és ha a háromszéki szé­kely ember adófizetőképes akar lenni, Brassót ki­kerülni nem tudja! Azt mondja továbbá Rusticus, hogy a szász- ság prudent iáját elvesztette. — F.z sem áll, mert Brassó, Háromszék — és ha azt mondom a szé­kelyföld nagy részének — pénzes tarisznyája, ak kor se tévedek. Higyje el Rusticus, hogy a kinek pénze van, megvan ahhoz a kellő prudentiája is. Elismerem, hogy S. Szentgyörgy város oly tetemesen haladott az alkotmányos korszakban, hogy annak természetes következménye lenne, ha Brassó városától, a vezérszerepet kiragadná Azon b m fájdalom, Sepsi Szentgyörgy a magyar kor­mány előtt — kivéve az egyetlen kereskedelmi- miniszt-r br. Kemény Gábort, — mostoha gyér mek volt. S minthogy létéért és fejlődéséért egész szívóssággal küzdött s fejlődését önmagának kö­szönheti, egye;len alkalommal sem találván támo­gatást: el kel! ismerni, hogy életrevalósága meg nem tagadható. De azt magának S.-Szentgyörgy - nek is be kell vallania, hogy Brassóval szemben egymagára a versenyt, ki nem állhatja, és hogy ezzel versenyképes lehessen, szükséges ahhoz a magyar kormány j ó а к a r a 111 t \ m о g a t á sa. lis hogy az ifjú Sepsi-Szentgyörgy az öreg Bras­sóval megküzdhessen s hogy < záltal a brassói szász reactio józan útra tereitessék; mik lennének szük­ségesek, elmondom a következő cziklcembeu s je­lezni fogom, hogy miképpen képzelem én létreho­zását annak a vasútnak, a melyet Rusticus Sepsi Szentgyörgy városának oly melegen ajánl. Ka ............. S zegényedünk. — Két közlemény. — Háromszék, 1S82. márczius hó. I. Hogy az országgyűlésen minden kültségve' tés tárgyalása alkalmával oly йуакгап hangsúlyo­zott elszegényedés és anyagi /nyomor az or.-zág csaknem minden vidékein s azok között a miénken is aggasztó mérvben kezdett terjedni: azt tagadni, elpalástolni nem lehet. A régi birtokos osztály tö­mör phallanxa, mely annyira imponált régebben a vidékeken, hova-tovább szőkébb határok közé szorul. Nincs község, melynek utczáján végig ha­ladva, szemünkbe ne ötlenének azok a régen jó­létet mutató, de ma elronduU, romokban heverő udvarházak, melyeknek lakói az anyagi tönk sú­lya alatt szétzülődve, isszák a pohár fenekén szá­mukra ottmaradt nyomor cseppjeit. A birtok ide gén kezekre került s a lakokat „soha nem látott idegen nemzetség serge lepte el“. Nem akarjuk e szomorú látvány okait kutatni. Elég, ha annyit tudunk, hogy itt a 48 iki események következté ben megváltozott életviszonyok hatása mutatkozik. Hozzá voltunk szokva ahoz az eszméhez, hogy: „Munkátl. nság csak a? élet, Van életem, mert henyélek ; A paraszté a dolog : En magyar nemes vagyok !* Nem csoda, ha ezek a munkát lanság párná­ján heverni szerető urak, a midőn aztán felébred­tek, azon vtítték észre magukat, hogy nem lévén senki, ki érettük izzadjon többé, álluk föl kezdett kopni s ők a porban hevernek. Akik idejében megértették az idők intő szó­zatát s rávették kezüket a munkára, azokat a szo­morú katasztrófa elkerülte, s ha azután is önma­gukat meg nem tagadták, bizonyára nem pana szolnak sorsuk miatt. De tagadhatlanul szembetűnő a nyomor ro­hamos terjedése az alsóbb néposztálynál, a mely pedig a munka terhe alatt izzadva nőtt fel. Ha egy futó összehasonlítást teszünk a falusi gazdák nagyobb részének mostani s ezelőtt 20 — 25 évi ál­lapota közt, — kitűnik, hogy azon kapukon, a me­lyeken akkor jól táplált, erőteljes gazdasági bar mókát hajtott ki a gazda, most hitvány, elcsigá­zott gebék szédelegnek elő, alig tudva czipelni az utánok kötött rongyos gazdasági eszközt, szekeret, taligát stb. Sok udvart belepett a pázsit, be van czövekelve a nagy kapu, mert nincs szükség rá ; elég a gyalogjáróknak a kis kapu is. A csűrök üresen tátonganak: vagy, nem lévén szükség rá­juk, fájukat elégették, vagy pénzért eladták. Sen­ki sem tapasztalja olyan keservesen e tüneményt, mint a falusi egyházi férfiak. A kepefizető gazdák száma felére hanyatlott, a földek egy nehány gaz­da kezei közé kerültek s a kik még állanak is valahogy : sirva szakasztják ki sovány föidecské jük terméséből a törvény szabta, de apró kévékbe kötözött kalangyájukat. Ma itt. holnap ott szólal meg a dob, és a ki hajdan számos cselédet és napszámost foglalkoztatott, kénytelen vénségének napjaiban megkóstolni e becsületes, de vajmi ke serü kenyeret. Azonban nagyon tévednek azon hazafiak, а kik e jelenséget a nagy országos terhek követ­kezménye gyanánt szeretik feltüntetni. Bármi su lyosak legyenek 's a közterhek, nem hisszük, hogy ezer közül egy akadna, ki jó lelkiismerettel merné elmondani azt, hogy e terhek miatt kellett neki tönkre menni. Nagyok — tagadni nem lehet — az országos terhek, s az adót megfizetni tartozunk, mint a meghalással; de nagyobbak, végtelenül na­gyobbak az о к az adók, melyeket népünknek saját elővigyázatlansága, oktalansága, á lati vágyai, szá mitatlansága, hiszékenysége, perlekedő ösztöne stb rak vállaira. Nézzünk csak egy gyakori esetet: Ott van mind n községnek központján a — korcsma. Már külseje is hivogatólag int a fáradt mezei munkás leié. Lakója egy nem rég oda te lepüit „uj hazafi“, ki bármikor lépjen be a vendég, kitűnő szívességgel, vendégszeretettel tudja lo gadni azt : „Hát hogy és mint van édr-s András gazda ? ugyan örvendek. hogy vari szerencsém; mi jóval szolgálhatok?“ Hát mi lenne az a jó egyéb, mint egy ital pálinka! ez kell a munkásnak, e nél kül a munka terheit vinni nem lehet. No, hiszen az meg van, el is kel s utána a második adag is. Anule a falusi ember zsebe ritkán van oly álla­potban, hogy gyomra ebbeli igényeinek mindig eleget tehessen. De hát baj-e ez? — világért sem! Ignácz ur előtt a becsület nem hitvány rongyda­rab. erre többet ad, mint a pénzre. Sőt ha van is pénz, csak hadd maradjon az most; egyéb ki­adásai is vannak az embernek; azokat kell vele ellátni. Ez maradhat későbbre. (Milyen becsületes ember ez az Ignácz ur 1) Az eset több ízben ismétlődik s az ily köny- nyü szerrel felpálinkázott gyomor derekasan is igénybe veszi a becsületet ; mig egyszer András gazda azt kezdi észrevenni, hogy Ignácz urnák „feledést nem ismerő pagináin“ az ő neve után jó- koracsku összeg van bejegyezve. No, most azért fizetni kellene, ámde az adót is épen most „hir­detlek“ ki ; kétfelé pedig nem jut. Nem baj ! Ig- nácz ur tud is, akar is várni. De bármily ember- szerető ember legyen is ő, azt csak nem kíván­hatni tőle, hogy pénze hónapokig, esztendőkig he­verj, n — gyümölcsözés nélkül. Azonban pénz nem kell neki gyümölcs fejében; megelégszik majd а jövő aratás után szent Mihály napkor fizetendő egy nehány véka vagy hektó gabonával. Ez, ha az is­ten áldást ad, egy darab földnek félterméséből is kitelik s ugyanabból, kic-i hijján, ki lesz fizethető a „derék“ is. n. s. A háromszéki hââipar-egyesület. A háromszéki háziipar-egyesület közelebbről tartott közgyűlésén Binder Lajos, háziipari felügyelő egy szakértelemmel teljes és az egyesü­let működését minden részleteiben hiven feltünte­tő jelentést olvasott fel, melyet a közgyűlés álta­lános helyesléssel magáévá tett. Olvasóinknak e té . ren is hasznos szolgálatot akarván teljesíteni, kö­zöljük a jelentést egész terjedelmében; s meg fog győződni a nagy közönség, hogy oly áldásteljes mtézménynyel állunk szemben, mely ITáromszék- megye közvagyonosodására tiszta és szilárd fun­damentumokkal rendelkezik. Binder Lajos jelentése. Az egyesület a lefolyt évben 218 alapitó ta­got 19555 írttal, továbbá 280 évdijas tagot 398 frt 50 krral számlált, igy az alapitó és évdijas tagok együttvéve 19953 frt 50 kr tőkének felelnek meg. — Az 1881 év végéig befolyt 11212 frt 547a kr. Hátralék úgy az 1881, mint pedig az elmúlt évek­ről 3522 frt 75 kr. Az egylet, mint a pénztári kimutatásból ki­tűnik, az elmúlt évben bevett tagsági dijak, állam­segély, simítás, kész áruk, perselypénzben s 1880. maradványból összesen 11212 frt 547a krral ren­delkezett. Kiadott különféle czimek alatt 7193 frt 32 j kr, s igy az 1881 év végén levő pénzkészlet 4019 frt 22 kr. Az egyesület cselekvő és szenvedő vagyoni állapotának feltüntetésére vonatkozólag van sze­rencsém az ide beterjesztett leltárok alapján a következőket kivonatilag felemlíteni. Cselekvő vagyon: Pénzkészlete az egyletnek az 1882 év végén 4019 frt 22lj.2 kr. Sándor István volt raktáiostól követelés 464 frt 74 kr. Szövetek­ben 1472 frt 71 kr. Szövészeti tanműhely anyagja 523 frt 2S kr. Kézi szövődé berendezése 2091 frt 60 kr. Mechanikai szövődé berendezése 5283 frt 76 kr. Női ipariskola berendezése 534 frt 04 kr. Női ipariskola anyagja 310 frt 66 kr. Női iparis­kola kész munkája 456 frt 58 kr. Női ipariskola készpénze 259 frt 74 kr. 11 drb részvény 110 frt. Be nem fizetett hátralékok alapítványi kamatok­ban és évdijakban 3522 frt 75 kr 50% 1761 frt 37 kr. Tápintézet berendezése 619 frt ;i3 kr, élelmi szere 72 frt 21 kr, pénzkészlete 130 frt 64 kr, a tápintézet követelése hátralékban 38 frt 40 kr. Lenmag értéke ,5280 liter, à 12 kr 633 frt 60 kr. Lenszösz értéke 14 mtr.-mázsa, à ö frt 84 frt. Len törő és simító értéke 30 frt. 114 nsz. mtr. tűzifa 237 frt 09 kr. 12 drb láda értéke à .1 frt 12 frt. Alapítványi összeg 19955 frt. Összesen 39520 forint 97 krajezár. Szenvedő vagyon: Dr. Wissiáknak házbérért 40 frt. Tápintézet r. vásárolt 15 db vaságy à 7 frt 105 frt. 3 darab regulator à 6 frt 40 kr 19 frt 20 kr. Sándor István-féle készmunkáért női ipariskola 51 frt 44 kr. Lenfonóda részvényekért 240 frt 16 kr. Csulak József befizetett alapítványa 50 frt. — Összesen 505 frt 80. Ezekből kitűnik, miszerint az egyesületnek az 1881 év végén vagyona volt 38,915 frt 17 kr. Az egyletnek a múlt évi működési eredmé­nyére vonatkozólag örömmel jelenthetem, misze­rint az egylet által fentartott úgy szövészeti tan műhely, mint pedig a nőiipar-iskolában túlnépese­dés állott be. A túlnépesedés okául 3 körülményt hozhatok fel u. m. L Az „Első székely szövőgyár“ működése ál­tal, miután a szövészeti tanműhely növendékei biz­tos keresetnek tekintnek elébe, a szövészeti tan műhely növendékeinek létszáma annyira felszapa- rodott hogy úgy a tanműhely, mint a tápintézet alig volt képes a jelentkezőket befogadni. II. Kedvező hatást okozott az egylet költség- vétésében felvett 1000 frt, mely növendékek se­gélyezésére, illetőleg tápdijra lelt volna fordítva, a mely összegből azonban, minthogy tulszámmal,

Next

/
Oldalképek
Tartalom