Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1882-02-12 / 13. szám

zását tett követte s midőn másnap eltávozott a var­rónőtől, ez utóbbi így szólt hozzá: „Nyugodjék meg senora, a viszony véget ért. Szavamat adom er­re.“ A. katona neje [cdtávozott, a varrónő tőrrel agyonszurta magát. — Merénylet az orosz c z á r e 11 an. Stutt­garti udvari körökben minap a czár ellen intézett uj merényletről beszéltek, melyet azonban idejeko­rán megakadályoztak. Hogyha igaz az, mit az ügyről beszélnek, úgy ez uj bizonyíték gyanánt szolgálhat arra, hogy a forradalmi párt vakmerő merényleteivel egész gatsinai palotájába követi a czárt A legújabb terv szerint a czárt légbe akar­ták röpiteni. Sikerült is nekik a czár dolgozó szo­bájába vezető folyosón levő faanyag közé több üreges hasábot becsempésztetni, mely fahasábok dynamiíot tartalmaztak. A rendőrség épen jókor fedezte fel a merényletet, mert a legközelebbi be- fütésnél a töltött hasábokra',került volna a sor. A királynő bibliái. Az angol királynő nagy kedvelője a könyvnyomtatás mesterségének. Evekkel jezelőtt Londonban Casloe Harry által csupán e czélra öntött betűkkel lenyomatta maga számára a bibliát. A királyné minden reggel sa­játkezűig a biblia egyes példányaiba egy-egy.-ver­set ir я aláírja „Victoria, regina“ Az év végén, nemzeti ünnepnapokon e könyvekkel ajándékozza meg mindazokat, kik iránt jóindulattal viseltetik. Eabibliák Angliában a „királynő bibliái“ név alatt ismeretesek, s nagy kegyelettel őrzik azon csalá­dok, melyek hozzájuk juthatnak. — Az angol igazságszolgáltatás. A követke­ző eset'élenken illustrálja az angol igazságszolgálta­tás költséges voltát és hosszadalmasságát. 1846-ban elhunyt egy ember, ki 850 font sterling vagyont hagyott hátra. E hagyatékot csak 49 font sterling adósság terhelte. A hitelező 1874 ben port indí­tott a hagyaték ellen, s e pór teljes 8 esztendeig húzódott, úgy hogy az egész hagyaték sem elég­séges a perköltség fedezésére. Ezt ..megsokalta a bíró, s megjegyezte, hogy a hagyatékból addig egy репу sem fog kifizettetni az ügyvédeknek, inig követelésük szigorúan át nem fog nézetni. — Angliában olyan egy por, mint az osztriga; az ügyvédek kihörp mtik az állatot, a kagylóját pe­dig a kliens kapja. — Gambetta a játék-asztalnál. Gam­betta a napokban Schenzer, Kestner és [Armand urak társaságában Nizzából Monte Carlóba rándult át. A monacói herczegség határán Wagatha és Judas urak, a játékbarlang igazgatói fogadták. Gambetta sietve haladt át a zene termeken, me­lyekben az ő tiszteletére hangversenyt rendeztek s bement a játszó szobákba. Talán, hogy a játék koczkájában jövendő szerencséjét keresse; elég az hozzá, egy Louisd’ort tett föl a veresre. Azonban sajnos, a fekete nyert, s Gambetta, a kinek hom­loka hirtelen elborult, azonnal visszautazott Nizzá­ba, a nélkül, hogy csak egy tekintetre méltatta volna is a pompás tájékot, melyet odamenetkor alig győzött eléggé csodálni. — Bon toux Jenő elfogatása nagy iz­gatottságot keltett mindenfelé. Bontoux elfogatásá- nak közvetlen oka a volt, hogy egy tőkepénzes 220,000 frankot helyezett el az Union Génélrale- nál, s mivel pénzét nem adták vissza, feljelentést tett a törvényszéknél. Bontoux-t éppen akkor fog­ták el, midőn a társulat igazgatósági ülésén elnö­költ s azt tárgyalta, milyen jelentéssel álljanak elő a február 3 án tartandó közgyűlésen. A tárgyalás javában folyt, midőn 6 rendbiztos lép a terembe s egy rendelet előmutatásával úgy Buntoux-t, mint a bank vezérigazgatóját Feder t elfogták. Az Union helyiségeit biróilag lepecsételték. Hir szerint óri­ási botrány fenyegette a legitimista és klerikális pártot, mely tuvalevöleg Bontouix-t az által tette oly hatalmassá, hogy minden tőkét neki bocsátot­ták át üzletekre, ily utón a tőzsdén a zsidók ha­gyományos hatalmát megtörni óhajtván. Mondták is, hogy a zsidók okozták Bontoux, illetőleg a bank bukását, de ez valószínűleg nem más, mint egyszerű ráfogás. Bontoux miden bűne abban rej­lett, hogy szerfelett igyekezett az általa létesített intézetek papírjainak értékét felcsigázni, és ez idézte elő vesztét. Bontoux a vizsgáló bíró előtt kinyilatkoztatta, hogy ő nem üzletember s nem ért a fináncziákhoz, és hogy ö áriatlan ama hibák­ban, melyekkel a bankot vádolják. — Mi most leginkább annak örvendhetünk, hogy ' a magyar kormány állandóan tartózkodókig viselte magát Bontoux üzleteivel szemben, melyek most termé­szetesen mind többé-kevésbé bele vonvák a bajba.-- A szédelgő bankok alapítási módját igen találóan figurázza ki ekképpen a „Figaro“ : Nagyszerű bank alakul. Gyűlnek a milliók. A he lyiség ragyogó. Az igazgató herczegi módon jól érzi magát. A szervezet készen áli a nagy mun­kára — csak a szolga hiányzik. Akad vállalkozó. De roppant feltételeket szab. „Sokat nem dolgo­zom“. — “„Nem kell magát megerőltetnie“, szól szelíden az igazgató. — j „S 1200 frank fizetés a mellékjövedelmeken felül, a bérruhán kívül.“ — „Meg lesz az is.“ — A szolga ur gondolkozik : „Ijfen, de minő biztosítékot nyújt ön nekem arra nézve, hogy bankja megbukni nem fog?“ Azóta az elnök gondolkozik. — Gyorsvonatok versenye. New-York- ból Chicagóba a pensylvaniai vasúton a múlt évi október végén — Pittsbourgon át — oly gyors­vonat indíttatott el, mely e rendkívül nagy utat, 913 angol mértföldet, 26 óra alatt tette meg. — Erre a pensylvániai vaspálya társaság verseny társa, a newyorki „Central“ vasút, Albanyin át szintén indíttatott Chicagóba egy gyorsvonatot, mely ugyanazt az óriási utat egy órával előbb, tehát 25 óra alatt futja be. kai Hivatalos árfolyamok a budapesti áru- és ér den ISS2. /ebrnar hó 10 én Magyar aranyjáradék ........ Magyar vasúti kölcsön ..................................... M agy. kel. vasúti államkötv. I. kibocsátás Magy. kel. vasúti államkütv. II. kibocsátás Magyar kel. vasúti államkötv. Ш. kihocs. Magyar földteher mentesítési kötvvény Magy. földteherment. kötvény záradékkal. Ternes bánáti földteherm. kötv. Ternes bánáti földteherm. kötv. záradék Erdélyi földtehermentesitési kötvény llorvát-szlavon földteherment. kötvény Magyar szőlődézsnviváltsági kötvény Magyar nyeremény sorsjegy kölcsön Tiszaszabályozási és szegedi sorsjegy Osztrák járadék papírban . . Osztrák járadék ezüstben Osztrák járadék aranyban . . . 1860-iki államsorsjegyek .... Osztrák-magyar bankrészvény . . Magyar hitelbank részvény . Osztrák hitelintézet részvény Ezüst ................................................ C sászári és királyi arany . . 20 frankos arany (Napu:eon’dor) Német birodalmi márka . , London 3 havi váltókért . . . Magyar papir járadék .... tekiér. iU-75 130.50 *0-75 107.50 93 50 96— 94-50 96 50 94-50 97- 50 73 50 75 5° 72-5° 129.— 815.- 93-— 113 — 822.— 283 — 2 14- — 562. ­435* — 5850 120.25 84 75 Felelős szerkesztő: Málík József. Kiadóiul ijdonos: Bernstein Márk. ЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖ->ЖЖЖЖЖЖЖЖЖ Nem lehetetlen többé az iparművészetek egyik legnehezebb ágát gyor­san és alaposan elsajátítani. Sepsi Szentgyörgy város és vidéke, hol 5 hét alattlszerenesés vagyok a nagyérdemű közönség pártfogásában részesülni, tanúságot tehet arról, hogy a női ruha-szabászatot !0 nap alatt a legújabb módszer nyomán tökéii-tesen megtanítom bárkinek is. Oly előny ez a műveltebb és házi^foglalatos- ságot^kedvelő csa1ádo*’\'számára, melyet fel nem használni most, midőn alkalmunk van rá, kipó­tol h a t a 11 a n mulasztás lenne. Sepsi-Szentgyörgy városban az első héten már 20 nál többen tanulták ki és fejezték be ezen rövid szabászaid tanfolyamot bámulatos ered­ménynyel. Most Háromszéken és a szomszédos megyék­ben körutat teszek: fogadják a t. családok saját előnyükre készséggel hazafias közreműködésemet. Csáklyai Fülöp Sándor, 2 — 3 szabászattanitó. WW -bt w W W WWW "VeELcLég'lő 11 Kovásznál nagyvendéglőmet f. 1882 ik april hó 24-től kezdve egy vagy több évre luszoil- bórbü adni szándékozván, felhívom a t. vendég­lős urakat vagy magánosokat, szíveskedjenek e tárgyban alulirtnál a feltételek iránt tájékozást szerezni. Azok, kik saját boraikat óhajtanák vendég­lőmben árusítani, szintén haszonbérbe vehetik a vendéglőt a velem megállapítandó feltételek értel­mében. Kovászna, 1882. január hó, 3—4 ÍSiityka József. Arlej Esi hirdet meny. Háromszékmegye törvényhatósági útvonalaira a folyó évben vállalat utjáni előállítandó és ak szállítandó és pedig : 1) A nyén bodza krasznai útvonalra 400 ka­vicshalom, kikiáltási ár 1 138 frt. 2) Л. borosnyó szitabodzai útvonalra ja 70 ka­vicshalom, kikiáltási ár 2261 frt 60 kr. 3) A szemerja-hidvég-baróthi utvanalra 950 kavicshalom, kikiáltási ár 4730 frt. 4) Az aldoboly-bükszádi útvonalra 500 ka­vicshalom, kikiáltási ár 2320 frt. ________ N yomatott Bemateiu Márknál Sepsi-Szentgyörgyön, 5) A sepsi szentgyörgy kovásznál útvonalra 450 kavicshalom, kikiáltási ár 2790 írt. Az I. és 2. pont alatt jelzett útvonalakon szükséges kavicsszállitás biztosítására f. év feb­ruár hó 17 én a 3. pont alattira február iS án s végre a 4. és 5. pontok alatt jelzett útvonalakra szükséges kavicsszállitásának biztosítására folyó évi február hó 20 án mindég délelőtt 10 órakor kezdődőiig írásbeli árlejtési tárgyalások fognak tartatni Háromszékmegye központi hivatalánál. — Mi is azon megjegyzéssel hozatik ezennel köztu­domásra, hogy vállalkozni szándékozók a fenn ki­tett kikiáltási áraknak 5 százalékával ellátott, sa- ját pecséttel lezárt és szabályszerűen bélyegzett ajánlatukat a tárgyalási napok szerint a tárgyalást megelőző nap estvéli 6 óráig a megyei pénztárnál adják be. Az ajánlatba hozandó árleengedés számmal és betűvel is kiírandó, s a borítékra feljegyzendő, hogy melyik útvonalra, illetve útvonalakra szól az ajánlat. A vállalatokra vonatkozó mérnöki munkála­tok, jelesen a költségvetés és a szállítási részletes feltételek a fenn kitűzött időkig a hivatalos órák alatt a m 'gye számvevőségénél megtekinthetők. Sepsi Szentgyörgyön, 18З2. január 25-én. forró Ferenc*, 3 —3 kir. tan. alispán. ЖЖЖЖЖЖЖЖЖЖ1ЖЖЖЖЖЖЖЖЖ JíT’elIfcLi'váus­Alólirt ezennel közhírré teszem, hogy Bras­sóban (B)lonya külváros) 344. házszám alatt borkereskodést nyitottam, mely kereskedésemnek egyik borpinezéje a pályaudvar melletti G15. szám alatti házamnál létezik. Kapható üzletemben a legjutányosabb áron úgy nagyban, valamint kicsinyben kiváló finom és legfinomabb uj és ó-borok, úgymint: Bizlingi, Som, Traminer és asztali borok, a Marosmentéről, u. m. M Szentkirály, N.-Keyed, Kapád, Tövis, Magyar-Igen és a II igyaljáról a legjobb minőség­ben, melyek a mis vidéki erdélyi borokat minő­ségre nagyban fölülmúlják, s melyekre a nagyér­demű borkedvelő közönség, különösen a vendéglős és korcsmáros urak figyelmét tisztelettel fölhívom. Brassó, 1832. január hó 2G. 3—3 Mjásxoíiy lsívsí.11. ЭЭЭЭОЭЮШЭООЭЮОЭЭОЭЭЭООООООЭ <j Ö 0 1 g в г о о в 8 е о éíB fisc és í ajánlja dúsan berendezett raktárát hazai I szöveteinek. ! A különféle minták, legújabb divat j. és Ízlés szerint, tiszta gyapjúból i készített szövetek, melyek az erdélyi ré- ! székben eddig egyedül állanak, szakértők I véleménye szerint a külföldi posztó-ipar j bármely termékével kiállják a versenyt. » Czélja a fentebbi ezégnek a hazai ipar ! emelésével oda hatni, hogy a nagy kö- ! zönség olcsóbb és tisztább anyag I birtokába juthasson. E végből elfogadunk bárminő megren­I delést is gyapjú-, gyapot- ésjienszö­! votsk elkészítésére legjutányosabb árban [ és lehető legrövidebb idő alatt. Posztó- és divatszö ve beinkből kész I minták Jancsó Albert ruharaktárá- ! bau bármikor megtekinthetők. A hazai ipar ezen újabb vivmá- a nyál a nagy közönség becses figyelmébe í aj an jak Sequoas^Gáspár^és fia I 5—6 Srpsi-^zeiitgyörgyÖH. кэрэээ таааэээаэшэоаээаоэоооос* о 8 © о © о © о о 8 о

Next

/
Oldalképek
Tartalom