Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1882-02-12 / 13. szám

— 50 félbeszakítani, sőt hogy mindezen kísérleteik vereséggel végződtek, a helyzetet előnyösen tünteti fel — noha egy bécsi lapnak a kojniczai ütközetről szóló hire, melynél csapataink állítólag 400 felkelőt fogtak volna el, még eddig hivatalosan megerősítve nincs. A tudósításokból azt vehetjük ki, hogy a vezérség egyik főfeladatává tette a felke lésnek Boszniára való kiterjedését meggátolni. — Arról is gondoskodnak, hogy Boszniában elégséges katonaság legyen ; a felkelés terjedéséről ez irányban tehát nincs mitől tartani.

*

A szerajevói parancsnokság február 7-én este il órakor jelenti: Obadics vezérőrnagy február 5-én P'ocsából több rendbeli támadásokat intézett a nagyobb oszlopokra nézve csak nehezen megközelithetö ellenfél ellen. A támadások Susje- noból és a humicsi karaulából intéztettek. Az ellenség mind a két hadoszlopot kikerülte, csak délután bukkant a balszárnyon levő csapat a lázadókra, mire tüstént harcz fejlődött ki. A 75. gyalogezrednek három katonája sebet kapott. A humicsi karaulánál is csak estefelé váltattak lövések a felkelőkkel. A támadó előnyomulást folytatják.

*

Trebinjéből Írják: A stoláczi, bilecki, gackai, nevesinjei és corjanicai kerületeket a felkelők nagy száma keresztül-kasul járaj. Most már nemcsak szétszórt, hanem nagyobb csapatokban is mernek mutatkozni. S a felkelők most is bebizonyítják, hogy a guerilla-harczot ép oly mesteri- leg képesek most is viselni, mint a török uralom idejében s az okkupácziónalis hadjárat alkalmával.

Herczegovina déli részén csakis Trebinje vidéke, Korjanica és Popowe Polje maradtak nyugodtan. A felkelők számát még csak hozzávetőleg sem lehet meghatározni, miután nincs meg az az alap, a melyen indulva a számítást meg lehetne kisérleni,

*

Mokrinból a következőket jelentik ; Alig múlik el egy este. hogy őrseink fel ne lennének zavarva. Ez részben azért történik, hogy a csapatok éberségéről meggyőződjenek, vagy hogy a katonák erejét kiismerjék. Febr. 5 én Kukutjezics ezredest akarták elfogni. Az tény, hogy a tisztek és katonák sokat strázsálnak s ki vannak merülve. Dorlicz főhadnagy, ki Trebinjében oly hirtelen meghalt, az ily túlfeszített szolgálat következtében szerezte betegsége magvait.

Azonban nem kell azt gondolni, hogy a felkelők támadásai mindig oly kedélyes kimenetelűek. Legújabban ismét Kruseviczát támadták meg s az ott állomásozó kilencz zsandárt magukkal hurczolták. A segítségükre siető Wetzlár-ezred beli gyalogosok csak hét fő nélküli holttestet ta láltak meg. A szerencsétleneket, kiknek kezei hát ra voltak kötve, nem messze az állomástól végezték ki. A másik kettő holttestét nem találták.

*

A M о n t e negróban uraldó állapotokról kedvezőtlen hírek érkéz . ek. Tulajdonképeni kormány már nincsen ez országban. A tejedelem nehány miniszterrel együtt Antiváriban időzik, Cze- tinyében tartózkodik pár nap óta Thömmel miniszterrezidens is és Grahovában a hol — mint hivatalos oldalról állittják — a montenegrói kor- dencsapatok összpontositva vannak, csak nehány magasabb rangú montenegrói és orosz tiszt van van, s ezek a helyett, hogy a kordonszolgálatokra felügyelnének, a herczegovinai és bocchei felkelést vezetik. A montenegróiak által az osztrákmagyar határ felől felállított kordon csak a látszatnak szolgál. A kordont önkéntesek képezik, s ezek a felkelőkkel már a rokonságnál fogva is összeköttetésben vannak. Katonai körökben egyáltalában nem remélik azt, hogy Montenegró képes lenne a semlegességet megőrizni, s hogy ez ország lakossága mniden kigondolható módon nem fog segítségére lenni a felkelőknek.

A „Gazeta“ és a brassói magyar kisded- óvóda-ügy.

Brassó, 1882. február 9.

E becses lapok folyó évi 10 ik számában kifejtettem a magyar óvódák szükségességét Brassóban. A magyar sajtó pártkülönbség nélkül melegen fogadta az ezen ügyben többek által is megpendített eszmét. A „Gazeta“ sem késett levelemet a „Keletiből kikalászolni s szórul szóra ezeket írja idei 10 ik számában:

„Koós Ferencz tanfelügyelő egy brassói levélben nagy tűzzel — cu múltú focu — szólal fel a Keletben, magától értetik: magyar nevelő intézetek gyors felállítása érdekében — pentru infiin- tare de institute (pensionate) de crescere, se intie- lege maghiare. — A magyarok száma Brassóban nagy, mondja Koós; 10 év előtt az ev. ref. egyház ezer hívet számlált, most kétezer négyszázra szaporodott a magyarok száma.*) Azonban ez a szaporodás — mondja ő — a rom. kath. egyházbaa még örvendetesebb. Ámde a leírhatatlan szegénység meggátolja a brassói magyarokat, hogy gyér*) Nem 2400, hanem - mint utána néztem — kétezer nyolczszáz. K. F,

mekeiket a kor követelménye szerint neveljék. — Mennyi élet-erőt nem vészit el a nemzet e miatt 1 kiált fel Koós ur; aztán felhívja Szentiványi Gyula főispánt, hogy kezdeményezzen, aztán minden magyar lakost, sőt a szomszéd székely megyéket is, Háromszéket, Csikót és Vásárhelyt (sic !) — Osioi hein — felhív, hogy az ügyet tekint sék sajátjuknak.

Úgy látszik, hogy Koós urat nagyszerű terv gyötri, mely a brassói románok és szászok enge- delméből mondva — Brassó magyarosítására látszik czélozni.“

Eddig a Gazeta.

A ki a kisdedóvódák ügyében irt levelemet és ezt a Gazeta kivonatát olvasva, a kettőt össze hasonlítja, azonnal látni fogja, hogy én pensiona- tokat állítani nem akarok. Jóllakott Brassó város összes lakossága a pensionatokkal s azért vannak telve ma tanulókkal az áhami és felekezeti jól szervezett elemi és felső népiskolák. Miért ferdít tehát a Gazeta ? Miért nincs annyi tisztelettel olvasói iránt, hogy azoknak a valót mondaná meg ?

Előfizetői megérdemelnének annyit, hogy igazat mondjon nekik és ne ámítsa saját pénzükért. Magyar kisdedóvódákat Írjon uram! nem pedig pensionatokat. A brassói evaug. szászoknak évek óta van a belvárosban ilyen óvódájuk. A románoknak nincs, de ha állítanak, helyesen cselekszenek. Ne szúrja az a magyar kalász szemeit, ne fogjon reám unu planu grandiosut — nagyszerű tervet — mert erre nincs szükség. Itt lakom a Bolgárszegben a románok között; becsületes, munkás nép, szívesen élek közöttük; rájuk bizom kertemet, életemet s ők még eddig nekem egy kraj czár kárt nem tettek. Szeretnek engemet, én is őket, beszélgetünk egymással románul, magyarul, mert igy is tudnak ; nem én tanítottam őket.

Lépjen be bárki Brassóban, akármelyik boltba, akármelyik iparoshoz, orvoshoz, ügyvédhez, üdvözölje őket magyarul és ők magyarul felelnek. En tanítottam e meg mindezeket magyarul? Bízón)', ha ekkora érdemet bírtam volna szerezni, nem éltem volna hiában; aere perennius emlékszobrom lenne ez ; de az nem az én érdemem, az érdem Brassó város nem magvar ajkú lakosaié, kik mielőtt a magyar nyelv a népiskolákban kötelező tantárgy lett volna, önként megtanultak jól, roszul magyarul, de megtanultak. Nem gyötör engem nagyszerű terv — unu planu grandiosu — szászok, románok nyugodtak lehetnek. Ha sikerül Brassó ban magyar kisdedóvódákat állítani, egy szóval sem kényszerítünk szász és román szüléket, hogy adják oda 3—6 éves gyermekeiket, nem fogjuk mondani: „cogite intrare“, de ha igénybe akarják venni, nem fogjuk onnan kizárni, úgy fogunk ten ni, mint a philantropok szoktak. Olyan tért választottunk munkatérül, melyen útjában senkinek sem akarnak állni. A románságnak is van Brsssó- ban derék nőegylete, vegyes dalárdája, iparos tanulókat és legények :t segélyző philantrop egylete, középiskolájukban van az ifjúságnak önképző kö re, van alsófoku kereskedelmi iskolájok, van néptanító egyletük s mindez jó, hogy van.

Soha se fordult meg agyunkban, hogy eze két roinánositó intézkedéseknek nevezzük, pedig épen a G.-ból olvasom, hogy az iparos tanulók és legények támogatására 10 év óta humánusán működő román egylet a bukuresti „Transylvania“ egylet segélye nélkül fenn nem birt volna állani. Azt pedig csak felteszi rólam, hogy ismerem azt a Papiu Ilanonu által alapított bukuresti „Transylvania“ egyletet, hisz ott voltam bölcsőjénél.

Brassóban szásznak, románnak lehet mindenféle egyletük, nem gyanúsítja senki: a magyar, hacsak száját felmeri tátani valamire, kész a plá- nu grandiosu gyanusitás.

En azt hiszem, hogy a Gazetának ilyen gyanúsítására nem fogja a brassói magyarság a magyar kisededóvódák eszméjét elejteni, sőt igyekezni fog, csak azért is megvalósitni és ez által szászt és románt meggyőzni, hogy az unu planu g ran di os u agyrém, mert akkor nem egy-két, de legalább hat nyolcz kisdedóvódát kellene Brassóban állítani.

Koós Ferencz, kir. tanfelügyelő.

Az erdővidéki népbank.

Nagy Baczon 1882. február hó.

Ezelőtt 8—9 évvel, mikor még a vén Európa meg sem álmodta volt, hogy a párisi „krach“ éhes gyomra 5—6 milliárd frankot képes megsemmisíteni s ezernyi ezereket hagy koldusbottal vánszorogni házról házra, a könyörület falatjaival csillapítani éhöket ; mikor még csak azt olvastuk a lapokból, hogy a bécsi „krach“ az osztrák magyar birodalomban 231 részvénytársaságnak négyszáz- millió ötszázezer forint alaptőkéjét ette meg (Lásd „Reform“ 22, sz. 1875. jan. 21.); mikor a magyar parliament kebelében a hazafias ellenzék — persze szidva a „kaurmányt“ a krach miatt — még csak a fölött jajongott, hogy abból a négy és fél száz millió alaptőkéből 30 és fél millió, abból a 231 részvénytársaságból 52 Magyarországra esett; mikor a nyomor általánossá kezdett lenni s az uzsora ezerágu polyp-karjaival napról-napra, óráról- órára a legfölháboritóbb módon és hova tovább mind fagyosabb kegyetlenséggel szorongatta halálra áldozatait : — nem lehetvén e szörnyű állapotot egy lehelettel elfujni — sok jóravaló hazafikebel feldobogott, s nyilvános helyen, magán körökben, menyegzők és névnapok alkalmával, még a kártyaasztalok mellett is arról kezdtek tanakod- ni, hogyan lehetne a krachból származott s a társadalom minden rétegébe őrületes gyorsasággal szétrohant visszahatást a lehetőségig megfékezni, rombolásában feltartóztatni ?

Nem czélom, — erőmet is túlhaladná minden oldalú megvilágítása annak : országszerte minő

intézkedések tétettek hasonló válságok meggátolására vagy ismételve előfordulásuk esetén azoknak fedettebb állásbóli fogadása és nyugodtabb szivvel leendő elhordozhatására? de meg nem is egy vidéki kis lap teendője ilyen nagy kérdések fejtegetésével tölteni be hasábjait s mellőzni a maga speczialis helyzetéből folyó kötelességét. Igen sajátságos helyzetbe jőne — az én felfogásom szerint-- bármely vidéki lapocska, ha most elkezdené és a párisi krach világra szóló eseménye fölött elméleti fejtegetésekbe bocsátkoznék s elmulasztaná azt, hogy a sepsi sztgyörgyi, kézdi-vásárhelyi takarékpénztárak, vagy a Baróthon székelő erdővidéki népbank mit csinál ? főleg akkor, ha ezen pénzintézetek sorsa épen azon olvasó közönséget érdekli legközvetlenebbül, mely néki létjogot adott és fentartja.

1873-ban, mikor a bécsi krach kiütött, a székely-keresztúri kaszinóban olvasták — az akkor még addig hallatlan — bukásokat lapjainkból. Nem említem a neveket, mert sérteném vele a szerények önérzetét, hízelegnék vele tán azjambitionak. De tény, hogy ott indult meg a mozgalom. Miféle mozgalom ? Székely-Kereszturon egy népbank létesítése; még pedig, bárha külföldi mintára, de a mi székely népünk helyi viszonyainak megfigyelésével, a legegészségesebb alapra fektetve, hennán minden nyerészkedés kizárásával, mig egyfelől olcsó kölcsönt nyer a szegény iparos és földmivelő, másfelől évenkint bizonyos összeget megtakarít keresményéből, de úgy, hogy abba a „krach“ be nem üthet.

A t. szerkesztő ur engedelmével legyen szabad erről a mi székelyföldi specziálitásunkról némely dolgókat e helyen elmondanom.

Amint a székely keresztúri népbank megalakult s életrevalónak bizonyult, 16.584 forint törzsbetét és 423 forint tartaléktőkét mutatván fel az 1879. évi zárszámadás szerint (lásd Kozma Ferencz „Székelyföld közgazdasági és közmivelődési állapota“ 376. lap), erdővidéki intelligentiánk magánösszejövetelei, névnapi találkozásai alkalmával mind sűrűbb megbeszélgetés tárgyát képezte egy Baróthon felállítandó népbank kérdése.

1879. márczius 19 én a jók fáradozását nálunk is siker koronázta. — л.г „Erdővidéki Népbank“ megnyílt, s már az alig kilencz holdnapos működés végével 10,000 frt forgalmat csinált ; a második évben 22,000 forint forgalommal zárta le a számadást ; a harmadiknak végén pedig az eredményt már közölték e lapok.

Oly eredmény ez, a melyet figyelmen kivül hagyni nem lehet s mentői behatóbban vizsgáljuk, annál feltűnőbbé, meggyőzőbbé válik lelkűnkben annak áldásos volta.

Csak vázlatosan ismertetem az intézmény szervezetét, remélve, hogy a t. szerkesztő ur helyet szőrit s alapszabályainkat becses lapjában megismerteti olvasó közönségével; még pedig azon egyszerű okból, hogy ha még valahol ilyet akarnának létesíteni, legyen kéznél az alap, melyről meg kell indulni.*)

A banknak tagja lehet mindenki, ki heten - kint egy piezulát — 10 krajezárt — teszen be a bankba. Ez jogot ád a betevőnek 20 frt kölcsön- hez, azon kötelezettséggel, hogy négyha\i részlet ben egy év alatt letörleszti; két piezulás betét kap 40 frt kölcsönt, három piezulás 60 frtot, négy piezulás 80 frtot, öt piezulás 100 frtot, és egy forintos betét 200 frt kölcsönt hasonló feltételek és kötelezettség mellett, mint a legkisebb betétnél jeleztem. A betétek után fizet az intézet 6 %-kot, a kölcsönökért pedig követel 8°/0-ot. A ki a bank részvényes tagja lett, 5 évig köteles bennhagyni betéteit; de ha eltávoznék ezen vidékről vagy halál által megszűnnék tagja lenni: betéteit, ha rendesen tette a hetenkénti mennyiséget, 6°/0-os kamattal visszakapja; a kik pedig pontatlanság mi att kizárattak s igy megszűntek az intézet tagjai lenni: szintén visszakapják betéteiket, de már ezekre nem ád az intézet kamatot. Hogy a részvényes pontos legyen betéteivel, büntetés is van szabva a pontatlanokra, még pedig heteakint minden piezulára I krajezár. Ebből a büntetés kraj- czárokból s a kölcsön-törlesztéseknél előforduló késedelmi kamatokból alakul a tartaléktöke ; fizet tetnek : a könyvvezető, pénztárnok és aligazgató fejenként 150 —150 forinttal és a napi biztosok 1 forinttal.

Minthogy a bank letéteket is elfogad 6°/0 mellett, oly esetekben, midőn a bankrészvényesek a betéteik után őket megillető kölcsön maximumával is a heti bevétel föl nem kelt: jogosítva van az igazgatóság a 200 frt maximumot 400 ra emelni fel. A kölcsön összeg kötelezvényeken és két fizető kezessel adatik ki.

*) Szi/esen adunk helyet a jó ügy érdeké* ben, Szerk.