Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-12-28 / 104. szám
415 — kizárólagosan a triesztiek részére hajlanak. Ezen álla* ]>ot soká nem tarthat. Igazságtalanság volna a fiumei kikötő iránt, ha Magyarország saját pénzével előrese- gitené versenytársai törekvéseit. Nem tagadható, hogy egyelőre nagyon is valószis nőtlen, hogy Ausztria ezen téren gyakorlati kölcsönösséget tartana szem alőtt. Ennek oka nagyon egyszerű. Magyarország azon kötelezettsége, hogy évenkint subventiót fizet az osztrák- magyar Lloydnak, egy ezzel kötött kölcsönös szerződés tételeinek alapjára van fektetve. Mivei Magyarország úgy is a leglelkiismeretesebb loyatitással teljesítette elvállalt kötelességeit nem arról vau szó, hogy az évi subventió összegéből valami elengedtessék; csak arról, hogy szükséges eloleges intézkedéseket tenni ez n szerződés lejárati idejéig. Ezen kérdés fenyegető actualitással hír. Először is lelkiismeretesen respectálni kell a létező szerződést, de a követendő eljárást előre meg kell állapítani azon időre, a mikor az osztrák-magyar Lloyd a szerződés megújítását kérni fogja. Azon szándék, hogy megtagadjuk a kérdéses szerződés megújítását, vagy csak akkor állunk reá a megújításra, ha a szerződés némileg módosittatik, nem elegendő. Szükséges, hogy előre készíttessenek azon gazdasági feltételek, melyek a magyar kormánynak ezen ügyben gyakorlati függetlenséget biztosítanak is, a melyek megengedik, hogy pártolja a kiviteli kereskedést via Fiume, az által, hogy ama subventió egy része, mely mostanig a triesztieknek jutott, a „magyar nemzeti hajózási társulatnak“ adassék és végtére, hogy az osztrák-m igyar Lloyddal kötött uj szerződésben a sub- ventiohoz oly feltételek tűzessenek, melyek gyakorlatibb és kézzelfoghatóbb módon érzik Magyarország gazdasági érdekeit. Ezen eloleges munkálat erélyes és rendszeres tevékenységet követel, mely teljes szervezetet legyen képes alkotni. Ezen szervezetnek ki kell elégíthetni a fiumei kikötőben a magyar kereskedés számos szükségleteit.“ „Hagyjátok a kisdedeket én hozzám joni. mert övék a menyeknek országa“ — mondá Üdvezitőnk. Emberek ! tegyetek jót a szegényekkel; tegyétek, hogy e földi élet az elhagyott szegények és árvák’jövő boldogságának előcsarnoka legyen — a kicsiny Jézus nevében. r. I. Emlékezés Arany Jánosra (Vége. ) Ezek után azt hiszem, nem okozok unalmat tisztelt hallgatóimnak, ha néhány rövid, jellemző episodot és apróságot említek fel a nagy költő életéből. Ismeretes dolog, hogy Arany is, mint Petőfi, színész akart lenni. Első színpadi kísérletének valóban mulatságos története van, — írja a szellemes tárcza- levelek nagymestere, Porzó az „Ellenzékiben. Csekély dolgot bíztak rá ; csak jelentenie kellett a király közeledtét: „Jön a király!“ — No lássam, hogy csinálja? — mondá az igazgató. — „Jön a király!“ — szavalá a neofita, megemelve bal karját. — Nem jól van ! — harsogott rá a direktor. A karját hagyja nyugalomban! — „Jön a király!“ — jelenté másodszor az uj tag ; de a bal karját még is megemelé, habár csak félig. — Meg ne moczczanjon ! A karját oda tapaszsza altestéhez és igy mondja el szerepét! parancsolá az igazgató. — „Jön a király!“ — kiáltja az iíju színész, ismét kinyújtván karját, bár sokkal rövidebbre. — így nem boldogulunk — monda az igazgató. Madzaggal fogom lekötni a karját! így! No most próbálja megint! — „Jön a király!“ — ismédé a fiatal hírnök, lekötött kezét a csuklójában emelgetve. — llát ez mi légyen? — Ez meg a „Toldi estéje.“ Gyulaihoz irt életrajzi levelében nyoma is van ennek,- ezt a müvét a következő helyesírással idézve: „Toldi estélye.“ * A „Kolozsvári Sajtó“ is egypár igen csinos apróságot közölt Aranyról. Elmondom azokat is, ha terhére nem leszek tisztelt hallgatóimnak. Az akadémiában, melynek Arany oly sok évig volt főtitkára, sziilemlett számos ötlete s maradt fenn utána. De egyike a legelmésebbeknek az. melyet Bálint Gáborra, a közülünk is bizonyára többek által személyese ismert szt.-katolnai születésű fi.t.il nyelvészre rögtönzött. Bálint Gábor orientalista volt, s az akadémia kiküldte őt Közép-Ázsiába nyelvtanulmányokat tenni n mongol tatár népmaradványok között, s esetleg talán felfedezésekre is bukkanni ott. Később haza jött, de nem igen tudta magát az itteni viszonyokba bele élni. Végül meglehetős goromba levelet tett közzé, melyben elbúcsúzik e hálátlan országtól, s kijelenti, hogy kivándorol; a mit meg is tett. Ekkor rögtönözte Arany János a következő elégiát az ázsiai bolyongóra : ..Szegény Bálint Gábor. Árva székely góbé! A mennyit te szenvedsz : Több az már, mint Jóbé!“ * Mikor fia: Arany László birtoko/ vásárolt Gödön, valaki a bizalmas barátok közül Laczi után kérdezősködött, mire az öreg sebtiben igy felelt : „Elment Laczi Gödre : Van neki ott gödre.“ Mikor 1861-ben Coronini gróf jött parancsolni Budára, s az akkori országgyűlés szépen hazam mt, Arany János a következő sorokat rögtönözte; Büszke magyar náczió, Nem lesz koronáczió! Későn van már sírni, ríni : Itt vau Budán Coronini.“ A mi prózára téve annyit tesz: koronázás helyett Coronini. Csakhogy ezt Ar.iuv a rímekbe rejtette el. •J; % # Még számos ily kedves és jellemző apróság maradt fenn Aranyról, főleg bizalmas baráti körben. Mindannyi egy-egy gyöngyszemet képezni vau hivatva ama keretben, melybe a halhatatlan költőnek dicssugarakkal övedzett arezképét foglalandja a biograph. Nekem azonban nem képezi feladatom tárgyát, hogy azokat elősoroljam; de még nem is férnének el azok egy felolvasás szűk keretében. Nincs tehát egyéb teendőm, mint hogy e rövid „emlékezést“ befejezzem, még csupán egyet említve meg: azt t. i miszerint az ország szivében kétségkívül rövid idő múlva állani fog az elköltözött lelek nagyságához és a nemzet kegyeletéhez méltó „emlékszobor“, mely hirdesse, hogy a halálnak csak a ki- csenyek fölött vau hatalma, s hogy Arany János nem halt meg, mert felülmúlhatatlan szépségű alkotásaiban élni fog, mig egyetlen magyar lesz a földön. VEGYES HÍREK. — Barátosról lapunk egyik számában olyan közlemény jelent volt meg, mely a község elöljáróságát s főkép a népnevelés érdekében hathatós munkásságáról és fáradhatatlan tevékenységéről pár évtized óta ismeretes derék lelkészét érzékenyen és méltatlanul bántotta. Ama közleméuynyel szemben kötelességünknek ismerjük kimondani, miszerint a népnevelés ügye Háromszéken alig örvend valahol kedvezőbb helyzetnek, mint épen a derék lelkész erkölcsi vezetése alatt álló Bará- tos községben. Általában a levelezők meggondolhatnák, hogy az igazság „ mindenek felett való dolog. — Szörnyű bányaszerencsétlenség. Dort- mundban iszonyú szerencsétlenség történt. Mikor a legénység reggeli 3 órakor a hegyi pályavonalon felfelé haladt — a kötelek elszakadtak. A mentő kosarak szintén elszakadtak úgy, hogy 1800 lábnyi mélységbe zuhantak le. A benneülő 25 bányász rögtön szörnyet hajt. A szerencsétlenség oka a kosár túlterhelése volt; ren desen csak 20 személy ülhet bele és ez alkalommal 25-en voltak.- - Az i r földbirtokosok a t az irlandi viszonyok nem kellemes helyzetbe juttattak. Nemcsak hogy életüket, fenyegetés nélkül is sietnek megszökni a zöld szigetről, az ir földbirtokosságnál kedvezőbb mesterségbe fogni. Egy volt ir nagybirtokos jelenleg vendéglős Londonban. Egy másik, volt huszártiszt, ki 2000 fontot kapott évenkint irlandi birtokaiból, most alig számíthat 150 fontra ; azért elhatározta, hogy Keleten próbál szerencsét s beállt török szolgálatba. — A leggazdagabb asszony. A sokat irigyelt mrs. Mackay, a világ leggazdagabb emberének neje, Párisban most oly állapotban van, mely a legőszin- tébb részvétet keltette a franczia főváros high-life köreiben, melyeknek az érdekes amerikai nő annyi ideig volt ünnepelt királynéja. A Champs Elyséen levő Mackay palota, melynek fényes álarezos' báljai hírnévre tettek szert, ezen a télen zárva marad. Mackay asszony halálosan beteg. Néhány héttel ezelőtt állapota annyira reménytelen volt, hogy férjét, a ki akkor amerikai ezüst bányáiban tartózkodott, kábellel hívták vissza Párisba. De ki ismerné most fel a sápadt, szenvedő asszonyban, az ünnepelt világhölgyet. A beteg a legközelebbi napokban férjével és leányával elhagyja Parist, hogy Mou- toneban keressen gyógyulást, Mihelyt egészsége némileg javul, vissza akar menni Amerikába, honnan aligha I tér még egyszer vissza Párisba. L E Y E L E K. Brassó, 18$2. decz. 25. Nagy ünnepről jövök. . . . A Nro. 1. nagy terme d. u. 1 34-kor zsúfolásig telt s 4-kor már a melléktennekben sem lehetett mozogni. Egyszerié mély csend lesz, csak az angyalkák gyenge szárnylebbenése hallszík még s mire e csodás zaj is elmúlik, száz meg száz apró láng lobban tel a szegény, az árva gyermekek aranytól ragyagó, ezüstben úszó gazdag karácsonyfáján. Oh mily megdöbbentő ell.aitét, mennyire megható jelenség! Otthon télig pislogó mécs mellett, a hideg kunyhóban, testéről leszedett gyér rongyaival takargatja didergő gyermekét a reszkető anya és úgy imádkozik: „Édes jó Jézuska, ki egyformán születtél a gazdagoknak és a szegényeknek, adj a sok jóból nekünk egy kis meleget és egy falat kenyeret!“ Itt e fényben úszó teremben örömtől ragyogó arezok, a szeretet diadal ünnepe, a reszkető anyák, a didergő árvák legmerészebb álmainak megvalósulása ! Arany alma, ezüst dió, egy ingecske, pár piczi lábbeli, egy kis kabát, nadrágocska, nyakkendőcs- ke, picziny piros szoknya, tarka kötény, szép réklicske. egy papucs, egy nagy kalács, csomó játék és sok-sok szeretet a kicsi Jézus nevében! Patyolat fehérbe öltözőit, angyal-arczu leánykák vezetik a szegényeket a kicsiny Jézus nevében! Jó emberek gazdagon megajándékozzák őket a kicsiny Jézus nevében! Díszesen öltözött úri dámák szeretetteljesen mosolyognak az árvákra и kicsiny Jézus nevében! Fenn az angyalok karát sziv- rehatóan játjsza a helybeli sorezred zenekara a kicsiny Jézus nevében, — lenn a jóltevőket dicsőítő, a szegényeket vigasztaló szózatok hangzanak el — a kicsiny Jézus nevében! .... Ez vala a brassói r. kath. Jótékony-egylet karácsonyestje. Nevezett jótékony-egylet Ludwig F. vendéglős és lángbuzgaimu polgártársunk lelkes láradozásai s néhány ügyszerető barátja kitartó munkássága folytán még 1868-ban megalakult, s bár sok nehézségekkel kelie megküzdenie, már ugyanazon évben érezték a szegények leghumánusabb czéljainak jótékonyságát. A lefolyt 14 év alatt, előbb néhai Schulz F. mukás, azután a jelen ülőkig Kopanits Ó. távirda-főnök semmi fáradságot nem kímélő, egészen odaadó elnöklete, vezetése mellett, több száz szegény, árva gyermek és felnőtt több ezer forint erejéig részesült a brassói kath jótékony-egylet jótéteményeiben. Önmagától értetik s a jelenlegi elnök remek, velős beszédéből is kivehető vala, miszerint a nevezett egylet legfőbb törekvése a legszegényebb gyermekeket odasegiteni, hogy ezek a szükséges tanszerekkel és legszükségesebb ruha-neműekkel elláttatván, az iskolát akadály nélkül látogathassák. Valóban a sok között a legnemesebb, a legiidvösebb czél, mely a korszerű kérdések legégetőbbjei közé tartozik, A magas kormány által életbe léptetett kényszer-iskolázás alig gondolható s épen nem kivihető a társadalom hozzájárulása, a jótékony-egyletek közremunkálása nélkül. Azért tisztelet az olynemü mozgalmaknak, melyek az embert emberré tenni vannak hivatva, tisztelet a hazai jótékony- egyleteknek, melyek a magyar nép legalsó rétegeiben terjesztik a világosságot, — tisztelet különösen a brassói kath. jótékony-egyletnek, mely — a mint tudjuk — a szokásos karácsony-esti ajándékokon kívül évenként még mintegy 200 szegény tanulót lát cl a szükséges tanszerekkel! Vajha mielőbb egy oly alappal rendelkezhetnék, mely lehetővé tenné azon szegény gyermekek felruházását is, kik éjien amiatt nem járhatnak el az iskolába, mort nincsen egyetlen rongydarab, melylyel testüket illőn- dőképen betakarhatnák ! Arany igán komoly ember volt: csak ritkán mosolygott s még ritkábban nevetett. Nagykőrösi tanár korában egyszer mégis hangos nevetésre birták tanítványai. A dolgot Porzó igy adja elő: „Bállá Zoltán, akkor főkolompos a tanulók között, most pedig Zádor néven színész a vidéken, egy délután értésünkre hozta, hogy holnap ki fogják adni a rendeletet, mely szerint nem szabad ezentúl pörge kalappal járnunk. A vaskalapos igazgatóság nem látja szívesen, hogy a tanulót semmi külső jel sem különbözteti meg a csizmadia, vagy szűcs legénytől. — A fiatalság ezilindert hordjon ezentul. Nekünk se kellett ennél több. Megelőztük a rendeletet és felforgattuk a várost köcsög kalapok végett. Jóra nem telt, s Kőrösön száz forintért sem lehetett volna akkor amolyan fényes, uj kürtőt szerezni. Csak a nagytiszteletü superintendes ur, meg a Mészáros professor bácsi s az öreg Máj lesz zsidó hordott Kőrösön ezilindert, azt is csak ünnepnap. Eljártunk minden házhoz kéregetni, nem akadna-e egy viselt köcsög kalap valahol ? Nagy jót tennének velünk szegény fiukkal, a kiknek már most úgy mint Pesten, szintén meg van tiltva a magyar kalap. Megnyitották előttünk a padlást, a melynek sarkában került egy-egy ilyen bolondos tök- feilő; csakhogy azon kivül bőven termett a gomba, belül pedig megfiadzott vagy tíz macska-nemzedék. Akadt a jó asszonynénik éléskamrájában is, csakhogy előbb a tojást kellett kiszednünk belőle. Mert semmi féle edényben nem áll el a tojás olyan jól, mint a köcsögkalapban. így jutott mindenikünk fejére egy szál czi- linder. Volt közte olyan, melyet belül zsindelyből hasogatott vékony léczekkel támogattunk; mert különben összelohadt volna, mint a szelein harmonika. így szaladgáltunk végig az utczákun a város csodájára. Még az ismerőé kutyák is megugattak. , Ez volt a főpróba. Reggel aztán jött az előadás. A mienk t. i , nem a professoré. Egymás tetejebe raktuk a köcsögöket a kathedra mellé. Ez a mi októberi oszlopunk Nagykőrösön nem vetekedett ugyan magasságban a júliusi oszloppal Párisban, de azért számot tett a monumentumok sorában, csakhogy egy kissé ingatag volt. Hangosan beszélni, de még köhinteni sem mertünk. Belép Arany János. Kissé rövidlátó lévén, valami idegennek nézte azt a magasságot. Hogy közelebb ért, fölismerte. Olyan jóizii nevetésre fakadt, mint tán azóta sem. Persze, hogy mi sem maradtunk el, s visszafojtott derültségünk dörgő kacza- gásban tört ki belőlünk, a mely akár megdönthette volna azt a hires júliusi oszlopot is: mennyivel inkább ezt a mi tétova alkotmány unkát, a mely e pillanatban kongva-dobogva dőlt össze. E remeklő tüntetés után békén is hagyták a, pörge kalapjainkat.“ Egyszer azt kérdezte valaki Aranytól, hogy szokott-e ő is néha afféle magyaros kitételeket használni, mint a minők: teremtette! sat. „Nem élek vele“, feleié. „Hátha megharagszik?“ — „Akkor hallgatok“, volt a jellemző válasz. Kertbeiiire, a ki a. külföldi sajtóban hibás adatokat terjesztett róla és munkáiról, igen neheztelt. Ez a körülmény ismeretes lévén Pakli Albert előtt, egyszer ugyancsak ráijesztett Aranyra. — Egyszerre két munkádat fordította le az a német. Az egyiknek czinie: „Kaffeehaus des Johann Arany.“ — Micsoda Kaffeehaus? — Nem ismersz rá? „Keveháza!“ — Az istenért !... — A másiknak czime: „Soirée bei Dr. Franz Schedel.“
