Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-12-21 / 102. szám
407 veszszen el még a magva is, habár ezért még egyszer oly erősen terjedne is a bíróság közt az ellenzékiesség. Rusticus. Fővárosi levelek. I. (Rohamos események. —- Mikszáth Kálmán kabátja. Gyulai Pál bonmotja. — A becsület. — Állatvédő pisztolyok. — Leben und leben lassen ! — Domahidy és a párbaj. oár az^ arczokofl és utczákon. — Oázis. -- Jubileumok. Ivrisztkindli.) Rohamosan kergetik egymást az események és a krónikámé alig győzi azokat följegyezni. Ma Mikszáth Kálmán kabátját lopják el a Kisfal udy-társaság- ban. holnap már a közlekedésügyi minisztériumnál fö- döznek föl gazbandát s holnapután ki tudja, mire ébredünk ; még talán a karácson kis angyalkáját is gyanúba keverik, hogy a mi ajándékot hoz, azt valahol el- zsebelte. Ma már mindenre el lehetünk készülve! De hogy visszatérjek Mikszáth Kálmán kabátjára (mert a kabát úgy sem tér már többé visz- 8za), Gyulai Pálnak egy jó bonmot-ját kell róla följegyeznem. A nagy bottal járó kis kritikus ugyanis egye- nesen Szász Károlyt vádolta, hogy az о révén veszett el az a téli kabát, bizonyosan át akarja „fordítani!“ Különben vigasztaló, hogy nem az egyedüli lopás ez, mit a Kisfaludy-társaságban elkövettek . . . De hát úgy van az, egyiknek a kabátját, a. másiknak a becsületét, lopják el, mióta a becsületet nem tekintik egyébnek ruhadarabnál, melyet ki is, be is lehet fordítani s még is bunda a bunda! A kinek nem tetszik, ám tessék annak a pisztoly csöve elé állani ! Az igaz, hogy a pisztolynak is lejárt a becsülete, a mióta Hermann Ottó bátyánk elmondotta titkukat, mely szerint nincs az a jó lövő, a ki tiz lépésről találna velük. Valóságos állatvédő pisztolyok! mint a hogy Xémeth Bérezi elkeresztelte. De ez azért nem akadályozza a lovagias érzületet, hogy magának elégtételt ne szerezzen, hogy ha kell, a Magyari-téren vagy a régi lóverseny-téren. Xo, de sok kárt nem okoznak egymásban, lévén e sisakos lovagok jelszava: „Leben und leben lassen!“ Es ennek a körülménynek fogjuk köszönhetni, hogy ma-holnap a párbaj, ez a középkori intézmény, redukáltabb fog értékére s nem fog egyébnek tekintetni kakaskodásnál, melyet egy kis érvágással le lehet csillapítani. De azért Domahidy képviselő ur javaslata még mindig nem vált tárgytalanná. Sőt nagyon is nagy szükség van még olyan tekintélyes bizottságra, mely erkölcsi sulylyal bírjon s ítéletét többnek vegyék, mint a platzon félresüvöltő golyóbisokat. Ha Domahidynak sikerül azt a bizottságot megalakítani, elmondhatja magáról, hogy igen üdvös intézménynek vetette meg alapját. Es akkor reméljük, vége is lesz már valahára annak az örökös sárral való dobálózásnak, mit a közélet terén szereplő egyének egymás arczának bemázolására véghez visznek. A fővárosi tanácsot e sárral és szeméttel való dobálózás már annyira elbizakodottá tette, hogy az ut- czaseprést is teljesen fölöslegesnek találja és ha egy napon botrány elő nem fordul (az igaz, hogy ez ritka nap !), nagy sarat kell az utczán taposnunk. kgy kis oázist képez e sötét képek közepette, melyekkel társadalmi viszonyaink között lépten-nyomon találkozunk, — egy pár igaz érdem méltatása. Ámbár maga ez a méltatás nagyon is gyarló kifejezésben ölt alakot. Jubileumi ünneppel tiszteljük meg azt, a ki szeretetiinkre és becsülésünkre érdemet szerzett magának; de mint minden, a mit túlhajtanak, úgy a jubileumok is teljesen lejárják már magukat. Nem is csoda ! Ma már mindenki jubilál. Az ezredik gombócz elfogyasztása — jubileum! az 500-ik forint elverése — jubileum! a 200-ik zsebmetszés — jubileum' a 100-ik szivai elszívása jubileum ! az oO-ik vers megírása jubileum ! és igy tovább. A fővárosban rövid két bét alatt vagy 10 jubileum volt részint megtartva, részint jelezve. Ezek között persze akárhány érdemes is akadt: Telekiné jubileuma, Y hl építész jubileuma, 1' riedmanu kántor jubileuma, Nád ai jubileuma, a kereskedelmi akadémia jubileuma, stb. stb. Szóval egy részről sötét, sivár társadalmi képek, más oldalról ad absurdum túlhajtott kegyelet. . . . A karácsony ünnepe bizony nem hozhatna kedve' { sebb krisztkindlit ennek a szegény hazának, mint azt hogy polgárai egymást kölcsönösen becsülni s a helyett’ hogy egymás ellen áskálódva, a társadalmat ásnák alá: egymás mellett igaz elvekért küzdve, egy egészséges társadalomnak vetnék meg biztos alapját. Hevesi József. A „Falusiak“. *) — ReÜekxiók .Szigetin vigjátékára. — Sepsi-Szentgyörgy, 1882. decz. 15. A legkínosabb helyzetben kell, hogy szót emeljek akkor, a midőn Magyarország egyik legmagyarabb városában egy minden tekintetben korszerűtlen darab a leg- fásultabb nyugalommal ezégérre tesz, kigunyol egy nemzeti törekvést, a mely alig egy pár évtized alatt a külföld előítéletes véleményét az addig tudatlan, barbár és betyárnak hitt nemzet felé a legelismerőbb, talán hízelgő kifejezésekre birta. Feljajdulok, de nem azért, mivel az előadó mii- kedvelő társaság ilyen különös darabot választott, de feljajdulok azért, mert eme tősgyökeres magyar város szine-javának azon része, a mely azt végig hallgatta, a legkedélyesebben mulatott ama kigunyolt szegény alakon, (a melylyel az iró kénytclenségében, de nem szándékosan a festőművészeiét kikorikirozta) akkor, midőn az országos sajtó pártszinezet nélkül ünnepet ül képzőművészetünk ez idő szerinti virággal telitett kikeleté- nék reggelén. Lehangoló, elnyomasztó köiiilmény ! Végig ürítettem a keserű poharat, egyetlen röpke részvét pillantás, vagy csak árnyéka a megbotránkozásnak nem emelkedett a néző közönség kedélyes sorai közül . . . csak egy pár négylábú állat, a hűség jelképe, vonított bele az általános öröm riadalmai közé, mintegy tiltakozva, midőn a publikum tombolt az ő könnyű kedélyének talán sikerültnek tetsző kép fölött. Félek a gondolattól, hogy eme méltó felkiáltásomat meghallják azok, kik a székely népet, mint a nemzet ős hagyományainak hű őrét, nemkülönben páratlan józanságát stb. nagyra becsülik, mely nem egy elismerő nyilatkozatban lett megörökítve; de hallgatnom nem lehet, hangozzanak el bár szavaim, mert megtörtént, a mi elmaradhatott volna, hogy e józan nép bizonyos része megfeledkezve hagyományos józanságáról, a tapintatlan kezek által összeirkált darabban rejlő megalázó komikumon jól mulatott. A felületes talán tulérzékenynek fogja találni kirakodásomat; de együtt fog velem érezni az, a kinek kedélyében az anyagias mindennapi élet még nem ölte ki a melegebb kedélyt, a mely nélkül a leghitványabb géppé satnyái az úristen legtökéletesebb teremtménye. Kötelességemnek véltem a képzőművészet ezen lealacsonyító alkalmával azt még megmondani, hogy kár és nem illő a nemzet szellemi munkásait gúnyolni, mert azok a szegény emberek sokat küzdenek, jutalmok az életben kevés. Ha aztán az egyetlen lelkesítő, munkára ösztönző jutalom, a közelismerés is emilyen silány darabban maró gunynyá oszlik fel-: mit várjunk akkor a szellem munkásaitól. Jól tudom én azt,, hogy..a miikedvolő társulatot mely о darabot szilire hozta, vád nem terheli, de fo gadja el tőlem mégis azt a jóakaratai tanácsot : ne vá lasszon máskor ilyen darabot,. Egy néző. A brassói iparos ifjak egyesülete. Brassó. 1882. decz. 18. A brassói iparos 'ifjak ált. önképző és betegse- gélyző egylete f. évi deczember hó 2G-án fogja a városi Redout termében tánczczal egybekötött alakuló ünnepélyét megtartani, mely, tekintve a szorgalmas előkészületeket és az általános érdeklődést, a magyar fiatalság egyik legnépszerűbb és kedveltebb mulatságainak lenni Ígérkezik, annál inkább, miután városunk lakóiban az iparos ifjak iránt eddig táplált előítéleteiből kezd kibontakozni, látva ezen osztály komoly magatartását, határozott szándékát minden jó és nemes ügynek pártolásában, hogy mint leendő polgárok megszerezzék az önképzés fárasztó, de hálás munkája által azon ismereteket és tapasztalatokat, melyekre egykor oly nagy szükség lehet életpályájukon. Miután ez az alakuló ünnepély egyszersmind a brassói iparos segédek születésének és átalakulásának őröm napját jelzi, alkalmasabb időben, mint a karácsom, nem is lett volna megtartható. A két örvendetes esemény közül egyik előtt az egész föld czivilízált lakói kegyelettel meghajolnak, mi,g a. másik 600—700 fiatal munkás erkölcsi és szellemi életében képez eddig itt nem ismert kedvező kiindulási pontot, mely esemény Brassó minden osztályú lakóit legközelebbről kell, hogy érdekelje. Ezen meggyőződésből kifolyólag a választmány az alakuló ünnepély meghívóit egyleti tagjai által fogja úgy a hivatali kar, mint a kereskedői és iparos osztály tagjai számára széthordatni, hogy mindenkinek alkalom nyittassák századok mulasztásainak orvoslásában anyagi hozzájárulása által részt vehetnie és oly bosszú időn át ezen osztálylyal szemben tanúsított közönyösségéből kivetkőznie ; hogy végre kiki saját meggyőződése alapján lássa be, hogy méltók ők, nevezetesen Brassó iparának jövője tekintetéből a pártfogásra és támogatásra. Megnyugvással bocsátjuk az alakuló ünnepély miisorozatát a nyilvánosság elé: 1. Hymnus, előadja a magyar dalárda. 2. „Erdélyben“, szavalja Dávid András ur. 0. „Mátyás diák“ népszínmű, előadják az egylet tagjai. 4. „Az utolsó pohár“, szavalja Mezei Kerencz ur. *) Tárgy hal máz miatt, késett. Szerk. 5. Duett, éneklik P. I. és H. J. 0. „Magyarország védasszonya“, képlet görögtüz- világitással. 7. Rákóczy-induló, énekli a magyar dalárda. A müsorozat befejezése után kezdetét veszi a táncz s evvel együtt a fesztelen társalkodás és mulatság. — Személyjegy 1 frt. Családjegy 2 frt. Jegyek előre válthatók Péter Mihály ur nagy-ut- czai, Schwarze és Bartha urak klastrom-utczai üzleteikben. valamint az egylet helyiségében, vár-uteza 249. sz. Benedek Áron urnái, este a pénztárnál. Csia István, egyl. elnök. V i 1 árostól Szabadkáig. (Folytatás és vége.) Zemplényi — mint mondják — végig csinálta az utóbbi muszka-török háborút és az orosz főhadiszállás fő-fő asztalnoka, pinczemestere, szóval élelmező vállalkozója, rendezője, scenirozója volt. Az ő pezsgője és vesepecsenyéje nélkül nem vették volna be az oláhok és muszkák Plevnát, s ha valódi francza pezsgői közé néhány üveg gráczi gyám pezsgő nem téved vala, bizony St.-Stepfanonál jobb szerződést kötöttek volna a muszkák. Oroszos bajusza és a figyelmesen gondozott oldal barkók, úgy az egész öltözködés, a magatartás,- ha nem is egy muszka herczegre, de legalább is egy kalmük mágnásra emlékeztetik az embert. És e ritka példányú alak, a kávésok királya, a nagy háború után nem Pétervárra, Becsbe, Pestre, hanem Aradra jött egy valódi minta kávéházat berendezni, a hol is, bár szűk falak közé, négy kis terembe berakta műkincseit, pompás kereveteit, drága szőnyegeit, remekben faragott bútorait, képeit, melyek okármely kincsestárban, vagy legalább is tfönörökös-herczegnek palotáiban szintén brillírozhatnának. Család tálán bus özvegységben, ha megunta e mii- reiUekek kö/.t óráit, napjait, akkor csap egy olyan vig éjszakát kivi lúgos-ki virradtig, mint akármely dynasta s az egyhangúvá vált szőnyeges falak közül, arany-ezüst csillárok, gyertyatartók lobogó gyertyalángjai világítják meg távolra a szép épület homlokzatának ablakain át Arad főterét. Ilyenkor aztán durrog a pezsgő, cseng a pohár és mint harang kilimpcl, kalampol a sok arany és ezüst tál, tányér, kalán, kés, drága porczellán és kristály edény, a finom társaság andalgóan csapongó vidám zaja, melyeknek össze-visszaságába egy-egy fájdalmasat si vit a magyar népzenészek tisztán fogott, tüzesen húzott nyirenttyiije ! Hadd tudja meg a világ — mondják a kis Xemplényiok —- hogy most a st.-stefa- nói főhadiszállás asztalnoka, a kávésok kávésa és ki • rálya tart egy vig éjszakát, királyi lakomát! Ám a derék kis Zemplényi nemcsak vig társaságokat traktáló gavallér, hanem emberi szeretettől áthe- vült olyan forró keblű férfin, kinél jótékonyság bármiféle képpel is — nem hiába kopogtat be. Es nemcsak a műremekek kedvelője, hanem a művészeté is, különösen a hazai színészeté, melyekért mindig áldozatra is kész. Az ő kávéházának kisded pipázójában dől és döntetik el minden szép dolog, akár országos legyen az. akár városi, avagy színházi és szülésznői — különösen kritikai. Zemplényi kávéháza valóban a város temperamentuma, hol annak állásáról, mikéntjéről a legszélesebb mérvben és tüstént értesülhet az idegen. Sehol egy városban sem található annyi kritikus, mint Aradon a kis Zemplényi pipázójában és sehol nem törődnek a színésznőkkel annyit, mint ebben a kis csibuko- zóban! Gervinus, Rötscher, Delius és megannyi esztétikust itt betéve tudják és reczitáló Miatyáukként ráolvasva vágják a színész fejéhez, hogy valóban tanulhatnának belőle — s mégsem tanulnak! Ep ez magyarázza tán meg, hogy mindezek daczára a komolyabb drámai művészet nem virágzik az aradi színpadon ! Y au hozzá értelmes közönsége, igazán szakértő kritikusai még a kávéházban is, tehát volnának érdeklődők is s mindemellett a színészek vagy az izgazgatók az Operette válfajt kultiválják, ezt tevék uralkodóvá az aradi színpadon ! Ekkor szedelősködött össze a Mannsberger uj színtársulata, melynek névsora sokat Ígért és a pipázó temperamentum már a szinidény előtt pár hét:el jól állott, reményteljeset mutatott, a mi azután csakugyan be is következett, mert az első év nem csekély haszonnal is járt az igazgatóra. Az átutazó kántor Gyuszi, ifjúkori barátjának magyarosan kitűnő ízléssel és dúsan rakott asztalánál elfeledvén a szegény eklézsia vékony kosztját, a szives látás, a barátság melegétől duzzadó kebellel és az élénk kedves város, meg a Zemplényi kávéház szeretetreméltó körében nyert kellemes benyomásokkal tovább folytatta útját Szabadkára! Szeged mellett, sötét éjben vitte tova a gőzparipa s egy mély sóhajtással kisért bus tekintetet vetett a néma éjben, fekete gyászban, kényben és iszapban úszó, romokba dúlt városra ! Hajh! sok szép emlék, sok szép fris remény fordult meg agyában! „Nagy és dicső város még Szeged, magyarok erős vára, nemzeti színészetünket is újra szülő véd- bástyája !“ Ámen és ezerszer ámen reá! —• susogá kántor Gyuszi kétkedéshez szokott lelke és annyiszor tilstbe ment reménykedése. A mig múlt és jövendőn imigy elmélkedett, a füstös-kormos gőzparipa, üledékes Tisza-vasuti lassúsággal, kifáradott lábakon a szabadkai induló házba
