Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-12-17 / 101. szám
— 402 — Derby lord kinevezését a minisztériumba, tekintve Ausztria iránti érzelmeit, melyek annak idején egy nagy zajt keltű felsőházi beszédben is nyilatkoztak s mély beszéd különösen az osztrák hadsereg ellen durva rágalmakat tartalmazott; tekintve továbbá Gladsto- na kétes barátságát Ausztria-Magyarország iránt, akként magyarázzák, hogy az angol kabinet politikája a külügyi kérdésekben Ausztrai és Németország ellen van irányozva s Anglia nem hajlandó a Balkán-félszigeten az osztrák-magyar államnak valami kiválóbb engedményeket tenni. Francziaország pénzügyi helyzete adja a thémát ma a bécsi lapok vezérczikkeihez. Egyebek között kiemelik példáid, bogy a két milliárdra menő detiezitet a szakadatlan hadi készülődések és revanche-gondola- tok idézik elő. Azután párhuzamot vonnak Német- és Francziaország pénzügyi helyzete közt s a következtetések, melyeket ez összehasonlításból levonnak, kedvezőtlenek a köztársaságra. A franczia politika Achilles- sarka és a hadi készültség gyengesége abban van. hogy a franczia államnak háború kitörése esetén előbb belső hitelezőit kellene biztosítania, mi föltétlenül válságot idézne föl, mig ellenben Németország előre gondoskodva, kincseit az erre rendelt helyiségekben hever- téti s bármikor igénybe veheti őket. A bukovinai ős a mi <*sán.i>óink. Örömében elfogódik az igaz hazafi keble azon ragaszkodás láttára, melylyel a bukovinai csángók az édes, a szeretett haza iránt viseltetnek. Eljöttek közénk az ország fővárosába, nemcsak zarándokolni az édes anyához, de megújítani, kifejezést adni azon rég esengett vágyaik teljesítésének, hogy annyi elnyomattatás, annyi zivataros sanyargattatás után megőrzött forró hazaszeretetük méltánylásával fogadja vissza az ország, a nemzet kebelére, adjon neki alkalmat, hogy szívós kitartásuk és munkabíró képességűkkel mig egyrészről a haza felvirágzására működhessenek, addig másrészről szaporíthassák azok számát, a kik nemcsak átérzik, de szent, hitük és teljes meggyőződésükből vallják, hogy: „Itt élned, halnod kell“. Méltó elismerés illeti itt is a hazafiság terén mindenütt elöljáró irók és művészeket, kik az ország szivébe, Budapestre érkezett testvéreinket a nemzet s önmagé kkoz méltólag oly szívesen fogadták, kik alkalmat adtak csángó testvéreinknek arra, hogy elvigyék övéiknek azon reájuk nézve kellemesen biztató Örömhírt, hogy a nemzet, az édes anya várva várja azon alkalmat, s örömünnepként üli meg a napot, melyen őket, mint édes gyermekeiket kebelére fogadhatja. Vajba mihamarább megülhetnénk ezt az öröm- ünnepet ! A szentiráshan az asszony elveszett garasának megkeresésére gyertyát, gyújt, s nagy a család öröme, ha vagyonát az elveszett garassal szaporíthatja. M ly nagy lehet majdan a mi lelki örömünk 20,000 kipróbált, munkaképes igaz magyar hazafivali gyarapodásunkon; mily nagy lehet örömünk ezen főleg akkor, midőn azt kell tapasztalnunk, hogy: „pusztulunk, fogyunk“. Hozza isten őket szerencsésen, minél előbb, hogy szégyenkedve piruljanak azon kishitiiek, kik édes" hazaElutazott öreg anyjához, hogy kedvesével háboritlanul kéjeleghessen. Szedjen össze mindent, még arczképét is, *js távozzék. Ha valamikor szükséget fog- szenvedni, nj- tóm nyitva log állani, de megtiltom, hogy férjének nevezzen. Irma a legrosszabbra is el volt készülve, de erre nem számított. Le volt tiporva. * Egy óra múlva az uj lakásra vitték a lmto melyekből rövid idő alatt már csak a legsziikséí bek voltak még meg. Ekkor eszébe jutottak ■ utolsó szavai: ha valamikor szükséget fog szenved ' imádók, kik annak előtte, mikor még jí bársony, selyem, csipke : egymás kezébe adták a eset, úgy eltűntek, mintha a föld nyelte volna el r;Nem volt, kihez fordulni, egyedül a férj, mert a> ■ Lmlassí is elköltözött már az árnyék világból. • -УГ10П^ nem *s dagadta meg segélyét Ír mindaddig, míg oda nem jutott, hogy tisztessége heivcsak arczpirulva állhatott vele szóba. Ez az i elérkezett s végre a szegényes ruhácskát a kórh • kék es feher csíkos ing váltotta fel, a melyben s> őrok nyugalomra le is hunyta.-I J'Y^zbóI v’ittéií ki a temetőbe, egyszerűen, testekkel bemázolt koporsóban, melyet egy hossza lehorgasztott fővel kisért, hogy légvonalok közti ki rögöt dobjon hantjára. Ki volt a kisérő? Az utolsó kedves: egy zengerájbeli énekes! Asszonyok ! „lassan az agarakkal.“ Tonellótól. jukat idegen földdel cserélték föl, a kik a viszontagság s az országra mért csapások és az európai viszonyok szülte nyomás által annyira engedték magukat eltánto- rittatni, hogy szülőföldük, az apáik sírját befedő édes földhöz hűtlenek lettek, édes anyjuk iránt bizalmatlanokká válva, reményeiket a jobb jövő iránt elvesztették. Vannak azonban nekünk itthon levő csángóink is. nevezetesen itt a bét faluban, kiket századokon keresztül ismerni, becsülni és szeretni tanultunk, a kik ezt méltán iueg is érdemelték; mert akkor, midőn más vidékeken minden külbefolyás nélkül nemcsak családok, de falvak hagyták el magyar nemzetiségünket, elfeledve az édesen csengő magyar nyelvet]: addig ezek itt Oláh- ország szomszédságában, kikkel közvetlenül érintkeztek s kikre utalva voltak, együtt élve az oláhokkal, mert Hétfalunak fele oláh lakosság, s Brassó város századokon keresztül űzött nyomása daczára megtartották tisztán, épen. jóllehet egyedül álltak minden segéd és támasz nélkül. Kalapot kell emelnünk azon szívós kitartás és csüggedni nem akaró jobb jövőbeni bizalom előtt, melylyel e nyomorhoz szoktatott csángó nép sorsát tűrve, nemcsak bizalmát el nem vesztette, de igényeinek ösz- szehuzása által, nemzetiségének megtartásával, Brassó város százados nyomása daczára a jólét és vagyonosé- dás felé törekedett. Szomszédságukban van Oláhország, de ők nem vándorolnak ki; munkát keresni elmennek, de adójukat lefizetni vissza jönnek; a gazdag szász községektől bérije bírják a földeket, ezreket fizetnek haszonbér fejében, a községi ravatal fölülmúlja a királyi adót; azért mégis pontosabb fizetők a dúsgazdag szász községeknél és tény is, hogy egész Brassómegyében legpontosabb adófizető község a csángó Pürkerecz községe. Ezen példányszerü szívós munkásság által már rég kiérdemelték a magyar kormány rokonszenvét, s azt hisszük, elérkezett az idő, a midőn a magyar kormány hazafias bölcsessége hova-előbb meg fogja oldania köztük és Brassó város között oly hosszúra nyúlt peres ügyét, melytől a hétfalusiak s igy az itteni csángók helyzetük jobbra fordultát várják. Egy ismerős. Greguss Ágost meghalt. Halottja van ismét a magyar irodalomnak. Elvesztette egyik legjelesebb, legmunkásabb tagját: Gre- guss Ágostot, a nagy nevű aesthetikust. Nem váratlanul jött halála, már napok óta su lyos, ágyban fekvő beteg volt s már a múlt évben járt, külföldi fürdőkön, hogy megrongált egészségét helyreállítsa. A múlt év nyarán Roitsohon volt, de még betegebben lért vissza. Akkor széliében beszélték, hogy Gregussnak ezukorbetegsége van, s maga a beteg sem csinált titkot orvosa ebeli véleményéből, ámbár évek óta egy egészen más betegség réme állt előtte, a melyben atyja és Gyula öcsé,se meghalt s a melytől ő maga is félt. Hr. Dinier Gusztáv, ki a beteg kezelését ez év elején átvette s azóta az utolsó perczig önfeláldozó buzgalommal gyógyította, ápolta, alapos vegyi vizsgálat után konstatálta, Imgy a ezukorbetegségnek nyoma sincs, hogy a gyomorban belekben kell bizonyos helyi bajoknak lenniük, melyek a legtartalmasabb táplálékok hatását is megsemmisítik. Dinier G. egymásután konzultált dr. kétly tanár és dr. Dinier Lajossal ; ez utóbbi volt az első, ki már február havában kijelentette, hogy a betegség nem lehet más, mint rák — tehát ugyanaz a kérlelhetlen betegség, mely a boldogult atyját Greguss Mihályt, és öcscsét, a jeles természettudós Gyulát is elragadta. Kezelő orvosa és dr. Kétly azonban akkor még nem állapíthatták meg a végleges diagnózist, teljes b.ztossággal, és minden uton-módon táplálni, erősíteni igyekeztek a beteget, a mi némileg sikerült is. Aztán Velenezébc küldték, a honnan jelentékenyen megerősödve tért vissza. Később a nyár folyamára Bárt- lára küldték, a hol ismét roszabbul lett, és dr. Dinier G., a ki ott is meglátogatta, szomorúan tapasztalta, hogy a betegség valóban gyomor- és bélrák. Greguss Ágost csak tíz napig volt ágyban fekvő beteg, hanem ez az idő úgyszólván folytonos haldoklás volt, mig végre csütörtökön reggel elbúcsúzott nejétől alig érthető töredezett, hangon, aztán önkívületbe esett és bét óráig tartó öntudatlan agónia után csendesen kimúlt. Greguss Ágost 1825. ápril 27-én született Eperjesen, Sárosmegyében, most tehát 57 éves volt. Atyja Mihály eperjesi, később pozsonyi tanai* volt és kílencz gyermeke közül Ágost volt a legidősebb. Tagja volt az országos képzőművészeti tanácsnak, valamint az országos közoktatási tanácsnak is. Szóval a tudományos és irodalmi élet minden ágában jelentékeny helyet foglalt el. Jeles értekezései „Tanulmányok“ czim alatt két kötetben jelentek meg. „Shakespeare pályája“ czimü koszoruzott munkájából, mely a nyugoti Shakespeare irodalomban is számot tevő munka, csak az első kötet jelent meg. „A Balladáról“ czimü szintén koszoruzott pályamunkája az e nembeli müvek között első helyen áll Többek közt irt egy igen jeles „Költészet-tant“ is. Fejtegette Shakespeare, Molière és Arany müveit. Hogy Arany Jánosból iskolai klasszikus lett, ebben Gregussnak is nagy érdeme van; ő éveken ét tartott egyetemi előadásokat Arany müveiről. Greguss legmélyebben gondolkozó bölcsészeink egyike volt, valódi magyar tudós, józan, kiábrándult fővel, ki a komoly hazaszeretet m Jegével törekedett a tudomány vívmányait nemzeti kincsekké tenni. Minden téren érezni fogják az ő hiányát, de talán sehol se annyira mint az egyetemen. Greguss szakított a régi rendszerrel, mely a hallgatót és a professzort egymástól elválasztotta, leszállt küzéjök, vagy maga. köré gyűjtötte őket, s a szó szoros értelmében nevelte, vezette hallgatóit, szárnyra kaput tu. őket s a fiatalabb irói generáezióból többen kerültek ki az ő kezei közül Az ifjúság mint atyját szerette és ragaszkodott hozzá. Temetése pénteken délután volt. Fölhívás. A házi ipart és ipari szakoktatást terjesztő székely egyesület áltat alapított és állaiusegélylyel fentar- tott női ipar iskola és szövészéti tanműhely növendékei számára jövő 1883-ik óv januáriul 7-én к a r á c s о n f á t fogunk állítani. Intézeteink növendékeinek nagyobb része a szegény sorsú középosztályhoz tartozik, igen sokan nem fogják szerető családi körben élvezni a szeretet ünnepét, mert távol vidékekről jöttek ide ; vannak olyanok is, kiket földi őrangyalaik itt hagytak árván; átalában mmdeni- ket az élet kora tavaszán szorítottak fáradságos munkára. Az általános emberi és keresztyéni szeretet nevében akarunk ezen gyermekeknek és felserdült ifjaknak egy öröm-estvét szerezni, és köztük jó magaviseleté к mértéhez képest újévi ajándékokat osztogatni. Felkérjük mindazokat, kik meg vannak győződve ezen iskoláink életrevalóságáról, leik a szegény sorsú, jóra törekvő gyermekeknek és ifjaknak barátai: szíveskedjenek ezen ünnepélyen részt venni, vagy az ü nepély emelé-őhez kegyes adományaikkal járulni. Ajándékaikat méltóztassanak, vagy alólirtakhoz, vagy intézetünk felügyelőnőjéhez lí'ivay Borbára kisasz - szonyhoz küldeni. Minden adományt hirlapilag fogunk nyugtázni. A házi iparegylet választmányának megbízásából. Sepsi-Szentgyörgy, 1882. deczember 15. Potsa József. Binder Lajos, Révay Lajos, elnök. kir. iparfel ügyelő. titkái. L E V E L E ív. Brassó. 1882- decz. 11. *) Derék színészeink a mai napra hirdetett „Zrínyi Miklós“ hősjáték s „Az angol és a nagyszebeni bankár“ — czimü vígjátékkal uf >lsú előadásukat tartják s pár nap múlva már M.-Vásárhelytt, a hős Sirulia széphir nevű fővárosában áldozandanak Thaliának. Nem mondok újat, nem is nagyítom a tényállást, ha hasározottan állítom, hogy derekabbul, szebb m egy magyar színtársulat sem felelt meg feladatának s a különféle nemzetiségek osztatlanabb pártfogásban egyetlen színtársulat, sem részesült Brassóban, mint a Bé- nyeié. Hanem a fényes szellemi eredménytől az anyagi nyereség mégis messze távol maradt, igen. mert Brassóban a szinigazgatóknak mindent méregdrágán kell megfizetniük. Szinterein, világítás, zene, rendőrség, sze- gény-alap, stb. stb. kerek 00, sőt néha 90 frt. napi költséget tesz ki; s ha most a 30 tag fizetését is кош- bináczióba hozzuk, nem marad kétség'a felől, hogy alig fogott Bényei ur is valamelyes duzzadt tárczával tőlünk távozni. Egyébiránt a n. érdemű közönség utolsó heti magatartása távolról sem volt arányban az azelőttivel, sem méltó azon ernyedetlen kitartáshoz, melyet buzgó színészeink a legutolsó perczig tanultának. Ezeken nem látszott legkevésbé sem, hogy az utolsó darabokat adnák; nem mutatkozott távolról sem az a bizonyos tes- pedés, az a mindenféle saisont jellegző aíéltság, még csak az a keserű visszahatás sem vala észlelhető, mely kellett hogy sziveikbe lopódzzék akkor, midőn párszor fe- lig-meddig üres háznak kelle játszaniuk. Ellenkezőleg, kozott buzgósággal, hatványozott élénkség s a legkomolyabb tanulmányozásra valló korrektséggel alakítottak, egytől egyig remekeltek helyesen átértett és alaposan álérzett szerepeikben; színészeink hát az utolsóig hívek maradtak. De nem úgy a közönség. Ez, mintha csak hideg zuhanyt öntöttek volna eddigi műpártolói forró érzelmeikre, csak úgy immel-ámmal látogatta az utolsó előadásokat. Kivételt csak a tegnapi előadás képez, a midőn ismét „zsúfolásig“ telt a szintéi cm. A mairól még nem szólhatni, de a többi esték aligha kifizették magukat. S vájjon mi indokolja e mód nélküli hidegséget, mely annál érzékenyebb sebet üt eddigi dicséretes magatartásunkon, minél megczatolhatatlamibbul igaz az, hogy színészeink a legmelegebb pártfogást inkább kiérdemelték az utolsó héten, mint valaha! A n. érd. közönség e fonák magatartása bizony egy kis ku- darezhoz hasonló, mely abban kulminál hogy: színészeink hagynak, de aligha visznek emlékeket. És én e kis kudarozért szinte szeretném felelőssé Tárgyhalmaz miatt késett. Szert.
