Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-09-21 / 76. szám
303 — tanácsát ; de ide menne ki az egész ország, habár nem adóügyben is, ha megfogadná. Meggondolatlanság és meggondolatlanságra valló izgatás: ennél bővebben nem lehet megfejteni ama politikának veszedelmességét, melynek felkiáltó jele: Kápolna! A debreczeni zsinat. (A „Nemere“ külön tudósítójától.) Lapunk közelebbi számában tett ígéretünket váltjuk be, midőn most, a mennyire lapunk szűk tere engedi, általános képét közöljük a zsinatnak. E zsinaton nemcsak a több, mint két millió lelket számláló református egyház, hanem az ősz- szes magyar haza legfontosabb kulturális kérdései merültek fel. A jogi állam és egy önkormányzati joggal biró egyház közti békekötések és az 1790 — 91. XXYI-ik t. ez. mint alaptörvény alapján, a kor jelen színvonalán, kellett tisztázni a kölcsönös jogokat és kötelességeket, a szabad fejlődést biz- lositó és korlátozó uj törvények által. A magyar ref. egyház századokon át, mint „oldott kéve“ szétszórtan, erejének teljes súlyát nem vethette úgy a mérlegbe, mint kívánatos lett volna, mind az egyház, mind a nemzeti művelődés érdekében. Kölcsönös bizalmatlanság, féltékenység és félreértések választották el az egyházkerületeketkülön-külön egymástól és együttesen az államtól. E visszás helyzetnek valahára véget kellett vetni. Ki kellett mondani és törvény által kellett biztosítani a református hívek szoros e g y ü v é t a r t о z á s át. Ez volt az egyik fő kérdés. Másik, éppen olyan fontos kérdés volt az, hogy ezen egyesülés úgy jöjjön létre, hogy mig egyfelől nem prejudikál, sem az összes állami jogoknak és a létező törvényeknek, másfelől az oly drága áron szerzett protestáns szabadságot is biztosítsa örök időkre. Hazánk jelenlegi társadalmi, nemzetiségi és vallásfelekezeti viszonyainál fogva és a politikai pártok éles ellentétekben nyilvánuló küzdelmei közt, ez igen nehéz feladat volna. Legyőzhetetleneknek látszó akadályok merültek fel. A zsinati képviselők közül a magyarországiak, mind a legalsóbb néprétegekig kiterjedő közvetlen népképviseleti választás alapján jutottak be a zsinatba, csak az erdélyiek választottak közvetett választás (az egyházkerületi közgyűlés) utján. Habár mindenik képviselő souverain törvényhozó volt, de még is mindenik kis- sebb nagyobbb mértékben egyfelől a múlt traditi- ónak, az édes és keserű emlékeknek, s küldőik óhajtásainak és követeléseinek nyomása alatt volt. A kormány kezét — a leiratból láthatólag — megkötötték a már létező újabb törvények és az egész magyar haza általános érdekei. Nagyon lehetett félni attól, hogy a más modern államokban korunkban divatozó kultur harezba bonyolódik nálunk is az állam és egyház, mely harcznak mindkettőre nézve előre nem látható végzetes következményei lehettek volna. Hála és elismerés illeti mindkét részről úgy az ügy ééln álló vezérférfiak bölcs és tapintatos eljárását, mint szintén a zsinati tagok lelkiismeretes és hazafias érzületét. Nemcsak ajkukon, hanem szivökben hordozták a legszélsőbb árnyalatokat képviselők is, hogy első sorban magyarok, azután refor mátusok. Sokan küzdötték meg önmagukkal azt a lelki har- ezot, mely a nagy gróf Teleky Lászlót a sírba vitte. A vita, (a melynek a napi lapok részletes tudósításai csak halvány és néha épen eltorzító^ képét hozták, pártállásaik szempontjából)* úgy a zárt, mint a nyílt üléseken, és a társas ösezejövetelek- xiél, gyakran szenvedélyes és éles volt, — de egy két inczidenstől eltekintve, mindig a parlamentalis tisztesség magaslatán állott. A lángoló hazaszeretet és protestáns szabad szellem áradozásai mellett a leghiggadtabb érveléseket és a szónoklatnak mind a formára, mind a lényegre nézve igazi remekeit lehetett mindkét oldalról hallani. Mi most nem bocsátkozhatunk részletekbe. Lapunk múlt számában közlött távirati tudósításunk szerint, a végeredményt akarjuk bővebben közölni. Az általános vita azzal végződött, hogy 104 jelenlévő képviselő közül a részletes tárgyalás alapjául 70 elfogadta a bizottsági szövegezést, 32 a kisebbségi határozati javaslatra szavazott. A két elnök nem szavazott. A részletes vitánál — a mint első tudósításomban jelzem — a döntő harcz az alkotmány tör vénynek az iskolákra vonatkozó 3-ik ig ánál kezdődött. Mintegy 20-an voltak szólásra feljegyezve; két ülésen folyt a heves vita, harmadikon a zárbeszédek tartattak. A szavazás eredménye annyira к'Les volt, hogy a három határozati javaslat kö- zül egyiknek sem volt biztos a győzelme, sőt megtörténhetett volna a parlamentalis életben szokatlan eredmény, hogy mind a háromra a többség „nem '-mel szavaz. Ily helyzetben a szavazás előtt üléséből fölemelkedik az agg patriarcha, báró Vay Miklós elnök s a mint hallás után följegyezhettük, ezeket mondotta: j fiatal, a dolgok molyon; lm nom látó liirlaphitliHitők fixa iotsóggol, távirati utón íme tátották világgá a tariáoskozá- fcok oro'lmónyóimk nagyobb részét. Tudósító. Tisztelt zsinat! Én már körülbelül egy hete vezetem a zsinati tanácskozásokat, és sohasem elegyedtem bele a vitába, pedig szerettem volna én is szólani. A magyar felsőházban az a szokás, hogy ha az elnök is hozzá akar szólni a tárgyhoz, hát lemegy elnöki emelvényéről és kifejti nézetét Nálunk ez nem divat, azért engedjék meg, hogy itt e helyen én is tehessek .egy inditványt. Teszem ezt őszintén, minden fentartás nélkül és azt hiszem, a jelenlevők közül senki sem kételkedik szándékom őszinteségében, szavaim igaz voltában. Utalhatnék múltamra, mert hisz e múltban van, mire mutatnom. (Lónyai gróf közbeszól: „de van ám !“ Hosszan tartó zajos éljenzés.) Hatvan évi folytonosan következetes működésem alatt megmutattam, hogy egyházamhoz folytonosan hűséggel és odaadással ragaszkodom. Hát most föltételezhetnék-e önök, uraim a 80 éves öreg emberről, ki már egyik lábával a sírban van, hogy eltérjen elveitől, meghiúsítsa törekvéseit, szándékait ? Nem, uraim, ez psychologiai absurdum volna. (Zajos felkiáltások: Igaz! úgy van!) Hát miért ragaszkodnám én álláspontomhoz, ha nem tudnám, hogy azzal csak egyházam javát, boldogságát, jóllétét vélem biztosítani (Helyeslés); vájjon mit várhatnék már a hatalom birtoklóitól életem alkonyán, késő öregségem pillanataiban ? (Elénk éljenzés.) Azért uraim, engedjék meg, hogy én tehessek egy inditványt, és kérem fogadják azt el, fogadják el, ha másért nem, értem. Es habár nem biztosíthatom önöket mindenben, hogy indítványom elfogadása után megnyerjük a szentesítést, annyit azonban mondhatok, hogy én legalább e szakasz elfogadásától teszem függővé további működésemet. (Szűnni nem akaró éljenzés.) Még a zsinat elején hivatkozott a zsinat egyik Simeonja, Dobos bácsi, Schiller szavaira: „a mit egy pillanat alatt veszíthetünk, azt egy öröklét sem adhatja vissza !“ A szavazás előtt mindenki azzal a meggyőződéssel lépett a terembe, hogy igen is most van az a pillanat, a midőn a pillanatnyi „igen“ vagy „nem“ szócska kimondása, ha nem is egy öröklét, de hosszú időkre dönt, nem csak a református egyház, hanem az általános magyar nemzeti művelődés sorsa fölött. Egy szerencsés pillanatban 80 éves, egy kipróbált, eszes államférfi múltjára, az egyházi téren óo év óta folytatott munkálkodására, küzdelmeire, elveinek következetességére hivatkozva, mint — a sir szélén álló apa, midőn végrendeletet tesz; mint a győztes hadvezér, midőn az utolsó szót mondja ki: „előre!“ a kétkedőkbe hitet öntött, az ellenféllel letette a fegyvert ; szóval olyan jelenet volt ez, minőt ritkán lehet látni. Az ifjú lelkű agg patriarcha, a zsinati munkálatok bölcs vezére, Vay Miklós báró a beadott három határozati javaslat lehető egyezésével a következő határozati javaslatot olvasta fel : „A reformált egyház alsó és felső iskolái, mint a vallás szabad gyakorlatának jogával lényeges kapcsolatban álló intézmények s az egyház önfenntartásának eszközei az alkotmányos utón létrejött hazai országos törvények, jelesen az 1790—91. 26. t. ez., mint alaptörvény intézkedéseinek épségben tartásá val, mindenestől az egyház testéhez tartoznak, az egyházi hatóságok alatt állanak.“ A zsinati házszabályok értelmében a jelenlevő képviselők kötelesek szavazni. Midőn feltétetet.t a kérdés a felolvasott határozati javaslat el vagy el nem fogadása iránt: minden óvás nélkül, zajtalanul vonult ki a gyűlés- teremből 23 képviselő ; a jelenlevők közül (az elnökök nem szavaztak) 71 igennel, 7 nemmel szavazott. Es ezen kérdés eldöntésével döntött a zsinat a többi kérdések sorsa fölött is. Ezután a képviselőknek mintegy negyed része minden pártból haza ment; a leiratban kifogásolt pontok nagyobb része úgy volt módosítva, hogy abban az önkormányzási jogokat az utolsó betűig védők is megnyugvást találtak. Némely pontokra nézve, mint pl. az erdélyi püspök hüségesküje és királyi megerősítése a „jus advocatiae“-ra, felirati jogra sat; az ellenzék fenntartotta álláspontját, egy két vezérszónok г által adván kifejezést elveinek, és igy a további határozatok nagy része szavazás nélkül, csaknem egyhangú megállapodással történt, s lehetővé lett, hogy a zsinat tanácskozásait a „fogas kérdés“ eldöntése után 2 j. órával elvégezte. A szőnyegen levő módosítások letárgyulása után, olvastatott a bizottság által beterjesztett, erős tollal, férfias hangon szerkesztett válaszfelirat. A terjedelmes felirat pontonként reflektál a király nevében leküldött miniszteri leiratra. Hazafias önérzettel hivatkozik a magyar ref. egyház múltjára; felfejti, hogy most is a magyar haza ol tárára hoz az egyház nagy áldozatot akkor, midőn a közös haza jóllétéért, önkormányzati jogait korlátok közé szorítja. Leifejti és indokolja, hogy a leiratban foglalt kívánalmak egy részének miért nem tehet eleget a zsinat Ezen felirat, pár styla- ris módosítás után egyhangúlag fogadtatott el. A gyűlést br. Vay Miklós azon kijelentéssel zárta be, a múlt vasárnap cl. u. 1 s fél órakor, hogy ha a püspöki és főgondnoki kar jónak fogja látni, a 3 évi czyklus alatt a zsinatot még egyszer Budapestre fogja összehívni. Szeretve tisztelt erdélyi püspökünk ihletteljes és megható szép imája után lön a szélrózsa minden irányában apostolok oszlása. Vajha elvinnék a zsinati képviselők az apostoli szeretetet, egyetértést és buzgóságot, hogy a törvényhozás másik faktora, a korona által is kétségtelenül rövid idő alatt, szentesített törvényeknek tiszteletben tartásával áldásos eredményeket vívhassanak ki az életben is! LEVELEK. Mi kő-Újfalu, 1882. szept. 17. — A mikó-njfalusi tűzvész. — Tisztelt szerkesztő ur ! Becses lapjának 73. és 74-ik számában is a vegyes hirek között a mikó uj falusi tűzvészről olvastam, s bárha az egyik tudósítás a másikat kijavítani igyekezett, — a valóságnak még sem felel meg egészen. A szomorú tényállás a következő : Mikó-Újfalu községben folyó hó 8 án este 1/4io órakor tűz ütvén ki, 25 gazdának mindenféle gazdasági épületeit, takarmányát, még kicsépletlen gabonáját, ezen kivül io ludat és 3 sertést elhamvasztott. Takarmánybeli kárt szenvedett még a 25 gazdán kivül 3 egyén, kik az elhamvadt épületekbe rakták volt be szénájuk egy részét. A tűz a megejtett hivatalos nyomozás szerint szántszándékos gyújtogatás eredmény« volt, melynek gyanújából mikó-ujfalusi felső Bartos Jánost le is tartóztatták. Tekintetbe véve azon körülményt, hogy a szélvész gyorsaságával terjedő borzasztó tüztenger az egész községet enyészettel fenyegette, s továbbá azt, hogy a tüzeset színhelyén, mint mindig, úgy akkor is a legnagyobb vizhiány volt : a községi lakósok a tűz lokalizálására mindent megtettek. Ha valakit részvétlenséggel lehet vádolni, úgy a legsúlyosabb vád a szomszéd községeket illeti, melyek — elég szégyen — szomszédaik mentésére legkisebb lépést sem tettek. Már pedig itt s az ilyen eseteknél mutathatná meg az ember felebaráti szeretetét, nem pedig a1 különböző czi- mü és fajú lakmározásoknál. —iyVEGYES HÍREK, — Csik megye főispánja. A hivatalos lap vasárnapi száma következő legfelsőbb kéziratot közli: V belügyminisztérium vezetésével megbízott magyar miniszterelnököm előterjesztésére, Mikó Bálintot Csikmegye főispánjává nevezem ki. Kelt Bécsben, 1882. évi szeptember hó 7 én. Ferencz J ó z se f s. k. Tisza Kálmán s. k. A köztiszteletben álló férfiú kineveztetését Csikmegye örömmel fogadja, mert oly erőt nyert e díszes állásra, melhez a megye jövőjének legszebb reményei fűződnek. Adja az ég, hogy valósuljanak a hozzá kötött remények, s hogy vezethesse az uj főispán a megyét sokáig! — Molnár Sándor, hunyadmegyei kir. s. tanfelügyelő magán ügyben nehány napot városunkban tölt. — Meghívás. A sepsi szentgyörgyi önk. tűzoltó-egylet folyó évi szeptember hó 24 én. azaz vasárnap délután 3 órakor kezdődőleg a „Benkő- kertben“ diszgyakorlatot tart. A tűzoltó egylet ezen gyakorlat alkalmával akarja bemutatni azon szakszerű kiképeztetését, — melyre a közelebbi időben oktatva lett. E végből tartatni fog: I. Rendgyakorlattal kapcsolatos körmenet zeneszóval s felvonulás a gyakorló térre. 2. Két szivaty- tyu-szerelés ütenyre. 3. Dugó létra szerelés és má- szási gyakori »t azon. 4 Iskolamászás két egymás me'lé fektetett létrával 5. Mászó gyakorlat egy létrával. 0 Kötélgyakorlat. 7. Szivattyú-szerelés rohamra, (verseny szerelés.) 8. Roham mászás, verseny-mászás. 9. Támadás két suggárral, viz-továb- bittással, mentések. 10. Menet a gyakorló térről az őrtanyáig. Ezen diszgyakorlatra a város mélyen, tisztelt polgársága s általán az érdeklődők tisztelettel meghivatnak. .Bemeneti clij személyenként 10 kr, fe’ül fizetések köszönettel fogadtatnak s hírlapi - lag nyugtáztatnak. Sepsi-Szentgyörgy, 1882. szept. 18- 'm A parancsnokság. — Felakasztotta magát Ilyefalván egy tiz'éves fiú. A gyermek szerencsétlen tettének indokai felől különböző versiok keringenek. — A kápolnai rémeset. Borzasz te esemény színhelye volt f. hó 13-án Kápolna község (Borsódmegye). Egy adóvégrehajtót, Zeleyc küldöttek ki Kápolnára, hogy két parasztembertől az adót felhajtsa, a kik azonban előre megérezvén a bajt, fejszével és kaszával állottak ellent a végrehajtónak. A nép csakhamar összecsődült, s oly ingerült káromkodások hallatszottak, hogy a pandúroknak figyelmeztetniük kellett Zeleyt, kímélete- seob bánásmódra. Ez azonban nem tágított, s megkezdte hivatalos működését. A felbőszült néptömeg élére Tóth József és Tardi Bálint állott, kik magasra emelt fokossal és fejszével fenyegették a végrehajtót. Zeleynek menekülnie kellett ; futásában pillanatra visszafordult egy pataknál s legközelebbi üldözőjét, Tardit, fültövön lőtte, ki nyomban ösz- szerogyott és meghalt. Most a végrehajtó egy ház udvarára menekült, s egy agyagból készült sertéspajtába vonta meg magát. Tóth József, a másik föbünös, berúgta a pajta ajtaját és kaszájával akarta
