Nemere, 1879 - Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap (9. évfolyam, 1-104. szám, Sepsi-Szentgyörgy)

1879-04-13 / 30. szám

— 119 — Jagôcsy Péterfîy Józseí értesítése a házi iparról, Négy esztendeje múlt annak, hogy a házi ipar fejlesztésével mint miniszteri biztos foglalko­zom. Trencsénmegyétől a Székelyföldig harmincz- nyolcz törvényhatóság területén fordultam meg tért keresve, hogy a társadalmi közreműködést meg­nyerjem. Sokat jártam minden eredmény nélkül, az igaz, de mind ennek daczára ott, hol megakartak érteni, oly kézzel fogható eredményeket mutatok fel melyek kétségtelenné teszik először azt : hogy Európában kulturképesebb népet a miénknél — és pedig minden nemzetiségkülönbség nélkül — találni nem lehet ; másodszor önmagunk, gyerme­keink és késő unokáink ellen nagyobb bűnt el nem követnénk, mint hogyha a házi ipart nem tekintenénk közgazdászatunk egyik legfontosabb kérdésének, s ennek megoldásánál .<:em működ­nénk minden kitelhető erőnkkel közre. Ez lévén meggyőződésem, és mivel a felől is meggyőződtem, hogy a házi iparról, annak termé­szetéről s közgazdászat! fontosságáról a foglalmak máig sincsenek tisztázva, végre — mivel a házi ipar kérdése a törvényhozás kebelében még nem tárgyaltatott úgy, mint az azt nagy horderejénél fogva megérdemelné, e’.ha'.ározám magamat e házi ipar fejlesztésére irányult mozgalom keletke­zéséről, annak eddigi eredményeiről hü jelentést hozni a nyilvánosság elé, előre bocsátván némi magyarázatot a háziipar lényegéről, mi által talán sikerülend némely — az egész ügyet gátló balfo­galmakat a helyes útra terelni. Ha hazánk igen tisztelt törvényhozói és a mü­veit társadalom, kik számára e sorok irvák, eze­ket becses figyelmükre méltatják s oly jó indulat­tal veszik, mint a mily önzéstelen hazafiui érzület­tel ezek ira tak, úgy én, ki éltemet ez ügynek szentelém, gazdagon leszek jutalmazva. Alig, hogy az 1867-iki kiegyezéssel a magyar királyi minisztérium megalakult, a földmivelés,- ipar- és kereskedelemügyi miniszteriu л iparügyi osztályát gróf Zichy József volt miniszter és ez időszerint valós. b. tit. tanácsos vette át mint tisz­teletbeli osztálytanácsos. Az időben szerencsés voltam igen gyakran nevezett gróf úrral találkozni s akárhányszor e szerencse ért, beszélgetésünk tárg}'a mindig a hazai ipar ügye volt. Egy alkalommal megpenditém a házi ipar esz­méjét, mert úgy voltam és vagyok megyő- ződve, hogy először, mindaddig, inig egy állam csupán kizárólagos földmivelési állam, — biztos önálló anyagi alappal ne^ bir : másodszor, hogy mindaddig*, mig a nép a földmivelési munkákon kí­vül mellékfogla atossáüot nem üz, tehát házi ipart nem folytat, — egy államban nagyobb ipart kifej­teni vagy alkotni teljes lehetetlen. Nem én állítottam fel e tant, hanem felállítot­ták a világ első nemzetgazdái, s mellettük bizonyít a müveit államok iparfejlődésének története. Nézetem az volt, hogy az ipar és házi ipar fej­lesztése legczélirányosabban a társadalmi munkás­ság által lenne eszközölhető, azonban úgy, hogy az állam kormánya vegye kezébe a kezdeménye­zést s részesítse a társadalmi munkásságot a leg- hathatósabb erkölcsi és anyagi támogatásban. Nevezett gróf ur nézeteimet osztotta s egy alkalmas időben önmaga Goróve István, az idő­ben földmivelés ipar és kereskedelemügyi minisz­ter urnák előterjesztést tett. Úgy emlékezem, hogy e tárgyhoz hozzá szó­lott hazánk elhunyt nagy bölcse is és azt is tu­dom, hogy minden el volt készítve arra., hogy a háziipar fejlesztése czéljából én magam egyelőre a felvidékre küldessem, összegyüjtendő a szükséges adatokat, melyeknek alapján egy javaslatot kellett volna kidolgoznom. Azonban a viszonyok úgy fejlődtek, hogy ezen terv félre tétetett. Miért ? Annak elemzése nem ide tartozik s a tény a múlté. Elég hogy a dologról addig nem történt említés, mig gróf Zichy József ő exja a miniszteri tárczát át nem vette. 1873-ban \olt midőn ismét felvettük az elejtett fonalat. Ugyanis gróf Zichy József miniszter ő exja kinyilatkoztatta, hogy kész a következő évi költ­ség előirányzatba bizonyos összeget felvenni, hogy a kérdés tanulmányoztassék és én, a terveit felvi­déki, úgyszintén egy külföldi utazást megtehessek. A szerencsés véletlen úgy akarta, hogy egy nemes és valódi hazafias érzelmű barátom, budai Goldberger Henrik ur felfogja a kérdés egész jelentőségét, nem várva semmit, 1873 május havában ötezer forintot bocsátott a minisz­ter ur rendelkezésére oly kijelentéssel, hogy elő­ször ez a házi ipar érdekében addasék ki, másod­szor hogy neve sehol se említessék. — Ez összegből tanulmányoztam én a bécsi vi- lá" tárlaton a különböző államok ipari oktatásának és háziiparának viszonyait : — e pénzből tettem egy nagyobb utat Németországba és utóbb a fel­vidéken ; e pénzből fizettettek 1874. april i-től de­cember 31-ig mint miniszteri biztosnak úti általá­nyaim. E pénzből sikerült az első s ma fényesen mű­ködő házi ipar egyesületet nyolez megye terüle­tén Pozsonyban eszközölt székhelylyel alakita­nom. — 1875. január havától azon év május elsejéig mint magányzó folytattam a munkát csupán az alakított egyesületre támaszkodva, mig ekkor ó exja Trefort Ágoston miniszter urnák óhaja és aka­rata folytán ismét miniszteri biztossá neveztetvén ki, mindkét minisztérium rendelete folytán műkö­désem kiterjesztém az ország más vidékeire is, s működöm igy ma is. Mig én a fennebb jelzett időben a mozgalmat megindítottam, a vallás és közoktatási miniszté­riumban is komoly megfontolás tárgyát képezte a házi ipar és ipari oktatás kérdése ; s ha őszinte aka­rok lenni, egyedül Trefort Ágoston ő exja bölcs belátásának, részemről alig érdemlett magas bizal­mának köszönhetem azt, hogy az alább felsoro­landó eredményeket ma felmutathatom, s hogy a házi ipar kérdésének megoldása nem maradt puszta óhajtás, hanem ma már elodázhatatlanná vált és oly stádiumba jutott, hogy arra a törvényhozás figyelmét felhívni, az ügyet nyílt vita alá bocsá­tani hazafiui kötelesség'emnek ösmerem. íme ebből áll a házi ipar fejlesztésének eddigi története. El kelle ezt egyszer mondanom azért, hogy egyfelől maradandó emléke legyen annak, hogy kik voltak a háziipar fejlesztésének első támogatói, — másfelől hogy megismertessem az első nehézsé geket^melyeknek legyőzése elég biztosítékot nyújt­hat mindenkinek az iránt, hogy ezen ügy egyesí­tett erővel és kitartással meg fogja szülni áldásos hatását És most felosztom munkámat három fejezetre. Az elsőben elmondom azt, hogy mit tartok házi iparnak, s miért nevezem azt, mit annak tar­tok, egyik legfontosabb közgazdászati kérdésnek. A másodikban felsorolom, hog'y mit teremtet­tünk négy év alatt, s ezt mily erővel, kiknek köz­reműködésével és anyagi áldozatával. A harmadikban kimutatom alapos indokolás­sal azt, hogy mit kell tennünk a jövőben, ha csak­ugyan komoly szándékunk oly jövedelmi forrást nyitni, mely táplál és erősít anyagilag úgy, mint befolyást gyakorol a nép általános erkölcsiségére és szellemi művelődésére. A fővárosból. Budapest, 1879. ápril 7. Tegnap érkezett a fővárosba Boszniából az Este-ezred utolsó zászlóalja, s a főváros jóváteendő azon hideg részvétlenséget, melyet a már régeb­ben visszaérkezett este iek iránt tanúsított, rendkí­vüli fényt fejtett ki fogadásukra. Déli fél 12 óra­kor érkeztek mag az occupáló hősök. A város budai oldalán számtalan zászló, az ablakokban ki­aggatott szőnyegek, a Duna mindkét oldalán és a lánchídon ezernyi néptömeg várá az érkezőket. Az arcokon mindenütt öröm és vidámság honolt. Végre feltűnt a láthatáron a hajó, mely a szülő­nek gyermekét, a nőnek férjét, a testvérnek test­vérét hozá magával, s leirhatlan lön az öröm, mely a nagy tömeget ’átjárá. A hajó egy emelvényén ott állt a tisztikar a teljesített kötelesség által nyújtott önérzetes magatartással. Mindeniknek csün gött mellén a harci érem, de mennyivel többet ért ennél az a pár könnycsep, melyet a boldog viszont látás és a büszke öröm sajtolt ki egy-egy szeretet­tel mosolygó női szemből. A fedélzeten állott a legénység, a sok viszontagság és szenvedéstől meg­bámulva, megsoványodva, megrongyosodva, de azért boldogságot sugárzott minden arc. Minden szem az ő szeretettjét kérésé s ha а nagy néptömegben feltalálá, egy intés és egy könny mindkét részről és ezen perc elfeledteté a szegény katonával minden ott élt szenvedéseit. A kikötőben a fő polgármester és az összes tábor­noki kar fogadá az érkezőket. Innen a lánchídon keresztül Budára vonult a csapat, követve a nagy tömeg ujongásától. A lánchídon ejy igen kedves jelenetnek voltam tanúja. A mint a csapat keresz­tül haladott, egy fiatal főhadnagy, ki szintén kivont karddal vezénylé osztályát, megpillantá szép ifjú nejét. Egy pillanat alatt feledve lön min­den katonai reglement, a kard Hüvelyébe, s a nö a férj karjaiba repült. Miután egymást össze vissza csókolták, a fiatal tiszt karjára fűzte kedves nejét s úgy ment a nép tömeg éljenzése között csapata után. Természetesen az ezredes és tábornok urak jóízűen mosolyogtak a fiatal hős örömén. Budára érkezve kiadatott a parancs, nogy a legénység részére a „Két nyul“ kaszárnyában a tiszt urak számára pedig a vigardában vár az ebéd és ezután kiadatott a „mehetsz 1“ Ekkor kezdődött még csak az igazi élet! Egy pár perc múlva mindenki megkapá a ma­gáét, a gyermek szülője, a férj neje, a testvér test­vére keblén sirá el a boldog viszontlátás öröm- könnyűit. Lassanként kitisztult a tér s még csak azok maradtak hátra, kik kevesebb jogcímmel bírván, magukat a várva várt hős karjai közé dobni, a háttérben csendesen várakozának, mig .a sor rá­juk kerül. Végre eloszolván a tömeg, itt egy sze­relemittas pesztonka dől egy „gémeiner“ ur karja­iba, amott egy daliás szakácsnőt szorongat egy „wirklicher führer“ ur, megragadó sziliekkel ec-e- telve a boszniai szenvedéseket, s minden irányban nyilvánuló nélkülözéseket; természetesen a szerel­mes hölgy siet vigasztalni megsoványodott hősét édes pirulássál jelentvén ki, hogy jövőben nem lesz hiány semmiben, mert ő honleányi kötelmé­nek ismerendi kárpótlást nyújtani a hazáért küzdő hősének. — Köszönettel lön fogadva a nagylelkű ajánlat. _ A „kétnyul“ kaszárnyában dúsan megvendé­gelték a legénységet s azután mindeniknek egy egy ezüst forint adatott ajándékul. Ennyi kárpótlás nyujtatott ezen odiosus had­járatban átélt szenvedésekért, de ki nyújt kárpót­lást a sok hiában elhult vérért és sok elesett ma­gyar hősért ? ! Dobfty JA1108. Helyreigazítás Tisztelt szerkesztő ur ! Becses lapja 29. számában „A háziipar-egye- sület kiállítása Sepsi Szentgyörgyön“ c. megjelent cikkére vonatkozólag kérem megjegyzéseimet be­cses lapjába felvenni. Nevezett cikkíró ur ezy ér­dekes újdonságot emlit fel, — nevezetesen az első nyomott szövetet, melyet elég pontosan készültnek jelez, de annak szintartósságát kétségbe vonja. — Az első állításra, hogy elég pontosan lett volna készítve, bátorkodom azt megjegyezni, hogy a for- mákat.Sándor I. helybeli lakos készité s mint első ké­szítménye hibátlan s igy elég pontos nem is lehet; de a mi a szintartósságot illeti, egész szakértői megggyőződéssel állítom, hogy t. cikkíró ur tartó- sabb és jobb szint sehol a föld kerekségén előál­lítva nem fog tapasztalni. — Kérem egyszersmind tudomásul venni azt, hogy a festő s nyomatási in­tézet 500 frt államsegélylyel létesült s hogy az in­tézet minden néven nevezendő anyagokat oly tar­tós és szép színre képes festeni, — mint bármely festő intézet bel- vagy külföldön. A sz.-keresztúri müfaragászati intézet előállított tárgyait méregdrá­gának mondja a t. cikk ró ur. Bocsánatot kérek, midőn arra kérem, legyen szives tekintetbe venni azt, hogy a műnél пэш a technikai munka a mérv­adó az ár kiszabásánál s ha a к-vásárhely, ciktcek árával összehasonlítást tett volna, úgy másképen Ítélt volna egy oly intézet felett, mely alig egy éves, mig ellenben a kézdi-vásárhelyi három éve, hogy megkezdte működését. A sz.-keresztúrit egy háromszéki: Péter Ferenc, a másikat egy stuttgarti Mott vezeti. A székely-keresztúri alig kerül nyolc száz forintba, mig a kézdivásárhelyi közel öt ezer forintot emésztett fel. Továbbá kérem azt is tekin­tetbe venni, hogy Kereszturon minden héten csak / két órát foglalkoznak a faragászattal, mig Kézdi- Vásárhelyen összes idejüket azzal töltik a nővén dékek. Ezen helyreigazításom után egész tisztelet­tel maradok a t. szerk _“sztő urnák kész szolgája. Binder Lajos, gépészmérnök. Husvétkor — Vonr.tko ássál a. Szilveszter éji életképre. — Feltámadás ! te dicső, szép eszméje a világal- kotásnak, — mely kifejezed, magadban foglalod egyetlen vigasz szóban azon mérhetlen szenvedé­sekre a feleletet, melyet úgy neveznek, hogy „em­beri élet“. Mily szép, mily nagyszerű az, mely ez eszme képzeletéhez fűződik. Nincs abban kicsinyes, pó­rias ; csak egy van, csak egy lehet : magasztos és szentséges.A gyermeknek úgy, mint a sírba hajló aggnak vigasza ez; az ifjúnak reménye, a délikor­nak büszkesége - - és az emberiség egyetemének egyetlen vigasztalója. Életemnek kalandos utain, Helvécia hótakart hegyeinek aljában elömlő egyik tótükrén úszó ha­jón találtam volt egykor egy kedves 10 11 éves leánykát és családját Az idő már őszre járt. Hulló fa- és virá^le/elek szállongtak szét az őszi szélben, és a fecskék, a világ e legkedvesebb vándorai, — gyülekeztek „jobb hazát keresni túl a tengeren.“ És ama kis leány busán epekedve mindig csak azokat nézte s anyjához hajolva azt suttogá neki, hogy ő is elmegy a fecskékkel ugyan, — de azokkal vissza is fog térni. El is ment a kis leány a fecskék után nem­sokára, honnan ugyan anyja kebelére vissza nem térhetett többé, de azért remélve ment ő el s némi vigaszul hagyta hátra a visszatérő fecskéket. — Egyiknek remény, másiknak vigasz. Hej, pedig a mi elmúlt, vissza nem tér soha többé ! Elmúlt gyermekkor és ifjúság reményi nem tértek ti többé soha, soha vissza ! s mégis epedünk, vágyunk utánatok, mint ama kis leány a fecskék­kel repülni, s el is megyünk mind s mindnyájan reméljük, hogy hátha ! hátha ! Pedig nem. Rideg tagadásban áll a valóság előttünk, melynek sötét képét felcifrázzuk ugyan képzeleteink legszebb vi­rágaival, hogy kibékítsük önmagunkkal, s a hideg csontvázon elhervadt virágok hulló szirmait vála­szul fogadjuk önkacérságunk hiú ábrándjaiban. Ennyi az egész. És mégis jól esik nekünk az ; jól esik az élet pusztaságában a reménységnek egy zöld váza. — Jól esik vigaszul bírni a kereszténység nagyszerű költészetének legmagasztosab eszméjét, m-lyet ki­jelent ezen egy szó : „feltámadás“.- li.

Next

/
Oldalképek
Tartalom