Nemere, 1879 (9. évfolyam, 1-104. szám)

1879-12-07 / 98. szám

József főispán, Csik megye részéről Lázár Denes alispán. A három megye városai közül csupán S.- Szentgyörgy volt képviselve Császár Bálint pol­gármester által. Potsa József főispán úr üdvözöl­vén a megjelenteket, Dániel Gábor főispán urat i kérte fel az elnöki szék elfoglalására, mint legidő­sebb főispánt, jegyzőül Császár Bálint polgármes­ter kéretett fel. A gyűlés a muzeum kezelésére, igazgatására szolgáló szabályrendelet kidolgozását szükségesnek látván, annak kidolgosására Dániel Gábor elnöklete alatt dr. Török Albert Udvarhely megye alispánja és Solymosi Károly polgármester kéretett fel. Mig a szabályrendelet elkészíttetnék, a muzeum igazgatásával továbbra is Pótsa József főispán bízatott meg. Ugyanezen gyűlésen határo­zatba ment, miszerint a felügyelőség a muzeum fejlesztése czéljából felhívásokat íog intézni a székelységhez s átiratokat küld a megyékhez. — Asepsis zentgyörgyi jóték. nő­egylet választmánya közelebbről tartott ülésében 4 érdekes tárgyak felett tanácskozott s üdvös hatá­rozatot hozott. Első helyen emlitjük meg ezek kö­zött, hogy szokásos karácsonfáját a szegények szá­mára ünnep harmadnapján állítja fel. E czélra a begyülendö adományokon kívül még 50 frtot sza­vazott meg saját pénztárából. Megszavazott egy­szersmind a helyben felállítandó női ipartanmühely előleges berendezéseire 200 frtot. Végül, hogy a nemes cselekedeteknek se vége, se hossza ne le­gyen : a helybeli kisdedóvódák segélyezésére egy­előre évenkint 50—50 frtot utalványozott Éljen a derék nőegylet ! A mi már most a tervbe vett farsangi bált illeti, itt is hivatásának megfelelő tapintattal intézkedett. Január 10-én к a r t о n b ál t rendez, rtz lesz a legelső bál a rövid farsangon s hisszük, hogy már csak a neve is nagy közönséget fog gyűjteni. — Izgalmas órájuk volt tegnap, decz 5- én városunkban a D e b r e n patak mellett lakó polgároknak. A hirtelen nagy erővel zuduló zápor ugyanis megárasztotta az említett patakot, az á r fölszagatta a jeget, ez a csíki utczai kőhíd boltozott nyílása előtt elrekedt. Az eltorlaszolt viz magassá­ga egyre veszedelmesebben növekedett s már he­lyenként kiöntéssel fenyegetett, midőn az egybe szaladt lakósságnak és a tűzoltóknak sikerült a hid elzárt nyílását a jégtől megtisztítani, mire az ár visszatért medrébe, lecsilapitvány a sajgó ke­délyeket. — A farka s o к napról-napra merészebbe- ké lesznek nálunk. Éjszakánként már a városba is nl-ellátogatnak, igy a múlt éjjeleken a „felszegnek“ nehány udvarában adtak egymásnak rendez-voust, alkalmasint vacsorára számítván ő bundásságaik, a mi azonban elmaradt, mert a lakósok észrevéve a jó szándékot, a hívatlan vendégeket ki ébrudal- ták. A vidékről naponta érkeznek hirek a kósza bestiákról, nem rttkán senzácionalis alakban ; azon­ban az „Egyetértésinek, a mely szerint nov. 29- én éjjel Uzon és Kökös között a ragadozók egy embert széttéptek és teljesen felfaltak : szerencsére csak kacsa. Mindazonáltal eléggé tapasztaljuk mindenfelé káros voltát a mi vadász törvényünk­nek. — Az orbaifiók tanítóegyesület f. évi decz. 15-én közgyűlést tart Pákéban a közs. iskola termében. — Tárgysorozat: 1. Nyilvános tanítás földrajzból, Nagy Albert pákéi tanitó által. 2. A tanácskozó ülés megnyitása. 3. Jegyzőkönyv olva­sás és hitelesítés. 4. A testület által meghallgatott nyilvános tanításra teendő észrevételek. 5. Titkári jelentés a testület közelebbi működéséről Bibó Jó­zsef egyesületi jegyző által. 6. Indítványok. 7. Az „Eötvös alap“ tagsági dijainak beszedése. Az egye­sület tagjai a nap rövidsége okán, tisztelettel föl­kéretnek a korán való megjelenésre. — Barátoson, 1879. decz. 2. Vékás L a j о s, elnök. — U s d o 1 á n, f. év nov. 29-én a helybeli r. kath. iskola javára zártkörű tánczestély volt ren­dezve. Jegyek bevétele 14 frt 30 kr, egész tiszta kiadás 9 írt 34 kr. Azonkívül felülíizettek a kö­vetkezők : mlts. Geréb István, Gazda Dénes, Cseh Imre, Györgybiró Géza urak 60—60 kr. ifj. Kónya Zsígmond, h erencz József, Csóra György urak 40 ‘ 4° kr. ftld. Gazda Pál ur 30 kr. Szász Gáspár Tóth Mihály, Mátyás Simon urak 20-20 kr., Y. y. N. N., Pap Józsiás, Bertalan (pénzügyőr) urak 10-10 кг. E szerint összes feliilfizetés 5 frt 04 кг. mely összeg' hozzáadva a jegyek bevételéből a ki­adás után megmaradt 4 frt. 96 kr. — Maradt kü­lönös egész jövedelem az iskola javára 10 frt o. é. 1 ogaclják a tisztelt felülfizetők az iskola ügy iránt tanúsított jó akaratú pártfogásukért legforróbb il­lő köszönetünk nyilvánítását. Osdola, 1879 decz. 3-án. ifj. Kónya Z s i g m о n d. ... — SzÜ ágymegyéből Tasnádvidékéről a következő szomorú dolgokat Írja egy vidéki le­velező : „Az ínség napról napra fenyegetőbb mérv­ben mutatja sötét arczát- alig van a nép közép rétegeiben család, melynek újévig elég kenyere legyen s hogy még annál kétségbeejtőbbé váljék a helyzet, az adóvégrehajtók valóságos pusztító hadjáratot visznek véghez egy-egy község ellen. S mig’ egy felől az exekuezió folyik, másfelől az ínséges kőlczönnel kínálják a szegény gazdákat, Az ínség borzasztó veszedelmet idézhet elő nálunk!-A- rablók es utonállok már is ijesztőn szaDo- rodnak.“ ^ ____— A Madridi lakadalom-ról még min­di g érkeznek hirek. Az esküvő napján volt a kéz­csók szertartás is, mely mintegy három óráig tar­tott s bizony megunhatta a fiatal királynő. Este a színházban díszelőadás volt. A bikaviadalok más nap tartattak meg. Délben vették kezdetüket és délután 4 óráig tartattak. A királyt, a királynét, Erzsébet főherczegnőt, Izabella exkirálynőt és a három herczegnőt a közönség lelkes üdvözlettel fogadta. A királyné és a herczegnök, mint általá­ban mind a magasrangu hölgyek, fehér mantille-t viseltek. Az arena színig megtelt. 15 ezer ember foglalt benne helyet. A királyné intésére a bika viadal megkezdődött. Hat bikát bocsátottak ki. A közönség élénk feszültséggel kisérte a viadalt. A bikák több lovat megöltek. Egy bika a korláton átugorván, egy csendőrt hajitott a levegőbe. A roppant közönség és a számtalan kocsik impozáns látványt nyújtottak. Este a madridi tartományi küldöttség hangversenyt adott. — A szeg ed i hajóhíd at elvitte a jég­zajlás, úgy hogy csak nagy bajjal tudták a vasúti hid mellett megfogni. Ebből — heti vá*ár is lévén, a legnagyobb kellemetlenségek származtak. Szá zával álltak Uj-szegeden a kocsik, melyek át nem mehettek, de még nagyobb bajban voltak azon vidékiek, kik még előtte való este bejöttek s most már internálva vannak Szegeden. A bajon úgy fognak segitni, hogy kompot kötnek be, ha ugyan addig be nem áll a Tisza. — Fölbérelt gyilkosok. Hermány községben — Erdővidéken — több elfogatás tör­tént ismét. 1877. szeptember 29-én éjjel meggyil­kolták az ottani jegyzőt: Pethő Mózest, akkor még ismeretlen tettesek. — Most azonban kitűnt a gyilkosok neve is. Hatan vannak a jó madarak, kik szóról-szóra mindent bevallottak, s nevezetesen azt, hogy ők ebben is a községi adószedő Kata- bér József bérenczei valának s a gyilkosságot mi­dőn végre hajtották, a templom előtt esküdtek össze, hogy soha egyik sem említi; különben az áruló azon a párnán hal-meg a hol Pethő. — Boldog О г о sz о r s z á g. Az orosz czár elrendelte, hogy mindazon egyéneket, kik Soloviev elfogatá^ára segédkezet nyújtottak, a kö­vetkező fölirattal ellátott arany-éremmel tüntessék ki : „Mentésért“. Ez érmet a sz. Vladimir szalogon lehet hordani. Na ha mindazoknak, kik valamely mérénylet elkövetőjének elfogatásánál közremű­ködtek, ily érmet adnak, akkor több lesz Oroszor­szágban az érmes, mint az érmeden ember. — Iszonyú férj. Liptó-Szent-Miklósról Írják, hogy ott egy Taraj nevű szabó részeg állapot­ban úgy elverte nejét, hogy ez nyolez napi elme- zavartság után meghalt. Az orvosi bonczolás ki­derítette, hogy a nő elmehábarodottságát es halá­lát a fején kapott sérelmek okozták. A kegyetlen férj most a hűvösön lakói gaztettéért. — Drámabirálók keservei. Drama­turgnak lenni sem valami jeles dolog. A nemzeti színház naponkint van ostromolva olyan darabok­kal, a mikről nem tudni, boszantók e vagy nevet- tetők. Nem régiben egy ilyen szárnypróbálgató szorzó darabjában ezt az utasítást adta : „A szín­padra felhajtanak kilencz malaczot, de a kondás vigyázzon rá, nehogy elvesszenek.“ Durva élce e ez, vagy ostobaság?- 392 ­Hivatalos árfolyamok a budapesti áru- és értéktőzs­dén 1879. december 5-én. Ezüst........................................................—.— Cs. és kir. arany ................................. 5.51 20 frankos arany (Napoleon’dór) . . . 9.29 Német birodalmi márka.................................57.60 Lo ndon (3 havi váltókért).........................11G.45 Fe lelős szerkesztő: Málik József. Kiadótulajdonos: Bernstein Márk. Bernstein Márk könyvnyomdájába egy tanuló, va­lamint kereskedő üzletébe is egy gyakornok felvétetik. A belépni kívánónak legalább is két gytnn. osztályt végzettnek kell lennie. Eladó zongora. Egy csaknem uj, jó karban tar­tott zongora olcsó árban kapható. Értei íe/hetni Sepsi-Szentgyőrgyőn Benkö János, ref. énekvezérrel. Ny. Bernstein Márknál Sepsi-Szentgyörgyön. Sz. 3427 közig, 1879. Hirdetmény. Az érdekképviselőknek az 1880-ik évre leen­dő összeállitása végett a képviselet által megbízott küldöttség a névjegyzéket mai nap 3427 szám alá bedván, azt kik az iránt érdeklődnek a ta­nács háznál az iktatói hivatalba a rendes hivata­los órák alatt f. hó 10-dikéig délutánni 6 óráig megtekinthetik. S.-Szentgyörgyon 1879. decz, 6-án. a város tanácsa. Császár Bálint, polgármester. Sz. 7401.879 közig. Hirdetmény. Al-Doboly község képviselete jelen évi szep­temberhó 14-én tartott képviseleti gyűlésében a szesz, pálinka, bor és sör árulási jogot Alcloboly- ban, úgy a vámoshidnál levő korcsmában a jövő 1880. év januárhó i-én kezdődőleg három egymás­utáni évekre haszonbérbe kiadni határozta és an nak határidejéül 1879. deczember 9-ikére délelőtti 9 órára tűzetvén kij a feltételek a község házánál a hivatalos órákban megtekinthetők. Az árverezni szándékozók, ha nyílt szavazat- vagy jjzárt ajánlattal akarnak hozzászólani, 50 frt báoatpénzzel ellátva legyenek. Aldoboly, 1879. november 24-én. M AGY ARI FERENCZ; 2—3 körjegyző. Hiiszonbéri hirdetés. Árkos közönsége által a szesz- és pálinka árulás az 1880. évre f. decz. 18-án d. e. 10 órakor a községházánál árverés utján haszonbérbe kiada tik. A feltételek alulirtnál megtekinthetők a köz ségházánál. Árkos, 1879. dec. 2-án. BARABÁS SÁNDOR, 2—3 községi biró. Д^ап szerencsém a t ez. közönségnek tudó mására hozni, hogy itt Sepsi-Szentgyörgyön a Bazár-soron Eogolyán Kristóf ur házában kitűnő jó, tiszta valódi Ózdi borokat, árulok, u. m : Valódi Riezling és Sztrámin borok nagy buteliákban, egy butelia 30 kr. Valódi Ózdi bor egy liter . . 30 kr. Közönséges ó bor egy liter . . 22 kr. Kotsis Albert, t _г bormérő. Ár verési hirdetés. Kovászna közönsége részéről a szesz, pálinka és sörárulási jog, valamint a piaczvám szedhetési jog stb folyó év deczember hó 14-én délelőtti 9 órakor a községházánál nyilvános utón az 1880-ik évre haszonbérbe kiadandók. A feltételi pontok a község házánál hivatalos órákban megtekinthetők. Kovásznán, 1879. deczember 2. DEÁK ALBERT, Ifj. DEÁK KÁROLY, községi jegyző. 1—3 községi biró. Laborfalva község elöljárósága közhírré té­tetik, hogy Laborfalva községben a szesz, pálinka, bor és sör árulhatási joga az 1880-ik évre nyilvá­nos árverezés utján haszonbérbe fog adatni. Az árverezés napja 1879. évi deczemberhó 14 éré dél­utáni 2 órára tűzetik ki, mely árverezés ha netán nem sikerülne, deczember 24-én újólag árverezés tartatik. . Árverezni szándékozók az árverési föltétele­ket addig is a községházánál megtekinthetik. Laborfalván, 1878. deczember 1. ZSIGMOND KÁROLY, i._ 1 községi biró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom