Nemere, 1879 (9. évfolyam, 1-104. szám)
1879-06-08 / 46. szám
46 szàmv ГГ -X. Sepsi-vSzentgyörgr, 1879 Vasárnap június 8 IX. évfolyam. zerkesztő'égi iroda Sepsi-Szentgyr-rgyön a ref. kollégium épületében, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők • Kiadó hivatal : ^OLLÁK j\1ÓR könyvnyomdája és kön; v- kereskedése, hová a hirdetések és előfizetési pénzek b érmentesen intézendők. Politikai, társadul mi és közgazdaszati lap. Megjelenik ezen laP kint kétszer: csütörtökön és vaaíir ELŐFIZETÉSI FELTÉTEK Helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve Egész évre . . 6 fit — kr. Fél évre . . . 3 frt — kr. Negvedévre . 1 fit 5° D. Binlelmények dija : 3 hasábos petit-serért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyiittcr sora 15 1 Ä ^tfámmszékc fiáziípap-ögjftei” és ai onMrstes töz^íté-egjffct^ h ívataJ ös kíkllafe« Az iparosság kérdéséhez. S.Szentgj Orgy jun. 6. I. A „Nemere“ 44-ik számában: „Van-e Három székmegyének kézműipara“ címmel ellátott cikk elent meg, melynek Írója ellesve gondolataim egy- részét, azt jónak látta nyilvánosságra hozni s imitt amott saját észrevételeivel felspékelve tálalni a nagy közönség elé. Jóllehet a „spék“ kissé avas, mindazonáltal senkinek gusztusát tőle elrontani nem akarván, kerülni fogom a reflexiókat s a lehető tárgyilagossággal kívánok egyetmást elmondani kézműiparunkról. A kézműipar megyénkben is úgy, mint az ország egyéb részeiben a mennyit nyert a céhrendszer eltörlésével, épen annyit veszített az uj ipartörvény életbeléptetésével. Nem hiszem, hogy ta- 1 álkoznék jóravaló iparos, a ki a mostani rendszerrel a legtávolabbról is megvolna elégedje. Óhajtja vissza a régi céhrendszert nem azért, mintha kevesebb lévén az iparos, több kilátása lehetne a megélhetésre, a meggazdag'ulásra, hanem azért, mert átlátja, hogy e rendszer mellett lesz ugyan iparos elég, de jóravaló vajmi kevés s ások kontár mellett a szorgalmasnak, előretörek- vőnek is gyakran meg kell hátrálni. Úgy van az ipar terén is, mint egyebütt, hogy igen gyakrankerülnek felszínre azok, a kiknek fejők könyebb, Hány kitűnő iparosnak kell küzdeni szegénységgel a legnagyobb szorgalom mellett is, csak azért mert szerény, mert hiányzanak összeköttetései s ennél fogva a publikum még nem kapta fel, Sok iparosunk van, a ki kedvesen gondol visz- sza azon boldog időre, a midőn tele vággyal, tele reménnyel nyúlt a vándorbothoz s ifjúságának legszebb idejét távola szülői háztól, id?gen ajkú mes-, terek műhelyében élte le. Sanyarusággal szerezte kenyerét, ismereteit, de gyűjtött tapasztalást, megtanulta ismerni az életet, az embereket s midőn visz- szakerült az édes szülőföldre, számon adta vándorlásainak eredményét ; ha józan életű, szorgalmas Székelyföldi apróságok. Mikor a pünkösd ünnepe közeledik, a esik* * komámasszonyok és nénémasszonyok közt nagy az izgalom. Egymásnak adják az ajtókiiincset a látogató szomszédnak, mert sok és felette nevezetes dolgokat kell meghányni-vetni a Brassóba való utazásra nézve.Kük és hányán ülnek együtt, mit viszek az útra, mivel lepik meg a „leányukat“ meg annak az uraságát ? . . . s számtalan más fontos kérdés felett kell döntő hatá ozatot hozni. Végre há rom négy nappal pünkösd előtt megkezdődik a csíki asszonyok nagy útja, hogy felkeressék a „Barassoban“ szolgáló leányaikat a kiket már egy kerek esztendő óta nem láttak. Valóságos asszo- nyi népvándorlás ez, száz meg száz fakónak - gúnyolt szekér szállítja tiz tizenötenként a viszontlátás örömére sovárgó asszonyserget a circumspectus „Herr Noóber“-ek hires városa felé. Sajtérlelő helyiségben képzeli magát, a kinek a szerencse kedvező fordulata megengedi, hogy a hazaiból délebédelő Karaván mulatságos lakomájának szemlélője lehessen. Két három „boritő“ tele kitűnő túróval kerül elő a szeredások és általvetők bősé- ges tartalma közül s a székely vendégszeretet még itt sem tagadja meg magát, halálosan meglenne sért- vea szomszédasszony, ha a komaasszony visszautasítaná „jószüvüleg kénált“ elemózsiáját. A leányoknál már jó előre képezi kizárólagos tárgyát a beszédnek az anyai látogatás, s midőn az asszonysereg megérkezik : nincs szerencsétlenebb teremtés ezen a világon annál a leánynál, a kihez senki sem „jött bé.“ Két napig tart a látogatás. Ezalatt adják tudtára egymásnak anya és leány egy esztendő históriáját, a mire persze ennyi dő alatt nem is volna képes más, csak — asszony. i és tehetséges iparosra volt benne kilátás, bevették a céhbe és alapíthatott magának családot és űzhette mesterségét. Ezen régi mesterlegények képezik ma is csekély kivétellel az iparosok színét, javát. És ma vájjon kikből lesz az iparos ? A szülő minden hivatás nélkül beadja gyermekét egyik, vagy másik műhelybe s alig, hogy az inasi éveket kitanulta jónak látja megnősülni, felcsapni mesternek. Ezt teheti könnyen, mert senki azt sem kérdi, hogy honnan jött, hol tanult, mit tud, elég ha van pénze, a miből megnyithassa üzletét. Egyebütt pl. tanítói, ügyvédi, vagy közhivatalnoki pályán megvárják a jelölttől, hogy vizsgát álljon ki, s alkalmazhatóságát mindig ennek sikerültétől tételezik fel. A leendő iparos mestert ilyen hokus po- kussal minek fárasztanák ! Hanem aztán mi következik ebből ? Az, hogy lesz iparos elég, de mesterségét csak a százaik értvén, hivatását pedig kevés fogván fel, kénytelen lesz vagy elbukni s beállani valamelyik műhelybe dolgozni s folytatni ott ahol elhagyta, vagy pedig kontárkodással űzni azt a mesterséget, melyhez ő nem sokat ér. Ily állapot" mellett aztán nem lehet csodálkozni, ha iparunk nem üti a kellő mértéket, ha sokan odahagyják azt a pályát, merre minden hivatás nélkül léptek s beállanak valamely ügyvédhez írnoknak, végrehajtónak p.-őrnek, vagy csendőrnek. Az iparosok java és a kontár azután dolgozik a közönségnek, de szükségletéit nem tudván kielégíteni kénytelen a megrendelőt szóval tartani, mi miatt hitele csökken s a közönség elmegy bécsi gyártmányokat vásárolni. Mindezekhez járul aztán a magyar fajban nagymértékben meglevő urliatnámság, a pénznek meg nem becsülése s több efféle, a melyek mind hátráltatják az ipar kifejlődését. A német iparom nem nézi soha, hogy mennyi a heti keresni ínye, hanem arra figyel, hogy mennyit tud abból megtakarítani. Éhez szabja azután életmódját is. Nálunk az iparostól épen úgy, mint más pályán működőtől megvárják, hogy az elsősorban jó brúder leKövetkezik a visszautazás. A megtakarított összegecske haza vándorol; kell a szüléknek. A melyik leány már begyakorolta magát eléggé a gazdasszonykodás mesterségébe, együtt távozik. Otthon már akadt parthie számára. Nem is számíthat férjhez menetelre a ki Brassóban nem „tanólt“ — Csak az a szomorú körülmény fordul elő ennél a tanólásnál, hogy némelyik nagyon is „kitanól“ s az ilyet csak a szülői ház asyluma védi meg az örvénytől. Az atyátlan unoka szeretetteljes körbe jut. Szegény leány mennyit szenvedhettél. ! Mikor lesz munka adva a nép kezébe, hogy mentve legyen a lealázó helótaság keserű kenyerétől. £ * * •••A „Herr Gevatter ele,“ mint ők mondják : „Die Stützen der Kultur unter den Barbaren“ sok mindennel árasztották már el a székelysóget — jó részében nincs köszönet. — Csodák csodája, hogy magyar nyelvünket nem áldoztuk fel még csaho- lásuk szépségeiért. — Akaratlanul ragadt ránk még valami abból is. Ha mások a conditió nélkül spacirozót „facérnak“ nevezhették el : a szemerjai székelyek is adtak táncmulatságuknak és magának a mulató helynek „pácé“ nevet, pedig nem igen volt fogalmuk sétahangversenyekről.Kibékitne a névvel maga a dolog, ha abban a páratlan szépségű szemerjai erdőben ma is úgy látnok mulatni a nagy számmal még a szomszédokból is odaseregletteket, a mint láthatták azt atyáink. Azt a kedves eredetiséget ma hiába keresed ott. A hol székely szőttest remiinél látni, ott s.ir- gaszegélyü csipkekötényes némber piros Garibaldi ingujjban úgy rúgja a kankant bogy a koksza fej- besujtással fenyegeti környezetét s' diluvialis kézfejekre illő fekete glacékesztyüjét a beszorult lég úgy felduzzasztja, hogy Mangolfier bátran vállalkozhatott volna léggömb helyett ilyennel szállani a magasba, ha felhasználhatta volna meleg levsgő gyen, tudjon ügyesen koccintgatni s mihelyt ennek nem embere, nem is ügyes iparos. Ily életmód mellett aztán a munka nem folyik úgy a mint kellene s ezzel együtt a vágyó- nosodásra sem lehet semmi kilátás. Egy igen fontos oka az ipar fejletlenségének még" az is, hogy nálunk sokan irtóznak az iparos élettől s jómódú szülő ritkán adja gyermekét ezen pályára; kinek annyi módja van, az még is jobbnak látja valamiféle urnák nevelni fel fiát, a miből aztán az következik igen soknál, hogy roszabb hivatalnok lesz, mint iparos lett volna. Csak a legszegényebb szülők “gyermekéből kerül ki nálunk csekély kivétellel az iparos, a kinek körülményeinél fogva aztán vajmi nehéz lesz üzletet nyitania. A magyar büszkeségnek legcharlatánabb fogása az, hogy az ipart mumusnak nézi, s roszulta- nu'ó fiát mindig azzal ijesztgeti, hogyha nem tanul mesterségre adja. Ha szavának ura lenne, talán jobb lenne a roszul tanuló fiúra nézve is felcsapni iparosnak, mert megtörténhetik, hogy erre több hivatást érez magában, mint a diák nyely tanulására. De ur hogy adná iparosnak a fiát, hisz - majd ha valahogy átesik az osztályokon egyik, vagy másik úri rokon közbejárására népböldogitó is lehet belőle. Az elébb emlitém, hogy iparosaink rendesen a szegényebb néposztályból valók. Ebből következik az, hogy gyermekkorunkban nem tanulhatván annyit, mennyi ismeretet ma egy iparostól méltán megvárhatnánk : az iparosok legnagyobb része nélkülözi a kellő műveltség k. Tekintsünk szét városunkban, vájjon a jobb iparosok nem egyszersmind kellő mi veit seggel bíró egyének e ? Hogy mit kell ma első sorban tenni iparunk fej lesztésére, annak elmondását a jövő számra halasztóm. rzn. A főrendiház junlus 3-án d. u. 1 órakor idősb Szögyén László elnöklete alatt rövid ülést tartott, melyben átvette a képviselőház izenetét az erdő vagy hydrogen helyett azt a pomádé illatot, mely az erdők rigóit oxigéndusabb regiók felé hajtja. Pedig milyen szép lehetett az, midőn még' ezzel nyitotta meg a főtanácsos a lassú magyart: Szót a táncnak legények ! Uram Jézus se- gé'lj meg ! Ha most tenné ezt valaki, keletkeznék erre nagy súgás bugás : jaj be paraszt ! ................ Ne sze ! * Annak a szép völgynek mely Szeniorjától délnyugatra vonul, melyet látni még senkt míg nem unt, a túlsó végén fekszik Erdély egyik leghirne- vesebb fürdőhelye : Élőpatak. Csak azt szándékozom jelenleg erről mondani, hogy oda a fürdőévad pünkösd elsőnapján Fátyol Lajos nagykárolyi ze- netársulatával beköszöntött. Ot vendégcsa’ád mar várta. Zamatos s valódi magyar lelkesülést keltő népdalai után olyan négyest húzott, hogy a vidékről szép számmal megjelent közöaség csak akkor vette észre, hogy táncol, mikor mir a „nagy balance“ ig jutott. Ékkor természetesen már nem lehetett megállani, hogy egy kis „piros, piros, pi ros“ csárdás meg egy „csingilingi“ friss ne kövesse. — Élőpatak sok vendéget vár ; a kényelem eddigi hiányait folyton igyekeznek pótolni, s ha épen „kúrából“ nem teszi is valaki, látogasson oda gyakran nem fogja megbánni, aztán van ott mit harapni is egy helyen azt mondja a felirat, hogy : „Itten mindenidö tait jo és jutányossan friss ételek kaphatók, és kitűnő Ittallok.“ Közel van az a Barassó ! Jan us.
