Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)

1873-05-02 / 35. szám

136

mentesittetnek a póttanfolyam tekintetéből a köteles honvédgyakorlatok alól, ha ezen tekintetből még egyszer sem voltak mentesítve.

Az ilyenek jelöljék meg jelentésükben ezen minőségüket.

Brassó, 1873. április 28.

Felsó-Fejérmegye, Brassó és Foga- rasvidèk ta »felügyelősége.

Háromszék felirata, a székelység elszegénye- ; dése tárgyában.

Nagyméltóságu gróf, magyar királyi belügyminiszter ur!

Még múlt év május 2-ról 9358. szám alatt kiadott és ugyan azon év november 9-ről 43.119. szám alatt megsürgetett ebbeli magas és valóban atyai leiratára, melyben a nép fokonkénti elszegényedése okainak leplezetlen felfejtésére és annak lehető meggátlására alkalmasnak látszó eszközök javaslatba hozatalára hivattunk fel van szerencsénk azokat a következőkben terjeszteni elő :

1. Hogy nálunk az elszegényedés átalánosan el terjedt, — s ennek következtében a kivándorlás is fokonként szaporodott — ez oly szomorú tény, melyet fájdalom! naponta súlyosabban vagyunk kénytelenek érezni, és melynek számos okairól mig egész emlékira- i tot lehetne készíteni, most egyelőre meg kell elégednünk ezen okok főbbjeinek felsorolásával, — s melyek mig egyfelől a4s/0-beli harozok által előidézett anyagi veszteség és pusztítások következése és a forradalom után rögtön bekövetkezett s addigi jogállapotainkat merőben felforgató idegen kormányzási rendszerben keresendő, mely szivós kitartással kényszerűé közéletünkét oly törvények közötti mozgásra, melyek hazai sajátságainkkal, szokásainkkal, százados törvényeinkkel merőben ellentétben állván : mint védteleneket dobott ismeretlen törvények még ismeretlenebb kezelőinek martalékául.

A régi jogviszonyok kapcsának felbontása a nyo- masztó adórendszer, a pénz, hitel és kereskedelem hiánya j

— a kizárólag mezei gazdászatból élő vidékeinket csoda-é ha elszegényité és e szegényedés lejtőjére kényszerítve, többé magának megállapodást nem szerezhetett. De oka másfelől jelenlegi szegénységünknek az is, hogy bár jogi viszonyaink javultak, de jóllétünk fejlesztésére nem történt semmi.

A mezei gazdaság lévén most is átalános és kizárólagos foglalkozása népünknek, az idő folytán eldarab- ; lódott birtok, — a hangya szorgalom daczára, melyet annak felvirágoztatására minden lakója székünknek ki- ; fejt — különösen az utóbbi évek elemi csapásait nem birhatá el.

* Birtokviszonyaink a telekkönyvezéssel csak most kezdtek rendeztetni, és ennek hiányában hitelünk nem volt — de ha lett volna is — nem volt pénz.

És jaj azon gazdának, ki az alig 4°/0-ot jőve- I delmező birtokára 25—30-tól 40—50 százalékos pénzt] kénytelen kölcsönözni és azt is ha kap, kap oly rövip időre, hogy tönkrejutása bizonyos. — És még is kénytelen a gazda ily uzsorásokhoz folyamodni, mert nincsenek semminemű pénzintézeteink, bankjaink vagy takarék pénztáraink, honnan kétségtelen hitelű egyének méltányos kamatra kaphatnának pénzt, mely által nem csak gazdaságokat segíthetnék föl, hanem az ipar és kereskedelemnek is némi lendületet adhatnának.

Ott vannak érdeink, kőszéntelepeink, vas- és réz- érczeink, melyeknek becsértéke milliókat képvisel, de jelenlegi jövedelme nem fedezi azon összeget, a mennyit az államnak adójában fizetni kell. S hol virágzó gyáraknak kellene lenni, — ott a legkezdetlegesebb fűrész- malmok vannak, melyeknek legtöbbje csak akkor munkálkodik, midőn a tavaszi hóviztöl megdagadnak a hegyi patakok.

És még is erdeink pusztulnak, mert a mindennapi szükség rá kényszeríti a lakosságot, minden tekintet- nélkül a jövendőre, azon neméhez folyamodni a jövedelem szerzésének, miből leghamarabb csinálhatni pénzt

— és ez okon mindenféle faiparczikkekre rendszer nélkül pusztítatnak erdeink.

E viszonyok teszik azt, hogy Háromszék dus földjén a birtokos mig évről évre ha élni tud is, — de a birtoktalan munkás nép, a gazdasági időszak végeztével a félévig tartó téli évszakra kénytelen idegen országba menni ki, hogy magának élelmet szerezzen.

Ezek lévén röviden elősorolva vidékünk lakossága elszegényedésének főbb okai, melyek más kisebb és mellék körülményekkel összefolyván az idők hosszú során át, már annyira berágódtak székely nemzetünk testébe: miszerint csak gyors hathatós segély az, mely a végső elszegényedést megakadályoztathatja.

És hogy ezen gyors és hathatós segély mindenek előtt a pénzszükséglet hiányának némi fedezésében állhat, ez, Nagyméltóságu miniszter ur! azt véljük, hogy minden kétségen kívül van.

De ösmerve az államháztartás szorult körülményeit, ennek segélyét csak annyiban esdenök, mennyiben némi anyagi segély mellett a magas kormány szellemileg nyújtana támogatást és hatna buzditólag oda, J hogy részvénytársulatok utján népbankok és takarék- pénztárak létesittetnének.

(Vége következik.)

Brassó, 1873. május 1 én

Megérkezett az éltető május. Egész várost körül övedző, elég tiszta sétatérünk kizöldült. Polgári és ka-1 tonai rendből miveit és fényes tömeg gyönyörködteti a szemet. Osszhangzó zene felejteti a bút és bánatot.

E mind jól van eddig. Ezek kedvesek a szem és fülnek.

De boszantja a szemet, felzavarja a vért székely leányaink tömeges lánczsorozatbani léháskodása— különösen zene alkalmával — illetlen magokviselete.

En tisztelem a törvény előtti egyenlőséget, de nem a sétatérit.

Mindig boszant, valahányszor látom, hogy a sétatér egyik során megy több érdemjelekkel ékesített katonatiszt, miveit nők társaságában, és éppen ezen sor melletti soron vezeti a székely szolgálót nemcsak karonfogva, hanem egészen átnyalábolva — nem akarom kimondani miféle foglalkozású — szex-etője.

Ezt még el lehetne nézni, ha ennyiből állana a

tréfa.

De a miveit nők szemeit boszantó ölelgetéseket, helytelenkedéseket elnézni nem lehet.

Nem egyszer töx'tént, hogy az egyik sor nyugpad- ján pihenő miveit nők, a szembe lévő nyugpadon pihenők rendetlen ölelgetéseit nem nézhetvén : ott hagyták ülőhelyeit.

A miveit közönség, s a székely szülők óhajtásai- j nak tenne rendőrségünk eleget, s ezek mellett székely leányaink veszteni kezdett becsületeket állitaná helyre; ha bár a nyilvános sétatéi’en meglátná nappal azt: mit az utczákon, kapuk előtti üléseken, utczai kutak körül, néptelen sikátorokban, váx’ost köi'ülvevő falak s a sétatér korlátái mellett, testnyomoritó légvonásos kapuk közt meg nem láthat —- éjszaka.

A lapok tömvék a szászok kiváltságos követeléseivel. Brassóról ezt mondani nem lehet. Itt nincs kiváltság. Nincs születés, rang, éi’telem, vagyonosodás miatt megkülönböztetés. Itt úgy öszveolvadtunk, hogy egymás közt megkülönböztetést nem tehetünk.

Itt megtérünk egy sétatéi’en undorító koldulókkal, czigánykei'eket hányó, csak nem meztelen czigáuy pur- dékkal, csoportonként szerelmeskedő külömbféle kutya- fajokkal.

Itt nem félhetnek székely szolgálóink, hogy illetlen magokviseleteért ki — vagy csak hogy rendre is utasittassanak.

A bi’assói rendőrség türelme kiapadhatlan !

Hogy több ezerre menő, szülői szem és felügyelet alól menekült székely leányaink rózsaszín arczájok, tüzes szemei, ép egészsége, jól megtermett testalkotok, fürge mozdulatok az ezerekre menő nőtlenek, s nem is nősülhetök szemeit megszui’ták : nem csodálom, annyival inkább nem, mivel „könnyű Katát tánezba vinni, ha ő is akar.“

De óhajtanám, hogy a szemszui’ással érődnék el a „Ne tovább !“

A szoi’osabb Összefüzést, vagy a mostaninak csak fentartását is én .mint székely ember éppen nem óhajtom. —

A városi miveit közönség, a székely szülök, székely leányaink érdekeért: ajánlom ez ügyet ns. Brassó város nagyon is béke tűrő rendőri hivatala becses figyelmébe. F. J.

XV-ik közlemény a székely pályadij ügyről.

A mély hazafiui éi’zés megható példájával kezdem közleményemet.

Al-torjai birtokos régi székely katonatiszt Benkö Dénes ur azon nyilatkozattal küldött be Székely János к.-vásárhelyi ev. í'ef. pap ur által egy régi tallért, hogy az kevés ugyan, de szives adomány; sokszor kedvetlen körülmények között sem tudott — úgymond — attól megválni, de most a szent czélra örömmel adja, s azt kivánja, legyen a megirandó székely töi’ténet minden székely család házában oly becsben és jól megői’zött, mint az volt hosszú évek soi’án át az ö kezei közt.

Erre igazán elmondhatni ama közmondást: arany-jó szívnek ezüst adománya! Az isten éltesse?.az ily lelkű öreg hazafiakat soká. V ajha átplántálnák szivök indulatait ifjú utódaikra!

Mezö-Szengyelből özvegy Mátéfy Pálué úrnő Balázs Antal ur által két forintot küldött be. Köszönöm mind kettőnek a szives ügypártolást.

Gróf Kálnoky Dénes háromszéki fökirálybiró úrtól lekötelező sorokat kaptam, melyekben úgy nvilat- kozik, hogy a pályadíjra gyűjtés czélját nagybecsű nemzeti törekvésnek tartja, értesít arról, hogy a közelebb múlt képviselő bizottsági gyűlésben azt előterjesztvén, egész Háromszéken gyűjtést rendeltetett el, az ivek szétküldettek, az alkirálybii’ó ei’élyesen fog eljárni; reméli, hogy Háromszék ez ügy pártolásában nem fog más székely törvényhatóságok után maradni.

. . . . Szívesen üdvözlöm a reményt, mely egy lelkes törvényhatóság honszeretetén, egy kitűnő aristocrata és fökirálybiró szaván alapul.

Kézdi Szent-Lélekröl plébános Györffy Lajos ur 3 forintot küldött be ama nyilatkozattal, hogy a székely Történet megírása eszméjét egész lélekkel pártolja, valamint egy másik paptársától, szárazpataki lelkész Damokos Ferencz úrtól is 2 frt., a remélt siker elérésének szives óhajtásával. Én is óhajtom mindkét ügytársamnak a Salamoni évek leghosszabbra terjedő sorát, s azt, hogy a székely 1 örtenetet majd olvasva, örömeit ifjú lélekkel élvezhessék.

Tarsaly Gábor ur, Aranyosszék főjegyzője érdekesen írja le levelében, hogy a székely nemzeti Történet eszméje hazafias í’észvétet s elénk érdeklődést költött azon nemes szék fiaiban is; szolgáljon bizonyságul — úgymond — küldeménye, mit Felvinczen lakó tisztviselő társai az ö egyszerű felszólítására készséggel írtak alá. Csekély az, jegyzi meg beküldő ur, de kevés fizetésű honfiak, ön maguktól vonva meg, adják a hazai tudományosság ügyének. Az adakozók igy következnek: Magyaj’i Pál 1 frt., Tarsaly Gábor 2 frt., Gál Zsigmond 1 frt., Létay Lajos 1 frt., Mátyás György 1 frt., Nádudvari László 1 frt., Kail (kér. neve olvas- hatlan) 1 frt., Mészáros István I frt., Kónya Dániel 30 kr., Kovács Károly 50 kr., Komjátszegi Lajos 1 frt., Magyari György 1 frt., Richter Károly 1 frt., Rend Dénes 50 kr., Szabó Mihály 50 kr., Létay Károly 1 frt., Szacsvay Lázár 1 frt., együtt 16 frt. E felett — igy végződik a levél — az alkirálybirói hivatal is intézkedett erélyes gyűjtés iránt; ez utón is kétségkívül szép összeg kerülend be. Fogadják köszönetemet a szives gyűjtésért.

Maros-Vásárhelyről ismét egy tekintélyes összeget vettem kir. táblai rendes biró Endes Gábor tisztelt hazánkfiától. Örvend — írja levelében — hogy alkalma nyílt a székely nemzet ügyének — a mi közhazai ügy — szolgálhatni; megjegyzi, hogy későre is kapta a megbízatást, köre is csak a királyi táblára terjed ki, melynek személyzetéből már sokan mások ivére írtak volt; de a mit tehetett, megtett, gyűjtését küldi, a munkát koszoruzza siker — szívesen kivánja — teremje meg az azon gyümölcsöket, miket a székely nemzet és hazai tudományosság tőle vár. Ivén a következő honfiak adakoztak: b. Apor Károly 20 frt., Kabos László 10 frt., Sándor János 10 frt., Dózsa Miklós 10 frt., Pogány Károly 6 frt., Szolga Miklós 5 frt., Elekes Pál 5 frt., Tribus Antal 5 frt., Gi’uz István 5 frt., Déézsi Farkas 5 frt., Gyarmathy Samu 3 frt., Szász Róbert 3 frt., Csiky Gyula 3 frt., b. Apor Zoltán 2 frt. 50 kr., Vajda Simon 2 frt., dr. Székely József 2 frt.,

; Dózsa Károly 1 frt., Raff Károly 1 frt., Soós Kálmán 1 frt., Vai’ga György 1 frt., Sándor Lajos 1 frt., Jakab János 1 frt,, Kozma Gyula 50 krt., Rosnyai Fei’encz 50 krt., Schneider József 2 frt., Sánta Károly 2 frt., Ferencz Károly 5 frt.,. Endes Gábor 5 frt., együtt 117 frt. 50 krt. Szép áldozat, melylyel a törvényes kir. tábla a székely nép előtt kedvességet szerez, s a nemzeti czélt hathatósan mozdítja elő. — Maros-Vásárhely eljárása terténeti múltjához méltó, megmutatta hogy e kérdés nagy fontosságát ismeri, ismételt áldo- ! zataival ei’ös lendületet adott a pályadij ügyének. Kö- ; szőnöm Endes kir. táblai biró urnák sikeres fáradozását, az elnök és biró ui’aknak a szép példaadást.

Alsó-Fejérvármegyéből Török Bálint ur volt szives gyűjtő ivet kérni, bogy Enyeden és vidékén pártolókat szerezzen, hogy ők is lefizessék —- úgymond — honfiúi tartozásukat. Örömmel küldöttem ismeretlen létemre is; mert még eddig onnan e czélra nincs közre- járulás. Egyébiránt — Írja tisztelt barátunk — hogy a székely Történetnek ott is számtalan barátja van, a kik élénk figyelemmel kisérik a lapok e tárgyú közlését, örvendenek a gyors gyarapodáson, s ő épen azért kért felhatalmazási ivet, hogy bizonyíthassák nemzeti hü érzületjöket. Azt is írja tisztelt ügybarátunk, hogy