Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)
1873-02-28 / 17. szám
rasso, 1873. Harmad évi folyam 17. szám. Péntek, február 28. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer, kedden és pénteken. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő irodája: Klastromutcza 564 szám. Kiadó-hivatal ugyanott. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagy óbb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. Előfizetési felhívás m czimü politikai, közgazdászai! és társadalmi lap III. — 1873. évfolyamára. Előfizetési árak : Márczius—deczember 5 fit. kr. Márczius— szeptember 3 „ 50 „ Márczius— juni . . 2 Egy hóra .... — A „Nemere“ egész tiszta jövedelme a „székely nemzeti történet“ megírása jutalomdijára van szánva. A „Nemere“ szerkesztősége. r> " r> « 50 „ A székely cselédség ügye Brassóban. Valamint a vallásban, úgy az államban sem elég az üdvösségre, ha a megszabott törvények szerént cselekszünk, ha a tiltottak ellen nem vétünk. Az állampolgárnak a vér- és pénzadó, a rend és csend fentartása mellett még vannak kötelességei, melyek a honszeretet sajátságos érzelméből eredő' szükebb értelmű hazafiság körébe esnek. így minden honfi, mint egy morális testület tagja, saját hatásköre arányában szigorúan felelős a közjólétért. És mivel a történelem és tapasztalat szerént jóllét és boldogság erkölcsiség nélkül nem gondolható, azért minden hazafinak elmulaszthatlan és lelkiismeretesen teljesitendő kötelme a közerkölcsok őre, védője és fejlesztője lenni, — nem is tekintve azt, hogy mint ember kivált ezáltal, tesz eleget hivatásának, mely az emberi nemnek az erkölcsiség feltételezte valódi humanismus alapján való tökélyesitése. Ezen feladat kiváltképen a napi sajtónak, a közélet ellenőrzőjének jutott osztályrészül. Mint nyilvános szellemi küzdhely, tért nyit a napi kérdések fejtegetése és világítására, mint általános erkölcsi forum elismeri a jót, elitéli a roszat, irányt jelöl a javitásra tökélyesbülésre. S ezen nemes működésében őt támogatni, helyes eszméinek érvényt szerezni minden becsületes polgárnak emberi és honfiúi kötelessége. Különösön specialis jelenségek, helyhez kötött viszonyok erkölcsi mementumjait szemmel kisérni, azoknak okait és következményeit kutatni, s ezáltal eszközöket találni azok megszüntetése vagy fejlesztésére — ez a vidéki lapok feladata. Ezen feladatot Brassó vidékre s az székelyföldre nézve teljesíteni, a „Nemerédnek épen nem sikertelen törekvése volt mindig. Egy nemzet mikénti fejlődésére nagy befolyású azoknak gondolkodás módja, magaviseleté — példája, kik bizonyos ideig szülőföldjükön kivül tartózkodtak. Mint sok más bérezés vidéknek, úgy a székelyföldnek is számos egyéne kénytelen kereset végett szülőföldjét elhagyni, s ezek már régóta Brassót választják tartózkodásuk helyéül. Ezen város tehát a Székelyekre nézve ipar és kereskedelmi jelentősége mellett kivált társadalmi — erkölcsi — szempontból nevezetes. Tény az, hogy Brassó lakósságának vagy 8-ad részét a székely cselédség teszi. Vizsgáljuk ezeknek egymáshozi viszonyát. Valamint a helységeknek lényeges befolyásuk van a bennök élő idegenekre, úgy viszont ezeknek is visszahatásuk van tartózkodási helyük lakósságára. Az utóbbi tekintetben a székely cselédség öntudatlanul hazafias missiót végez Brassóban, kivált az épen nem hazafias szászoknál. A székely cseléd mindig és mindenütt csak magyarul beszél, gazdája tehát épen kénytelen magyarul tanulni. Innen van, bogy Brassóban minden cselédtartó és üzletember jól- roszul, de tud magyarul, kivált pedig a nők, kik e tekintetben tanulékonyabbak és a cselédséggel többet foglalkoznak. És hány még vizes ingü bureaucrata in spe dadog előbb magyarul, mint németül, s beszél mindaddig, mig az iskolákban kiverik a fejéből! Hány közülök szopik, — mivel anyja tehetetlen — székely tejet, csak sajnos, hogy számos székely nő nem egész tiszta utón nyerte meg Brassóban a dajkai qualiíiacatiót! A székely cseléd Brassóban nagy életrevalóságot mutat. Mint szolgálóleány ügyessége sürgőssége és megbízhatóságánál fogva keresettebb az oláh és szász leányoknál (az utóbbiak közül kevesen szolgálnák), mindenféle iparnál előnyösen használhatók. Számos brassói iparos foglalkoztat 10-nél több székely leányt, kik a segédeket előnynyel pótolják nem kerülvén sokba eltartásuk. Mint kocsis ügyes, rátartó, fogatát jól kezelő; szép bánásmód mellett nagyon hasznavehető ember. Mint iparinas igénytelen, munkás — bár jórészt elnyomatott. Általában a székely cselédségből sok és sokféle közvetlen hasznot húznak a brassóiak, különösön a szászok. Ezeknek még egy közvetett socialis előnyük is van ez ügyben, melyet alább fejtegetünk. Most pedig lássuk, milyen hatással van a brassói élet a székely cselédségre. (Folytatása következik.) A magyar államhivatalnokok nyugdíjügye. Kétségbevonhatatlan tény, hogy államhivatalnokaink jövedelmi forrása oly igénytelen, melyre nézve bátran mondhatni, miszerint alig egy tized része van azon helyzetben, hogy fizetéséből munkaképtelensége idejére ellátását biztositó jelentékenyebb összeget takaríthatna meg. Ez okból van számukra a nyugdíj. S ezt — úgy hiszem — nincs is miért irigyelni tőlük, vagy épen méltatlanoknak nevezni őket arra, ha meggondoljuk, hogy 30—40 évi szolgálatnak nem valami tulvitt jutalma, s ha a tapasztalat adatait latba vetjük, hogy az államhivatalnokoknak csak egy igen igénytelen kis száma bir — pusztán fizetése után, bár jó gazdálkodás folytán is — említésre méltó vagyonra szert tenni. De nem is volna jó a nagy kényelem, mert az államhivatalnokok munkája nem pusztáu önjavát ezélzó s néha lelki- ismeretlen speculatiókban, hanem egyszerű, majd szép vagy gyakran súlyos működésben áll, mely kisebb nagyobb mérvben tiszta, értelmes, elfogulatlan gondolkozást és szorgalmas, lelkiisme retes utánjárást igényel, mely utóbbit különösen a bőségben úszás eltétlenitő ragálya elfojtana. Azonban, épen az emlitett követelményeknek való teljes mérvű megfelelhetésért, hogy jelene és jövője fölötti aggodalmak ne zavarják az államhivatalnokot működésében, szükséges állásához s a körülményekhez mért fizetésben, majd nyugdíjban részesülnie. Ezért a magyar államhivatalnoki kar s az ez iránt érdeklődők figyelmét akarom azon fontos, megpendített tételre fordítani, mely szerint ezután már nem akarja a magyar állam nyugdíjazni hivatalnokait; hanem engedve a több oldalról felmerült óhajnak: azok nyugdíjazását közvetlen egy teljes hitelű bankra, közvetve magára a hivatalnoki karra szándékozik bizni. Erre a munkálatok a minisztériumokban s a vidékeken már is megkezdettek, melyek az átruI házáshoz szükségelt tüzetes statistikai adatokat gyűjtik össze s rendezik a kellő minőségben. — E szándékolt lépés igen fontos és megérdemli, hogy — bár röviden is — foglalkozzunk vele, mert igénytelen egyéni nézetem szerint mind az államra, mind a hivatalnoki karra nézve előnyös lesz s bármely banknak, mely elvállalja, sem lesz bizonyára kárára; mintegy 20,000 hivatalnok nyugpénzalapja képezendvén a tőkét. Lássuk azon előnyöket. A mi az államot illeti, ez úttal megszabadul mindazon teendőktől, felelősségtől és zaklatásoktól, melyeknek eleddig a nyugdíjkezelésben kitéve volt s mindennemű ügyei is valószi- iiüleg jobban lesznek ellenőrizve, mert egy egy hatalmas ur megfoszthatja ugyan fizetésétől, de nem számos évi fáradsága jutalmától, a nyugdíjtól is, azon kisebb rangú hivatalnokot, ki az állam ügyei kezelésében netán történő visszaélésekről a fátyolt lelkiismeretesen föllebbenteni elég merész. A hivatalnok pedig nem lesz elöljáróinak szeszélye s személyes érdekeitől annyira függő, mint eddig, hogy bármi igazságos és szerény „vétója“ jövőjét tönkre tegye; másrészről pedig nemcsak azon mértékben kaphatja nyugdíját, hogy mily magas fizetést búzott s hány évig szolgált, hanem mindenki azon arányban, a melyben az illető bankba befizet, a remélhetőleg méltányosan meghatározandó alapszabályok és részletfizetések nyomán. Itt mindenkinek önmagáról kell nézete szerinti mérvben körülményeihez képest gondoskodni, de végső esetben is teheti azt oly mérvben, mint eddig az állam tette. A mi a bank iránti kételyt illeti, bátor vagyok minden habozás nélkül állítani, hogy az, tekintve a magyar államhivatalnokok 20,000- nyi létszámát, meg nem bukhatik; s a kezelők eshető roszakaratu káros befolyása, az illető bank teljes felelőssége által kell о к vetetlenül ellensulyoztassék. S kérdem: vájjon mennyivel nyújtott nagyobb garantiát a nyugdíjalap érintetlenségére nézve az egyéni vagyon jótállásnál az államkezelés? Mindenki tisztába jő a felelettel, ha eszébe jut, hogy hiszen az alkotmányellenes időkben úgy a katonatisztek, mint az államliivatalnokok nyugpénzalapja elköl- tetett, melynek helyreállítására nézve igaz ugyan, hogy az állam felelős, de hát nem a nép s igy a hivatalnokok is pótolják helyre a kárt az adó utján? E szomorú tapasztalat tehát a vagyoni jótállás feltételek mellett eloszlatja a biztosság iránti kételyt, mely az átruházásnál fennforog. Szerény nézetem szerint továbbá a szándékolt lépésnek nemcsak az emlitett előnyei lesznek, de üdvös befolyása is remélhető társadalmi és politikai életünkre. Azon tény ugyanis, hogy nem az állam adja, hanem a hivatalnok maga gondoskodik nyugdíjáról úgy, mint bármely magántársulati tisztviselő teszi, vagy minden egyes polgár a biztositó intézeteknél teheti, elfeledteti azt a különbséget, melyet eddig a nép maga s az államhivatalnokok közt válaszfalul lenni látott s közelebb hozva ez őket egymáshoz, eltűnik a „Beamter“ elnevezés s az alája burkolt ellenszenv, minélfogva azután nem annyira „farkas szemet nézve“ mint inkább egymást örömmel támogatva fognak, fogunk mindnyájan előre haladni. Politikai tekintetben pedig meggyengül a hivatalnokok meggyőződésének nyilvánítását korlátozó fék, melyet a kormány néha oly szűkre húz s a közügyek iránt őszintébben és jobb akaratukig fog érdeklődhetni minden államhivatalnok, ha nem épen csak jövője teljes kocz- káztatásával lesz kénytelen a kormányétól talán eltérő vagy azéval ép ellenkező meggyőződését főleg az alkotmányos polgári joggyakorlásoknál
