Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)
1873-02-21 / 15. szám
Harmad évi folyam 15. szám. Péntek, február 21 Brassó. 1873. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer, kedden és pénteken. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő irodája: Klastrorautcza 564 szám. Kiadó-hivatal ugyanott. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegeiij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. czimtt politikai, közgazdászai és társadalmi lap III. — 1873. évfolyamára. Előfizetési árak: Márczius—deczember 5 frt. — kr. Márczius — szeptember 3 „ 50 „ Márczius—juni . . 2 „ — „ ! Egy hóra .... — „ 50 „ A „Nemere“ egész tiszta jövedelme a „székely nemzeti történet“ megírása jutalomdijára van szánva. A „Nemere“ szerkesztősége. Brassó, 1873. febr. 16-án. j (Vége.) Valami átokszerü dolog az, hogy a magyar ember mindig inkább hódol az idegen ajkúak előtt és inkább pártolja, tiszteli ezeket, mint a saját véréből való vért. így van ez az életnek minden ágában és mindenütt, de különösen úgy van ez olyan helyeken, hol különböző nemzetiségek laknak együtt mint épen Brassóban. Minden más nemzet inkább tudja magát emancipálni a má- J sok befolyása alól, mint a függetlenséggel fennen dicsekvő magyar és székely. — Pl. Brassóban a román ember elmegy magyar, román, szász ügyvédhez ha dolga van, úgyszintén még az önző szász is elmegy nemcsak szász, hanem román és magyar ügyvédhez; mig ellenben a magyar vagy magát magyarnak tartó örmény égbekiáltó véteknek tartaná, ha magyar vagy román és nem szász ügyvédet tisztelne meg bizalmával. És ez koránt sem puszta képzelődés, hanem valóságos tény, mit bármely perezben képesek vagyunk bebizonyíthatni, és a melyet csak azért voltunk bátrak a t. szerkesztő urnák felhozni, miszerint bebizonyítsuk, hogy a hirdet- j Edényeknek a „Kr. Z.“-ba való iktatása nem annyira a törvényhatóságok es ügyvédektől függ, mint azon pu blicumtól, mely szóval nagy barátja a hazafias és testvéries cselekedeteknek, áldozatoknak; de tettleg a „Kr. Z.“ és hívei anyagi érdekeinek adózik, mi által nagyon természetesen velünk épen annyi vagy aránylag több kárt okoz mint a mennyi hasznot tulfelöl bajt. És még többet is mondhatok a szerkesztő urnák. Láttam a legvérmesebb magyaroktól és örményektől magán hirdetményeket a „Kr. Z.“-ban, mely hirdetményeknek a „Nemere"' hírét sem halottá. — Már pedig egy ily magán hirdetménynél sem a törvényhatóság, sem az ügyvéd semmi befolyást nem gyakorolhatott az illetőre. Mi az oka tehát, hogy ez a magyar vagy örmény kereskedő mégis a „Kr. Z.“ viszi hirdetményét. Azon gyáva kicsinylése saját nemzeti lételünk, működésűnk és intézményeinknek, melynél fogva idegent majmolva idegenek rabjává sülyedünk. A kik pedig ennyire sülyednek és saját vérüket annyira ignorálják, azok ne beszéljenek nekünk hazafias érzelmeikről és ne panaszkodjanak a szászok suprema fiájáról,, midőn minden lépteik és tetteik által megezá- folják, a mit szóval hirdetnek. Saját publicumunk az, tisztelt szerkesztő ur, melynek tagjai minden krajezárt, melylyel rajtunk segíthetnének a „Kr. Z.“ és hívei zsebébe hordják. Hiába nekünk sem hírlapunk sem emberünk nincs, a mely és a ki a mi kereskedőink és iparosaink magas (?) igényeinek, várakozásának megfelelhetne! . . . xH-y. Néhány megjegyzésünk van az előbbi czikkre. A hírlapi hirdetés üzleti dolog és határozottan ott és úgy kell történnie, hol és hogy legtöbb eredményt hoz létre. Ez rendesen akkor történik, mdőn a hirdetmény minél többeknek jut tudomására azok közül, kik általán érdekelve vannak vagy lehetnek. Olyan hirdetéseknél tehát, melyek a helyi nem magyar közönséget illetik, magunk is azt tanácsoljuk hirdető atyánkfiainak, hogy azokat inkább a „Kr. Z.„-ban tegyék közzé. De már olyanoknál, melyek a brassói vagy vidéki magyarságot érdeklik, a hirdetők jól felfogott érdeke maga — minden hazafiság és pártolástól eltekintve — azt kívánja, hogy közleményeiket a „Nemerédben is közzétegyék annál is inkább, mivel a „Nemere“ hirdetési dija olcsóbb mint a „Krönst. Ztg. “-é, miről bárki könnyen meggyőződhetik. Arra nézve pedig, hogy ügyködő testvéreink inkább szász ügyvédeket szoktak megbízni, egyszerűen csak azt véljük, miszerént ennek oka nem az, mintha nem volnának megbízható, derék, ügyes, képzett és jártas magyar ügyvédeink, hanem mivel a felek talán tapasztalták, hogy: „könnyen üdvözöl, kinek Krisztus a barátia!“ Szerk. A hadsereg1 tiszti kara és a szászok. A „Kr. Ztg.“ szíveskedett rövid értesítésünket a helyi tiszti kar múlt csütörtöki tánczestélyéröl becses müelforditására méltatni. Viszontudvariasságból mi is hozzászólunk 25. számának ez estélyröli hosszú iudósitá- sához. A „Krönst. Ztg.“ a hölgy vendégek virágfüzérét összekötteti a helyi tiszti kar fekete-sárga szalagja által. Ez ellen sem nekünk sem a koszomnak — véljük — nincs kifogása. Abban is tökéletesen egyetértünk hogy ezen tánczestély testvériesülési ünnepély volt a katonaság és polgárság között ; hogy a hadsereg lovaglás és társas szelleme kapósul szolgál a két birodalom különféle nemzetiségei közt. De azt nem értjük, hogy miért hozza fel ezt a „Kr. Z.“; hogy miként kérdezi épen ö : mi okból nincs meg ezen testvéries' szellem a népben is, mért ápoltatik nálunk az elkülönzött- ség ? — Az utóbbi két kérdést eleget szellőztettük a testvériesült nemzetiségek részéről a szász Separatismus ellenében. Tudva van, hogy midőn a többi nemzetiségek a testvériség zászlója alá gyűltek, a szászok akkor is fentartották megközelithetlen különállásukat. Ok századokon át mint valami mágusok féltékenyen baglyoskod- tak szellemi kincseik felett, melyek élvezetéből kizárták a velők lakókat (s ezt ok culturmissiónak hívják!) teljesen elszigetelve tartották magokat a társadalomban, úgymint az ipar és kereskedelem terén. Az előbbiben mindig szivélytelen, gyanakvók, az utóbbiban önzők, kajánok, irigyek voltak a többi nemzetiségek Lányában. — És ezen rideg elkülönzöttséget tapasztalták had- sergünk tisztjei is, — a jelenségek legalább arra mutatnak. Tudtunkkal ugyanis Brassóban még nem volt helyőrség, melynek tiszti kara vonzalmat érzett volna a városi szász elemhez. Ellenkezőleg majdnem általánosan idegenkednek azon utálatos viszonyoktól, ama gyűlöletes kasztszellemböl, mely abban uralg. (Azt a jellemző nyelvet már épen ki nem állhatják.) Nem vesznek részt Magyar bálok Brassóban. „Brassói Carneval“ czim alatt a „M. P.“ 37. száma tárczájában ezeket írja a brassói magyar bálokról. Január hó 26-án volt a magyar casinó bálja. Az ezt jelentő falragaszokon egy a testvériesült nemzetek egyenlőségi eszméjét sértő nyomdahiba szemtelen- kedett: a magyar hirdetésen ugyanis a belépti díj 1 frt. 30 krra volt szabva, a németen és románon pedig 1 frt. 50 krra. A hibát helyreigazították. (A belépti dij 1 frt. 50 kr. volt.) A magyar olvasó-egylet bálja mindig nevezetes mozzanat helyi magyar társadalmi életünkben, mely, ugyszólva, az egylet szűk helyiségére szorult, s csak az éventei bálban szokott nyilvánosság elé jönni. Azért is ezen bál minden brassói magyarra nézve becsületbeli s minden casinótag s általán minden magyarbarátra nézt méltányossági dolog. Valamikor ezen táncz- mulatságot azon hirbe hozták, hogy publicuma igen pêle-mêle, de a tavaly igen diszes közönség gyűlt azon össze, s az idei is szép auspieiumokat nyújtott. Egy épen nem magasrendü no vonakodott a bálba menni. „Kisasszony mondám, igen szép közönségünk lesz.“ „Hallom, hogy vegyes lesz, nem megyek.“ „Nem megy? akkor kegyednek nem lesz igaza!“ Es a bál teljesen sikerült. Minősége tökéletesen megfelelt a csinos fogalomnak. Igaz, hogy sokan hiányoztak, kiknek megjelenni illett volna. A casinó j helyiségei tulajdonosának családjából nem jelent meg senki. Rebesgetik, hogy a há,zi kisasszonyok előszeretettel viseltetnének a „nyalka szép vitézek iránt." A huszár pedig nagyon international fogalom lett, s így közülök kevés jött a magyar bálba. A trics-tracs világ nem tudom miféle összefüggést találhatott e két meg nem jelenési tény közt. Én azt hiszem, ha volna valami a dologban, akkor épen megjelent volna mind két fél — rendezvousra ! A testvériesült nemzetek pedig talán nem akadták megzavarni a bál tiszta magyar jellegét s igen gyéren képviseltették magukat. A románokat reprezentálta egyetlen román menyecske, ugyan csinos asszony, egész magyaros természetű, ki ugyan lelkesen járta a csárdást. A német — nem szász — párt képviselve volt elnöke : Herrmann Antal által, ki különben a „Nemere" szerkesztője és igen derék, buzgó magyar hazafi. Német névvel jelent meg, de — szokása szerént — magyar ruhában, melyet egészben csak vagy haton lehetett látni. Ki a magyarok zászlóvivője volt az 1871-iki testvériesülési ünnepélyen, most — gondolom j mint rendező — frakkban pompázott; mit én nagyon is antigermanisatori demonstrationak tartok. A frakkot ez idei farsangon száműzték Germania salonjaiból — ergo nekünk épen azért viselnünk kell. Bizonyára a frakk alatt is hőn dobogot minden hazafi szív, midőn a helyőrség zenekara a „Szózat"-ot játszta a nagyon szépen rendezett ffizértáncz közben, mely körülmény ezt valódi fűszer tánczczá tette, mint a tánezrend- ben hibásan volt megnevezve a cotillon. Nem vétek a krónikái hűség ellen, ha az általános hangulatot mindvégig zavartalanul derültnek mondom, a mi ily viszonyok közt nem is lehetett volna másképen. A díszes közönségből különösen megemliten- dök a honvéd- és huszárezredes. A szép és ízletesen öltözött hölgyeket registrálni igen hosszadalmas volna, a nővendégek teljes lajstromát kellene közölnöm. Legyen elég constatálnora, hogy alkotmányos bálkirálynőnek felséges báju Rétby Lajosnét nevezvén; de magam is egy piczit republikánus lévén, és ezen bált a szépség valódi köztársaságának tekintvén, fentnevezett urhölgynek a bálelnöki cziinet megszavazom azon őszinte óhajjal, hogy azt még sokszor ily jogosan viselhesse. — Február 1-én volt a református iskolák javára bál a Nro. 1. termében. Ismét derék közönséget volt alkalmunk látni, többnyire oly egyéneket kik a casinó bálján nem voltak jelen. Nagyon örvendettünk azon jelenségen, hogy a brassói magyarságból kitelik két népes, csinos magyar bálnak tisztességes, derék, miveit magyar közönsége. Mig a casinóbálban az intelligentia mellett túlsúlyban volt a kereskedők eleme, addig a reformátusok bálján inkább volt képvi selve az iparos osztály ; csinosság és kedvesség által kitűnt a házi kisasszony, a helyi ref. lelkész fiatal leánya. — (Azt hogy a franczia négyeseket németül vezényelték, nem akarom elárulni.)
