Nemere, 1873 (3. évfolyam, 1-80. szám)
1873-12-19 / 77. szám
— 302 — tett a nagy Németország, s gyaláztatott a Magyarállam, és nemzetiség. A mint közönségesen tadva van a porosz franczia liáboiu sok férjes nőt tett özvegy gye, sok gyermeket atyát- lan áivává. Ezeken segíteni kellett s az magában nemes tény s kötelességszerü áldozat volt, csak az adakozás indoka lett volna hazafias, s ne kigravitáló eszmék idézték volna elő. Gyűjtések rendeltettek el, a 100 000- eh gyűltek, a szász uomzet nemzeti életében egyszer ekkor volt bőkezű de ekkor sem hazafias czélból. Ez időre esik g szász intelligentiának öszvejö- vetele Rosnyón az ottani papnál. Ez összejövetelnél elővétettek az egymás piszkos és hazafiatlan tény megünneplésére szánt boros-hordók — folyt a bor, éltettetett végnélkül a nagy Németország, gyaláztatott a magyar állam és nemzetiség a legdurvább módon, s a lelkesült toaztirozók toásztjaikat rendesen e retrain- nel vegzék „Deutschland bis zum schwarzen Meer.“ A Magyar állam törvényhozó testületé meghozta a nemzeti törvényt az 1868—44 törvényczikkben. A szászok finom Ínyének ez sem tetszett, mert nem volt °*y gyáva törvényhozásunk, hogy a szászak status in statuját eles merje, s a német nyelv használata által privilegizálja. A történelem a magyar nemzetiségi törvényhez hasonlót felmutatni nem tud, — ily törvényt csak a saját rovására is loyalis és humánus magyar nemzet tudhat hozni. A magyar nemzetiségi törvény részben illusoriussá teszi az egységes és erős állam fogalmat, midőn az egyes nemzetiségeknek maga az államjog rovására enged külön és nagyon lényeges jogokat meg, Mindamellett hogy a nemzetiségi törvény tulliberalis — az már egyedül csak azon okból, hogy az a barbar magyarok által hozatott, felkelté a szászok nagyon is nem régi opponáló kedvét. — Történtek feliratok a minisztériumhoz, országgyűléshez, s talán a német császár ő felségéhez is, — e hallatlan visszaélés orvoslásáért. A napokban Segesvár város vállalta a tantalusi munkát magára, mint az eredmények mutatták -- haszontalanul. Szász atyánkfiái ha nem volnának nemzetiségi dühök- által elvakitva, beláthatnák, hogy a nemzetiségi törvény egyedül és kizárólag csak az ők javokra van. A n. t. ugyanis azt mondja: minden községnek jogában áll azt a nyelvet használni, mely azon községben ■ jegyzőkönyvi nyelv, vagy azt, melyet a többség beszél. Mit gondolnak kedves sógorok, ha e törvény ily szövegű lenne: „azon nyelvet, mely a többségé“ regnálhatnának e Brassóban, Szebenben s általán mindenütt a szász vidékeken, s használhatnák-e a német nyelvet ahogy jelenben mindenütt teszik. Bizonyára nem, mert a többség sehol sem a szász 1 Jobb tehát megnyugodniok az említett törvényczikkben, nehogy mások számára kaparják a sült gesztenyét a parász- ból k,. A szász nemzet huzamosan hazáról beszél, hazát dicsőítenek énekei az unser Vaterlaiid-ban. Ugyanbizony hol ez a dicsőített haza? Talán a holdban! Mert a mint tények bizonyítják, a magyar államot nem tartja annak, mert annak tekintélyét aláásni, egységét megsérteni sohasem szűnik meg; a kifelé gravitálás Németországba történik, ez pedig kétségtelen, hogy a legkevésbé sem hazájok, Flandria pedig csak jogszerint lehet az. Kimondhatni hogy a szász nemzet a mostani constellátiók melleit hazátlan nép s olyfor- mán van e kérdéssel mint a Mahomed koporsója. Kimondhatni, hogy a magyar koronás királynak, sőt magának az osztrák császárnak is a szász atyafiak előtt akkora tekintélye nincs, mint egy Bismarknak. E szempontból Ítélve a szászok hazafiatlanságát meg, szinte nem is lehet hazafiatlanságokat elitélni, miután tény az, hogy számokra nincs haza, ha csak a János pap országa nem az. A szászok hálátlanságát megszoktuk már Hálátlan volt e nép, Isten után első boldogítója a ma^ gyár nemzet iránt, bejövetele első pillauatátál fogva. Magyar királyaink alatt önérdekét hajhászta, s a koronás magyar király s a nemzetiségek jogait mindig respecíálni tudó magyar nemzet loyalitását s hiszékenységét kizsákmányolni törekedett bármi utón, s magának privilégiumokat csikart ki. Az erdélyi nemzeti fejedelmek alatt, midőn mint nemzet, e kicsiny s a végzet minden csapásai által meglátogatott országban szerepet játszhatott, a hatalom uszály hordozójává lett. A nagyobí) hatalom pártfogója volt mindig, hypocrita szereplésével gyengítette a magyar nemzet uralmát — l°Syasztotta számát, s az állam testén huzamosan sebeket ütött, nem mulasztván el szoros kötelességének tartani az általa vérig sanyargatott nemzettől, mely a liaţidmat annyi veszélyek daczára is bírta, privilégiumokat erőszakolni ki, melyek száma annyira megyen, * °:-7 jelenben, ha azt a viszonyok szükségessé tennék, magának a kutyabőrös privilégiumokból biztos védfalat vonhatna városai körül. E privilégiumokat lábaihoz tenni nem tartotta lealázónak a haza ellenségének, s most azokat nem átalja fejlettebb korunk magasztos törekvéseivel ellenkezésben azon nemzettől, melytől kicsikarta nyíltan követelni vissza. — A hálátlanság az ember erkölcsi lényének a legocsmányabb oldala, és Kétszeresen fáj hálátlanságot tapasztalnunk azon nemzetiségtől, melyet mint hazátlant, mint Ínség nyomorokkal küzdőt kebelünkbe fogadtunk, s e bérezés haza legáldottabb része uraivá tettünk, privilégiumokkal sánczoltunk el, s melynek nemzetiségét ősi szokásait, erkölcseit, nyelvét saját rovásunkkal is respecíálni tudtuk mindig. De mint a tények mutatják, kígyót melengettünk kebelünkben, mely halálos csípéseivel nem szűnik meg a haza testét fotytonosan szaggatni. 1848-tól fogva a szász nemzet nyíltan a re- aktió eszközévé aljasitotta le magát, s a jóltevő nemzetnek nyiltan vetett keoztyüt, s vele papiron mint a közönséges életben nyílt harezot folytat. A szászok hazafiatlanságát igazolja nemzeti élete, igazolja a történelem, igazolják a mindennapi tények, hálátlan nemzet volt, s hálátlan marad mint látszik mindig. De térjünk a szász sajátlagos hálátlanságok között a legnagyobbra, melynél a szász nnmzet levet- kezi az erkölcsi érzetet egészen, levetkezi az embert, s magára a hálátlanság legpiszkosabb bélyegét süti. Magyarország alkotmányos élete borutlan egét közelebbről a cholera a halál kérlelhetlen öldöklő angyala zavará fel, s tévé százezerekre nézve a nyomor és inség tanyájává. Százezereket vitt magával áldozatul e ssörnyeteg, s százezer békés polgár s jó hazafitól fosztott meg, még megsemmisülése után is az ezerekro menő özvegyek és árvák nyomorában hátrahagyva ördögi természete jeleit. Az anyaföld sirt és sir keservesen, siratja kedves gyermekeit, siratja a tám nélküli özvegyek, az atyátlan és anyátlan árvák nyomora sorsát. De a mig van emberi, van kö- nyörületérzet, addig a gyámoltalan árvák és özvegyeknek étien halni nem szabad! Magyaror'skág a rettenetes veszteség s még rettenetesebb nyomor enyhítésére mint egy ember kelt fel, gyűjtéseket rendezett s adakozások utján a nyomorral küzdők sorsát enyhíteni törekedett. A külföld sem maradt érzéketlen az országot ért csapás iránt s adakozásai mély hála és köszönettel fogadtatnak tőlünk. Csak a szász nemzetiség, a szász bureaukratia öltötte feudális panezélát fel, s maradt érzéketlen a rettenetes csapás iránt, levetkőzte inkább az embert, megtagadta a hit az emberi morál legszentebb és legbecsesebb kincsét — a k ö n y ö r é r z e t e t, de a barbárokon segíteni nem akart, nem akar. Az országos gyűjtések és adakozások az államhivatalos s a magánlapokban rendesen közzététettek, de hiában reméltünk, hiában forgattuk a lapokat, hogy azokban a szásznemzetiség könyörérzete adományaira akadhassunk. Roszul, igen roszul esik nekünk e szomorú való, roszabbul mint midőn nyiltan támadott meg, mert ekkor legalább látszólagos okok szólhattak mellette, de mi mentheti az erkölcsi corruptió, az embertelen érzéketlenség iszonyú érzetét ? Fáj nekünk, sokszorosan fáj azon nemzetiség okadatolatlan érzéketlensége, melyet erőssé, gazdaggá tettünk, melynek léteiét Isten után egyedül mi biztosítottuk. E szennyes, ez embertelen hálátlanságot nem mentheti semmi, s méltó, hogy a história, mintegy egyedüli emlékét egy nép embertelen hálátlanságának megörökítse. A hálátlanság fekete fonálként húzódik a szászok életén keresztül, de ezt nem vártuk, ilyenre csak a szász nemzet képes jóltevőivel szemben. E tény már magában elegendő, sőt sok a szászok Giazafiatlansága kellő világításba helyezésére. Egy idegen nemzet nyomora segítésére, mely különben a kellő eszközükkel rendelkezett a nyomor enyhítésére, tudott a szász nemzetiség százezereket összeharácsolni, s midőn saját hazája nyomorral, éhhalállal küzd, az ínségben nyakig van, még csak egy fillérrel som rendelkezik, hogy azt mint egy nyomorult, gyámoltalan koldusnak élete megmentésére fordítsa. E szörnyű hálátlanságát a szász nemzetiségnek nem menti semmi nem mossa le a gyalázatot semmi, bélyeget, látható bélyeget sütött magára, mely az emberi kebelt megvetés, utálatra hívja fel. De, n e n o s d e d u c a s in tentationem! Magyar nyíltsággal, históriai, s napi tényekre alapítottan mondattuk el mindezeket, s nem a rágalom, nem a nemzeti gyűlölet sugalta e sorokat, mert mi állampolgárainkat nem Prokrustes módra mérjük, s nem a szerint bíráljuk, hogy ilyen vagy olyan nemzetiségű, hanem egyedül aszerint, hogy ő minő mértékben hazafi. Ez az egyetlen mérték polgártársaink cselekvényei megbirálására, s a mérték kedvezőtlen szász polgártársainkra nézve, mert hazafiatlanságok súlya, a hazafias érdekek súlyát borzzsztóan üti le. A szász nemzetiség opponáló, veszszőparipán lovagló kédvét sohasem tudtuk megmagyarázni magunknak, mert kétségtelen, hogy e nemzet vakszenvedély- bői nem tudja saját érdekeit sem kellően méltányolni. De mit beszélünk a szász nemzetről, a nemzet békés, szelíd jellemű, s jó hazafi is volna, csak azok az átkozott kolomposok ne ölnék hazafiságát meg. A szász nemzetiségnek ellenségei sohasem voltunk, csak a bureaukrátak átkos törekvései ellen küzdöttünk mindig, melv nyereségvágy aljas haszonlesésből mindenre képes. Meneküljön a szász nemzet az aljas nyereségvágy, s az önző törekvések lovagjai fondorlatai, cselszővényeitől, nyújtson nekünk nyiltan kezet, legyen hazafi, legyen honpolgár a szó szoros és nemes értelmében; akkor leveszszük a kalapot előtte, s édes testvérünk s nem ellenségünknek tekintjük, s együtt válvetett erővel fogunk küzdeni a szent haza java, boldogságáért. De mig ezek nem történnek meg, nem tehetünk egyebet, mint melleinket verve fájdalmasan zokogjuk: Ne nos deducas in tentationem! Figyelő. Orbán Balázs és Brassó város nagy bölcsességü communitása. Említettük, hogy a városi képviselet f. hó 12-iki ülésén br. Orbán Balázs és a Nemere szerkesztője ellen pert indított. Hitelesebb kútfők hiányában idézzük a „Kr. Z.u ide vonatkozó tudósítását. ,,A heves támadások valótlan vádak, gyalázások és rágalmak, melyekkel báró Orbán Balázs a Székelyföld leírásának VI. kötetében a Barczaságnak úgy román, mint magyar lakosságát elhalmazza és különösen a brassói városi képviseletet és administratiót kitünteti, a történeti igazság ama sértései és hamisításai — annál is inkább, mivel a Nemerében kivpjyá- tilag közöltetvén a mi köreinkben is lehető szélesTel- terjedést találtak és magyar polgártársaink izgatása és ingerlésére használtattak, a tanácsot a fölötti megfontolásra indították, vajon úgy a szerző, mint a hírlapi utánközlő nem helyezendők-e bünvád alá. De a tanács a maga részéről azon nézetben állapodott meg, miszerint ajbüntetőtörvényszékhez való folyamodás, akkor is, ha sikerrel járna, az emelt vádak egész valótlanságát és e gyalázó mű teljes alaptalanságát alig lesz képes kimutatni, sőt inkább a szerző és másoló számára nemzetfeleik előtt politikai martyrok oLcsó dicsőségét szerezhetné. Az egyedüli megfelelő válasz a teljes tudománytalan, minden történeti kritikát nélkülöző fércz- műre — a tanács nézete szerint Brassó városának okmányok és okiratokra fektetett, a történetírás mai állásának lehetőleg megfelelő történelme. Tekintettel a haszonra, melylyel egy ilyszerü történelem e felett ép ngy a közérzék és honszeretet ébresztése és éleszté- sére, valam;nt községi és gazdászati fejlődésünk, birtokviszonyaink, intézmény- és intézeteink ismeretének gyarapítása és bővítésére okvetlen lenne, indíttatva érzi magát a tanács, a községnél ily történelem megírását megpendíteni. Ily történelem, méltóan megírva, eredményeiben Brassó polgárságára az volna, mi a tiz parancsolat törvénye egyházi régi szólásmód szerint a keresztények számára: tükör, rekesz, fék! A tanács nézete a számos képviseleti tagok kedélyeit hatalmasan megindította és heves, de igen hazafias szavakba is történtek kitörések. Általános élénk helyeslés közt egyhangú határozattá emeltetett az indítvány, mely szerént mind báró Orbán Balázs, mind a Nemere szerkesztője valótlan vádok, gyalázások és rágalmak miatt vád alá helyeztessenek. Továbbá egyhangúlag elhatároztatott, miszerint dr. Trauscheufels Jenő főjegyző ur felkérendő Brassó városa történetének megírására, miáltal magának, ha- zafiságának, tehetségének és népszeretetének, a jelen és jövő nemzedéktől háláson elismerve, maradandó emlékét alapíthatná.“ Eddig a communitás, illetőleg a „Kr. Z.“ A ki nem ismeri viszonyainkat, azt ugyan furcsán tévútra vezetné e határozat. A Székelyföld leírásának VI. kötetét, egy kitünően hazafias, nagyszerű áldozatokkal, roppant fáradsággal készült, országszerte elismert nagy mű befejezését, megkoronázását tehát Brassónak 3 nemzetit közönsége egyhangúlag, hivatalosan elitélte, kárhoztatta, nagyérdemű szerzőjét és szerény kivonatolóját bünvád alá
