Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-12-12 / 99. szám
394 rendes szükségleteit arányba és egyensúlyba hozni a: ország jövedelmeivel, és hogy a nélkül, hogy az ország polgárainak bármely osztálya túlságosan vagy arányta lanul terheltessók, elégségesek legyenek a rendes jőve delmek a rendes kiadások fedezésére. (Helyeslés.V A kormány mulhatlanul szükségesnek tartja, nogj az ennyi idő óta függőben levő bankkérdés a törvény hozás hozzá járulásával még ez ülésszak alatt megöl dassék. A bizottság a mely házszabályaink átvizsgálására kiküldetett, munkálkodását minélelőbb fejezze be, és a házszabályok átvizsgálása még ez ülésszak befejezése előtt legyen lehetséges. Azon erős meggyőződésben vagyunk, hogy a különböző politikai pártok mindannyira tiszta hazafiságból indulnak ki és hogy egyediül a haza javát tartják szemük előtt. Lehetségessé fogja tenni, hogy különböző utainkon gyakran találkozzunk, gyakran együtt haladjunk, a tanácskozásokban pedig mindég megtartsuk a tárgyilagosságnak, a higgadtságnak azon mértékét, a mely szükséges arra, hogy együtt üdvösen haladhassunk. Újra ajánlva magamat és minisztertársaimat a ház kegyébe, kikérjük támogatását. (Éljenzés.) Az elnöki előterjesztések közt Orbán Balázs lemondása is foglaltatik az udvarhelyszéki kerület képviselőségéről. Több kérvény igazolás után kihirdettetik a házszabályok átvizsgálására kiküldött bizottság: Irányi Dániel, Péchy Tamás, Várady Gábor, Mihályi Péter, Perezel Béla, Zichy Antal, Paczolay János, Királyi Pál, Bánó József. Ez után az ülés eloszlott. A képviselőhöz ülése deoz. 6. A főváros rendezéséről szóló törvényja\ aslatból szerencsésen elvégzett a ház eddig 71 szakaszt. A főpolgármester kérdése is végre befejeztetett, még pedig a nélkül, hogy a szélsőbal névszerinti szavazást kívánt volna. Első volt a szónokok közt Madarász József, ki indokolta önhatározati javaslatát. Utána Havas Sándor szólt megnyerő elegentiával. Lázár Madarász indítványa mellett szállt sirkra. Majd Nehrebreczky Sándor szólt, ki a municipális és községi törvényjavaslatok megalkotásánál a képviselőhöz bizottságaiban oly élénk részt vett, s ma behatóan s élesen vette bírálat alá a benyújtott modositványokat. Szóltak még Földváry Mihály és Máttyus a különvélemény mellett, s Paczolay János, ki a jobboldal egy részének zajos helyeslése között a főpolgármester kinevezése mellett szólt, de „kényszerűségből“ elfogadta a központi bizottmány javaslatát. A központi bizottság és a külön vélemény előadójának zárszavai után szavazásra bocsáttatott a kérdés, melynek folytán a központi bizottság szövegezése változatlanul elfogadtatott. Az ülés alatt heves vita fejlődött ki a főpolgármesternek a törvényjavaslatban adott azon joga körül, mely szerint a kormány rendeletéinek másodszor is ellenszegülő municipalis tisztviselőt felfüggesztheti, ki azután újólag a légközelebbi általános tiszt- ujitásig nem is választható meg. Résztvettek a vitában Máttyus, Lázár, Madarász, Tisza László, IJoránszky, Osiky Sándor egy —, és Tóth Vilmos egy rövid fel: szólaiásban, úgyszintén Paczolav másrészről. A ház a ; központi bizottság szövegezését változatlanul elfogadta. A képviseloház ülése decz 7. A főváros rendezéséről szóló törvényjavaslat vala- • luira elvégeztetett. Érdekes eszmecsere folyt Paczolay János, Ghyczv Kálmán és Somsick Pál közt a 47—48- iki országgyűlés tevékenységének egyik kiváló részére ! vonatkozólag. Steiger módositványa a főváros ügykezelési és tanácskozási nyelvére vonatkozólag vita nélkül elfogadtatott. A napirend előtt Pauler felelt Lázár egy interpellatiójára a büntető törvénykönyvre vonatkozólag, kijelentvén, hogy az nemsokára a ház elé fog terjeszthetni, s Kerkápoly Károly nyújtotta be az indemnity, az 54 milliónyi államkölcsön s a catasten felmérésről szóló törvényjavaslatokat. A képviseloház ülése decz. 9. A pénzügyi bizottság ma terjesztette a ház elé az 1873-ik évi költségvetésről szóló terjedelmes jelentését. Széli Kálmán, a bizottság előadója, a ház nagy figyelme közt fejtegeté azon okokat, melyek miatt a pénzügyi bizottság jelentése, daczára annak, hogy a költségvetés a háznak kellő időben mutattatott be a kormány által, s ahhoz mellékelt indokolások és az államzárszámadások is kellő időben jutottak a pénzügyi bizottság birtokába, ily későn kerül a ház elé. A fővárosok rendezéséről szóló törvényjavaslatnak a központi bizottsághoz uj szövegezés végett utasított szakasza végleg megállapittatván, tárgyalás alá vétetett a telepitvényesekröl szóló törvényjavaslat. A törvényjavaslat első szakaszához, melyben a te- lepitvényes községek fogalma állapittatik meg, Nikolits Sándor egy módositványt nyújtott be. Az eredeti szöveg szerint ugyanis a földtulajdonosok által „betelepítés czéljából“ adott majorsági földterületekre alkalmazandók a törvényjavaslat rendelkezései ; a módosítás pedig e raeghatárazást: „betelepítés czéljából“ kihagyatni kívánta, okul hozván fel, hogy léteznek oly szerződések, melyekben e közelebbi meghatározás nem foglaltatik s igy a törvény ily szövegezése visszaélésekre adna okot. — A ház rövid vita után szavazás által döntötte el a kérdést, még pedig úgy, hogy a módositvány, daczára Pauler miniszter ellenzésének, elfogadtatott. Élénk vita fejlődött ki a törvényjavaslat negyedik szakaszánál, hol a központi bizottság szövegezése lényegileg eltér a kormány eredeti javaslatától. A központi bizottság ugyanis a létező s részben virágzó telepitvényes községek fenmaradása érdekében szükségesnek tartotta jogot adni a telepitvényesnek a külsőségekből is egy részt megváltani, inig a kormány e czélt a belsőségek megválthatásának jogával is elértnek hiszi. Pauler Tivadar hosszabb beszédben fejtegeté a kormány álláspontját jogi szempontból, a tulajdonjog szentségére utalván, melyet csak addig szabad megszóld tani, mig az állam érdeke követeli. Nehbreczky Sándor, a központi bizottság előadója a bizottság javaslata mellett szólalt tel ; a baloldarról pedig a központi bizottság által 4 catastralis hold maximumban megállapított megváltható külsőséget 10 holdra kívánták felemelni. A vita e kérdés körül a holnapi ülés folyamában fog folytattatni, ma az eredmény bizonytalannak látí szott, s nem lehetetlen, hogy e kérdés most ismét válsághoz vezet. A nyelvkérdésnek a képviseloház általi tárgyalásáról a „Ilon“ igy elmélkedik : A képviseloház mai ülésén a fővárosi törvény tárgyalásának folyamában napirendre került a 89. §., mely a nyelvkérdésről szól. A központi bizottság szövegezése tudvalevőleg ügykezelési nyelvvé kívánta kimondatni a magyart; mig ezzel szemben állt а П1. osztály Steiger Gyula által indítványozott különvéleménye, mely a fővárosi tvhatóság kizárólagos nyelvévé az állam hivatalos nyelvét, a magyart indítványozta tétetni. E különvélemény felolvastatván, a ház egész baloldala, s a jobboldal egy része zajos éljenzésbe tört ki. A közp. bizottság előadója elált a szótól, a különvéleményé szintén. A kormány képviselője akart szólni. Zajos „eláll,“ s elfogadjuk a „különvéleményt“ fogadta. Az úgynevezett illoyális nemzetiségek hallgattak. Sőt egy szerb vidékü s születésű képviselő nagyban helyeselt a különvélemény mellett. A loyális szászok azonban nem hallgattak. Egy csoport a ház elnöksége körül gyülekezett, s dugta össze fejét, hogy mit tegyen. A középen pedig fölemelkedett vezérszónokuk, Schreiber Fri- gyés. Zajos „eláll“ fogadta. Mindazonáltal benyújtotta módositványát, a mely szerint az egész §. kihagyatott volna. Más szóval a nemzetiségi törvény ha- tározmányai a fővárosra is kiterjesztetnének. Az elnökség körül összegyűlt kis csoport igyekezett olyszerü zajt csapni, a melyből egy kis gyorsírói protectio „He- lyeslés“-t tudjon kimagyarázni. De nem sikerült. A kormány képviselője újra fölemelkedett. Úgy látszott, hogy a magyar szó ellen beszélhessen egy kicsit. De ez sem sikerült. Az „eláll“ ismétlődött s az elnök föltette a kérdést. Zajos „nem kell“ hangzott a központi bizottság szövegezése után ; s ugyan olyan zajos he* lyeslés a különvéleményre. A magyar nyelv törvényi kizárólagosságáaan ellenzői elenyészően csekély számban voltak. Az elnök nem is tartotta szükségesnek szavazást kérni, egyszerűen kimondta a határozatot. Erre is zajos éljenzés hangzott fel, a melyhez szívesen hozzájárult éljenével a főváros magyarságának minden Az „Ellenőr“ pedig ezeket irja: Éljen a magyar nyelv örökké; Éljen sokáig a nemzet kegyeletében emlékezete a mai országos ülésnek, hol a pártok rátértek újra az álláspontra, melyen — Jókai hasonlata szerint egy szívnek két kamaráját képviselik. A szív megdobbant: s a magyar nyelv diadalmasan foglalja el megillető helyét az ország fővárosában. Tanulságos jelenet volt ez. Midőn felolvastatott a magyar nyelv kizárólagos jogait törvénybe iktató módositvány : mint egy varázsütésre általános lelkesülés fogta el a kebleket. Tüntető helyeslés „éljenzés“ hangzott a ház minden oldaláról, minden zugából s a nemzetiségek képviselői nem igyekeztek megzavarni a lelkesedés közös nyilatkozását. Csupán egy nemzetiség a hü, a loyalis, a hazafias szász töredék, mert felemelkedni azon magaslatára, honnan civilisatori képzelgésében megtorlatlanul hitte, a kihívás keztyüjét szeme közé dobni a magyar lelkesütott föl előttem álmélkodva „csodálatos! ki hitte volna, hogy ez lehetséges!“ Hát még mi minden lett volna lehetséges, ha az elhagyatottság, s idegen interventio leverő befolyása alatt a tervszeríileg szított egyenetlenség s önbizalomvesztés burjánja fel nem magzik a haza véráztatott földében. De hát voltak dolgok a csodával határosak, az tagadhatlan. Helyünket sokan betöltöttük emberségesen, de mindnyájunk közt csak három ember volt, a ki helyét oly bámulatos sikerrel töltötte be, hogy azt hasonló sikerrel lehetetlen volt volna más által betöltetni. E három ember Lahner tábornok, Lukács honvédezredes és Duschek Ferencz volt! E három ember páratlan eréiyének köszönheti nemzetünk, hogy amaz óriásilag kimagasodó erkölcsi személyiség, kinek neve „Honvéd“, csodákat mivelhetett. És Duscheket mégis gyanúsítják! még azt is vét- kiil róják fel neki, hogy midőn minden veszve volt, a kincstár maradványát a győztes osztráknak átadta. De hát mit akarnak a gyanúsitók, hogy cselekedjék vala? Azt akarnák, hogy ellopta volna? — Ah! a 49-diki korszak emberei ezt a mesterséget nem értették. Ezért tudtak 70 egynéhány millió forinttal sereget teremteni, semmiből felszerelni, felfegyverezni, semmiből eltartani s háborút viselni két birodalom s ^ellázadás ellen, s raég a törvényhatóságok házi pénztárát is ellátni (mert adó nem volt kivetve) s még vasutat is építeni.-------D uschek midőn mindent vesztve talált, mondhatni nyílt vásárt ütött a boldogtalan emlékű Világoson. Beváltott minden bankót, fizetett minden árjegyzéket, a mig csak jelentkező akadt. Midőn többé nem akadt senki, hát mit kellett volna a maradékkal csinálnia? mit lehetett csinálnia, ha lopni nem akart? elásni? akkor is azt mondták volna, hogy ellopta ! S ez a gondolat az, a minek hírétől becsületes lelke irtózott. Ezért nem keresett ő menedéket a számkivetésben; — ő érezte, miként ha minden elveszett is, egynek nem szabad elvesznie, a 49-diki kormány becsületének, — neki be kell számolnia — a kinek lehet, de be kell számolnia, miszerint tisztán álljon a világ, a történelem előtt, hogy a 49-diki kormány nem használta a hatalmat fejő tehén gyanánt saját hasznára. Megbukott az ellenséges sors csapása alatt, de keze tiszta volt és szennytelen. És beszámolt. Faggatták két éven át, mind hiá- ban. Elitélték hat évre — mind hiában ! Ó miatta egy szemből sem esett csak egy könycsep sem. — Es ő megőrizte a nemzet, s a nemzet választottjai becsületét. — — És maga szegénységben halt meg. Legyen áldott emlékezete! Még egyet: Neki 49-ben két felnőtt fia volt. Gondosan nevelt, nagy készültségü jeles két ifjú. — Ő maga nekem még csak be sem mutatta őket soha. Pedig kívántam. De azt felelte : engedjem neki az öntudatot, hogy kegyvadásznak ne látszassék. Hanem én más utón sok szépet és jót hallottam derék fiairól, s egyszer emlitve, hogy nem vagyunk a jeles készültségü ifjak bővében, kérdeztem, minő pályára nevelte fiait? Es ő mit felelt? azt felelte, hogy pályaválasztás békés időkre tartozik, most a hazának katona kell, ki vérével, életével védje a hazát. — Az ö fiai már rég honvédek!! Mind a két fiát odaadta a hazának! s meg is állták helyüket emberségesen, dicsőségesen a vér mezején. — Nem úgy tett mint némelyek, kik közül a család egyik tagja Debreczennek, egy másika Bécsnek hódolt, miszerint akár merre dűljön a koczka, legyen kire hivatkozni. — Neki két fia volt, s mindkettőt odaadta a hpzának! És a nemzet fizet neki gyanúsítással sírjánál, mert egy történésznek tetszett egy névtelen győri irkafirka hírének alapján, kétségbe hozni egy ily férfiú önzéstelen hazafiságát. Biz ez nagyon szomorú. Nekem fáj, hogy a rágalmazódnak jobbomot nem nyújthatom nagyrabecsülésem jeléül a nemzet előtt. De hát a sir nyugalmát nem háboritja a rágalom. Vannak idők, midőn ennek tudata is vigasztalas. De én — ha szavam nem volna a pusztában ki- áltónak szava — inteni szeretném a nemzetet; ne szok- ja meg hálátlannak lenni azok iránt, kik öt hiven szolgálták, mert hálátlan nemzetért nem sok ember érez ösztönt magát feláldozni a vészek idején.
