Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-06-30 / 52. szám

206 sújtó ítéletet. így jártak a Babesek és a Paulini Tóth Vilmosok. A nemzet nagy többsége ez alkalommal is szentesitni fogja azon politikát, melyet a kor­mány folytat a jobboldal segítségével. A nemzet hő óhaja nagyszerlileg fog nyil­vánulni ez alkalommal is: föntartani s nem en­gedni veszélyeztetni a 67-ben létre hozott kiegye­zést semmi áron! A nemzet minden rétege, mé­lyen át van hatva azon meggyőződéstől : hogy ezen alapon rendezheti s fejlesztheti a haza ügyeit. Hogy szellemi és anyagi előmeneteléről gondos­kodhassál hogy léteiét, hatalmi állását a jövőre biztosíthassa, — ez alapon kell állnia. Es hogy érhetné el mind ezt, ha Tisza Kálmán politikája szerint legelőször is a lajtán- tuliakkal, azután saját szövetségesseivel veszne össze, a haza zsákmányul dobatnék a leskelődő szomszéd államok, s terjeszkedni kívánó nem­zetiségeknek lábai elé. Ettől kivánja első sorban minden magyar megmenteni hazáját, s hogy a Deákpárt politi­kája vezet csak e czélhoz, az tagadhatlan. Szépek az ellenzék álmai: a magyar állam teljes függetlenségéről s nagy hatalmi önállásá­ról ! de ezek csak álmák. Hogy valósithatók le­gyenek, legelőször is 30—40 millióból álló nép­nek kellene lennünk, minden idegen elem köz- bevegyitése nélkül. Kövessük a sors, a földrajzi helyzet, a tör­ténelem és hazánk bölcs államférfiainak megfon­tolása által kijelölt politikát, s tömörüljünk hon­fiúi érzelemmel Deák Ferencz köré kinek poli­tikai programraja — saját szavai szerint — félszázados nyilvános működése, — félszázados múltja. Az ellenzék öt éves politikája tovább foly­tatása ellen nyíltan tiltakozik a nemzet nagy többségének józansága. Hogy a székelyföld is — mely haza szeretetében conservativ — méltó lesz múltjához, s megfogja nyiltan vetni az el­lenzék ottani hiú törekvését, — azt nem csak reméljük, de szentül is hisszük. Ha valaki, úgy a szabad székely tudja teljes nagyságában s mélységében fölfogni ezt : mit tesz egy zaklatott, sokat szenvedett hazát ki nem tenni oly párt politikájának, vak eszközének, mely maga sem tudja mit akar, s mely — mint politikai éle­tünk mutatja — elébe tette saját párt érdekét a haza érdekének, s hogy a Deákpártot meg­buktassa, kész volt szövetkezni az idegen nem­zetiségi lázitókkal, hazánk és nemzetünk meg­ölő ellenségeivel. Oly tett volt ez, mely meg­ölte a magyar opositiót. Oly ellenzékre van szük­ségünk mely opponálásában is a haza érdekeit mozdítsa elő. mit rendesen zsírban vagy olajban való főzés által esz­közölnek. A legjobb tűket, melyeknek bizonyos fokú ruganyosságot akarnak kölcsönözni, halzsirban szokták megfőzni. Az edzés művelete alatt azonban némelyek elgörbülvén, egy ezzel foglalkozó munkás a könnyű el­hajlásokat kalapács és ülő segítségével ismét kiegye­nesíti. Ezután már a legliosszadalmasabb és fáradságosabb művelet következik, t. i. a tűk kicsiszolása, kifényiai- tése. E végett a tűket kemény vászonlepedőn kis mészkő darabokkal vagy durva poronddal halomba rakják, répa — vagy lenmagolajjal megnedvesitik s aztán henger- alakú tekercsekbe kötözik össze. 20—30 ilyen teker­cset , melyek közül mindé nik körülbelül félmillió tűt tartalmaz, tesznek bé az úgynevezett csiszolómalomba, hol 10—12 óráig a lehető legsebesebben forgatják. Mi­után a tűk egy fürészporral telt szelenczében való foly­tonos forgatás által a tisztában részektől meg vannak szabadítva és egy fúvógépben teljesen meg lesznek tisz­tulva: a fennirt műveletet még 8—10-szer ismétlik, csu­pán azon különbséggel, hogy utoljára kő és porond helyett korpa és ónhamuval hozatnak érintkezésbe. Ez a csiszolási művelet egy és ugyanazon mennyiségű tű­nél mintegy 8 napig tart. Ezenkivül a finomabb nemű- eket legutoljára még széles bőrdarabon is fényesitik ; továbbá hegyüket és lyukaikat is újból csiszolják s végre a fűzőlyukat kék szinü zománczezal befuttatják vagy pedig gálváni utón megarauyózzák. D. G. Választási apróságok. Megvan ! Most már tudjuk, hogy mért törlik a sorozatból választóinkat százankint. Megmodta a pén­teki Kr. Ztg. Azért — azt mondja — mert kitűnt, hogy a ro­mánok és a „Nemere“-párt le tudnák szavazni a szá­szokat. A szászokat leszavazni nem szabad. Tehát ki kell törölni a románok és a „Nemere“-párt jogosult vá­lasztóit. Hányat kell kitörölni? Azt nem mondta meg a Kr. Ztg.; de ha igaz, hogy az első összeíráskor ezerrel voltunk többségben, akkor ki kell törölni ezeret s még néhányat. Mégis sokat kell hogy tanuljunk mi „von dem leuchtenden Volk der Welt.“ Azt hittük elmaradottsá­gunkban, hogy a képviselő választás arra való, hogy a jogosult polgárok többsége alkotmányosan érvényesítse nézeteit. íme, milyen rettenetesen csalódtunk ! Hiszen a Kranstädter fentebb említett vallomása szerint sem a választásnak, sem az egész alkotmánynak nincs egyéb czélja, mint hogy a szászok uralkodjanak. Vajon nem volna e jobb, ha nem is tömök ma­gunkat a választással, hanem a comes, vagy Gött Já- ! nos egyszerűen kinevezné Wächter és Trauschenfels ! urakat ? Ezen választási eljárás mellett még az eszüket is törni kell a mi tiszteletre méltó civilisatorainknak. Tekintsük csak az eljárást! A központi válaszmány tagjai esküt tettek le, hogy a törvény szerint * lelkiismeretesen fogják kiállítani a választási névsort. Akkor csoportokra oszolva házról házra jártak és úgy Írták össze a választókat, hogy igazán meggyőződ­jenek az illetők képessége felöl. Mikor az összeírás elvégzödött, nagy megrémülésscl észi’evették, hogy a „Nemere“-partei még az ők össze­írások szerint is roppant többségben van. Ezen segitni kellett, mert a czél az, hogy a szá­szok uralkodjanak. Elkezdettek tehát százával reclamálni a magyar, román és német választók ellen. És ugyan az a bizott­ság a mely esküje és a törvény alapján egyszer össze­írta őket, egyszerű reclamatióra százával törli ki a névsorból. Főként a külvárosi háztulajdonosok ellen van meg­indítva a hadjárat. Az összeíró bizottság egyszer mind bevette, most nevetséges lett volna azt állitnia, hogy Brassó területén van olyan ház, a mely 315 irtot meg nem ér. Mikor azonban az elhatározott reclamatiók benyujtattak, nem a reclamálókat utasította annak bebizonyítására, hogy Brasso- városban vagy 800—1000 lakház egyenkint kevesebbet ér 315frtánl ; hanem a tulajdonosokat, hogy ők bizonyítsanak. Bebizonyítani olyan dolgot, a mit az utolsó utcza- gyerek is tud ; a mit maga a nemes választmány ösmert el azzal, hogy beirta egyszer az illetőket ! Valóban láng. eszű fogás! De hát milyen leikiösmeretes! A „Nemere“-partéi ezt is megtette; kiállított ne­hány száz becsű le velet ; aláiratta Brassóváros törvény - székileg hitelt becsi őivel és két-két tanúval. Ezen becsülevelek ellen azonban az a kifogása a „Kronstädter“-nek, hogy miként készült el belölök két nap alatt négyszáz és miért vannak a nevek külön­böző tentával Írva alá. Szóról szóra ezt magyarázza pénteki számában. Ez az ostoba leleményesség minden képzeletet felül halad. Van e csak egy is a bölcs választmányban, a ki állítani merné, hogy a kérdésben forgó házak akárme­lyiké nem ér meg 315 irtot? Ha nincs, miért szorí­tották mégis bizonyításra a tulajdonosokat ? S ha egy­szer oda szorították, mi köze a tinta színének a két­ségbe nem vonható tartalommal ? Az a kérdés, nemes választmány, hogy meg mernek-e önök esküdni, hogy ama külvárosi házak közül egy sem ér meg 315 frtot. He ezt nem merik, hogyan merészkednek hát a tör­vényre letett esküjök ellen igy paczkázni ? Ezen példátlan huzavonó eljárásnak egyébb czélja nem lehet, mint*kivenni a magyar, román, német pol­gárságot nyugalmából és valamely erőszakos eljárásra kényszeríteni. Akkor aztán megütnék a nagy dobot : hogy ime a lázongó, törvényt nem ismerő mert szembe szállani Gött János választottaival ! Hanem ezzel nem érnek czélt, jó urak ! Haszta­lan emlegetik, hogy minden hatalmas ember önök mel­lett van. Mellettünk van a törvény, a mely hatalma­asabb a hatalmasoknál. Aztán magok a hatalmasok sem fognak tüzbe menni az önök szép tetteiért. Nekünk nem kell semmi, csak törvényes jogunk szabad gyakorlata. Mi nem kérjük senki pártfogását, de követeljük a törvény tiszteletben tartását És ezt érvényesíteni fogjuk nyugodt erélylyel ; szabad polgárokat megillető méltósággal, habár hatal­mas emberek helyett magokkal a hatalmas ördögökkel szövetkeznének önök. Szerdai számában bevallja a „Kr. Ztg.“ hogy az összes magyar sajtó pártkülönbség nélkül elitéli a szá­szok magatartását. S ezen ítélettel szomben ö még jobban paczkázik. Szép merészség, ha istentől van ! A mig csak a „Nemere“ emésztette lelkét az önök veszettségeivel, addig még volt valószínűség elhitetni, hogy ezt szenvedély, vagy gyűlölet vezeti. De az összes lűaSyar sajtó mégis nagyobbacska hatalom, mintsem hangja pusztában kiáltó szó maradna a Kronstädtérrel szemben. Mert azon magyar sajtó egyetemes támadásával szemben még Magyarország kormánya sem állhatna meg; nemhogy a m edgy esi conventiculum lmtárzatai ér­vényesülhetnének. Hát ezen tényből, a melyet maga bevallott sem veszi észre, atyafi, hogyjrosz fiit tett a tűzre? Megválasztott Deákpárti képviselők. 102. Nyitramegye: TÓIll Vilmos nyitrai kerület. 103. lodjancr Aelbrt érsekujvári keríilett. 104. В rogy any i \ ineze privigyei kerület. 105. Tarnóezy Gusztáv szakolezai kerület. 106. Ócskái István galgóczi kerület. 107. Tarnóezy Béla zsánbokréti kerület. 108. Buzinkay Bál szcniczei. 109. Kosztolányi Károly verbói kerület. 110. Pulszky Ferencz Gyöngyös város. 111. Hevesmegye : Kovách László gy.-patai kér. 112. gr. Károlyi Gyula kápolnai kerület. 113. gr. Szapáry Gyula abád szaloki kerület. 114. Baranyamegye : Kardos Kálmán mohácsi kér. 115. Siskovics Tamás sásdi kerület. 116. Lejthcnyi Nándor pécsváradi kerület. 117. Taray Endre Pécs. 118. Zemplénmegye : Molnár István terebesi kér. 119. Krassómegye: Petrik Gyula n.-zorlenczi kér. 120. PopeSCn szászkai kér. 121. Temesmegye : Tormásy Mihály hidegkúti kér. 122. Soprommegye : gr. Zichy Imre n.-baczoni kér. 123. Tóth Bálint csornai kér. 124. Pozsonmegye: Farkas Gynla szempezi kér. 125. Barsmegye: Majthényi Bálint ar. maróthi. 126. F.-Fehérmegye belkerület gr. Nemes Nándor. 127. Borsódmegye : Csáky Gyula. 128. Csongrádmegye : Tóth István tápéi kerület. 129. br. Mednyáuszky Dénes Szelmecz és Béla- bánya. 130. Zemplénmegye : Harkányi Károly megyaszói kerület. 131. Horváth Lajos és 132. Dálnoky Barabás Miskolcz város. 133. Borsódmegye : Ghiczey Samn szirnabesenyöi kerület. 134. Brezovai László kövesdi kerület. 135. Gömörmegye : Máriássy Kálmán jolsvai kér. 136. Kullinka István rimaszombati kerület. 137. Szentmiklóssy Pál kövi kér. 138. Szakáll Antal rimaszécsi kerület. 139. Aradmegye : Csemcghy Károly pécskai kér. 140. BollllS Zsigmond sz.-annai kér. 141. Pestmegye: Madas Károly dabasi kerület. 142. Ungmegye : Ibrányi Lajos szobránczi kér. 143. Maros-Vásárhely város : Bothos Kálmán és 144. Jcney József. Ellenzéki képviselők : 29. Fehérmegye: Janicsáry Szilárd ráczalmási kér. 30. Abaujmegye : Szcntimrey Elek szepsi kerület. 31. Tolnamegye : Ilets Károly pinczehelyi kerület. 32. Hevesmegye ; Almási Sándor szolnoki, kerület. 33. Horánszky Nándor fügedi kerület. 34. Sipos Orbán Jászberény. 35. Baranyamegye: Jókai Mór dárdai kerület. 36. Vajda János siklósi kerület. 37. Simonyi Ernő szalontai kerület. 38. Helfy Igllácz sz. lörinczi kerület. 39 Pestmegye : Vidacs János dunapataji kerület. 40 Földváry Mihály keczeli kerüiet. 41. Benyezky Ödön gödöllői kerület.

Next

/
Oldalképek
Tartalom