Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-02-25 / 16. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam 1(1. sz<im. Vasárnap, február 25. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csötörtökön és vasárnap, Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. Politikai, közgazdászat! és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvételnek a szerkesztőségnél. Brassó, 1872. febr. 24. Prónay József és gr. Károlyi Eduard, két tiszteletben állott tagja az országgyűlési balkö- zép-pártnak, — legközelebbről elváltak pártjuktól. — Ez alkalommal határozottan kijelentette mindkettő azon meggyőződést, bogy a balközép eshetőleges többségre jutása mellett előre nem látható zavarokba bonyolódnék hazánk. Gróf Károlyi Ede ki meri mondani, hogy a balközép többségre jutása könnyen vonhatna maga után belforradalmat és külhat'álmak beavatkozását. — A „Pester Lloyd“ állítása szerint nevezettek példáját többen is fogják követni, hasonló meggyőződéstől vezettetve. De ha ez így van, miért maradtak ezen párton mostariig az illetők, és miért vannak ott még most is Ghyczy, Jókai, Tisza, Váradi s több kitűnő' egyéniség, a kiktől sem a mo- csoktalan hazafiérzetet, sem a belátást megtagadni nem lehet ? Ezt a kérdést kétségtelenül nagyon sokan fölvetik ez események alkalmából; épen azért illő', hogy foglalkozzunk vele tüzetesebben. A mohácsi szerencsétlen csata után Magyarország egy része önálló királyt választott; a más rész úgy Ítélt, hogy a török áradattal szemben Magyarország egymagára meg nem állhat ; épen azért megválasztotta a Habsburg családbeli szomszéd uralkodót, Ferdinandot, a ki több szomszéd ország felett uralkodott, s a kinek biztos kilátása volt a német császárságra is. Itt van megvetve alapja azon két országos pártnak, a melyek Magyarország' ügyeit több mint 300 esztendőn keresztül intézték. Az egyiknek törekvése fenntartani a kapcsolatot Ausztriával, mert úgy van meggyőződ- ve folyvást, hogy az európai körülmények közt önállókig fenn nem tarthatjuk magunkat. A másik azt látja napról-napra, hogy az osztrák hatalom alkotmányos jogaink elfojtására, nemzetiségünk, polgári és vallási szabadságunk elnyomására törekszik. Sokszor fegyvert fog és győ'zelmes csaták után újabb szerződésekben biztosíttatja az ország alkotmányát; állandólag küzd országos és megyei gyűlésein az elnyomás ellen. Egyiknél nagyobb az egyedül állás veszélyének félelme, mint az alkotmányhoz és történelmi jogokhoz való ragaszkodás; a másik első sorban alkotmányát tekinti megőrzendő kincsnek. — A nemzeti párt álláspontja folyvást ugyanaz; hanem törekvése a : viszonyok szerint különböző. 11 Míg János király élt, arra törekedtek, hogy véglegesen szorítsák ki régész hazánkból Fer- dinándot. — Utóbbi erdélyi fejedelmeknek,' Bethlennek, Bocskainak, I. Rákóczinak sikerült úgy legyőzniük az osztrák hatalmat, hogy fejőkre tehették volna Magyarország koronáját. Egyik sem tette, hanem beérte annyival, hogy újabb meg újabb kötésekkel biztosítsa a Bécs- ből folyvást fenyegetett alkotmányt. II. Rákóczi Ferencz nagyszerű harczait megint a Bécsből kiinduló elnyomási törekvés idézte föl. Ha Magyarország alkotmánya sokszorosan meg nem sértetik, sem Rákóczinak, sem társainak nem jött volna eszébe harczot kezdeni csupán elszakadási vágyból. A megelőző század és a mostani első felének alkotmányos küzdelme épen nem czél- zott elszakadást, csakis alkotmányos jogaink megóvását. Még a 48-iki nagy átalakulás megindításakor sem volt eszében senkinek, magának Kossuthnak sem, felbontani a háromszázados kapcsot Ausztriával. Mindenki tudja, hogy a függetlenség kimondására Kossuthot a bécsi camarilla cselszövése és szószegése kényszeritette. Annyira élére állították a helyzetet, hogy nem lehetett egyéb választás, mint vagy lemondani gyáván, meghunyászkodva az ország szentesitett jogairól, vagy koczkára tenni mindent a nemzeti becsületért. Kossuth az utóbbit választotta, és önérzetes magyar ember nem is választhatott mást. Meglátszik abból, hogy a kik semmi reményt sem tápláltak függetlenségi harczunk kimenetele iránt, azok sem szegődtek az ellen táborhoz, hanem félrevonulva aggódtak az eredmény telett. — így tettek Deák, Széchényi, Eötvös és még sokan. Mostani pártjaink a történelmi folytonosság alapján szerveződtek. Epen azért erősebb parlamentáris életünk, mint Európában az angolén kívül•' akármelyik nemzeté, mert nem rögtönzés szolgált alapul a csoportosulásnak, hanem há- romszázados küzdelem hagyománya. Ha bírálni akarjuk a mostani pártok álláspontját, ezen tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. S most már áttérhetünk tárgyunkra , a mostani pártalakulás felőli nézetünk előadására. (Folytatása következik). Magyar képviselőház. A bankkérdés e hó 19-ikén folytatólagosan tárgyal- tatván, e napon a szólók sorát Horn Ede nyitotta meg. Positiv javaslattal lépett fel a valuta rendezésére nézve, mely abból áll, hogy a monarchia mindkét fele vegyen fel 250 millió frt kölcsönt, ebből államjegyek beváltására fordittassék liavonkint 25 millió. Az agiót 12 °/0-el sz^~ mitja az év végéig, úgy hogy ha a kormány a hátralevő nyolcz hó alatt minden hóbau 25 millió államjegyet vált g> Egy „la e tum nun ti um,“ Berlin, 1872. Febr. 5. (Folytatás és vége). Jól ismerem e lapok korlátolt terét, de nem tehetem, hogy ama jellemzést — habár csak főbb vonásaiban is meg ne ismertessem a „Nemere“ t. olvasóival is. „Az 1867-ki év tavaszán hatályba lépett kibékülés, mely Magyarországnak saját nemzeti kormányt adott, lényegileg s majd nem egyedül a Deák Ferencz müve. Napjainkban, midőn az önzés, magán érdek, a kültisztelet és kitüntetések oly hatalmas rugókat képeznek az államférfiak törekvéseiben, jól esik találkoznunk az Önmegtagadás remek, csak nem egyetlen példányképével e férfiúban, ki miután szilárd akarata, tiszteletreméltó ügybuzgalma által nagy müvét megalkotá, minden reá vonatkozható előnyt és felajánlott kitüntetést visszautasitott. Senkit sem lepett volna meg, La Deák Ferencz a gr. Andrássy által alkotott kormányban egy tárczát tart vala meg magának, főleg miután a szükséges személyi képesség nála minden tekintetben meg van ; azonban Deák ezt nem tette és sem akkor, sem később nem fogadott el hivatalt, bárba vgy ilyen a gazdagnak semmi esetre sem nevezhető férfi vagyoni állapotát is nagy mértékben emelhette volna. Fz önzetlen, hazafias önmegtagadó charakteréből érthető meg, hogy a kiegyezés örvendetes napjaiban, midőn mindenfelé ordókat s más ajándékokat osztogattak böv mértékben, őt nem merték egyébbel megtisztelni, mint — királya egyszerű képével!“ Ezután áttér a czikk Deáknak magán élte jellemzésére s e végett a bécsi „Házi barátiból egy „Az öreg u r n á 1“ ezimii emléklapot vészén át Dr. Stern Henrik tollából. Pesten léte alkalmával Stern ur tisztelegni akart a nagy államférfimnál. — „Midőn az „angol királynő“ második emeletébe följutottam, hasztalan kerestem szemeimmel, ki által magamat bejelentetném, sőt még csak csengetyiit sem láttam sehol. Már zavarban voltam, hogy miként eszközölhetem ki az illem szabályai szerént bémenetelemet egy oly férfiúhoz, kinek barátságát egy császár és király s herczegek keresik, midőn a vendéglőnek mellettem elhaladó szobalánya — ki szándékomat kitalálta — igy szólott hozzám: „Csak tessék minden tétovázás nélkül be lépni, Deák urnái nem jelentnek bé senkit!“ „Csak néhány szó s mégis mily jellemző: Deák ur — ez volt Magyarbon legkitűnőbb fél-fiának egész czime! semmi rang, semmi elönév ! ! „Deák urnái nem j e- lentnek bé senkit!“ tehát nála nincs inas vagy hajdú, ki a látogatót először tetőtől — talpig szokta megvizsgálni, mig kedve bocsátkozik a szolgálatra.“ Stern ezután leírja Deák Fereucznek termetét, külsejét, öltözetét s fölemlíti, hogy Deák a németet folyékonyán ugyan, de erős magyaros kiejtéssel beszéli, egyszerűen, virágos szavak és phrasisok nélkül. Es mig azon embert, ki magát nemzete bálájára örökre érdemessé tette, egyszerű, megnyerő, szívélyes modorában maga előtt látta beszélni : lelki szemei előtt egy tettekben dús élet emléke vonult el. Itt aztán előadja röviden Deák életrajzát. „Azonban — végzi emléklapját a czikkiró — lebe teilen megválnom a jeles honfitól a nélkül, hogy egy nemes tettét fül ne említsem, mely emberszeretete és nemes lelküségének legfényesebb bizonysága. Egyik iró-barátom Pesten — hol megtelepedni óhajtott, de fájdalom csak csalódásokra talált — tulnépes családjával a legsanyarubb helyzetbe jutott. A lakbérben való hátrálék napról-napra növekedett s azzal együtt a bérlő gorombasága is; az utolsó öltöriydarabok is a zálogházba vándoroltak már, mivel a síró kisdekednek kenyér kellett; az irói kereset Pesten nagyon keveset jövedelmezett s igy az egyetlen szabadulás a Bécsbe való visszatérés lehetett, bol a különben szorgalmas és tehetséges journalista, biztos jövőt remélt. Kétséges helyzetében, miután mindenütt keserűen csalódott, Deákhoz fordult: a német iró a magyar honfihoz! Deák magához hivatta, a legszivélyesebb fogadtatás között tudakozódott körülményei után s gondolkozott: miként lehetne itt segitni? Midőn látta, hogy ezen emberre nézve legjobb, ha Bécsbe visszatérhet, igy szólt: „Önnek érdekében ismerőseimnél szólhatnék ugyan, de hogy ez egy olyan miveit emberre nézve, minő öu, eléggé kellemetlen, nagyon is belátom azt. Hanem gondoltam valamit. Magam is szegény vagyok ugyan, de a mit csak lehet, az i ön és szegény gyermekei érdekében, mindent örömest megteszek. Mondja csak: ha önnek 100 forintot adok, tud-e azzal magán segitni?“ Igen! — „Tehát itt van a 100 forint és most áldja meg és vezérelje szerencsésen a jó Isten önt és kedves családját.“ Ki tudná a hirtelen megszabaditottnak boldogságát és hálás örömét leírni? Sőt még ez sem volt elég: az apának gyermekeit is Deákhoz kellett küldenie, ki azokat gazdagon megajándékozva bocsátá el.“ „Barátom mai napig is, mint jóltevőjét ájdja Deák Ferenczet. Vajha a derék, nagylelkű férfi, ha e sorok egykor hozzá is eljutandnak, épen oly lelki örömmel emlékeznék védenczeire, minővel ezek emlékeznek reá mindenha!“ „A legszebb órák pesti életemben azok valának, melyeket „az öreg urnái“ töltöttem ! Eddig az említett czikk. Csak kevés hozzá tenni valónk van még. Vajba az ég meghallgatná a hálás nemzet „buzgó imáját“, mely nagy fiáért „epedez száz ezrek ajakán“ : legyen a „D e r é к u e k“ legnagyobb jutalma az, hogy még számos évek bosszú során át örülhessen azok közt és azokkal, a kik ötét úgy szeretik ! Ez lesz aztán mindnyájunkra nézve mindeu időben nemcsak „laetum“, de sőt — „1 a e t i s s i m u m n u nt i u m ! “ ’ D e á к G e г о.
