Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-02-18 / 14. szám

Brassó, 1872.

Másod évi folyam 14. szám.

Vasárnap, február 18.

Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csütörtökön és vasárnap.

Ara:

Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... Я ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr.

A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám.

Politikai, közgazdászati és társadalmi lap.

Hirdetési díj:

4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden iglatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél.

Brassó, feb. 16-án.

Hazánk alkotmánya teljesen egyenjognnak ösmeri el az ország minden polgárát, születési, vallási és nemzetiségi különbségre nem tekintve.

Az egyenjognság ki van terjesztve a közélet minden nyilvánnlására, teljes mértékben a nyelv-használatra is.

Biztosítva van mindenik számára, hogy iskolájában anyanyelvén tanulhat, templomában úgy imádkozliatik, községi, törvényhatósági és társulati gyűlésein úgy beszélhet; ügyeiben az ország bármely hivatalához anya nyelvén folya- modhatik.

Ezzel szemben az ország egységének és jellemének kifejezésére, a hivatalos ügyvitel lehetővé tételére a magyar nyelv annyiban van országossá emelve, a mennyiben az országos törvényhozás és a kormánykinevezéstől függő hivatalok belső ügyvitele körében kizárólag annak használata van elrendelve a törvény által. Ezen kivül csupán a törvényhatóságoktól kivánja meg a törvény, hogy más nyelvek mellett magyarul is vezessenek okvetetlen jegyzőkönyvet.

Ezen alapelvek vannak letéve az 1868 XLIV. t. czikkben. Mi most nem akarunk arról vitatkozni, hogy helyes és méltányos-e ezen törvény. Erre nézve csak annyit mondunk ki, hogy nincs a világnak egységes — nem foederalisti- cus — állama, a melyben ennyi jog adatnék a mellék nemzetiségek nyelvének. Hivatkozhatunk legközelebbről Németországra, a melyben nem rég mondotta ki Bismarck herczeg a kérelmező lengyel küldöttségnek, hogy ő Németország területén nem ösmer lengyelt és semmi más nemzetiséget, — egyesegyedül németet. Legközelebbről pedig, az iskolai törvény tárgyalása alkalmával hatalma teljes tudatában úgy nyilatkozott, hogy ő ösmeri a birodalom iránti kötelességeit, épen azért részesíteni fogja a lengyel is kólákat a német nyelv jótékonyságában.

Hivatkozhatnánk Romániára, a mely lia- sonlókép semmi jogot nem ad a közélet terén magyar vagy német polgárai nyelvének.

De a törvény meg van alkotva; következőleg nem helyessége felett kell vitatkozni, hanem pontos végrehajtását ellenőrizni.

A ki nem helyesli, ал előtt mindig nyitva áll az ut, lépéseket tenni a törvényhozásban megváltoztatására nézve. A mig azonban fennáll, nem kérdés, hogy helyeseljük e vagy nem; egyaránt kötelessége minden polgárnak tiszteletben tartani és szabványait pontosan be- j tölteni.

Az az alapja minden állami létezés lehetőségének. A hol törvényeinek érvényt szerezni nem tud az állam, ott a feloszlás és fejetlenség következik. Következőleg azon polgárokkal szem-1 ben, a kik megtagadják valamely törvény vég- ! behajtását, — a hatalom szigorával kötelesség! ! eljárni.

Ezen alapon állottunk mi, midőn f. évi több számunkban fölszólaltunk a miatt, bogy a Brassóba helyezett kir. törvényszék törvény ellenére a németet használja belső ügykezelési nyelvéül ; továbbá az ellen, hogy Brassóvidék törvényhatósága közgyűléseiben nem vezet magyar szövegű jegyzőkönyvet.

A ki ezen felszólalásaink ellen küzdeni akar, — annak azt kell kimutatni, hogy követelésünk nincsen érvényes törvényre alapítva.

Mihelyt ezt nem leheti és mégis ellenzi a törvény végrehajtását, nyilvános lázitó bűnébe1 esik. —

I

Ebbe esett nézetünk szerint az itteni „Kron- I Städter Zeitung“ több számában, főként a 24- jikben, a hol azt állitja, hogy á „Nemerének“ előadott kívánalmai magyarosító szándékból történnek s nyíltan fölhívja a szász ajkú polgárokat azon törekvésnek ellenszegülni.

Azon czikk különben is hemzseg a törvénysértő kifejezésektől; igy, hogy mást ne említsünk, azt állítja, hogy ő ragaszkodik a nemzetek jogegyenlőségéhez (wir müssen das reelle Grundprinzip der Nationen aufrecht erhalten) ; azt mondja, hogy a n émet Brassó- városban a jogszerű német jellemet nem engedheti háttérbe szorittatni (Das berechtigte Deutschthum in der deutschen Stadt kronen, dürfen wir uns nicht an die Wand drucken lassen.)“

Magyarország alkotmánya tiszteletben tartja a polgárok jogegyenlőségét ; de az ország területén különböző politikai nemzeteket el nem ösmer; a mint tisztán kiviláglik mindez az 186.8 XLIV. t. ez. bevezetésének következő szavaiból :

„— Magyarország összes polgárai, az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatlan egységes magyar nemzetet, melynek a bon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja.“

Ha tehát törvénysértés a nemzetek egyenjogúságáról beszélni , midőn a törvény szerint politikailag egyetlen nemzetet képezünk, ép oly törvénysértés politikai tekintetben beszélni német városról.

Különben is jól tudja a „Krön Städter Zeitung“, bogy ha minden államon kivül állanánk is, Brassó nem volna német városnak mondható akkor sem, mert lakosainak többsége nem telik ki a német ajkú polgárokból.

De nem is bir Brassóváros törvénykezési joggal azon nagy terület lakossága felett, mely a Brassóba helyezett kir. törvényszékhez osztatott be; következőleg még nemzetiségi törvény hiányában sem lehetne joga annak nyelvét meghatározni.

Nem is jogról és törvényről van itt szó; lianem úgy lép föl a „KrönStädter Zeitung“ az állam ellenében, mint egyik szerződő állam a másikkal szemben. Mutatja ezt tisztán czikkének következő kifejezése:

„Wir sollen und wollen die Rechte des Staates und seine Gesetze achten und liochhal- ten, aber dafür soll der Staat auch unsere Rechte und Freiheiten — — — geachtet und

geschlitzt wissen.“

Ez nagyon tiszta álláspont. A hol a szász- ság szabadalma végződik, ott elkezdődhetik az állam joga ; de csakis ott kezdődjék, mert máskép nem tarthat számot a Kronstädter Zeitung tiszteletére.

T áüClábe

A Kisfaludy-társaság köziilése.

(Február H.)

A Kisfaludy-társaság XXXIII-ik nagy gyűlését e hó 11-én tartotta az akadémia dísztermében.

Az ülést Toldy Ferencz aleluök nyitotta meg egy szabatos, műgonddal irt beszéddel.

A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Gregus Ágost társulati titkár olvasta fel titkári jelentését.

Ezután Gyulai Pál lépett a szónoki emelvényre és b. Eötvös József elhunyt társulati tag fölött tartott oly kitűnő beszédet, mely méltó ahoz, kiről szólt — a nemzet nagy halottjához.

A nagybecsű beszédből közöljük a következő részletet :

n A kit tiszteltünk, szerettünk, nem halhat meg reánk nézve egészen. A halál soha sem gyözedelmeskedhetik a szellemen. Ked\eseink sirja csak földi maradványukat zárja magában, égi részök áldása velünk marad s lényünkbe olvadva átkisér az élet utain, a kik család és barátok helyett egy nemzetnek áldozták éltöket, a hősök, államférfiak, irók és művészek hatása a nemzeti fejlődés részévé válik, mint uj eszmék és tettek eleme. A halottak szellemei az élők felett lebegve velők és érettük küzdenek az öröklét végtelenében. Emléküket nem a hideg márvány vagy érezszobor őrzi, hanem a szó és élet melege. Bár mily nagy a veszteség egyesre vagy nemzetre nézve, bár gyakran megsajduljon a hegedni kezdő seb, az emlékezet

nemcsak a bánat forrása, hanem a lelkesedésé is. Kedveseink sírjánál nemcsak azt érezzük, hogy elvesztettük őket, hanem azt is, hogy birtuk, nemcsak azt, hogy gyászolunk, hanem azt is, hogy boldogok valánk. A méla öröm és bála, mely ekkor eltölti szivünket, épen úgy enyhít, mint fölemel. S ha elhunyt nagyjaink emlékének áldozunk, a veszteség érzete észrevétlen amaz eszmék cultusába olvad,

! melynek az elhunyt bajnoka volt s a bánat fölhőit mintegy megaranyozza a nemzeti dicsőség fénye. A hála és lelkesedés órája ez is, mely szintén enyhít és fölemel s e szószékre lépve, érzem, hatása alatt állok. Epen azért engedjék önök, hogy elfordulva Eötvös sírjától, nyugodtan tekinthessek pályájára, a veszteség nagysága helyett eszméi diadaláról szóljak s bánatunkat, hogy meghalt, szerencsénkkel enyhítsem, hogy élt, érettünk és dicsőségünkért élt. Vajha erőm gyöngességét pótolhatná lelkesedésem és szónoki járatlanságomat feledhetné szivem őszinte kegyelete.

Eötvös az átalakuló Magyarország egyik legkiválóbb képviselője mint ember, államférfin és költő egyaránt. Húsz éves korától haláláig szolgálta hazáját, küzdött eszméiért épen oly önzetlenül, mint lelkesülten s nem kevesebb sikerrel, mint kitartással Az újabb magyar irodalmi és po litikai fejlődés legfőbb mozzanatait eszméi jelölik s mint magán ember a modern magyar társadalomnak mintegy eszményi kifejezője. Érdemei és erényei nem szorultak túlzásra, hogy feltűnjenek. Bizonyára inkább a gondolat embere, mint a tetté. Átalakulásunk legnagyobb tényeit nem ő hajtotta végre, de eszméjüknek ő volt főkezdemé- nyezöje, philosophja és költöjo. E tekintetben senki sem mérközhetik vele. A közelebbi harmincz óv alatt a magyar politikai eszmék fejlődésére ö hatott legtöbbet. Aggódott, elmélkedett, bonczolt, remélt, lelkesült és lelkesített. Nem pártokat vezérelt, hanem eszméket kezdeményezett, nem annyira intézményeket teremtett, mint utjokat egyengette. Politikai müvei, szónoklatai inkább a jövőre hatottak, mint jelenre, sokkal magasabb szempontból fogta fel és rendszeresebben tárgyalta a kor kérdéseit, mintsem elég gyakorlati és népszerű lehetett volna. A tett emberei olykor mosolyogtak rajta, de észrevétlen is hatása alatt ! állottak. Hazája sorsa épen úgy szivén feküdt, mint az európai emberiségé, melytől azt nem tudta elválasztani. Mint keleten a nyugati polgárisodás bajnokáért lelkesült nemzetéért s e polgárisodás szenvedései, aggodalmai, reményei, eszméi senkiben sem találtak nálunk mélyebb és elragadóbb tolmácsolóra, mint benne. Magasra törekvő és aggódó hazafisága mintegy világpolgárrá avatta, tehetsége és tanulmányai pedig Európa kitünöbb politikai iroi közé emelték, mint a magyar politikai irodalomnak majdnem egyetlen képviselőjét külföldön.

S a költőben hasonló jellemvonásokra találunk. Itt is inkább a gondolat embere, mint a formáé. Bizonyára nem Eötvös az, ki az alkotó pliantasia leginüvészibb formáival ajándékozta meg nemzetét, de az is kétségtelen, hogy senki sem öntött a magyar költészetbe több gondolatot, nagy és nemes érzést, mint ö. Ujabbkori költészetünk fejlődésének két forduló pontján, a látszó ellentétek mellett is, ott küzd szelleme s erőt ád a mozgalomnak. Két költöi nemzedék közé esve, szorosan véve egyikéhez sem tartozik, mégis mindenik magáénak vallja; egyiktől sem kölcsönöz, de minkettőnek irányára hatással van. Oly tért mivel, mely legparlagabb ; oly áramlatot indit meg, mely leginkább hiányzott költészetünkben Kevésbé nemzeti, -mint más, de európaibb mindeniknél, philosoph és