Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-06-23 / 50. szám
Urassó, 1872. Másod évi folyam 50. szám. Vasárnap, június 23. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csütörtökön és vasárnap. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre . . . . 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása : Szinház-utcza 404. szám. NEMERE Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garinond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobbhirdetéseknélalku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. ВИСВЛДДадаДКЮ Előfizetési felhívás „»EM ESI 82“ politikai, közgazdászai és társadalmi lapra. A második évnegyed folyó hó végével letelvén, felkérjük évnegye- des és féléves előfizetőinket megrendeléseik minél előbbi megújítására, hogy a jelen mozgalmasb időben lapunkat fennakadás nélkül kézhez kapják. Előfizetési árak: Egész évre 6 frt. — kr. Fél „ 3 „ — „ Negyed „ 1 „ 50 „ Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése csak 5 kr.-ba kerül. Az előfizetések a „Nemere szerkesztőségéhez66 czim alatt Brassó, nagy-piacz 223 sz. alá küldendők. A „Nemere“ szerkesztősége. Az előjelek A választási actus egynéhány választókerületben már véget ért, az ország egy kis részének közvéleménye már nyilatkozott, mely nyilatkozat pártunkra nézve ép oly megnyugtató, mint reményt gerjesztő és lelkesitő a további küzdelemre. Én részemről nem mondhatom azt, hogy az eddig megejtett választások reményen felül ütöttek ki. Az, hogy sok választó kerületben, mint Győrött, Poszonyban, honnan eddig ellenzéki képviselők ültek az ország padjain, pártunk teljes győzelmet aratott, az oly természetes, mint a 2X2 : a dolgok természetes menetének ész- szabta követelménye. — Elő tanubisonysága ez annak, üogy az ország polgárai nagy részének meggyőződését csattogó frázisok, ábránd képek által tévútra lehet vezetni, de csak ideig, óráig, — mert az igazságnak meggyőző ereje, a józan politikának komoly szava, az elért gyakorlati eredmények felmutatása: utoljára is hódítani fog, a mint tényleg hódit is minden nap. . Régen mondogatom én már egyik másik kétkedőnek, hogy a Deákpárt születésétől fogva sohasem nézhetett biztosabb kilátással a választások elé, mint most. — E nézetem nem e párt iránti elfogultságból, vagy bármi más hason tényezőből ered. Sokkal méjjebb indoka van. Nagyon sok körülmény játszott össze arra nézve, hogy az ellenzék minden lépten nyomon tért veszítsen, s a jobboldal erősbüljön. Mindennek, a mi maradandóbb életre akar igényt szerezni, első és el- maradhatlan feltétele az, hogy természetes alapokon nyugodjék. Ez különösen áll a politikai életben,, hol ezen természetes alapot egyik vagy másik pártnak, a választó polgárok meggyőződése kölcsönző. Parlamentáris életünk rövid múltjából, azt a következtetést vontam ki, hogy ellenzékünknél ép ez alap hiányzik. Nem a meggyőződés volt eljárásaiknál a mérvadó. Áz egyik rész Tisza- párt volt azért, mert már vérévé változott az akadékoskodás, az opponálási viszketeg, a front csinálás mindennel szemben, a mi a kormány vagy pártja részéről jön; e táborhoz azok tartoznak, kik szerencsések lehetnek a „haza bölcsei“ között helyet foglalni. A másik rész pedig azért, mert jól esett szemeinek nézni, ha e haza- mentők sujtásos magyar nadrágban, sastollas kalappal, sarkantyus csizmával, „ne bántsd a magyart“ feliratú fokossal jelentek meg közöttük. No még azért is, mert meglehetősen értettek a szemfény — vesztés nemes mesterségéhez. Látható, hogy mindkét tulajdonság az érzékeknek, a hiúságnak hódol, de nem az észnek. Ez az egyik ok. A másik okot, az elmúlt országgyűlés utolsó napjaiban tanúsított magatartása által szolgáltatta, midőn elég merész volt a parlamentáriz- musnak alapját képező azon nagy elvet megtámadni : a „többség dönt“; mely alapja minden alkotmányosságnak, minden társadalmi létezhetés feltételének. Hogy ez elv feláldozásával mivé lennének egy egyszerű község ügyei, azt az utolsó falusi ember is tudja, de az előrelátó (?) ellenzék nem tudta, vagy legalább nem akarta belátni veszélyes tanának eshetőleges következményeit. Szemet hunyt úgy a parlamen- tárismus múltja, mint a józan ész követelménye előtt. — Valamint ez imparlamentáris merész játékáért, elitélte egyhangúlag Európa józan közvéleménye, úgy szentül megvoltam győződve, hogy majd a választások alkalmával, midőn alkalma lesz a nemzet közakaratának nyilatkoznia, kér- lelhetlenül elfogja Ítélni ellenzékünk magatartását. Hitemben nem csalódtam. Az eddig megejtett választásokból 4-szeres többségben pártunk- beli emberek kerültek ki. Az ellenzék még igen csekély számú. Oly nevekkel találkozunk már eddig is a megválasztottakban, kiknek multjok, szereplésük, garantiát nyújt aziránt, hogy ők csak is igaz ügyért, nemes elvekért fogtak fegyvert, nem szennyes önérdekért. Lónyai, Szlávy, Kautz, Urváry, oly csillagai a magyar közéletnek, kikre büszkék lehetünk. A kezdet tehát bőv aratással kezdődik. — Igen ! a választások megfogják mutatni, fényesen fogják igazolni, hogy a Deák által inaugurált politika minden választás alkalmával hatalmas aratást visz véghez a nemzet józan közvéleményében. — Es ez nagyon természetes; ennek is megvan a maga oka, foka. — Pártunk politicai magatartását, a tényleges viszonyokkal való észszerű komoly megalkuvás, az államot képező tényezőknek szám- bavevése, speciális helyzetünknek szem elől nem tévesztése jelzi, •— mikről az ellenzék tudni nem akar semmit. — Az ő politikáját „a ki mer g> Fitzmoor kapitány vagy a hinduk lázadása. (Angol történeti beszély.) (Folytatás és vége). XI. A lcgmcllóbb jutalom. Ot perez múlva Fitzmoor — mert ö volt — az árok ellenkező oldalára ért. Gopaul ugyanazon pillanatban hosszabb hágcsót illesztett a falra. A lovagok még oly távol valának, hogy félni lehetett, miszerint az ostromlottakra nézve késön jönnek. Vilma majd a kapitány, majd Gopaul felé nézett. Azon pillanatban, melyben ez a hágcsóra lépett, amaz leugrott lováról, leveté gyorsan felső kabátját, kardját fogai közé fogá és azzal a mély árokba ugrott. A kaimánok minden oldalról körülfogák, de ö elriasztja azokat hangos kiáltásai és gyors mozdulatai által. Ötven sipoy egyszerre lő reá, de szerencsére csak a kaimánokat zavarják el. Mindezen veszélyek közt végre a kapu aljához jut el, hol Vilma kötelet dobott le neki. Fitzmoor lassan felmászik. Gopaul, ki egyszerre jutott fel vele, elvágja egy kardcsapással kötelét, de Fitzmoor már megkapaszkodott a falhoz. Vilma kezét nyújtja neki, mit az megragad. — Egy utolsó erő megfeszítéssel a bástyára veti magát, honnan a sipoyktól visszavettetik. Gopaul izmos karjaival átöleli Vilmát és minden küzdése daczára elviszi. Fitzmoor ezt látva, mint sebzett oroszlán ugrik fel és a sipoyk közé rontva, utoléri a hölgyrablót. Gopaul megfordul és reá lö, de nem talál. Fitzmoor megragadja baljával a fegyvert, mig jobbjával az indus csapásait fogja fel. Azután kirántja annak kezeiből a puskát és egy csapással lábaihoz teríti őt. — Vilmát a repkedő golyóktól óvandó egy sarokba viszi és elébe áll. Egy maga ötven ellennel áll szemben, kik őt nem bátorkodnak elölről megtámadni. „Hozzám, barátim ! hozzám !“ kiáltja társainak. „Itt vannak a vértesek!“ A lépcsőn csatázók meghallják hangját és uj bátorság szállj a meg szivüket. Ismét felnyomulnak né- hányan és visszanyomják a bástyán szorongó sipoy kát. Ekkor megjelenik a lovasság a kapu előtt, egy ágyútól követve, s azon oldalról a bennszülöttek megfutamodnak. Az első lövésre menekülnek a sipoyk. A felvonó hid lassan leereszkedik, — a vértesek bevágtatnak a városba és mindent összetipornak, mi utj okban áll. A futó ellent a házakba űzik, és most iszonyú mészárlás veszi kezdetét. Elesett honfitársaik látásán felbőszülve nem kegyelmeztek az angolok senkinek. Hat — hétszáz felkelő menekült a palota udvarára, hol a szűk hely miatt nem mozoghattak. Ezeket az épülettel együtt halomra lőtték. Egy sem maradt élve belölök. A halottak közt meglelték később a fakirt is. Mig a győzök boszújokat vérrel elégítették ki, addig Eitzmoornak — barátaitól környezve — bekötöztelek sebei a lovassággal érkezett orvos által, kinek Vilma térdelve segített. Fitzmoor két sebet kapott mellén, egyet pedig karján. Mac-Slane — ki az Arcoti lovassággal érkezett — hálásan szoritá meg a kapitány kezét. „Kedves Fitzmoor ! mondá az öreg tiszt könynyel szemeiben — mivel hálálhatom meg méltóan azon tettét ?u Fitzmoor nem felelt; de tekintete Vilmán nyugodott, ki alattomban megszorította kezét. „Úgy hiszem, hogy ennél mi sem könnyebb“ feleié mrs. Cavendisch halkan. „Hogyan?“ kérdé Mac-Slane. Mr. Fitzmoor szereti leányát és úgy hiszem, hogy ő sem fogja magát sokáig kéretni, hogy a sereg legvitézebb tisztjének neje legyen. „Igaz ez ?“ kérdé Mac-Slane, kinek tekintete majd a kapitány, majd leányára esett. Vilma, atyja karjai közé vetve magát halkan rebegé: „Igaz!“ S mit szólsz nénéd ajánlatára? „Ha elesett volna, én nem éltem volna túl!“ feleié szem lesütve. Mac-Slane intés által kérdezte mrs. Cavendisch véleményét, kinek bölcsessége előtte tekin- télylyel birt. Az igenlőleg intett és Vilma kezét a kapitányéba tette. „Most tehát leróttam tartozásom mr. Fitzmoor?“ kérdé öt mrs. Cavendisch mosolyogva. A kapitány lelkesülten szorította meg kezét, de jobban fel volt indulva, mint sem szóhoz juthatott volna. Vilma még egyszer hozzá lépett és elbúcsúzott tőle. Mr. és mrs. Cavendisch azt kívánták, hogy Fitzmoor hozzájok vitessék. Sebei gyorsan begyógyultak. Mindketten siettek a szükséges okmányokat rendbeszedni és az egybekelés csak hamar megtörtént. Thompson, ki Calcuttába ment atyjához, nagylelküleg viselte magát. Annyira dicsérte a kapitányt atyja előtt, hogy annak ajánlatára a kormányzó Fitzmoort a legfényesebb polgári állással tisztelte meg Nizam-ban. Midőn Mac-Slane a katonai pályáról visszavonult, Fitzmoorhoz költözött, kivel később Angliába visszatért. ' (Fordította) Villám.
