Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-05-12 / 38. szám

152 adóhivataloknál, továbbá a zágrábi urszágos főpénztárnál ' és az eszéki s fiumei adóhivataloknál beváltás végett vagy fizetés gyanánt megengedett elfogadhatása ezennel az említett pénztáraknál folyó 1872-ik évi május hó végével beszüntettetik. Folyó 1872-ik évi június hó 1-től kezdve ugyan­azon évi deczember hó végéig a kérdésben forgó bank- j egy alakú államjegyek beváltása az illető felek által csak a cs. kir. közös pénzügyminiszteriumhoz intézendő külön folyamodvány mellett eszközölhető. Ezen utóbbi határidő eltelte után, t. i. 1873-ik évi januar hó 1-töl hezdve a szóban forgó pénzjegyek egy­általában többé be nem váltatnak, miről a közönség miheztartás végett ezzel tudósittatik. Kelt Budán, 1872. april 20-án. (A prágai pgyelcin szláv tanulói) május elsőjéről következő sürgönyt intéztek a,,Republique française “-hez: Mi, a prágai egyetem szláv tanulói, tiltakozunk azok jogosultsága ellen, kik ezen alma atque antiquissima matert ma Strassburgban képviselni hiszik. Egyetemünk úgynevezett rectora ott- csak azon kis kisebbséget, a német pártot képviselendő melyhez tartozik. Л szláv nemzet szive Csehországban egészben és mindig Fran- cziaország mellett ver. (Alapos argumentum.) A jövedelmi adót kirovó bi­zottság egy pár hét óta működik városunkban. Az iga­zolásnál halomra fordulnak elő nevetséges argumentumok. Curiosumképen ezek közül egyet megemlítünk. X. orvos urnák jövedelmi adóját az idén — mint hallottuk — 20 írttal emelték felebb. Az orvos ür ez ellen iy2 óra hosszat tartó beszédben protestált; indokolásában külö­nösen azt emelvén ki, hogy nincs epidémia s igy jövedelem sem lehet. О ugyan nem óhajtja az epidémiát, de tudva azt, hogy annak uralkodása esetén mily jelen­tékeny az orvosok jövedelme, a mostani silány viszonyok között jövedelmi adóját felebb emelni igazságtalan el­járásnak találja. (Székely gyűlés Agyagfalván.) Nem kell megijedni, nem lesz meg mindjárt; hanem egy Deákpárti és igen komoly gondolkozáséi ösmerösünk beszélte, hogyha a szászok kiváltságos helyzete még tovább is fenntartatik, a székelyek közül többen el vannak határozva Agyag- falvára nemzeti gyűlést gyűjteni, nemzeti grófot válasz­tani és kiváltságaikat visszakövetelni. A középkor za­vargásaiban a székelyek szereztek előjogokat. Ha az előjogot mindketten elvesztenék, a szász úgy is nagy előnyben volna, per fás et nefas összehalmozott va­gyona által. De hogy a szász még kiváltságait is fenn­tartsa, mig a székelytől mindent elvettek a közérdek nevében, — ez nem járja, hogy mondta ösmerösünk, s mi megemlítjük, mint jellemzőt, mert valóban székely­nek és románnak szemében nagy szálka a szászok foly­tonos kényeztetése. (Tápláló érv.) A szebeni román értekezletről beszé­lik, hogy Axente egyebek közt azzal érvelt az activis- mus ellen, hogy a románokat már 1848-ban a balázs­falvi mezőn letett esküjük sem engedi kibékülni a ma­gyarokkal. Erre egy activista állítólag úgy felelt, hogy azon eskü csak azt kötelezi, a ki letette; s a most működő románok nagyobb része nem tette le. De a bit kötelez, annak nem csak activistának, hanem épen kormánypár­tinak kell lenni, mert az esküben ez áll: „Esküszöm hogy az uralkodóhoz hü leszek; barátjainak ba­rátja, ellenségeinek ellensége.“ Már pedig köztudomású tény, hogy az uralkodónak legmegbizottabb barátai Deák, Andrássy, Lónyai, a mostani magyar kormány. (Slávy miniszter ur) 500 frt. államsegélyt adott a brassai földmivelö iskolának. Ezen iskola állíttatott szász egyetemi és brassai s brassóvidéki községi vagyonból. Most még segélyezi az állam is. Ha iskola emelkedik, annak csak örvendünk. Kérdezni akarunk azonban va­lamit. A szász egyetem elvileg kimondotta, bogy az egye­temi vagyon egyaránt illeti a királyföld minden lakóját. Aztán úgy alkalmazta ezen elvet, hogy Brassóvidékre állított kizárólag német nyelvű foldmivelési iskolát, hol ott a törvényhatóságban határozottan több magyar ajkú i fbldmives és még sokkal több román van. A magyarok nem kaptak sem az egyetem, sem a város vagyonából I még csak egy legalsó elemi iskolát sem); s most mind a mellett még az országéból is segélyezik a német szak­iskolát. Isten őrizzen az ilyen egyenjogúságtól! (Leányvásár.) A pesti bünfenyitő törvényszék előtt a napokban egy anya állott, ki 12 éves leányát eladta. Őszintén bevallá, hogy nem volt egy darab kenyerük sem, a gyermek szép volt, s magas árt Ígértek érte. A vásárba beleegyezett, s a vége az lett, hogy a még ki­fejletlen, gyenge leányka korházba került. Hivatkozott az inyencz vevőkre, kik között tekintélyes nevű egyé­niség is szerepel. Miután egy ezek közül, mint tanú, nem jelent meg, a tárgyalás elhalasztatott. (A Lu (lövi ka Akadémia) jövő ősszel leendő felállítá­sára a hivatalos lap tegnapi száma következő legfelsőbb kéziratot adja: A honvédelmi minisztérium ideiglenes vezetésével megbízott magyar miniszterelnököm előterjesztésére meg­engedem, hogy a honvédségi Ludovika Akadémia fel­állításáról szóló törvényjavaslat a törvényhozásnak, a volt képviselöház központi bizottsága által ajánlott szer­kezetben mutattassék bó. Megengedem továbbá, bogy a törvényhozás utóla­gos hozzájárulása reményében a nevezett akadémia élet- beléptetését és már a jövő öszszel történendő megnyitha- tását illetőleg szükségelt mindennemű elöintézkedések és ezekkel járó kiadások említett miniszterelnököm által a Ludovika Akadémia rendszerére s belső berendezésére vonatkozólag előterjesztett s általam módosítva jóváha­gyott tervezet alapján eszközöltethessenek, figyelemmel lévén egyúttal áz illető helyiségeknek a katonai igaz­gatás által idöszakonkint történendő átadása lehetőségére, valamint az egészségi szempontból felmerülő követel­ményekre. Kelt Schönbrunnban, 1872-ik évi május hó 1-én. FERENCZ JÓZSEF, s. k. Gróf Lónyay Menyhért, s. k. Magyar színház Brassóban. Csütörtökön „Parlagi Jancsi-t“ adták a magyar színészek. A szereplők sikeres működése mulattatta a t közönséget és feledtette a darab léhaságát. Különösen Radót kell a szereplők közül dicsérettel megemlítenünk, ki igen tisztességei nagy atyus volt. Az előadás sike- j1 óból azonban egy pár jelenet igen sokat vont el. Különö- j se n л isszatetszest szült az utolsó vegves ének és táncz, mely Széppatakiné salonjába sehogy sem illet. A rendezőnek eddig tanúsított tapintatosságát ösmerve, a mostani té­vedés annal feltűnőbb volt. Toldy is nagyon tévedett, midőn szájában szivarral lépik be Szépputakynéhoz tisz­telegni. Ilynemű tévedéseknek kikerülését jövőre ajánljuk. Szerdán május 15-én Radó Sándor jutalmául adatik — „Schneider Fani“ vagy „a piros szoknya három fodorral, — legújabb történeti szinmü négy felvonásban irta Tóth Ede. Ma este a „Házasság 3 parancsa vagy a papucs kormánya“ énekes vígjáték 3 szakban, kerül színre. Közgazdaság. Az erdélyi gazdasági-egylet közgyűlése m. hó 27­én b. Huszár Sándor alelnök vezetése alatt tartatott meg. A felolvasott titkári jelentés az egylet szellemi működését örvendetesnek jelzi, s hálásan emlékezik meg azon anyagi és szellemi támogatásáról, melyben az egyletet részesíteni szíveskedett. A pénztári zárszáma­dás a bevételt 69431 írt. 71 krra, s a kiadást is ugyan­annyira tesszi, s indítványozza, bogy a nemzeti színház alapnak 500 frt. töke s 150 frt. kamat követelése mie­lőbb elégittessék ki, a gépszerzö szakosztály 1000 Iri­nyi tőkéje olvasztassék be az alapitókébe, végre a 13000 frtnyi alapítványi kamat, és részvénydíj hátrálék behajtására komolyabb eszközök vétessenek foganatba. Elfogadtatik. A közgyűlés a köztelekre nézve továbbra is a házi kezelést kívánja fen tartani, s megbízza a vá­lasztmányt, hogy tekintettel az egylet tükepénzének, erejére az egylet részére vegyen egy házat. Az ala­pítványi kötelezvények mielötti befizetését illetőleg azon indítvány fogadtatott el, hogy az alapítók kötelesek lesznek két év alatt kötelezett tőkéiket a megfelelő név­értékkel bíró állami vagy úrbéri papírokkal letörlesz- teni. Az egylet költségvetése az 1872. évre 4625 frt. bevétellel, s ugyanannyi kiadással vétetett előirányzatba. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Orbán FcrcUCZ. rass ai á г ti - í ő zsde május 10. Bnza, tiszta 64 kapás köble » » n elegy Rozs erdélyi . . . „ romániai Kukuricza .... Árpa ..... Zab, fekete . . . „ fehér ... Harieska ... Lenmag Borsó fehér . . . „ fekete . . Lencse .... Fnsznjka Kendermag . . , Mák ......................... D ió......................... S zilva, aszalt . Köles.................... P ityóka, sárga kék . . , Kásák. Gyöngykása mása Árpakása „ Sárga kása ,, IJszU' Zsemlekása . . Montliszt 00 . . „ 0 . . » 1 • • 2 r> „ 3 . . „ 4 . „ 5 . • Kukuriczaliszt . Haricskaliszt . Korpa.................... Szalon» ó . . „ uj • • „ paprikás „ füstölt. Sonka csont nélkül „ csontos Szalámi k. Irt. 11.40 8 — 6.80 5.40 5.60 4.60 3.40 3.40 5.60 IL­II.— 5.20 11.— 8,— 6.50 3.90 5.80 13,— 4.80 2.80 3.— 12.— 10.20 10.20 15 — 16.— 15,— 14,— 13.— 12,— 11.— 10.— 6.30 6.20 2.60 frt 1 l.SOig 8.20 „ 7.20 „j 6.20 „I 6.40 4 5.80 J 3.60 J 3.65 „I 12.— 12.— vi— 8.40 6.60 4, — 6,— 5. — 3.20 3.40 Túró ó vedre „ nj . . . Sajt .... Orda .... Kaskavál oka . Sóstej dézsája 16—17 okás Vaj olvasztott teh. kúp. . » jnh Hájzsir kúp......................... 2 2— „ 13.50,, 10.60 „ 15.50 Lenmagolaj kúp. Lábzsir ,,.... Tej, bivalj „ . . . . „ tehén „ . . . Gyapjú ezurkán okája . „ ,, fehér . „ „ szürke „ „ vör. fék ,, sztógos fehér „ „ szürke ,, bárány mezőségi ,, ,, havasi „ „ fekete „ „ szürkés . „ czigája, fehér „ „ natúr vörös „ „ tépett fehér „ kalapos mezőségi „ „ havasi Kecskeször, fehér . . „ szürke . . Marhaször.................... f rt. írt. 3.20 ig 3.60 4,— „ 2.40 —.— „ 3— 3.10 „ —.75 —.90 „ 1.50 1.60 ” 1.20 — „ 1.15 1.20 „ 1.06-.86 -.- „ —.16 —.18 „ — .90 —.90 —.65 —.85 —.75 —.65 1 10 1.25 1.20 1 — 1.40 1.50- 1.20 1.05 2.20 —.55 —.45 —.30 —.70 „ -.90 „ —.80 „ 4 >7 1.15 „ 1.30 „ 1.55 „ 1.60 „ 1.30 „ 1.10 „ 2.30 „ —.60,, —.50,, -.40 „ 45 Nyersbőrök. 40— 44— 44— 46,­43— 62.­46— „ 46— „ 46— „ 48— „ 44— „ 64— „ Ókörbör párja. . . Tehén „ . . . Juh „ . . . Berbécs „ . . . „ czigája, párja Kecske és czáp párja Gidó bőr .... 30— 36—„ 24— 28.— ,, 2— 2.80 3.40 2.60 2— 2.60 „ 3.40 „ 4.30 „ 5.40 „ 2.30 „ Brassai készülné Posztó, szederjes 8Д • • с/ il il и „ mellértes 8Д • • ,, szürke szederjesssel „ szederjes veressel . ,, szürke .... ,, buzavirágkék 8/, . „ kék «/„.... ,, 3pecsétes szed. 8Д il il il % „ vörös mellértes 8Д „ „ „ szürke ,, natúr-vörös Abaposztók Nr. 1 . . » „ 2 . . « » 3 . . „ „ 4 . . keresztényfnlvi . , rozsnyói ..... bráni......................... Moldon ......................... S zederjes kék flanel ,, mellértes szürke . „ vörösmellértes ,, kék csíkos . . . ,, fehér .... „ rozsnyói fehér „ „ kék . . „ ,, csíkos „ „ vörösmell. „ ,, szürkekékke Halinaposztó fehér . . „ fekete . . „ nat. kávészin „ fest. „ „ szürke . Babavári fehér . . „ sötétszürke „ fekete . . „ kávészin „ világos szürke Csuklya, kötése . . uyek. 1.80 1.60 2. _ 2 — 1.80 1.60 1.80 1.50 3. 1.90 3— 3— 1.80 —.60 —.64 —.70 —.80 35- 34- 42- 54- 54- 54- 54- 54- 48- 46- 46­48­32­34­36- 34­64­64­64­50­2.20ig 1.70 „ 2.10„ 2.10„ 2.10„ 1.80 „ 2—„ 1.60 „ 3.20,. 2.40 „ 3.20 „ 3.10„ 2.10„-36 kr. -36 „ -44 „ -66 „ -80 „ -70 „ -76 „ -75 „ -75 „ -48 „ -48 „ 50 „ -50 „ 48 „ -34 „ -35 „ -38 „ -35 „ 28 „-66 „ -66 „ 65 „ -68 „ -54 „ Csergők. tarka, dar. Nr. 3 4 fehér szürke írt. 4,— 5.60 7.50 10,— Nr 3 4 5 6 frt. 5.60 7.— 9,— 11.50 Nr. 3 4 5 6 frt. 4,— 5.50 7.— 10,— egyszerű feliér drb. Nr. 3 szürke drb. Nr. 3 4 5 Gyapjú pokrócz .... 1.40 5.60ig Ord. „ .... —.90 1.30 „ Bánáti „ .... —.80 1.— „ Szőttes kék vörössel 7/8 singe 19—20 kr. ,, közepes ....................17—18 „ ,, forgácsos 8Д ... 34—36 ,, Alsó rekli Nr. 0 12 3 dezt. frt. 32.— 35.— 44.— 50.— Kalapok : Kossuth Klapka Nr. 1 2 3 frt. 1.40 1 20 1.10 Nr. 1 2 3 4 frt. 1.70 1.3: 3 — _#_ vi déki 20 kr. alább. tos Nr. 4 5 6 frt. 1.40 1.— 80 kr. etejü Nr. 1 2 3 frt. 1 60 1.50 1.40 kerületi 20 kr olcsóbb. Gyermekharisnya Nr. 12 3 4 5 dezt. frt. 3.— 3.40 4.— 5.­- 6.50 Női harisnya kies. dezt. frt. 12.—1 „ „ nagy „ . . . 13 50 Férfi „ „ . . . 7.— il il ord. . V 4,— Moldovai magyar hosszú dar. „ félmagas Szesz 34—36 fokos . Fotogen 1. mázsa „ И- „ . . Ligroin „ . . Hepczeolaj „ Firnisz ,, Eczet vedre szesz 64°/0 mázsa Kotélverö munkák. Szebeni nagy 1000 csomó . . frt. „ kicsiny „ „ Háinistrang hosszú 1000 drb. kurta „ „ Kötöfék dufla „ „ ,. egyszerű „ „ Hosszú kötél okája . . Kulacs 3 kopás . . . ti 2 „ ... „ i'/,„ • • • il I il ... „ A » • • ■ ‘A 55.— 50.— 100,— 70,— 130,— 75,— —.60 —.85 —.55 —.50 —.30 —.24 —.16 „ ónas darabja 40 kr. fennebb. „ felszerelve darabja 20 kr. fennebb. —.— 30.—ig.Hordócsap tiszafa lCOdb. frt. 8.— 9.—ig „ szil va fa „ „ 9.— 8,— „ fehér ónas „ 10.— 14.— Kordován kötés 1 frt. 90 kr. 19 kr. 'g 13.50 13,— 17.— 35, — 40.— —.48 — .80 92,— 95.— ,. 80.-------.- „ 7.40 -.- „ 6.70 7.50,, 75.— 80.—„ 36, — 40 - „ . . 15.—16.50,, Sóshal, pozsár, egy lóteher 64.— 65.— „ „ harcsa és viza „ . 95.-------.— „ Ke nder mázsa .... 19.— 27.— . Len köve........................1.10 1.20 ’ Tűzifa öle....................... 8.50 10.50,’’ C serhaj mázsa , . . . 9.20 — Gyertya .......................... 29.50 30.— ,’ ta karék mázsa . . 32.— —.— Szappan sárga „ . . 23.— 24.— ,, „ szurok „ . . 20.--------.— ,, „ tarka „ . . 20.--------.— „ Fagy u juh olvaszt. „ . . 26.— 27.— „ „ „ nyers „ . .18.-- 20.—„ Marhahús fontja . . 20 kr, Disznóhus „ . . 24 .. Berbécshus „ Háj friss „ . . 44—45 .. ó „ . Piaczunkon elkölt kukoricza 4500 köböl. Rozs 1000, zab, tiszta búza és egyeb 1200. Nyomatni* itöuier és Kamnernél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom