Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-04-07 / 28. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam 28. szám. Vasárnap, april 7. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csütörtökön és vasárnap. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. —- Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. Brassó, 1872. apr. 6. Egy bécsi lap arra szólítja föl közelebbről a magyar kereskedelmi minisztert, bogy a postaügyi pályázati hirdetéseket adassa német szövegben is a hivatalos lap hasábjain. Mi ennek az értelme? Az, bogy Bécsben és az osztrák tartományokban sokan vannak, a kik magyar állami hivatalokra vágyakoznak! de a jó urak röstel- lik érteni a magyar állam hivatalos nyelvét. Ha akármely más ország lakója meghallaná ezt, azt mondaná, hogy bolond emberek azok, a kik olyan állam' hivatalába vágynak, a melynek hivatalos nyelvét nem értik. Csakis min álunk lehetséges az, hogy volta- képen azok az okos emberek, mint az eddigi tapasztalat mutatja. Daczára nemzetiségi törvényünknek; daczára a józan észnek, mely képtelenségnek tartja, hogy Magyarország állami hivatalaiban más nyelv ural- kodhassék, mint a magyar: egész hivatalágak vannak, a melyekben német nyelv az uralkodó; a melyekben még az is megtörténik, hogy biztosabban halad, a ki magyarul nem, csakis németül tud, mintha mindakettőt tudná. Ide tartoznak a posta- és pénzügyi hivatalok. — Nem régiben történt, hogy egy erdélyrészi képviselő, egyszersmind posta — vállalkozó,— a képviselőház előtt panaszolta fel, hogy az általa alkalmazott postahivatalnok nem tud németül; mindamellett a szebeni postaigazgatóságtól folyvást német rendeletet kap. Vajon rendre utasittatott e a postaigazgatóság? Nehezen hisszük; nyilvánosan nem is hallottuk, hogy megtörtént volna. Az azonban megtörténhetik, hogy akármily tekintélyes ember az illető felszólaló, egyszer csak elveszti engedményét felszólalása miatt. Ha az eddigi utón haladunk, még azt is megérhetjük, hogy a miniszterek tárczája nem a királytól és az országgyűléstől, — hanem az alájok rendelt Bach-beamterektől fognak ftiggeni. ügy látszik legalább, hogy tehetetlenek azokkal szemben. Ot hosszú esztendő alatt vajon el tudtak-e érni Grorove és Szlávy miniszterek csak annyit, hogy postáinknál a német nyelv engedjen vala-1 mit a magyarnak? A mi tapasztalatunk körében épen nem. írhatunk mi akármennyit magyarul, akár magoknak a nevezett miniszter uraknak, — bizonyosok lehetünk, hogy német téritvényt állítanak ki leveleinkről. Az is megtörtént már, hogy egyik brassói államhivatal által egyik miniszterünkhöz személyesen intézett hivatalos levelet egy postahivatalnok nem akart díjtalanul elfogadni, mert azt mondta, hogy czimzettet, a kormányzó minisztert, nem tudja miféle. Mit is törődjenek ők magyar miniszterekkel midőn azoknak uralma ideig — óráig tart; az övék pedig bármily kormányforma mellett örökös. — Ezek a magyar miniszterekkel nem törődő czivilizatorok dicsérik, ajánlják, elősegítik egymást; az ország törvényét és nyelvét tiszteletben tartó hazafiakat pedig háttérbe szorítják. Es a piros bársonyszéken ülő miniszter urak csudálkoznak, hogy az ellenzéki szellem mért terjed napról napra épen a magyar faj közt. Említsünk azonban még szebb dolgakat az adóhivatal köréből. Ebben az évben történt, hogy elválasztatván egymástól a brassai adó- és vámhivatal, — elébhi ajtaja felébe táblát akasztottak ékes német felirattal. A törvényszék megtette legalább, hogy kisebb betűvel magyarol is kiirta ezégjét a fenn pompázó német szöveg alá; de az adóhivatal kizárólag németül. Egy idő múlva csakugyan magyar ezég váltotta föl a németet az adóhivatalnál; arra nézve azonban azt hallottuk, hogy nem hivatalos intézkedésből, hanem egyik alárendelt hivatalnok egyéni kezdeményezéséből és saját zsebe rovására történt. Ugyanaz a hivatalnok kijelentette, hogy kir. hivataloktól és hivatalnokoktól nem fogad el németül irt nyugtát. Mi lett belőle? Az hogy a magyar kir. törvényszéknek egy tagja csak azért is német nyugtát nyújtott he, s midőn az emlitett adóhivatalnok nem fogadta el, elfogadták a főnökök; a törvényszéki tag pedig egy piszkos szitkozódó czikket adott ki egy itteni német lapban a magát törvényeinkhez tartó adóhivatalnok ellen. Mi úgy voltunk meggyőződve, magán utón értesültünk is a íelől, hogy Kerkapoly miniszter ur helyeselni fogja hivatalnoka eljárását. Mindemellett mi történt? Az hogy a törvényhez ragaszkodó hivatalnokát elrendelték innen tiszta szász nép közé; ide pedig jőni fognak, a mint halljak, magyarul épen nem tudó adóhivatalnokok. Nemde fényes győzelmet ül az állami nyelvünket, magyar nemzetünket és államunk tekintélyét aláásni törekvő reactio? Európa legutolsó államai: Görögország, Szerbia, Romania, el nem tűrnének ilyen fokú ellenszegülést. Nálunk azonban, a nagy és gazdag magyar birodalomban rendszeres hatalmat képez az állam törvényeit számba sem vevő ellenséges had. — A közlekedési miniszter bocsátott legalább egy rendeletet ki a magyar nyelv érdekében. Hát a többinek ez nem jut eszébe, vagy nem tudják, mekkora szükség van rá? Magyarország kormányának főtámaszát a magyar nép rokonszenvében kell keresnie, mert másutt biztosan meg nem találja. Brassó, 1872. apr. 6. A románok remélik, hogy még a képviselőválasztások előtt, május folytán, egyetemes értekezletet tartanak Szebenben, melynek czélja egyöntetű eljárást állapitaní meg a választásokra. Brassó, Fogaras és Szeben románjainál mind átalánosabbá válik azon nézet, hogy választani kell, még pedig az Ausztriával kötött kiegyezés alapján. Sőt hiteles helyről értesültünk, hogy az egykori szerdahelyi értekezlet legfőbb tényezői közt is vannak, a kik most az activ-párt eljárását helyeslik. » Két szerető szív. Sötét az éj, — csak néha hasítja át egy-egy czikázó villám, mint földrenditő dörgés követ. A zápor ömlik, mint ha özönvízzel akarná az Ur a földet elborítani. Az éjszaki szél beveri az esőt az ablakon s aztán tovább rohan dühöngve. A Tisza partján Szolnok alatt fekszik Damjanics hadserege, a másik parton Szolnok vára emelkedik, mint kisértet, a rémes éjben. Tizenkettőt üt a vártorony órája s a szél átkapkodja a hangokat a magyar táborba, hol csak a hős tábornok s az őrök vannak ébren. „Adj nekik uram örök nyugodalmat!“ mormogja a szürke köpenybe burkolt honvédör — a lelkekre gondolva — s nagy léptekkel jár föl s alá. De mi ez? Egy sötét alak közelget az őr felé. „Ki vagy? állj!“ s a fegyver az ismeretlen keblének irányul. „Jó barát!“ „Mi a jelszó?“ „Győzelem vagy bős halál!“ feleli az — e közben szorosan az őr mellé jött az éji vándor. Az or megismeri hangjáról hadnagyát s tiszteleg. A hadnagy néhány szót válta a honvéddel, tovább halad; a szürke köpenyből kihallatszik utánna e mormogás : „Ez az ember vagy szerelmes vagy örült, bogy ily Ítéletidőben is kijár.“ Sötét az éj mint a kétségbeesés! A dühöngő szél felveri a Tisza habjait öl magasra, s tarajos hullámok csapkodják rémesen a partot. Ki volna oly istentkisértő, e viharban vízre szállani ! ? Hah !... a villám fényénél látni a hullámok közt egy kis csónakot küzdeni a felkorbácsolt elemmel, — benne egy férfi áll szürke köpenyben. A szerelem hatalma nagy ! ..............Sa csónakot a s zerelem hatalma vezérli. & Sötét az éj mint az embergyülölő eszméi !... Kis ház áll a Tisza partján Szolnok alatt, régi s gyönge kunyhó, mintha a szobában imádkozó tündér hajadon könyörgése tartaná fel a leomlástól falait. A szobában homályosan pislogat egy mécs s fel lobban mint a kihaló remény vég sugára az emberi szívben. Szegényes, de tiszta a szoba ; az ablakban — mintha félnének a vihartól — lecsüggesz- tik fejőket a virágok. A pislogó mécs mellett felemelt fővel imádkozik buzgón s szívből egy szőke leány. Leány? nem ! tündér, nemtö vagy angyal az, ki a mennyből szállt e földre alá. Minek nevezzem őt? mihez hasonlítsam? Képzelitek-e, hogy minő lehetett a szépség istenasszonya Vénus? Ilyen volt ö! A szemek kéksége vetélkedett a menny.azúrjával ; az ajkak pirossága tcljesesebb volt a bíbornál ; az arcz szebb a feslö rózsabimbóuál — s karjai és nyaka hasonlítottak a hófehér bársonyhoz. S midőn e szemek könnyekkel telve égfelé fordultak, midőn ez ajkak imát rebegtek s ima közben az arcz átszelemült: megszégyenítette Phidias legszebb remekét. Vájjon meghallja-e az Ur — a vihar bömbölésén át — imáját ? . . . . „Róza! Róza!“ hangzók a szoba egyik sötét zugából enyészetes, siri hangon. „Parancsoljon kedves nagyanyám!?“ szól a leány, összerezzenve e váratlan megszólításra. „Olvass nekem a bibliából kedves leányom. Érzem, hogy nem távol van már halálom órája: szükség, hogy ! lelkem s hitem megerősitessék. Olvass leányom, olvass!“ S a leány olvasott: „Kit az ur szeret, csapásokkal látogatja azt meg, hogy megpróbálja bitének erősségét.“ „Boldogok a kik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Boldogok a kik szenvednek, mert ők meglátják az istent. * Itt hirtelen megállt s fejét figyelve felkapta. „Mért nem folytatod az olvasást Rózám?“ „Kopogást véltem hallani“ szólt elpirulva a leány. Petiig szive dobogott hangosabban egy gondolatra. „Csak nem hiszed, hogy Béla eljöjjön e rémes éjen, a zajgó Tiszán át? Olvass tovább, oly jól esik megszomorodott szivemnek a vigasz.“ Mit a nagyanya lehetetlennek hitt , azt a szerető szív biztosan reménylte, s olvasott tovább : „Reményedet csak az urba vesd s nem fogsz abban megcsalatkozni.“ Most már tisztán hallható volt az ajtóni kopogtatás. „Szabad!“ kiáltá az örömtől ragyogó arczával felugró Róza; azon pillanatban megnyüa az ajtó s belép rajta egy deli honvéd hadnagy, — köpenye a tornáczon küun maradt. — „Béla!“ „Róza!“ s kebel keblen dobog, ajkok összeforr s a szem boldogságtól ragyog. „Ön az Béla?“ kérdi a vak öregasszony a sarokból. „Szolgálatára kedves anyám!“ felel Béla — kibontakozva kedvese ölelő karjaiból kézesókolásra siet.
