Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-03-31 / 26. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam 26. szám. Vasárnap, márczius 31. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csötörtökön és vasárnap. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 кг. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. NEMERE Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos gannond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. „1ЕМЕВГ politikai, közgazdászati és társadalmi lapra. . Az első évnegyed folyó hó végével letelvén, felkérjük évnegyedes előfizetőinket megrendeléseik minél előbbi megújítására, bogy a jelen mozgalmasb időben lapunkat fennakadás nélkül kézhez kapják. Előfizetési árak: Egéisz évre 6 írt — kr. Fél 3 ii r> Negyed „ 1 ii 50 „ Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése csak 5 kr.-ba kerül. Az előfizetések a „Nemere szerkesztőségéhez“ czim alatt Brassó, nagy-piacz 223 sz. alá küldendők. A „Nemere“ szerkesztősége. Helyzetünk és teendőink. (Folytatás.) 3) Minden állami létei alapját képezi, annak jobb vagy rosszabb voltát meghatározza azon általános miveltség foka, a melyet az állam lakóssága elért. Nem mondunk igen nagyot, ha azt állítjuk, hogy az iskolák általános állapotából bizton lehet következtetni az egész társadalmi élet minőségére is. Ez azon tér, hol a kormánynak, községeknek s egyeseknek is segiteniök, munkálkodniok kell, melyen haladnunk szükséges. Itten nincsen helyén a takarékoskodás, iskolákra áldozni kell, mert az arra fordított pénz meghozza száz- és többszörös kamatját. Utánozzuk e részben teljesen a poroszokat és belgákat, eszközöljük ki, hogy egy quinquennium lefolyása alatt 18 évesnél fiatalabb ember hazánkban ne találtassák, a ki legalább írni s olvasni nem tudna ! Ennek a czélnak elérésére nem szabad még az üdvös kényszertől sem visszaretíénünk ! Tanítóink-, tanárainktól ezentúl többet kell követelnünk, mint mostanig, de azoknak független állást is teremtenünk, hogy egészen magasztos hivatásuknak élhessenek. 4) A tanügy a vallásügy gyei jelenben még nagyon is össze lévén íüggve, jó lesz mindkettőről egyszerre értekezni röviden. Talán nem is kell említenünk, hogy az egyes íelekezetek között minden tekintetben egyenlőség uralkodjék teljességgel ; tán fölösleges újból fölemlítenünk, hogy államunk mint olyan, felekezet nélküli, de azért nem „állam isten nélkül“; hisz tudjuk, hogy ez a rém egy félénk vén német hierarcha agyában szülemlett ; azt is mellőzlietnők, hogy ekkép az állam csak feletkezetnélküli intézeteket alapíthat s tarthat fönn, de segélyezhet aránylag bárminő, a társadalom czéljának megfelelő felekezeti intézetet. Azt is tudjuk s megengedjük, hogy némely részről az iskolát az egyház előcsarnokának tekintik s meg vagyunk győződve, hogy az-é a jövő, a kié az iskola! De a mint hisszük, hogy „isten nélkül“ valódi vallásosság nélkül nem lehet Doldog társadalmi élet, ép úgy erős meggyőződésünk az is, hogy az iskola föladatai többletét képezi az, miszerint a tanoncz a társadalom értelmes, hasznos, munkál- kodh a t ó tagjává képezhessék akár felekezetűéi - küli, akár felekezeti tanodában. S ez azon ok, melynél fogva nélkülözhetlennek tartjuk az államnak minden iskolára való fölügyeleti jogát és ennek erélyesebb gyakorlását. Nem tartozunk sem azok közé, kik azt állítják akár értelmetlenség — akár rosszakaratból, hogy a felekezeti! élküli tanodákból „száműzik az istent,“ sem azokhoz, ki a papság és kivált katholikus papság iránti gyűlölettől elragadtatva nem átolkodnak azt állítani, hogy a feletkezeti iskolában csak elbutitják, babonássá teszik a tanulót és semmi hasznosra nem tanitják stb. stb. stb. — jóllehet egyes esetekben ez is megtörténhetnék ; nem, mi azok közé tartozunk, kik esedeznek, könyörögnek, kik követelik, hogy mennél több, mennél jobb iskoláink legyenek, — felekezetiek vagy feleke- zetnélküliek ! Azokkal sem járunk karöltve, a kik teli szájjal követelik a papságnak teljes kiszorítását az oktatás teréről: az értelmes pap, papsága alatt is megmarad honfiúnak, s ha megvan neki a képzettsége és minősítése a tanításra, miért, vagy talán azért zárjuk-e el az oktatástól, mert reverendát visel? Az állam fölügyelete és éber ellenőrzé se mellett alig jöhetne a tanár azon helyzetbe, hogy hivatalával vissza éljen. S mivel most a papságról van szó, kocz- káztatunk erről is néhány észrevételt. Nem lehet tagadni, hogy a magyar papság magát majdnem minden alkalommal kitüntette hazafisága által, s bár a kath. egyház szerkezetének természeténél fogva is kivált az alpapság nem mozoghat eléggé szabadon, még is nagy érdemeket szerzett magának a nemzet, a tudomány az anyanyelv megőrzése körül is. Tekintsünk csak a székely papságra! Miként viselte ez magát az 1848—49-iki szabadságharcz alatt? Buzditó, lelkesítő szavai, önfeláldozó hőstetteinek emléke ezen testületnek örökre élni fog az utó- d< к báládatos szivében ! Hogy azonban főleg a főpapság keblében, — nem értjük itten csak a katholikust, — a haladásnak is elég megrögzött ellene van, ezt nem lehet tagadni : hisz ők magok hirdetik azt fennhangon. Azt is tudja mindenki, hogy a hierarchia alkotmányánál fogva az alpapság tökéletesen a főpaptól függ, kinek kezében van a büntetési és jutalmazási jog is. Ehhez járul az alpapság anyagi helyzetének nagyobbára sanyarú volta, mi a magasabbra törekvő szellemnek szárnyát szegi. De mit várhatnánk még akkor ettől a derék alpapságtól, ha azt anyagilag úgy látnók el, a mint ez miveltségét, állását és roppant horderejű szent hivatását megilleti?! Szükséges tehát ! hogy az az égbekiáltó aránytalanság, a főpapság (ide nem értve némely szegény esperest vagy czimzetes kanonokát) s az alpapság anyagi helyzete között — kiegyenlíthessék, mi csak az autonómia utján eszközölhető. Egy csempész életének utolsó napjai. ILizánk egyik határszéli városa törvényszéke előtt egy reggel nagy tömeg volt egybegyiilve. A népcsoport bámulásának tárgyát egy szekér, és egy azon megkötözve fekvő ember képezé. Két csendőr némán állott a szekér két oldala mcdlett, szuronyos puskájokat kezökbe tartva. A szekér közelében egy idősebb és egy fiatalabb román, és egy látszólag ezekhez tartozó asszony nagy hangon hirdették, hogy milyen nagy rabló az a szekéren, és hogy mi ként kerítették ők azt kézre. Az eset uj volt, minden jelenlévő kiváucsi, és igy az elbeszélésnek figyelmes hal- gatói valának. A szekeren levő megkötözött egyén egy már szürkébe vegyült, zömök, eröstestü román volt, kissé vadságra mutató viharrongálta— de^szabályos arczát fájdalom torzította. A mint a hivatalos reggeli kdencz órát megütötte, az újság hirdető két román és az asszony siettek a törvény- széki épület belsejébe, a vizsgáló bírónak jelentést tenni. A bűntény, a mit a megkötözött elkövetett, nem volt csekély; ugyanis éjszakának idején a jelentést tevők birtokába hatolt felfegyverkezve, és ottan az istálóban épen a lovakat akarta eloldani; de szerencsére rajta kapatott és el fogatott Ez hihető dolog ilyen még fordult elő ; de a megkötözött, ezen tolvajsági kísérletet nem egyedül, hanem a jelentést tevők jómódú szomszédjának társaságában követte el. A mint a jelentésből kitűnt, a bűntárs szomszéd a jelentést tevőkkel nem is élt a legjobb barátságban, a két szomszéd között sok minden kiegyenlítendő lett volna. A jó hírben álló szomszédnak a bűnesetbe vegyítése, valamint azon körülmény, bogy a jelentést tevőknek általánosan ismert hamis kutyái az idegennek megengedték, hogy az istálóba hátulján, egy kissé különös dolognak tűnt fel. — A jelentést tevők kihallgatása után a megkötözöttet, ki annyira ki volt merülve, hogy lábain állani nem tudott, a szekérről le vették és a vizsgáló biró elébe vitték. Itt a padra hanyatlott. A hozzá intézett kérdésekre egyedüli válasza ennyi volt : meghalok ! a rossz emberek ártatlanul igen nagyon megkinoztak! Miután kötelékei feloldattak és ezondrája lebuzatott, csakugyan lelketlen bánásmódnak látszottak nyomai ; alsó ruhái szét voltak tépve, és azokat több helyen vér borította, a kötelékek pedig daganatot és szederjes foltokat hagytak maguk után. A fogolynak arczán az aléltságnak és szenvedésnek feltűnő nyomai látszottak. A segélyre hivott orvos a foglyot megvizsgálta, annak testén számtalan ütés és mi több égetett mély sebek nyomait találta. Az orvos nézete szeiánt, a fogoly ilyen állapotában nem volt kihallgatható, minek folytán jobb időkig a fogház kórházába szálittatott. A fogoly rendkívüli testi ereje folytán csak hamar felgyógyult annyira, hogy kihallgatása lehetségessé vált, a mi azonnal elő is vétetett. Feleletei tiszták és egyenesek voltak Mi a neve ? Dridif György ; hol született? tudja isten; hány éves? úgy gondolom 50 leszek ; nős-e ? gyermekei vannak-e? lehetnek, de biztosan nem tudom ; — mestersége van e? miből él? Megmondom egyenesen: csempész vagyok, életemnek felét ebben az országban , másik felét a határon túl éltem; ott veszem, itt meg eladom a dohányt. Büntetve volt-e? Nem én soha, nem is vétettem soha senkinek. Finánezokkal volt összeütközésem; de csak védtem magam, ők támadtak meg, tudtomra egyet sem öltem meg. — Azon kérdésre „hogy tudja-e miért van fogva“ bámulás lepte el a fogoly arczát. Nem tudom, de elfeledtem az istent, kinevettem hosszuszakálu papjait, és nem böjtöltem, azért ö is elfeledett engem és az ördög kezére kerültem. A vitt azoknak a rósz embereknek körébe, kik úgy megkinoztak ártatlanul. Miután- az ellene hozott vádat tudtára adták, megcsóválta fejét, és bámulatát fejezte ki a felöl, hogy milyen nagy mester az ördög, a ki az emberek szivét úgy elfacsarja, és ilyen hazugságot ad szájukba. Hogy én lopni akartam, és még pedig lovat? Teremtő isten, hát mit csináljak én a lóval, hisz a hol én járok, ott nem lehet lóval járni, azokon a sziklákon még a vadkecske is megnézi hova teszi lábát. Nem bizony, nem akartam én lopui, soha sem is állhattam azt, ki másét elkívánta. A tolvajt magam megfojtanám. Nekem becsületes életmódom van, igaz sok fáradsággal jár ; de legalább nem kell hogy szógyeneljem magam. Csempészni nem vétek, és mind uraknak hozom a dohányt, a kik tudják mi a becsület.
