Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-01-31 / 9. szám

Brassó, 1871.

Első évi folyam í>. szám

kedd, január 31.

Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer, kedden és pénteken.

A r a

Egész évre

Félévre

Negyedévre

6 ft. 3 ft. 1 ft.

— kr.

— kr. 50 kr.

Szerkesztői és kiadói szállás: Kenyeres Adolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon.

Politikai,

i ás társadalmi

Hirdetési díj:

3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért <1 kr.— (1—10 sornyi hirdetés áru mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr.— Nagyobb hirdetéseknél alka szerint. — Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kanmer nyomdájában.

Előflzetéseket

folyvást elfogadunk

Januáriustól negyed évre...........................1 ft 50 kr.

„ fél „...........................3 „ — „

„ egész „...........................G„ — „

F

ebruáristól két hóra..................................1 ft — kr.

„ öt „ ..................................2 „ 50 ,,

„ tizenegy hóra........................5 „50 „

A

z előfizetések Kenyeres Adolf ügyvédi irodájába küldendők.

A küzdelem vége.

Mai távsürgönyünk bizonyosként jelenti, bogy Francziaország bele fáradt az erő- íeszitő küzdelembe és meghajol a végzet vasveszszője előtt.

A fegyerszünet megköttetett az egész országra.

Más körülmények közt követhetné ugyan a fegyverszünetet még elkeseredettebb küzdelem ; de itt most aligha.

Napoleon bukása után az ideiglenes kormány és főként Gambetta, emberfeletti erőíeszitéssel teremtettuj seregeket; és minden jel bizonyítja, hogy maga a német hatalom is meg volt bökkenve d’Aurelles tábornok orleansi győzelme után.

Átalánosabb rokonszenv nem kisért küzdelmet soha, mint az ifjú köztársaságét; a tengeren túl fekvő nagy köztársaság s Európának minden népe, a németen kívül, a írancziák győzelmét óhajtotta. Olyan kitörő Öröm nem fogadott győzelmet soha, mint a minő a francziákét fogadta volna.

De a gondviselés nem adta meg ezt az ünnepet az emberiség számára.

Az ifjú és gyakorlatlan köztársasági sergek nem birták ki a versenyt Németország példás fegyelmü és kitünőleg fölszerelt roppant hadaival.

Trocbu minden hősiség mellett sem birt keresztül törni; d’Aurelles kivettetett Orleans- ból, nehány heti szünet és aggodalmas reménykedés után győzettek le Chancy, Faid- herbe és Bourbaki. Csak a világszabadság bajnoka, az ősz Garibaldi, kit a görög vallás korában ennyi nagyság mellett félistenként imádnának, — szerzett újabb babért itt is, dicsőségtől ragyogó homlokára. Mikor már minden franczia hadvezér le volt győzve, ő megverte még egyszer a németeket pogány ul Dijónnál.

Hanem ez csak dicsőséget adott; reménységet többé már nem.

A bol Gambetta is, a lángeszű és láng- lelkü hazafi lemond, — ott nincs mit remélni többé.

Azzal a lemondással vesszük ezt a birt, a melyet akkor érez az ember, midőn soká virasztott kedves betege fölött a halál győzedelmeskedik. Itt van az iszonyú valóság!

Egyedül a gondviseléshez kell fordulnunk mindeneknél erősebb hittel most, midőn a világ legnemesebb nemzete fekszik leverve győzője előtt.

Francziaország újból Európa vezére lesz; polgárai boldog és büszke emberek; a nagy szerencsétlenség haszna abban fog állani, hogy az élénk ész, a nemes kedély, a lángoló szabadságszeretet mellé megnyerik fiai a férfi nemes komolyságát is.

Ezen remény nélkül ilyen iszonyú szerencsétlenség mellett, kétségbe esnénk az emberiség jövője felől.

De a legragyogóbb reménység sem elégséges arra, hogy eltakarja a nyomor iszonyú képét.

Háromszázezer fia az országnak idegen fogságban szenved ; százezernél többet meggyilkolt a háború; az élelmet idegen seregek élték és élik ki, és oly sok lakást rombolt le a háború. S az éhező és fázó árvák, özvegyek ezrein saját kormánya sem segíthet, mert az országnak minden fillérét ál- dozatul kell vinnie a győzelmes ellenség parancsára, hogy megnyerje a békét.

Itt van az alkalom, hogy kimutassuk rokonszenvünket ezen nagy és szerencsétlen nemzet iránt. Magyarország más lapjai már rég gyűjtik a segélyt és tekintélyes összegeket gyűjtöttek össze.

Mi is felhívjuk olvasóinkat, adakozzanak, gyűjtsenek a szükségben levő francziák számára. Ha az egész világ adakozik, az sem lesz igen sok ; és néhány fillér sem igen kevés, mert kenyeret adhat egy éhező kezébe.

Szerkesztőségünk ezennel megnyitja az adakozást 10 forinttal.

A székelyekért.

III.

Ezen lap 3. és 4. számaiban megkezdett czikkeimet folytathatom.

A mi a kis üsttel való pálinkafőzést illeti, tudom, hogy ezen engedmény a székelyeknél átalában igen jól fogadtatott, valószínűleg fel is használtabb: de országos szempontból kifogásom van ellene.

Nezetem szerint semmi olyan intézményt nem kellene tenni, a mely a fajok megkülönböztetésének sziliében tűnhetik föl.

Igaz ugyan,hogy ezen kedvezmény indokának a székelyföld terméketlensége vétetett; de hasonló terméketlen terület több is van hazánkban és kirívói,ag tűnik föl az elégedetlenségF.-Fejérmegye azon falvaiban, a melyek épen a székelyföld közé vannak beékelve. Van eset, hogy fi-fej érmegyei község össze ér a székelyföldi községgel. Ez csakugyan ingerlő, hogy egyik szomszédban olyan szabadság legyen, a mi tilos a másikban.

Van egy más és főbb indok: az, hogy a székelység sem a felszabadulás által ingyen telekben, sem úrbéri kárpótlásban nem részesült: a közös váltsági terhet mégis hordoznia kell.

Ezen terűért «azonban nem elég kárpótlás, a kis üsttel való pálinka főzés.

Észrevételem tehát csak annyira terjed, hogy intézkedni kell, miszerint ezen csekély becsű engedmény egyátalában ne legyen fajkiváltságnak magyarázható, mert ilyen vegyes lakosságú országban, a hol nem is mindenkinél van meg a bajiam az országos intézmények horderejének méltányos értelmezésére, a látszat sokszor annyit árthat épen, mint maga a valóság.

Ha óhajtják a székelyek, meghagyandó számokra ezen kis kedvezmény, de kiterjesztendő az országnak hasonló, viszonyok közt élő más vidékeire is.

A mi a székely kivándorlást illeti, kö- rül-belől már eddig is belátták, a kik annak teljes megszüntetéséért lelkesedtek, hogy fáradozásaiknak alig lett eredménye.

A székelyek százával mennek most is a szomszéd Romániába. Némely részök rövi- debb tartamú üzlet, vagy munka végzése után visszatér; némely részök több évre telepedik meg, vagyont szerez és azután jő haza. Vannak, a kik ott alkotnak tisztességes polgárcsaládokat és állandó lakosul telepednek meg. Van végül egy rész, a mely emberileg és nemzetileg elvész a kivándorlás által.

A mi a két első rendbelit illeti, azokat csak igen kemény batalomszóval lehetne visszatartani a kivándorlástól. De azokat visszatartani nem lehet czélja sem államunknak, sem társadalmunknak. Mig egyfelől ügyesednek ezen érintkezés által, átalában tény az, hogy igen sokan jutnak olyan jóllétre, a minőt itthon nem érhettek volna el.

Romániának állandóiam szüksége van ügyes iparosokra, és a székelyek közül nem egy szerzett ott jó nevet és vagyont.

Nem is lehet czélunk, hogy elzárjuk magunkat a keleti szomszédoktól; ellenke- leg mentői nagyobbra kell fejlesztenünk kereskedelmi összeköttetéseinket azokkal.

Erdély mint termelő ország fenn nem tarthatja magát a gazdag Magyarország és Románia közt; az ipar és kereskedés felé kell fordulnia. Nem számíthat azonban iparával a nyugati piaezokra, melyeket sokkal fejlettebb népek foglaltak el; hanem irányulnia kell kelet felé, a hol a bennszülöttek felett fejletségi előnynyel is bir népe ; mig a fejlettebb népek ellenében közeli fekvése lehetségesei a versenyt.

És midőn az elmélet határozottan Románia felé utalja Erdély lakóit, még örülni kell, hogy a székelyek gyakorlatilag megkezdették ezen tér mivelését.

Ezen szempontból valóságos szerencsének kell tartanunk, ha mentői több iparosunk és kereskedőnk szerez összeköttetést Romániával.

Brassó, január hó végén. N. t. szerkesztő ur, legyen szives a következő panaszhangomnak becses lapjában egy kis tért engedni.

Még 1860-bau szavazott meg a brassói com- munitás bárom egymást követő évekre, úgymint: 18G0., 1861. és 1862. évekre a brassói népiskolai tanítók fizetése jobbítására s felseg élés ér e évenkénti 5000 forintot, mit minden felekezeti hatóság kiosztás végett egy tanácsi átirat mellett az allo- dialis pénztárból aránylag a tanítók száma szerint meg is kapott; más egyházi hatóságok az adomány czéljának eleget is tettek, s minden tanítóra eső, körülbelül 122 ft., t. i. évi díjpótlékot, kifizettek; a mi ág. hitv. szász egyházi elöljáróságunk, a kivánt czélt s a helytartóságtól csakis ezen feltétel alatt megerősített dotatió-engedélyt megváltoztatta s a kapott ösz- szeget iskolai czélokra tőkésíteni határozta; holott az ág. hitv. elöljárósághoz junius 6 án 1860-ban 4006. t. sz. alatt küldött átiratban tisztán igy áll: „Zur bessern Besoldung der Volksscliullehrer“ s mi mindennek daczára, ámbár azóta mindig foly ezen évi járulék, solia sem kaptunk egy fillért is, s minden kérelmezésünk s kopogtatásunk eredménye az volt, hogy hivatalunk vesztésével fenyegetettünk.

Mit várhatunk ily községek s elöljáróktól, kik a haza boldogságát emlegetik ugyan, de a népnevelést még a régi sc h lend r ián ban akarják szép szin alatt tartani, sőt a kormányt is minden, ennek