Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-05-12 / 38. szám
— 150 — Az az, hogy elméletben érthetik önök, de gyakorlatilag úgy kívánnák értelmezni, hogy önök szavával szemben másnak szó se adassék ; a szegény oláh és csángó tűrjön hallgatva ezután is, mint tiirt annyi idó'n át. Oh, lelkem bölcseim, istennek kiválasztott népe ! Egyebekre most nem szólunk. Az a szitkozódó legény, a ki úgy kiabál, mintha kilátásba helyezett bér reményében tenné, — enyivel is nagyon meg van becsülve. A mi a tableau második képét, a siránkozó Gött Jánost illeti, — az igazán megható kép. Szomorú, hogy 40 esztendei működés után kelljen belátnia, miszerint rósz utón járt s ezért kárba ment minden fáradsága. Mi igazán sajnáljuk szegény öreg kollegát ; igazán szerettük volna, hogy a sikeresen teljesített polgári kötelességek önérzetével léphessen vissza pályájáról ; szerettük volna, hogy azon eszmék szolgálatában üdvözölhessük, a melyek meg nem csalnak senkit, mert az egyetemes jóra vannak irányozva. Vigasztalja, ha lehet azon tudat, hogy a mit ő elmulasztott, vagy nem jó helyt keresett, azt létre fogják hozni isten segítségével mások : a különböző ajkú honpolgároknak közös becsülésen alapuló egyetértését. A mi a végső ajánlatot illeti : hogy hagyjunk fel a támadással, akkor ő is felhagy, — erre csak annyi mondani valónk van, hogy „nem alkuszunk“. Támadni fogjuk, ha magunkra maradnánk is, mindazt, a mit károsnak tartunk közéletünkre nézve : az együtt élő nemzetiségek egymás ellen izgatását, a pri- vilegiumvágyat, az ország erejével ellenkező törekvéseket, és azt a sajátságos politikát, a mely elébb specialiter szász, csak azután hazai. Ha azonban a Kronst'ádter más útra tér ; ha az előttünk szent czélok : hazánk nagysága és biztossága, az együtt élő népek kölcsönös egyetértése a jogszerűség alapján, lesznek működésének czéljai, — őszintébb tisztelőt mi nálunknál nem talál a Kronstüdter kollega. Most pedig olvasóink bocsássanak meg, a mért drága helyünkből ily sokat fordítottunk szerecsen-mosásra. Akárhogy siessen az utas, le kell ráznia elébb a ráragadott bojtorjánt, csak azután tovább. Magyar képviselőház. A képviselőliáz május 5-ki ülésében az első folyamodást! bíróságokról szoló törvényjavaslat tárgyalását befejezte. Az úrbéri maradványok rendezéséről szóló törvényjavaslat a főrendek háza ülésében a kormány nem kevesebbszer mint négyszer szavaztatott le, ugyananvyiszor változtatván meg a képviselöbáz által átküldött törvényjavaslatot. Az első lényeges módosítás a 17-ik §-é, mely által a főrendek megengedik a volt jobbágyoknak, reformáta volt, midőn ugyanis az Augsburgi egyházhoz térvén vissza, — akkor midőn a többi német protestáns államban a keresztelésnéli exorcimus eltöröltetett, azt utóbb nevezett évben „liivei megnyugtatására“. Távozzék a gonosz hogy a jó helyet találjon“, (Auf, dass der Böse weiche, damit der Gute Platz finde) textus alkalmazásával módosítva, királyi rendelettel meghagyta. t Az örökösödési vita 1616-ban döntetett el, és kevéssel halála előtt 1618-ban egyesitette János Zsigmond Brandenburgot Poroszországgal, melynek political jelentősége keletfelé, valamint a jülichi örökség folytán a Rajna mellett is, — nem különben területe kiterjedése az uj államnak tekintélyes állást szerzett a már megmétyelyesedett német birodalomban. — (Folytatása következik.) hogy ezek földátongedéssel válthassák meg a pénz váltságot. Ez igazságosnak látszik ugyan, de a bukás magvát képezi a volt jobbágyság egy részére nézve. A f. h. 6-ki ülésében a képviselöbáz elfogadta az Eszakarnerikával kötött konzuláris szerződésről szóló törvényjavaslatot. A felsőház ugyan ezen napi ülése kitűnt été magát azon vita által, melybe nehány született törvényhozónkkal szemben az igazságügyminiszter keveredett. Napirenden az úrbéri tv.-javaslat tárgyalásának folytatása volt. Vidé к. Krizba, május 9-én 1871. Ma egy gyilkolási eset nem kis rémülésbe hozta falunk lakosait. A meggyilkolt egy idegen faluból való, ha jól emlékszem rozsnyai román, ki nehány társával a község erdejét jublegelöül áren- dába tartotta. Az esett a következő : Tegnap délután a nevezeti román juhászok közül a bács élelmiszer bevásárlása végett a faluba jött, s mivel a magával hozott túró árulása miatt egy kissé megkésett, csak alkonyat tájba indulhatott vissza az erdőbe. Társai azt vélvén, hogy az öreg a élelmi szerből sokat pakolva fel nehezen haladhat, egy társukat lóhátra ültetve, eléje küldték. Ez az öreg bácsat a várrom közelében találta, s átvéve tőle a terhet visszament tanyájukra. Az öreg azonban nemcsak hátra, — hanem egészen el is maradt; mely körülményt társai úgy magyarázták meg maguknak, hogy az illető bizonyosan ismét visszament a faluba. Ma reggel tehát az esteli lovastársukat a juhászok a faluba küldték az öreg bács után, hogy a dolog állásáról biztos tudomást szerezzen. Ekkor már két krizbai felelő pásztor az öreg bács holttestére egy a vár alá ka- nyaruló mellékuton reá akadt, kik azonnal reá ismerve, a falu felé ügető társát megkiáltották. A gyilkolás az ölő szerek legalacsonyabbiká- val, dorongokkal, vitetett végbe, melyek a gyilkos engesztelhetlen bosszújának jeléül ekkor is keresztül voltak nyújtva a szerencsétlen fején. Kapcsolatban ezen esettel bátor leszek egy körülményt felemlíteni. Rendőri tekintetben nem állanánk legrosszabbul, s rnég is nálunk az apró lopogatások mondhasd napirenden vannak; legközelebb pedig egymásután kétszer jelentékeny házfeltörési tolvajlás történt. — Ennek oka az, bátran kimondhatom, hogy a törvény szigora nem vételik kellőleg igénybe a tolvaj irányában. Az egyik tolvajlási esetnél a tettes kézre került, — ki oly telivér tolvaj, hogy elég szemtelen rablási ügyességével nyíltan dicsekedni, s most még is itt jár köztünk szabadon felemelt homlokkal, mint bármely becsületes polgár; puskát tart, s megy vadászni a hozzá hasonlókkal. A meggyilkolt bács bárányai és juhai közül is néhánynak bőrét a szegre akosztatta,' — megeshetett ugyan, de az ügy épen úgy elaludt mint maga az öreg bács. T. S. Rita, május 2-án 1871. Tisztelt szerkesztő ur ! A „Nemere“ 32-ik számában Csabai László neve alatt egy ellenczáfolatat olvasók, melynek a biz. gyűlés lefolyását illető részéhez nem szólok. A t. o. közönség Ítélje meg, hol áll az igazság. Le nem hallgathatom el a sértésre ezélzott kitételeket. Ezért emelek szót, s reméllem, a t. sz. ur becses lapját számomra is megnyitandja. Cs. ur a néhai Kovács kapitány, egykori főbiztos nevét az előbbi példák nyomán itt is, minden okuélkiil felemlítette. Tán azt hiszi, hogy Szenti- ványi Györgyöt erkölcsileg kissebbitheti, ha neve mellé Írja a Kovácsét? Csalódik. Sz. Gy. soha se volt solidáritásban K. val, rája senki nevéről kisebbség nem liáromolhat, mert ő az erkölcsi, politikai és társadalmi életben mindég oly állást foglalt, mely becsületes embe.ikez, és hazafihoz illő volt. Ezen e lelet szolgáljon egyszer mindenkorra. , . De Cs. ur talán azt is hiszi, hogy a história az embereket és tetteiket az ő kancsal nézete után fogja egykor megitélni ? S e részben odáig ment, hogy az érdemszerzés ideje, és neme fe ett is egyedül határozni magát illetékesnek (?) hmm lát- szatik. Jaj e szerént azoknak, kiket a mostoha sors Cs. ur látkőrén, és kegyén kivül helyezett Ez állítást a sok közül csak két példával ) ustia mn. Midőn lesújtott nemzetünk aleltságabol feleszmélt, s a társadalmi téren, e.?}cdül állt nyitva, — munkálni kezdett, előbb is a fenn kadt nemzeti intézetekbe kellett életet, ercü lehelni ; s ál-J dozatokkal az enyészettől megmenteni ! Minden felhívásra Sz. Gy. az elsők közt volt mint áldozó és buzditó. A nemzeti színház, Orsz. Gazd. Egyesület, Erdélyi museum és M. akadémia tanúskodnak erről; 57-ben pedig az absolutismus tető pontján a bezirkerek sokféle kihágásai ellen ö mert panaszt emelni, és pedig sikerrel, mert az akkori felsőbb kormány sok méltatlan zaklatásokat megszüntetett. Nemde ezek nem érdemek? A Katffina névnek, mint a másiknak fclomli- tése — bármi czélból történt — semmi jelentőséggel nem bir, mivel Sz. Gy. egyiktől, mint a másiktól távol áll. Az önző álnokság vádja pedig azokra talál, kik benn a teremben — tán önzetlen hazafi- ságból (?) — jobboldaliak, künn pedig baloldalisá- gukkal henczegnek. Az unionis juramentumot elferdített értelemben hozta fel Cs. ur. Erre nincs több megjegyzésem, de vagyon arra, hogy engemejt az Hiedelem és lovagiasság körén kivül helyezett (?) lia azon kört értette, melyben ő forog, a kizárás ellen semmi kifogásom ; ha mást értett, azt kérdem miért? mit szóltam, vagy — tettem, mi azon állítást igazolná, hogy én az il- ledelem, és lovagiasság szabályait magamra kötelezőknek nem tartom? Vizsgáljuk magát a tényt, mely a fennebbi nyilatkozatra okot adott. Cs. ur a zöldasztal csattogtatását, a kapeza, bocskor szók használatát nem csak mentegeti, de helyeselni is látszatik ; s en gémét azért, mivel a túlságos indulatosság ellenébe mérsékletet, s egy pohár hideg vizet jovaltatn, elitéit (?) Hol vagyon itt a logika, és részrekajlatlanság ? ítélje meg a t. ez. közönség, melyik részen áll az igazság, Hiedelem, és lovagiasság ? Ki folytatja a Don Quinxotte szélmalom harczát. S végre Ítélje meg azt: képes о saját tudomása után lm tudósítást adni oly egyén , ki süketségben szenved. Gyárfás Imre. Háromszék, május 9-én 1871. A N. Gábor Áronnak emelendő emlékreoszlopra az adakozások már 1861. tavaszán megkezdődtek, előbb a lionvédgyülésekben, azután egy urinö fáradozott házról házra járt, s gyűjtött. A begyült ösz- veg számát nem tudom, de ha —- mint felteszem, — pontosan kezeltetett, tiz év óta a kamat öt per- czentel is a tökének félét felyíilhaladja. A múlt márczius 11-én a biz. gyűlésen a néhai G. A. öcsé az ügyet felemlitvén, kérdést tett, ha az illető bizottság e részben akar-e vaianht tenniT A tszéki elnök ur azt felelelte, hogy az akarat megvan, de csak hatvan forint áll rendelkezés alatt s uj gyűjtést kell kezdeni ; azután semmi mozgást nem vettem észre. Azt hiszem az ügy érdeme, de a kezelők re- putatiója is feleslegessé teszi a felvilágosítás indokolását. Legyen szabad remélni, hogy a kivánesi közönség a rég óhajtott felvilágosítást mihamarább ol- vasandja. Egy honfi. Svajcz, Wetlingen márczius 26-án. Nagyon tisztelt szerkesztő ur ! (Folytatás és vége.) A mi a szülői édes megelégedés keresését illeti, megtalálják azt gyerekeik magaviseletében, mun- kájokban, és nem keresik azt a tán épen vaktában nyert kérdésre elpergetett feleletben. Vizsgáikon átalán a^ ezifra kiilmázt, az üres formaszeriiséget kerülik. Ép ezért nem nyújtanak a vizsgáló elő aféle „szem szúró“ egy pár lap terjedelmű és csakis szépírást mutatni akaró munkát, hanem minden tantárgyból 3-4 évre terjedő kivonat áll mindeniktöl, mit egész éven át készítettek. Ezek természetesen oly csínnal, oly szabatossággal vannak kiállítva, hogy bárha egész éven át dolgoztak ilynemű naplóikba — azt tisztelettel bemutathatják vizsgálóiknak. Ezek közül méltán magukra vonhatják az észlelő figyelmét a rajznaplók, a kitűnő gonddal össze- álitott térképek — egytől 8—10 darab, és a mértani naplók, melyek a gyakorlati életben megkivántató mértanra vonatkoznak. E nemű vizsgákról — (községi iskolák) még csak a tornászatot legyen szabad kiemelnem, melyet már a népiskolában bizonyos tökélyre emelnek. Erre kiváló figyelmet fordítanak, hívén azon tapasztalati Dazsáo-ot „ép testben ép lélek lakik.“ S azt soha sem tévesztik szem elöl, hogy a testi organizmus teljes épségére s természetes architektonikájára: ép annyi figyelmet fordítsanak mint a lélekére. Természetes, hogy ezt nemcsak a fiuk — hanem a leányokra is ezeknek megfelelő módorban — kiterjesztik. Ez utóbbiakra nemcsak a külső haszonért, hanem az aesthetikai belbecsért is. Belátták ők azt,
