Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-09-29 / 78. szám

312 — ben fog 23 krnyi csekély étánfizetés mellett része­sülni, melynek értéke legalább is 10 —15 írt. Nem kevésbé figyelemreméltó a „Divat“ czimíí divatlap, mely semmi tekintetbon sem áll mögötte sem a berlini „Bazár“-nak sem a franczia divatla­poknak, s melyet a jeles tehetségű ЛУоЫ Janka és Stephanie ritka tapintattal szerkesztnek. Hogy mily olcsó c lap, mutatja az, hogy, mig a hasonló terje delmíí, de kevesebbet nyújtó divatlapok ára egy év- nyedre 3 írt., ezé csak 2 írt., melynek fejében az előfizető mindakét részt kapja. Ezek egyike a divat­rész, sok szép képpel s nevezetesen természetes nagy­ságú szabásmintákkal, a másik a szépirodalmi rész- művészien illustrálva ; ez oly jeles szöveggel jelen meg, minőt nőnek csak nő képes nyújtani. Különö­sen megemlítendő e lapnál még az is, hogy ez az egyedüli Magyarországon, mely a divatképeket pom­pásan színezett aczélmetszetekben adja. Mint a maga nemében páratlan vállalatot kell felemlítenünk a „Képes Világot.“ Ez a legizleteseb- ben kiállított, illustrait regény- és beszély-folyóirat, mely már hat óv óta áll fenn s egyik főelőnyét ab­ban látjuk, hogy az előfizetőt csekély összegért (1 i frt. 50 kr. évnegyedre) ép oly becses, mint olcsó könyvtár birtokába juttatja. Egy felhívást is olvasunk az előttünk fekvő prograrrímcsoportozatban, mely „a szülőkhöz, neve- ! lökhöz, és tanítókhoz“ van intézve. Ez a „Kis Lap“ j czimíí képes gyermekujság előfizetési felhívása, melyre > annál inkább figyelmessé tesszük a közönséget, mi­után ennél csinosabb, kedvesebb és czélszerübb la- ' pocskát gyermekek számára képzelni sem lehet. Képei mind a gyermekéletböl meritvék, s sző- ; vege oly kedves, gyermeteg, vonzó és annyira alkal­mas a gyermek mulattatására és képzésére, hogy azoknak, kiknek gyermekük nevelése és képzése szi­vükön fekszik, ennél olcsóbb és czélszerübb eszközt alig ajánlhatnánk. Ara évnegyedre csak 1 frt. Találunk itt végül felhívást két vállalatra, melyek közül egyik a komoly, másik a vidám olvasmány ba- ' rátáit a legnagyobb mérvben érdekelheti. Az első alatt értjük Kákái „Heti Króniká“-ját, mely nem­csak azokra nézve kellemes és tanulságos, kik a heti politikai eseményeket akarják ismerni, hanem min­denkire, ki az oly szcllemgazdag czikkekben minők e lapban olvashatók, gyönyört talál. S e r.agy ne­gyedrét alakú lap negyedévi ára csak 1 frt. A vidám olvasmánynak irodalmunkban alig van jelesebb képviselője mint a „Borsszem Jankó“. E kitűnő élezlap deákpárti volta mellett is nem esrv- szer mutatta, hogy mindig elevenre találó és sokszor maró satyrája számára a pártok és vélemények min­den táborából szedi az alakokat. Azonfölül, hogy e lap szerkesztése a legliivatottabb kezekban van, emelik annak becsét a kitűnő rajzok, melyek közül főleg kiemelendökuek tartjuk a kedvelt franczia szinnyo- matu s minden számban megjelenő czimképeket is, nem említvén, hogy mennyiségileg is többet nyújt e lap versenytársainál. Kedves kötelességei vélünk teljesíteni, midőn az olvasó közönség figyelmét о jeles lap gyűjtemény­re felhívjuk, s nem kétkedünk, hogy kevés művelt család van hazánkban, melyből oly kitűnő vállalatok mint a „Magyarország és a nagy világ“, a „Képes Világ“, „Borszem Jankó“, Kákái „Heti króniká-“ja egészben hiányozni fognak. A. Sz. Wannieck Frigyes, V a s ö a ( ö í! éj e é s g é [> g y á r a Br An a ben. Ajánlkozik mindennemű gépek készi- ieáC, valamint Czukorgyarak, Szeszgyárak, Fűrész és Lisztelömalmok, Olaj, Ken lénye- tti és^ Spodimngyárak, Gyapjumosók és szári tok felállítására s. a. t. Bányagépek _ S zívatjuk, Gőzgépek és üstök ; közönséges és sodronykötél átvitelek szállítására. Marni kitűnő készítmények a legjutányosabb árakon. . 104 20—30 Képviseltetik Brassóban F. Podusclika által Nagyutsza 529-ik szám alatt. Értékpapiros és pénzárak Brassóban Sept. 2Í). Hitelintézeti sorsjegyek Osztr. nemzeti adósság ezüstben . » » » papírban . Magyar jutalmi sorsjegyek . . . „ „ földteherm. .... Erdélyi „ ..................... B ánáti ...................... 1839-ki sorsj. kölcsön '/ ... )) !! „ 'I 1860—ki 500 frtos 5°/0 sorsj. „ 100 „ „ „ 1864—ki 100 „ ........................... Cs. kir. arany............................... Ezüst................................................................120 Osztr. tnagy. 8 frtos arany . . . Napoleond’or...................................... Vereinsthaler ....... Porosz tallér..................................... I kosár .... Rubel................................................ Pér IZ. Árú. . . 187 — 190 — . . 67 90 69 90 . . 57 65 58 65 . . 99 50 100 — . . 79 50 80 50 . . 76 25 76 50 — 76 75 . . 293 — 295 50 . . 293 — 295 50 . . 99 10 99 75 . . 133 50 115 50 . . 137 — 138 — 72 5 75 — 126 — . . 9 55 9 60 60 9 65 . . t 80 1 84 80 1 80 2 04 2 10 80 1 86 Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Kenyeres Adolf. Eladó széna. 1000 mázsa legjobb minőségű szarvas marhá­nak és juhnak való széna vagyon eladó Fogaras vi­dékén Kutsalálán. Л venni szándékozók ottan meg­etethetik juhokkal akár szarvas marhákkal; vagyon őszi, tavaszi és ha úgy tetszik nyári legelő is mellette. Értekezhetni helybe Kutsalátán a Gróf Mikes udva­rába Nagy Józseffel. 152 2—3 Folyó 1871-ik évi október 1-sö napján az itteni Vautier Rochefort intézetben a tanfolyam megkezdődik a következendő tantárgyakban n. m. a nők számára kereskedelmi (150) га|ж- és íáncK-iihola. 3©=^ gjg) GyD GYO Gyo эдо Rendkívüli összeállítás ; csak nyerni lehet, minden résztvevő játszik IOO darab különféle sorsjegyre, mintegy 40 húzásra, a fő­nyeremény: 250.000, 200.0Ш! 80.000, 60.000 tallér; — 100.000 frank s. t. b. A huszonöt havi részlet lefizetése után minden részvényes kap 5 darab eredeti sorsjegyet azon sorsjegyekből, a melyekre játszott vagy pedig a tőzsde árat készpénzben. A nyeremények a résztvevők között a húzás után 14 napra kifizetődnek. A társulati kötvények folyó évi Oktober 1-én bocsáttatnak ki, ezért hát tisztelettel felkérjük azokat, a kik részt óhajtanak ven­ni ezen előnyös játéknál, — a hol a legroszabb esetben is pénzét vissza kapja — a kitűzött ideig azon öszveget — a mely társu­latba lépni óhajtanak, annál is inkább beküldeni, hogy az általunk törvényszerüleg kiállított kötvényeket elég jókor megküldbessük 5 ily kötvényeket postai utánvétellel is szívesen küldünk, ily esetben elégséges megjelölni, hogy melyik társasághoz kíván tartozni; min­den búzásról a résztvevőknek a huzási lajstromot megküldjük, s kívánságra bár mily e szakmába vágó ügyben felvilágosítást adunk. A részlet fizetésnek Brassóban saját irodánkban kell megtörténni, vagy pedig az oly könnyűszert! postautalványban. Társulataink a következők : A) csak 10 frt. 25 havi részlet fizetés mellett lehet játszani, 20 darab frt. 50 magyar sorsjegyre, 20 „ „ 1864-beli, 20 „ „ Braunscliweigi, 40 „ „ Bukaresti. Egyszersmint mindenkorra frt. 1 bélyeg. 147 6—8 Társulataink a következük : S3) csak 8 frt. 25 havi részletre; 20 darab frt. 50 magyar sorsjegyre. 40 „ „ Braunscliweigi. 40 „ „ Bucaresti. Egyszersmint mindenkorra 64 kr. bélyeg. C) csak 6 frt. 25 havi részlet mel­lett. 20 darab magyar 50 frtos. 20 „ Braunscliweigi. 40 „ Bucaresti. 20 „ Sachsen-Meiningen. D) csak 5 frt. 25 havi részlet. 20 darab Magyar 50 fitos. 20 „ Rudolf. 40 „ Bucaresti. 20 „ Sachsen-Meiningen. E) c s а к 4 frt. 25 havi részlet. 40 darab Bucaresti. 20 9 Braunscliweigi. 40 „ Sachsen-Meiningire. F) c"s а к 3 frt. 25 havi részlet. 40 darab Bucaresti. 20 „ Rudolf. 40 „ Sachsen-Meiningire. Egyszersmint mindenkorra bélyeg; 50 kr. Brassó, Klastromutsza 562 szám. Werzár Testvérei Nyomatott ISömer és Kamncruél

Next

/
Oldalképek
Tartalom