Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-09-22 / 76. szám
A miniszter a gyűlés elé terjeszt egy egyezmény alapjait, mely körülbelül következőkép van szerkesztve : „A köztársaság elnöke fölhatalmaztatik, a német császárral egy szerződést kötni meg, mely ezeket határozza ; 1. Az elsassi kézmüáruk f. évi dec. 31 ig vám- menteken bocsáttatnak be. — 1872. jan. 1-től jul. j -ig- azoknak a fönnálló vámok negyedét, s erre az év végéig azok felét keilend viselniük. A franczia kézmü-áruk számára viszonosság adatik meg. 2. E szerződés következtében Ain, Aube, Cote d’Or, és Jura-megyék tüstént odahagyatnak ; — sa német megszálló-sereg létszáma 50,000 főre szállit- tatik le. Erre a miniszter azt mondja, hogy a kormány a kamrától bizalmának különös jeléül azt kívánja, miszerint az még elnapoltatása előtt határozzon a szer zödés föliitt, melynek előnyeit kifejti. A kormányi előtérjesztmény sürgetősnek nyil- vánittatik, s az a fölötti tárgyalás másnapra tűzetik ki. — Párisból 15 ről jelentik : Thiers ma ide jön. A nemzetgyűlés holnap fog tanácskozni a Poroszországgal kötendő egyezmény fölött. Aunak elfogadása iránt semmi kétség sem lehet. ANGOL ÜGYEK. Kinnaird parlamenti tag hétfőn este pertlii vá- lasztóinak meetingjében beszédet tartott. Megérintvén a legutóbbi szárazföldi háborút, azon véleményét fe- jezé ki, miszerint az ország szerencsét kívánhat magának ahhoz, hogy szigorú semlegesség követése által távol tartá magát a bábomtól. Ugyan ekkor ő azt hiszi, hogy ha brit külügyminiszter kezdetben határozottabb modorban lép fel, a Német- s Francziaor- szág közti háborút meg lehetett volna előzni. Szerinte Francziaországra nagyon keméuy feltételek szabat- tak ; s nagyon kétli, hogy vájjon bölcs eljárás volt e Németország részéről terület átengedést követelni. Elsass Lotharingia elidegenítését Francziaország sohasem fogja elfeledni, s azt hiszi, hogy ha Németország szelidebb béke föltételeket ajánlót volna meg, a békének hosszabb tartamát lehetett volna remélni. Már is szenbetünő Fraecziaországnak Olalaszország irányábanni modorából, hogy az előbbi nemzetnél oly ingerültség létezik, melyet nem könnyen leke- iend lecsilapitni, Közönségesen azt állitják, hogy hosszas békeidőszak előesetjén állunk. 0 ezt nem hiszi. Nem sértett-e meg Oroszország egy oly szerződést, melynek megtartására kötelezve volt a Fekete-tengerre vonatkozólag ? S mily türelmesen nyugodett ebbe bele Anglia ; Oroszország kivitte, a mit akart ; s most a német és osztrák császárok, s az olasz király oly szent szövetséget kötuek, mely nem egyéb, mint a Duna-torkolatok oltalmazása iránti terv, melyek megszerezését Oroszország — Konstantinápolyin való tekintetből — óhajtja. Oroszország fegyverkezik, z a mi politikánknak — úgymond —• abban kellene állania, hogy Porosz-, Olaszország, s Austri- ával együtt működjünk annak meggátlása végett, hogy Oroszorzzág ne létesíthesse Törökország irá- nyábani agressiv polotikáját. Ekkép ama nagyhatalmak vellünk lennének, hogy bármely indiai birodalmunk elleni támadást meggátolyanak. Szónok a kormány eljárást föltétlenül helyesli az Egyesült-Alamokkal kötött szerződésre vonatkozólag. A hajóhadat illetőleg ő azt hiszi, hogy Anglia a leghatalmasabb pánczélos-hajók- kal rendelkezik; azonban a „Meguera“, „Captain“ s több más hajókat ért balesetek azt tanusitják, hogy valahol valami hiánynak kell léteznie, s véleménye szerint a baj onnan ered, hogy a hajóhad élére oly emberek ádittanak, kik semmit sem értenek a tengerészeihez. NÉMET ÜGYEK. Baden Baden-ből jelentik, hogy Vilmos császár 14-én esti 6 óra felé, a nép öröm-kiálitásai közt, oda érkezett, s a hatóságok, a községtanács, s az ott jelenlevő diplomaták által fogadtatott. Az egyletek s polgárok képeztek sorfalat. Este kivilágítás fáklyás-menet, serenade, s a régi kastély kivilágítása volt. OLASZ ÜGYEK. Mint Flórenczból 14-ről jelentik, egy rendelet vesztegzárt rendel el az összes német kikötőkből jövő érkezményeket illetőleg, valamint a Feketetengeri összes kikötőkből jövő érkezményeket illetőleg is. — KELETI ÜGYEK. Mint a „Turquie“ 14 ről jelenti, a szultán ca- bineti titkára, császári meghagyás folytán, egy iratot intézett a nagyvezérhez, melynek lényeges tartalma következő : „Habár a már létesített haladási rendszabályok példátlanok is, mindemellett ő felsége nem vette ész re, hogy saját nagylelkű szándékai oly módon hajtattak volna végre, megfelelhetne azon óhajtásának, miszerint bölcs intézmények által a népek legteljesebb jóléte biztosittassék. A szultán azt akarja, hogy mindenki jogainak védelmezése képezze ama reformok s haladási rendszabályok főalapját, miknek létesítésével ön meg van bizva ; azoubau, kaszint.é minden államra nézve eszélyes politika is intézményei s törvényeiben erkölcséhez illeszkedni , érdeke megkívánja, hogy saját szokásainknak ne áldoztassanak föl egészen ama gyakorlatias intézményeink , melyekre Önnek törekvései vannak irányozva. Azon elv, melynek e föladatnál vezérelnie kell bennünket, abban áll, hogy az igazságszolgáltatás pontos gyakorlása biztosittassék, s mindenkibe a bizalom s biztonság érzete csepegtessék. Ezért a szultán azt akarja, hogy ön különösen igyekezzék az igazságszolgáltatást méltó, becsületes és képes egyénekre bízni.“ — 303 — A „Xeraere“ eredeti távirata. Feladatott Csíkszeredában 20-án deibe 12 óra. Érkezett d. u. 12 óra 5 perczkor. Lázár Mihály, kedves föispá- nyunk, Oláhfaluba jövetele lelkesedés, bizalom, tisztelet tüntetései között történt. Bizony tetszik nekünk, köszönjük Tóth Vilmos urnák. — Köszönjük kedves szülötte földje, Háromszéknek. György István, királybíró. Bécs, szept. 16. Gr. Beast e lió 24- én Brodyba utazik, hogy választóinak bemutassa magát; Krakóban és Lembergben is fog időzni, hol jelen leend a tartomány- gyiilés ülésein. Bécs, szept. 16. A világkiállítási bizottmány ma tartotta első ünnepélyes ülését, melyben majdnem összes tagjai jelen voltak. Reiner főherczeg nyitotta meg a gyűlést egy beszéddel, melyben azon eredményekre utalt, melyeket Ausztria korábbi kiállításoknál fölmutatott és azon reményt fej ezé ki, bogy a kiállítás a legnagyobb siker által lesz kísérve. F ár is, szept. 16. Az elsassi vámkérdés megvizsgálásával megbízott bizottság, a vámegyezmény iránt kedvezőtlenül van hangolva. Thiers ma a bizottságban nem fog jelenni és hisznek egy egyezkedés lét- rejövetelében. Tegnap egy proklamáczió függesztetett ki, mely a nemzetőrségnek Lyonban a nap alatt történendő lefegyve- reztetését elrendeli, Mindenütt csend uralg. Loud on, szept. 16. A „Times“ egy levelezése szerint a gabnaaratás oly kedvezőtlenül ütött ki Angolországban, hogy 13 millió mérő bevitelre leend szükség. Vegyes. (A helybéli 23-ik zászlóalj) idei hadgyakorlatait f. h. 13-án tüzeléssel tartott gyakor lattal fejezte be, két század a tömösi szorost védte három század Brassó felöl támadott, a csatázás Dirs- tén innen kezdődött és a rézhámornál, mely Brassóhoz 17/s mértfölduyire fekszik szűnt meg; a kivitelről mindenki „a ki hozzáért“ dicséretesen nyilatkozik, s a teljes szerelvény és podgyásszal d. u. fél két órakor haza térő honvédeken meg se látszott, hogy 3G/8mért- földnyi utat tettek, részint gyors, részint futólépésben. A zászlóalj egyik tisztje, a felszerelés és pod- gyászolásban — minden költség gyarapítás nélkül — teendő több czélszerü javítások tárgyában tett előterjesztéseket, melyek alapján a zászlóalj parancsnokság is javitások érdekében felterjesztést fog tenni. (Noch árnál Sins к у.) Megint van följe gyezni valónk Sinczkyről; hanem ez már ártatlan dolog. Egy hirdetését láttuk Fogarasban, mely igy hangzik: „Fogarasba, azaz szept. hó 17-ik 1871. vasárnap elsüttetik utolsó egy nagyszerű ragyogó mü- vészes s vigságos tűzijáték stb. Megjegyzendő, hogy a tűzijáték czirne: „Miksa mexikói császár meglöve- tése“, — mégis vigságos. — Bravó Sinsky ! (A b r a s s ó i rom. katholikus) g y m- nasiu m) igazgatósága részéről a szülőknek és gyámoknak tudtára adatik, miszerint a jövő 1871/2 október 1-én megkezdendő tanévvel а VII. gymnasialis osztály is megnyittatik. A beiratások mind a bét osztályra folyó év September hava 29-én és 30-án történik, a mely napokon a felvétek vizsgák is elővétetnek. — (Brenner J e n n у к. a.) jól ösmert nevű prágai énekesnő Török Miklós kolozsvári opera-énekes kíséretében városunkba érkezett és ma 22-ikén este fél 8 órakor fog hangversenyt adni a Nro. 1 nagytermében. Ezen kívül még legfólebb egy hangversenyben lép föl közönségünk elég jól ösmeri tavalyi szerepléséből ; azért feleslegesnek tartunk bővebb ajánlgatást; csak annyit említünk még, hogy mai hangversenyében Frank és Sielbernagel urak fognak közreműködni. (Szabadkőmives-páholy-alapsza- b á 1 у 0 k.) Több magyarországi szabadkömives-pá- holy által „Magyar Nagy Oriens“ czim alatt alakított szabad kőmives szövetség alapszabályai a belügyminisztérium által jóváhagyattak. A szabadkömi- vesség czélja a közerkölcsiség és mivelődés terjesztése, és jótékonyság gyakorlása. Kizár minden politikai és vallási kérdést és tagjait a hazai törvények tiszteletben tartására kötelezi. Szabadkőmives lehet minden becsületes, önálló és két testvér által ajánlott egyén. A „Magyar Nagy Oriens“ székhelye Budapest, elnöke Joannovics György vallás és közoktatásügyi miniszteriumbeli államtitkár. (A mindenfelé szállongó kolera- h i г e к r e) tekintettel lévén, a budai kapitányság elővigyázatképen 18 egészségügyi kerületre osztatta föl Budavárosát, kültelkeivel együtt. A szükséges észleletek végett pedig minden ilyen kerületben állandó rendőri közegek küldetnek ki, melyeknek föladata lesz, a tisztaságot házban és utszán föntartani, és orvosok kíséretében többszörös szigorú vizsgálatokat venni elő azon boltokban, hol élelmiszerek áruitatnak, mint a mészárszékekben, a henteseknél, szatócsoknál, gyümölcsárusnőknél, végre még a kávé- házakban is (utóbbiaknál az edények fölügyelete végett. —■ (Katonai h i r.) Mint magas katonai körökben hírlik, egy elite-csapat alakítása, mely a gárdaosztályokból egészülne ki, legközelebb kilátásban áll. (A romániai vasúti kötvények) ügyében a bécsi kötvénytulajdonosok bizottsága kedvező hirt ád megbízóinak. E szerint a romániai kormány késznek nyilatkozott olyféle kiegyenlítésre, hogy a különféle helyeken alakult bizottságok egyesüljenek s oly választmányt alakítsanak, mely jogosan képviselje a kötvénytulajdonosokat s lehetővé tegye a kiegyezés megkötését. A bécsi bizottság ennélfogva újból fölszólítja az osztrák-magyar monarchiában lakó kötvénytulajdonosokat, hogy mielőbb csatlakozzanak a Bécsben múlt hóban hozott határozatokhoz. (A mexikói expediczió) titkos történetére vonatkozólag a „Temps“ f. hó 12- és 13-ki száma az okmányok egész sorozatát teszi közzé, melyek az ex-császár föltalált iratai között voltak. Ezen okmányok a mexikói expediczió több, eddig homályban maradt, oldalát világítják meg s Bazaine tábornagyod és Rouhert, kik a legmerészebb hazugságokkal áltatták a közvéleményt és a szerencsétlen császárt, fölöttébb kompromittálják. Értékpapiros és pénzárak Brassóban Sept. 22. Hitelintézeti sorsjegyek . . . . Oszlr. nemzeti iidósság ezüstben . . „ „ „ papírban . . Magyar jutalmi sorsjegyek . . . . „ „ földteherm. ...................... Erdélyi „ ........................... B ánáti ........................... 1 839-ki sorsj. kölcsön '/, . . . . ; n y.................... 1860-ki 500 frtos 5% sorsj. . . . „ 100 „ „ ,, . . . 1864—ki 100 „ ................................ C s. kir. arany........................... . . E züst...................................................... Osztr. magy. 8 frtos arany . . . . Napoleond’or........................................... V ereinstbaler ...................................... P orosz tallér........................................... { kosár...................................................... Hubel..................................... . . P énz. Árú. 182 — 183-. 67 68 80 57 — 58 20 98 — 99 _ 79 — 80 — 75 — 76 — 75 — 76 — 286 — 288 50 286 — 288 50 98 — 99 — 113 — 115 50 134 — 135 — 5 70 5 74 120 — 126 — 9 55 9 60 9 55 9 60 1 80 1 84 1 80 1 80 2 04 2 10 1 70 1 80 Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: Kfiliyei'CS Adolf.