Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-07-04 / 53. szám
Brassó, 1871. Első évi folyam 53. szám. Kedd július 4. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 it. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás : Kenyeres Adolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Karnner nyomdájában. Előfizetési fölhívás. Frogramimmk, valamint előfizetési feltételeink a korábbiak : Julius — September '/4 évre ft. 1.50. Julius—Deczember V2 „ „3.—. Kenyeres Adolf, felelős szerkesztő és kiadótulajdonos. Brassó, 1871. Junius 30. A „Kronstädter Zeitung“ folyó hó 24- ki számában egy famosus czikk jelent meg, mely a magyar nemzet iránti határtalan gyülölségtöl sugalmazva, azon okból, hogy a pesti ifjúság az ottani pinczérektől magyar nyelvem szolgálatot s magyar étlapokat követel, a magyar nemzet elleni leg- brutalisabb rágalmakat sújtja szemünkbe. Ha nem ismernők az itteni német ajkú polgárság nagy részének hazafias érzelmét, hozzá sem szóllanánk a hirlapirodalom e burján termékéhez ; de mivel megvagyunk győződve, miszerint ez semmit sem óhajt inkább, mint a külömböző nemzetiségek békés egymáshozi viszonyját és igy az ily ingerlő politika leljességgel nem az ő véleményének tolmácsa, nem tehetjük, hogy annak körünkbe csempészése ellen fel ne szóllaljunk. A kérdéses czikket nem a „Krönst. Z.“ érdemes szerkesztője alkotta. Annak szerzője, magából a czikkből Ítélve, valószínűséggel valamelyik megbántott pesti kellner lehetett. A temesvári német lap adta ki mint vezérczikket, s a „Kronstädter“ érdeme az, hogy a „Temesváréi-“ collégájával teljesen egyet értett abban, hogy ily ingerlő rágalmak közlésével a nemzetiségeket egymásra támasztani igen hazafias politika, (?) és hogy bölcsen felismerve, hogy azon czikk a mi viszonyainkra épen illik (?) aztat lapjában a brassai közönség épületére közölni sietett. — Hogy az érdemes szerkesztő ur a zavarost óhajtva, a kedélyeket ingerleni jónak látja: erre neki megengedjük okai lehetnek; s hogy a végett meg nem gondolva, hogy a ki szelet vet, vihart arat, a saját becsületéből ki nem telő rágalmakat is két- kézzel ragadja meg és használja fel: ez az ő saját nézete. De hogy a kérdéses czikk körünkbe közlése s igy annak ránk alkalmazása által politikai Ítélő tehetségének legkisebb jelét is adta volna, az ellen határozottan tiltakozni vagyunk kénytelenek. Lássuk meg csak bár kivonatban e drágá- latos czikket. Említett czikk korhelyeknek nevezve az „Ellenőr, Hon és Magyar-Újság“ Íróit, miután lehordja a fővárosi ifjúságot, mely a közvéleményt csináló irodalmi korhelyek után indulva, hazafias tényt vél elkövetni akkor, midőn háborút esküdve a németül beszélő pinezérek és német étlapok ellen, valamely ^ kellnert magyar szitkok árjával borít el, igy folytatja: „A vidéken már kezdenek az uj nemzeti ingerlések jelei feltűnni. Ott főbejáró véteknek tekintik, ha a német vidékeken német színházak állanak, vagy lapok jelennek meg, s ezekben még hivatalos hirdetések is közöltéinek. Nem rettenetes-e ez!“ „A fanatizmus ezen őrjöngését, mondja továbbá — hallgatással lehetne mellőzni, ha más tekintetből bizonyos tanulságot nem meríthetnénk belőle. Legközelebb azon tanulságot fogjuk ebből nyerni, hogy mai napság a magyar szóvivők egy nagy része (Deákot, Csengeryt stb. természetesen kivéve) nem egyebek mint a miveltség mázába bujt barbárok, a mélyebb szellemi miveltség minden magja s erkölcsi jellem szilárdság nélkül! Ezen nép csupán saját közvetlen előnyét ismeri, eltelve ön haszonleséstől , a piszkos önérdeknek áldozik.“ Neki esik ezután Jókainak, mondván, hogy egy német lapot adott ki, s a terézvárosi nyárs polgárok előtt, az általa ala- pitott Bürger-clubb helyiségeiben német előadásokat tart, zabolázhatlan örömre gerjed, ha valamelyik regénye német nyelven is napvilágot lát. „Ott — úgymond az említett czikk, — hol személyes érdekekről, vagy a kedves én dicsőítéséről van szó, ott ezen nagy hazafiak sem hazát, sem szülőföldet nem ismernek s örömmel ragadnak meg mindenféle eszközt!“ Ezután állítja, hogy a tudomány és műveltség minden ágát renegátok fejlesztik Magyarországban, mint Toldi, Henszlmann, Römer, Hunfalvi, Budencz, Vámbéri, Wen- czel, Pauler, Herzog, Hoffmann stb. s igy Uzóll: „A mi a magyar tudományos iroda- ! lomban Magyorországon valami becsesei bir, az jobbára mind német -mű.“ Ezzel szemben felhozza sérelem gyanánt, hogy „a németeknek egyetlen gym- nasiumok vagy real iskolájok sincs az állam által segélyezve, mely a szerbek számára újvidéken egy főgymnasiumot, a románok számára Belényesen egy gymnasiu- mot tart, s még a Ruthének és Totókról sincs egészen elfelejtkezve. Végre felemiit vén a németségnek az 1848—49 ki küzdelmekben a szzbadság oltalmazásában! érdemeit, alkalmat vesz magának megtámadni történelmi múltúnkat is, igy szólván : „ezen ország oly sok német vér kiontása által lett kimentve a török uralom rabságából, melybe azt magyar könnyelműség és magyar árulás ejtették.“ S felhívja a németséget, hogy össze tartsanak és nyelvüket ne engedjék, állitván, hogy a németek Magyarkonban csak mint németek felelhetnek meg az ők elvitathatatlan culturmissiójoknak. Ez rövid fogtlalatja a kérdéses cziklc- nek. Czáfolatába bocsátkozni ennek szükségfelettinek tartjuk. Megteszik ezt nyilván a pesti lapok. Mi csak Brassóbani megjelenése s igy az itteni viszonyokra alkalmazása ellen jegyezzük meg a következőket. A mi a főmomentumet, miből a zaj indult, t. i. a szegény német kellnerek mártyromságát illeti: erre nézve teljesleg kérdésbe hozzuk a fennebbi czikk reánk alkalmazhatóságát, s nem hisszük, hogy ennek közlésére a „Kronstädter“ szerkesztőjét ök kérték volna fel. Mert hiszen mindenki által szemmel láthaT7t*fcny, hogy azok cul- turmissiójókat német Bedienung és német étlapok által itt teljes szabadsággal gyakorolhatják ; annak szükségességét pedig, hogy a pesti kellnerek ügyében a brassai közönség előtt jelentse a „Kronstädter“ szerkesztője, hogy ő „seinerseits“ a fennebbi czik- kekel tökéletesen egyet ért, teljességgel nem látjuk által. A színházba és hírlapra nézve tett vádból van-e reánk találólag avagy csak egyetlen betű is igaz? Hogy Brassónak színháza nincs s színtársulata a közelebbi télen is megbukott, aztot tudjuk: de mi köze és vétke volt ebben a magyaroknak? Brassót Erdély magyar-nemzeti fejedelmei oly dus jövedelmek birtokáhóz juttatták, mihez hasonlóhoz egyetlen magyar várost sem. Csak dézma kárpótlás fejében 214.294 forintot kapott az ország minden lakói által súlyoson hordozott köz adóból. Ki hibája, hogy még sincs egy nyomom színháza ? s eget földet meg akar mozdítani az oly szükséges községi iskola felállítása ellen? Lám Sepsi-Szeut-Gryörgy alig pár ezer lakóval biró kis mezővároska, nem voltak falui s dézma kárpótlása, s még is kijutott színház építésre s iskola állítására. Az igaz, hogy ott nem kelle már a múlt században a közjövedelmek kezelői ellen vizsgáló nyomozást rendelni, s nem kennek fel jelenleg is egyetlen ember szekerére 200 frtnyi „Wagenschmiert“. A hírlapra nézve nem is széliünk; mert arra megfelel maga a czikk, midőn remek kellner logikájával egy szuszszal vádolja a magyarokat, hogy a német hírlapoknak ellenségei és Jókait, hogy német hírlapot ad ki. A magyarok jelleméről és tudományos miveltségérőli rágalomra általánoson is megjegyezzük, miszerint közönségesen elismert igazság az, hogy sokkalta nehezebb valamely társadalmat fenntartani, mint azt megalapítani. Hogy a magyar nemzet itt ezen helyet, hol másoknak akkor maradandó társadalmat alapítani nem sikerült, ezer év óta fenn álló országot alkotott, annak oka nemcsak a kar hatalmában, hanem azon ne- mesb nemzeti erőben és politikai éretségben állott, mely nélkül e hon már régóta épen úgy megsemmisült volna, mint több más véle egykorú országok, melyeknek ma csak emléke él. A magyar nemzet már ezer évvel ezelőtt a politikai érettség azon fokán állott, hogy alkotmányos életének alapját megvetvén, ahoz liiven fejlődhetett az idő haladó szellemével, önmagát meg nem tagadva a jelenig. Az Endrekirály adomány levele egykorú a világ első alkotmányos nemzete, az ángol „magnachartájával“ ; Magyarhonnak nyomdája, világhírű könyvtára már Mátyás király korában volt ; midőn németország harmincz évig tartó véres dulakodásokkal intézte el a hittárgyait, a magyar nemzeti fejedelmek által kormányzott Erdély egyetlen kardcsapás nélkül, a tiszta ész józan szavára kimondotta a lelkiismeret szabadságát, s midőn a közelebb múlt években az absolutizmus a nemzet lelkét évtizednél
