Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-05-12 / 38. szám
Brassó, 1871. Első évi folyam 38. szám. Péntek, május 12. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás : Kenyeres Adolf ügyvédi iródája, Nagypiaczon. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fíilvé- tetnek a szerkesztőségben és Römer és Kaminer nyomdájában. A megszorult ember kapkodásai. Láttak e már olvasóink gyáva szivti bűnöst a vádlottak padján ? Ha igen, tudhatják, hogy midőn nincs remény többé kihazudni magát a bajból’ mennyi mindenféle komédiás fogáshoz folyamodik. Épen ezt a látványt tárja föl az itteni „Krönst'ádter Zeitung“ mult száma. Elébb jön benne egy fogvicsoritó ezikk ; az kiabál, dühöng, ordit torkasza- kadtából a „Nemere“ ellen. Azután következik egy érzékeny, rettenetesen érzékeny; abban szegény Gött kollega szivreliatólag elpityergi bánatát : hogy ő mennyire szerette a békességet, mennyi mindent tett a békességért, most is tenne szivesen, a szive vérét is oda adná, csak lenne jó egyetértés, mint elébb volt. — A lap végén aztán megint megembereli magát a jó kollega : kitörli könyeit, j és rettenetes komolysággal figyelmezteti a Nemerét, hogy hagyjon fel a sok csúnya támadással, mert ha nem, majd igy, meg úgy ! rBizony ! Epen mintha a vádlott elébb mocskos szavakat kiabálna a bírák ellen ; arra röktön térdre esve rimánkodnék kegyelemért ; végül felállva nagy komolyan ajánlatét tenne, bogy; Tisztelt bird/•araim, csak magok az okai, hogy én megharagudtam, mert ha nem fogtak volna el, nem hoztak volna ide és nem sütötték volna rám ama csúnya dolgot, én nem haragunnám, látják. Ezért hát azt az ajánlatot teszem, hogy hagyjanak békét önök is nekem ; én is békét hagyok önöknek. — (Meghisszük !) Az ember-ösmerő tudni lógja röktön, hogy ott nincs bizalom többé az ügyhöz, a hol igy kapkod az ember íühöz-fához. Ezeket előrebocsátva, felelünk a Kronstädter Zeitungnak következőképen. Ha azt hitte, hogy első czikkére hasonló módor- ban fogunk felelni, ép úgy csalódott, mint csalódnék a kofa, ha várná, hogy tisztességes miveit ember az о mocskos kifejezéseivel hányja vissza szidalmait. Akkor is csalódik, ha hiszi, hogy minden egyes állítására, a melyet ő elhadart „Pythia-dühében“ — egyenként fogunk válaszolni. Eszmei összefüggése azon czikknek nincs ; rikítóbb helyei a következők ; A szász német; a német az isten első népe : tehát a szász az isten első népe. Továbbá : a szász tanintézetek felségesek, a magyarok, főként az államiak, silányak. He még milyen gyenge legény a magyar igazságügyminiszter. Na s aztán, hogy a magyar-román testvéresülés nem ér egy fabatkát. Hogy pedig mindezt el is higyje valamely jámbor, a végén azt állítja, hogy a Nemerének összes irányzata ezen közmondásban foglalható össze : „Hunczvut a német.“ Hógy a „Nemere“ a derék és jó németet nemcsak nem bántotta soha, de sőt ép oly tisztelettel viseltetik iránta, mint akármilyen nemzetiségű derék és jó ember iránt, — azt megmutatta egész működésével ; mutatja azon körülmény is, hogy Brassó derék németsége (nemcsak ics és ky- végiá nevüek, de tősgyökeres poroszok is) a Nemere által köpetett politikához csatlakozott s a Kronstádterrel való közösséget ugyancsak visszautasnak épen a Kronstäd- ter hasábjain. Különben mi bizony a szászokat sem bántottuk soha, mint szászokat ; hanem szidtuk a kiváltságkeresést, a szükkeblüsé- get, az idegen felé gravitálást. A mely szász ezeket magára veszi, az ugyancsak megérdemli, hogy szidassék és hogy lelepleztessék a világ előtt. Igen örülnénk azon napnak, a melyen szász polgártársainkkal is olyan őszintén szoríthatnánk kezet, mint szorítottunk a román testvérekkel ; ennek eljövetelét azonban mindaddig nem remélhetjük, míg a jámbor szász nép a Kronstädterre és Kron- städter szellemű vezetőkre hallgat. Valóban csoda, hogy az a szegény nép olyannak is meg tudott maradni, a milyen, mikor ezek az önérzet nélküli hízelgők folyvást ilyeneket kiabálnak a fülébe, hogy: te a világ első népe vagy, te jobb, erkölcsösebb, nemesebb, eszesebb,' vitézebb vagy minden másoknál. De nagyon silány pária lehet a többi ! gondolhatják szegények ilyenkor. Lehet-é ennél lelkiismeretlenebb, nyomorultabb játék, mint a melyet önök azon jámborokkal elkövetnek ? Azt is mondják Önök, hogy a magyar-román szövetség nem fog sokáig tartani. — Ezzel csak szívok vágyát mondották ki. — Tudjuk is, hogy mindent elkövetnek ennek megrontására ; előveszik nyomorúságos fogásaiknak egész tárházát. Mi mindazáltal teljes bizalommal vagyunk állandó fennállása iránt, mert erős alapokon nyugszik: egyik alapja az őszinte hazaszeretet ; másik : az önök nyomorult fogásainak közös lenézése. Az ország igazságügyminiszterét. is bele keverik önök piszkos szitkaikba, a mért a selistyei és törcsvári községek helyzetét elébb tanulmányozni akarja s csak a helyzet teljes ösmerése után látni a megoldáshoz. Ennél jellemzőbb valami alig-lehet. Már azért is ily dühbe jőni, hogy az önökkel szemben érdekelt fél is kihallgattassék, — legalább is azt teszi, hogy önöknek nincs fogalmok még polgári egyenjogúságiról. — fái« 4* Poroszország1 létre jövetele és terjeszkedése (Történelmi correpetitió,) irta a Denevér. (Folytatás). Az elbizakodás és gög folytáni hatalmaskodás a lovagokat a lenggel királlyal háborúba keverte, mely 1410-ben Tannebergnél a lovagok veresésével végződvén a lengyelek a rend birtokainak egy részét elfoglalták. Ezen vereség után a német rend többé nem kaphatott lábra, mihez még a lovagok közt is kifejlődött viszály, a földnépe és városok zsarolása és kényuri sanyargatása járulván, az elnyomottak védelemért ismét a lengyel királyhoz folyamodtak ; — erre a háború újból kitört és az azt befejező 1467- ben rJ born városában kötött béke folytán köteles lett a rend Nyugot-poroszországot a lengyeleknek átadni, Kelet-poroszországra nézve pedig a lengyel király védnöki méltóságát mint hűbéres elismerni, — xnely hűbéri viszonyt a nagy mesterek több Ízben törekedtek lerázni, mig nem az 1511 évben nagymesterré megválasztott „Brandenburgi Albrecht“ a hűbéri esküt megtagadván, a német lovagi rend a lengyelekkel ismét háborúba elegyedett, melynek azonban a bekövetkezett „reformatio“ vetett véget. — A „nagymester“ ugyanis Luther tanait megismervén a lovagi rendből kilépett és „protestánsé lett ; — a példáját nem követő rendbeli tagok pedig német országba távoztak, hol Mergentheimben uj nagymestert választottak, — „brandenburg-hohenzol- lerni Albrecht pedig, — minekutánna lengyel ország felsöbbségét a consolidatióra szükséges béke kedvéért elismerte, — „lett 1515. évben Poroszország első világi hercegévé.“ Albrecht alapitotta 1544-ben a königsbergi egyetemet, azonban nagy hibát ejtett, midőn a síkság földnépét a jobbágyság legalsóbb fokára (Leibeigenschaft) vetette. így tehát nem csak hazánk földnépe jött Dózsa lázadása folytán, azon időben jobbágyi viszonyba, hanem a porosz földnép is minden tudva levő ok nélkül még roszabb sorsra lett kárhoztatva, — és ok nélkül való némely német civilisatornak a mi multnnkra való, bizonyos körben divatossá vált ká rogása, nézzen tulajdon nemzete történelmébe pillantson Mecklenburg felé, bol a jobbágyi viszony csak 1837-ben szabályoztatván, a jus primae noctis megszüntetett, — és azután birálgasson más nemzetet.) Albrecht hercegnek 1568-ban bekövetkezett halála után, poroszország az ö kiskorú fiára „Alrecht Frigyesre“ szállott, ki később elmebetesgégbe esvén 1603. évben gyámság alá került és 1618-ban nüte- len és magtalan halt meg, minek következtében Poroszország, Lengyelország bele egyezésével, — örök időkre a „legközelebbi Hohenzojlern ágra, t. i. János Zsigmond brandenburgi választó fejedelemre szállott.“ — Poroszország Albrecht herceggel együtt illetőleg egyidejűleg fogadta Luther tanait, s a herceg mint azelőtti szerzetes rendi lovagok nagy mestere és igy egyszersmint egyházi ember, oltotta alattvalóiba azon orthodox protestatismust, mely a porosz protestánsokat máig is jellemzi és ma is a papi uralomnak a papismushoz vezető hídjának tekinthető. Brandenburg," mellyel a fennirt időben Porosz- ország egyesült 1539-ben lett protestánssá II. Jákim választófejedelem alatt. Még Jákim atyja I. Jákim, ki egyike volt Luther legengesztelhetetlenebb ellenségeinek, szerezte meg a Kupin grófságot, mig II. Jákim alatti reformatio folytán a brandenburgi, havelsbergi és lebusi püspökségek birtokai is bekcbeleztettek, a zárdák feloszlattak, terjedelmes birtokaik pedig részint azon családoknak adattak vissza kiknek ősei adományozták, részint pedig az egyetemnek és iskolai alapok gyarapítására fordittattak (mi nálunk is követésre méltó például bátran elfogadtathatnék.) II. Jákim későbbi örököse „János Zsigmond“ — ki már fenn érintetett, — kapta neje hozománya cime alatt 1609-ben a Jülich — Kleve — Berg- herczegséget. Minthogy azonban II. Rudolf császár János Zsigmondott, ki már tulhatalomra vergődött és a szász tiralkodó házakkal is örökösödési vitában volt, — lehetőleg mindenből, de legalább is Brandenburgból kiszorítani akarta, János Zsigmond a németalföldiek segelyét kereste, és hogy ezeket részére annál bizonyosabban megnyerje, 1614-ben- a protestáns vallástól a reformátához tért át, mi alattvalóit sértvén, Berlinben nagy mozgalmat idézett elő. (Es csakugyan a porosz uralkodó család 1818-ig
