Napi Hírek, 1944. február/1
1944-02-10 [0553]
35 Jl Hadid, a Hangya és a Futára a fiatal művé szekér t* o P7 1 & £ &X ar Padié H.T., a Hangya Szövetkezet és a Futura a Kormányzó Ur 0 Főméltósága hozzájárulásával a hősi halált halt vitéz Horthy István kormányzóhelyettes emlékére jótékony alapot" létesitett a tehetséges és fiatal művészek és irok támogatására, hogy őket az életbe valé elindulásuknál segítse, E jótékony alap intézőbizottsága felkereste töhhek között a Képzőművészeti Főís-* kólát is, hogy az ott végző hallgatok közül jelöljön ki oiyan tehetséges éa fiatal művész jelölteket, akik erre a támogatásra te• hetségüknél fogva leginkább érdemesek, Festők és szobrászok részesülnek a iámogé-tásban. s a fiatalok e jótékony adományért művészetükkel fizetnek# A Főiskola hat fostő Osztályáról kiielölt egy-egy h allgató a Horthy család előnevét viselő Nagybányán mt á nyár folyamán munkaa lkalomhoz s munkásságának eredményéről az adakozók előtt október hóban fog majd beszámolni* Jankó János, zentai Tóth István, Gáoh György éslíolnár László, a négy szobrászosztály" kijelölt hallgatója pedig máris elkészült megadott feladatával, a nagy művészi' multu Epreskertben elhelyezendő négy művész-pertré megmintázásával, Benozur Gyula és Munkácsy Mihály, a két festő, kiknek születésük századik évfordulóját most ünnepli az ország, valamint Ferenczy István és Izsó Üiklós, a magyar szobrászat úttörőinek szobra disziti majd munkájuk nyomán az epreskerti parkot'a művészet pártoló intézményének jóvoltából, Vitéz Náray Antal, a Magyar Távirati Iroda és a Bádió elnöke, dr, Wünsoher frigyes, a Hangya Szövetkezet alelnök vezér igazat ója, vitéz^dr* Darányi Béla, a Futura: alelnök vezérigazgató ja és Frigyesy János, a nádié vezérigazgatója, mint'a Kezdő Magyar Tehets.'geRfft Támogató Alap képviselői" Bory Jenőnek, a Főiskola rektorának vezetésével február 8,-án megtekintették az epreskerti szobrászmütermekben a négy művész szoborképét s a fiatal szobrászok munkája mindnyájuk őszinte elismerésével találkozott. [Jgy látták, hogy adományuknak a Főiskola hallf atói számára való juttatása valóban a legmegfelelőbb oélra talált* gyancsak megtekintette ez alkalommal az intéző bizottság a Főiskola Andrássy-uti főépületében az Epreskert egyik pevillonjának " falára kerülő, s szintén az adakozó vállalatok jóvoltából megvalósítandó, tt vitéz Horthy István apotheoziss* oimü rreskó kép még munkában-lévő vázlatát, amely a Bizottság megítélése szerint hasonlóképen sok reménnyel keosegtet, /MTI/ 56. öhurohill rövidesen nyilatkozni fog a háborús helyzetről. %C N/P7 S t o ck h o 1 m, február loe ' Mnt a brit hírszolgálat közli, £len'angol külügyminiszter az alsóház csütörtöki ülésén bejelentette? hogy Churchill miniszterelnök rövidesen nvilatkozni fog a háborús és nemzetközi helyzetről* A miniszterelnök nyilatkozatát két napig tartó vita fogja követni, MSI/ A [/