Napi Hírek, 1944. január/2

1944-01-30 [0552]

54, folyt »/l«I**7 Béla kolozsvári beszédének folytatása./ - Van egy úgynevezett belső veszély is - mondotta Imrédy. Ezzel szénben épugy védekeznünk kell, nint a küldő veszé­lyekkel szemben* A belső talajvíz elleni védekezés egyik módja,a • nemzeti öntudatnak, a nemzeti céloknak világossátétele, propagálása, másik módja pedig tisztességes gazdasági és szociális viszonyok te­remtése, mert a bolsevizmus egyenes aranyban áll a szociális és gazdasági elégedetlenséggel. A mi programunk a továbbhaladás. Nagyon is téves azt hinni, hogy azért, mert kissé lovagiasiz:/, né zet el té­rés feloldása után a miniszterelnök úrral a parlament közepén kezet . fogtam, hogy mi' politikailag is bármiképen, akár ő, akár én, ogymás­hoz sodródtunk volna. Ez azt jelentette, hogy egy félreértést, amely az emberi érintkezést köztünk zavarta, kiküszöbölt a miniszterelnök ur második felszólalása. Tudjuk, hogy ma mindent beárnyékol az egész európai kultúrát fenyegető veszély, a küzdelem megy tovább minden belső bomlasztó erővel szemben, megy a baloldallal szemben és megy a zsidókkal szemben* Lényege az, hogy ezt a küzdelmet ugy vívjuk meg, nogy a jobboldal erőit ne bénítsuk meg és együttesen tudjunk véde­kezni minden magyar emberrel együtt ós hogy a magyar nemzet harci kedvét fenntartsuk. Imródy Béla vógOl a kis népek szerepéről szólott. Nem lesz béke addig Európában, amig a Kárpátmedence politikai egysége helyre nem áll. Bz nem öncélú magyar érdek, hanem európai érdek is, nemcsak elmélet, hanem politikai szükségszerűség. /MTI/ 55. A Zrínyi Csoport Állandó Bíráló Bizottságának ülése. 0 Wn 1 A Zrínyi Csoport Állandó Bíráló Bizottsága január 88-án tartotta - Tasnádi Nogy András titkos tanácsos elnökletével ­' legutóbbi ülését, amelyen az egyes szakbizottságok összefoglaló be­" szdmolőt adtuk az elmúlt év szellemi alkotásairól, főleg a kitűzött Zrínyi-Jutalmakra való érdemességük szempent jábdl. Vitéz báti Berkó István ny. vezérőrnagy felolvasott Jelentése élesen rávilágított a katonaeszmény sorsdöntő jelentőségére s oly katona-tudonányoa müvek megalkotását sürgette, amelyek a katonanemzeti közgondolkodás szóles­. körű kialakítását elősegitik. A regények tárgykörében de. Kczocsa Sándor és dr. Gedélyi Mihály nyújtottak tájékoztatást, majd ns.Zse­dényi Zoltán vezérőrnagy terjesztette elő javaslatát a Zrinyi-juta­lom kiadására. A szinpedi irodalom kérdéseit fejtegetve dr. Ke­reosényi Dezső magasszínvonalú hozzászólásban világított rá az igazi magyar Latonadráma hiányának történelmi okaira s a mci küzdelmes időkben megszületésének lehetőségére.- A katonáésznónyt szolgáló kép­zőművészeti alkotásokról vitéz Darvassy István, a zenemüvekről pedig citéz Pongráoz Istvén ezredes számait be, - A Bíráló Bizottság feb­ruár havi ülésén dönt véglegesen az 1943 évi hatféle Zrinyi-Jutalom odaítélése tárgyában. /MTI/ ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom