Napi Hírek, 1944. január/2

1944-01-19 [0552]

99, folyt,/Göbbels cikke az invázió előkészületeiről. 1. folytatág,/ W Bl/Sa/2 Al&gha ktil arra utalnunk, hogy a második ^rcvonal megée­N remtésének kísérleténél bennünket nem találnak készületlenül. ' hanem ellenkezőleg a legnagyobb mértékben felkészültünk, - A miniszter ezután vizsgálta a kérdést, hogy e döntés ér-, dekében az ellenfél mit fog latba vetni és hogy Németország mit állit­hat ezzel szembe* Az ellenségnek fel kell nagynia tartózkodásával és ólet­geszélves kockázatot kell téllainia, és éppen ez a döntő, Azt tudja, hogy neki ml all rendelkezésre erre a d$i-tő összecsapásra, de nem tudja, hogy mi^ e van Németországnak, Az ellenség a németeknek csak előkészületeit • ismeri, amelyeket a legnagyobb titoktartás mellett sem lehetett előttük . rejtve tartani, Komoly esergen azonban meg fogja ismerni a világ azokat az ismert dolgokon túlmenő előkészületeket is, amelyekről eddig sejtel­me sincs.. Az ellenség az elözönléssel kai'es&iathan maga is óriási . veszteségekre számit, pedig a német oldalon Csak az általa már ismert normális védelmi eszközöket veszi figyelembe* Ezek a veszteségek'ko­moly esetben tehát az eddigi becsléseket sokszorosan felülmúlják, Göbbels egyébként kéteikedík abban, hogy Roosevelt hajlan­dé a vállalkozás számára rendelkezésre bocsátandó csapatlétszámból 73 százalékot valóban viselni. De még akkor is előre lehet látni, hogy amerikaiak és angolok kénytelenek lásznek többszázezer emberüket felál­, dozni, hogy a német csapatkkkal egyátalán rá kerülhessen a sor az élet­halál harcra, az iga rá kockázat pedig éppen akkor kezdődik. Hiszen talán csak nem hiszik, hogy a németek mindent egy kártyára tettek fel. A mi­niszter szerint téveanok az angolok és amerikaiak, ha összpontosított bmm.atámadásaikba, vetik reményeiket* Nem tételezhető fel, hogy a német katonák ne>i állják ki a légi terrort., amikor a német városokban asszonyok . és gyermekek is elviselik, Sülönben is invázió esetén az ellenfelekkel német légi elhárítás száll szembe ? amely könnyen megfoszthatja bombázó, repülőgépeiknek éppen a döntő részétől. A miniszter a továbbiakban' megállapít ja, hogy London és Washington elhibázta 1943 évi számadásait, Sem az Európa úgynevezett puha alteste elj.en intézett támadás, som Olaszországnak jóidéje előkészí­tett kiválága, seír a légiterror , sem a német nép ellen irányuló ideg­pffenziva révén nem tudtak háborús döntést. va^ry csak valami megközelítően hasonlót is előidézni. Ellenkezőleg: a német nep otthon, a német véderő Pedig a fronton mindezeket a teher többleteket olyan fölényes stílusban vállalta, hogy az az egész világon bemulatra tal&L. A haJjru eldöntése az ellenfél számára ma még messzebb van, mint valaha, Ezért kell meg­kísérelnie a döntést kikényszeritenie. Képzelh-jt"., hogy Németország is miriden képzelhetőt megtett, hogy ez alkalommal azután teljesen kijóza­nítsa a túlsó oldalt és beomlásra &irja állítólag bizton győzelmének •kártyavárát, Hasonlóan kedvező eshetőséget arra, hogy a háborúnak döntő fordulatot adjon, soha többé nem találunk, Göbbels dr. az invázió meghiúsulásától külöüss en Angi a számára vár súlyos következményeket, ahol rohamosan csökben a születések száma. Bogyan fogja az invázió'révén fenyegető veszteségeket kiegyenlíteni? ^ az.az erőtől duzzadó uj nemzedék, amely a brit birodalmat újból talp­f ra alütja. Vájjon sí fog ez vérezni az atlanti erődövön, vagy a nyugati róállások drotakadéhcan, ha csak'nem válik már erlöb b a német nenéz­zérség vagy a légierők áldozatává, /fblyt.köv./ < OO'iO

Next

/
Oldalképek
Tartalom