Napi Hírek, 1943. október/2
1943-10-29 [0546]
39.Berlini katonai vélemény a harcterek helyzetéről. Ir Á*f/&6 Berlin, október 29. /Maayar Távirati Iroda/ Német katonai részről a keleti arcvonal legfontosabb mozzanatának e pillanatban azt a tényt, jelölték meg, hogy a harcok eddigi hevessége még mindi t nem csökkent. Ennek ellenére, az utóbbi három nap alatt l'im.ages térülőéi eltolódás : lig történt. Katonai kiírok véleménye szerint különös figyelmet érdemei a p'nteki hadijai mitésbcr. emiitett csata a Krivoj Rogtól északi" elterülő t. rttlc«.en t amelyben harckocsik is résztvesznek. Ez mindenesetre amellett szól, hogy a németek által megtett ellenintézkedések immár erőteljesebben jutnak kifejezésre. Sás szóval a né#et hadműveletek nem szorítkoznak csupán védekező ás elszakadási mozdulatokra, hanem - miként a krivoj rogi páncélos csata mutatja - önálló tájsadó jellegű akciót is kezdeményeznek. Az olasz harctérről a pénteki német hadijelentés megemlíti, ho 6 y a német csapatok a Volturno mindkét omdalán néhány kilométerrel északabbra fekvő ál.ásba vonultak vissza. B hadművelet pénteken az illetékes katonai szóvivőnek alkalmat nyújtott e.rrá, hogy a némátok olaszországi taktikájáról nyilatkozzék. A jelonlegi vissz''.vonulás is azt mutatja, nogy a. német csapatok mindössze néhány kilométernyire vonultak vissza.. A cél az, hogy csak lépisről^lépésri engedjék át a terepet az ellenségnek. Azzal, hogy a terep előnyeit kihasználva, a szakádé kokat, völgyeket és folyókat a védelmi rendszerbe beállítva minduntalan ujabb es ujabb védelmi vonalpt állítanak fel, arra. kényszeritik az ellenséget, hogy szintén szünet n'lküí; ujm és újra felfejlődj'k, harE-íba. bocsátkozzék és erős támadásaival n-gy veszteségeket szenvedjen. S ha a német csap? te-e visszavonulnak, rövid idő mulvn ismét megkezdődik az :l:.onseget kifárasztó azonos hadművelet: a folfajlődes 5l iz ujabb harcok . kezdute. Ezt a taktikát ismétlik 'eá a. rémetek ÍZ ol.asz harct'ren, . ináig sze-. előtt tartva azt az alapelvet, hogy a sarját veszteség minimumával a sikerek maximumát érjek el B védekezésben. Ez a módszer eddig igen jól bevált. Ennek tulajdonítható elsősorbrn. ho£.y az aaerikaiali és angolok eduie non tudták lényeges túlerejüket megfelelő módon írv.-nyre juttatni.