Napi Hírek, 1943. október/2

1943-10-27 [0546]

44. Az angol hadifoglyok diosérettel nyilatkoztak a németek bánás­módjáról. • Tarr Té/Té Zürich, október 27. /Magyar Távirati Iroda/ A Neue Ziiroher Zei.^un londoni levelezőj beszámolt a hazatért angol h.^ifoglyoknak'Leith városába érkezéséről. A tudósító kiemeli, hogy az angol háborús sérültek dicsérettel nyilatkoztak .arról a bánásmódról és kezelésről, amelyben a némot orvosok és német korházak részesitették Okot. 45.Az Burópa jövőjére vonatkozó torvok változása, Tarr Té/Té Zürich, oktdbor 27. /Magyar Távirati Iroda/ N Á Tat londoni levelezője hosszabb oikkbon foglalkozik azzal a változással, amelyen az Európa jövőjére vonatkozó torvok 1939 óta keresztülmentek. A cseh ok - irja többi között - akik annak időjén a lengyelekkel létesitendő államszövetségben látták egyedüli biz­tositekát annak, hogy a háború után újból megerősödhessenek, ma" Moszkvával való igen szoros katonai szövetség megkötésérc törek­szenek, mert ez szerintük jóval nagyobb és hatályosabb biztonságot nyújt t..f.• szomszédjukkal szemben. Benesnek és barátainak' ez az irányváltozása jellemző az általános felfogás változására. A kis- és középállamok jórésze ma már többé nem Eis abban,'hogy egymásközti társulással biztosithatja fennállását a jövőbon. " Epen ezért ezek egyik vagy másik formában osatlakozást korcskok valamelyik nagyhatalomhoz. IJbuen. ogy jóval nagyobb hordorojU , változás tükrözik vissza, mégpedig az, hogy az illető nomzotek * elfordulnak a népszövetség és az Atlanti Charta demokrata ós idea­lisztikus gondolatitól ás ogy olyan nemzetközi rendre hajlanak, amely reális; szellemű és inkább a hierarchián épül fel. 3z visszatérést jelent a nagyhatalmi politika túlsúlyához. mm . tm • # « 46ilontgomery kairói látogatása. íarr Té/Té Zürich, október 27. /Magyar Távirati Iroda./ • Az United Press jolonti Kairóból : Montgomery tá­bornok a hét végén látogatást tett Kairóban. Látogatásának colja - mint mondotta - hétvégi jSihonő folt, A tábornok részt vett a vasárnapi istentiszteleten, majd a tomplom előcsarnokában mintogy' 800 főnyi hallgatóság olőtt beszéd.t mondott. Sbüon kijelentette, hogy a náboru hamarosan végső szakaszába lép. Megérniitei* x, hogy a szövetséges csapatok a cataniai siksagon igen sokat szen­vedtek a mocsárláz következtében ós a láz következtében több em­berük halt meg, mintamsnnyi az ütközetekben vesztette életét, 47' E&emélyazonossági lapot kapnak a svájci gyermekek. Tarr Té/Té Zürich, október 27. /Magyar Távirati Iroda/ A genfi városi tanács olrcndelte, hjgy minden hat évnél fiatalabb gyermeket személyazonossági fómlaooiil lássanak ol., A fémlaookat r genfi Vöröskereszt állitr. S,"7ÍKI/ ' ^U-W.

Next

/
Oldalképek
Tartalom