Napi Hírek, 1943. október/1
1943-10-04 [0545]
57» Megkezdte 321. tanivét a nagysnyedi kollégium, o Vv/lO A napokban kezdte m^g uj tanévét a lagyenyedi ref.főgimnázium, amely most-már a háromszazhuszonsgyedik. 321 éve vetette meg a kollegiu-. alapját Bethlen Gábor erdélyi fejedelem s bár azóta 'háromszor ousztult el az iskola, min/annyiszor fel^nült.tonai László dr, helyettes rektor megnyitóbeszédében hangsúlyozta, hogy a kollégium három és egynegyedszezados múltja azt igazolja, no^y a vihar ellenállóvá és szívóssá teszi az intézményeket. A nagymultu iskola vezetője hangsúlyozta, hogy nem slég tanitani, jellemet is kell adni, Nem bizonyítványra, hanem a lelkikre kell ráütni a kollégium bélye^ét^ 58, Nemzetvédelmi ünnepság Zomborban. Tud o- NJ/Hav/Vv/10 Z o m b o r , október 4. Zomborban vasárnap nagyszabású nemzetvédelmi ünnepség volt, melyen a vármegve valamennyi" vitéze, száuczerint 1300 család, valamint a vármegye Turáni Vadászainak kiküldöttei vettek részt. Megjelent az ünnepségen vitéz Igmándy-HegyassyGéza altábornagy, az Országos Vitézi Szék ügyvezető törzajcap/itánya, valamint vitéz Horváth József tábornok, helyettes ügyvezető törzskapitány. Az ünnepság tábori misével és csapatszemlével kezdődött, A Turáni Vadászok zászlót .szelteltek. Az ünnepségen Igmándy-ílegjossv Gáza altábornagy tolmácsolta a Kormányz« u"r"Őfőméltósága szeretetteljes üdvözletét Bács-Bodrog vármegye vitézeinek. A tovább iákban hangoztatta, hogy elérkezett az összefogás és együttműködés iieje. Azt az erőt, amit a nemzeti összefogás képvisel,"ugy kell soroméba állitani, hogy soha többé ne lehessen 1918. A külső arcvonalakkal agyi dob r.n a belső fronton is állandó küzdelem folyik. Az ellenség határainkon belül segítőtársakra talál azokban, akik csak addig voltak jó magyarok, amíg tejb6n-vajban fürodhetUk. Ezekkel szembe', kell állítanunk a belső front szilárdságát, melynek harcosai elsősorban a nemzetvédelmi, szervezetek, A nemzetvédelmi munkát elsősorban a meggyőződés fegyvsrei• .vei keli végeznünk, de ha szükségesnek mutatkozik, akkor az erőt is meg kell mutatni. Befejezésül hangoztatta, hogy mindannyiunknak bíznunk kell az állami élet vezetőiben. izoknakT '-mondotta -' akik i*azi vezetőitek, mert ezzel áll vagy bukik az ország és népe. Hasonló szellemben beszélt vitéz bar á .ti, Hu3zór Aladér, a Turáni Vadászok orszigos kiküldöttje is. /l&l/ ^ fa^U^Á* 59» kinevezó?. o Vv/lO A vallás- és közoktatásügyi miniszter a m.kir.József Nádor Müegvetem egy^b alkalmazottainak létszámában Krisztinicz Antalt gyakornokká kinevezte. /MTI/