Napi Hírek, 1943. szeptember/2

1943-09-29 [0544]

8. A fasiszta kormány alakuló ülése. W Cs/Sz2 Róna, szeptember 29./Német Távirati Iroda/ , N A fasiszta köztársasági kormánynak a Duce elnökle­ével tartott alakuló ülésén fontos döntéseket hoztak politikai,. . közigazgatási és katonai téren. Több szűciálisrtermészeiü határozatot is hoztak, amelyekből -mint Mussolini a megbeszélések folyamán hang­súlyozta- világosan kitűnik a fasiszta köztársasági kormány össze­tartozása a dolgozó osztályokkal. A Duce ezalkalommal rámutatott azokra a nagy nehézsé­gekre,amelyek a fennforgó körülményük között eszméinek megválós itásá­val nég szenbenállanak mindaddig, amig az ostromállapot tart és á kor­mánynak "csizmásan és sarkantyusan" kell feladatait teljesítenie.Em­lékeztetett az Olaszország helyzetében július 25-ike óta bekövetkezett katasztrofális változásokra. Akkoriban Olaszországf -eltekintve ten­gerentúli területek megszállásától és ellenséges partraszállási kísér­letektől Szicília szigetén - csorbít^jitlan birtokában veit nemzeti területe valamint a'háború alatt megszerzett zálogok -rí és erős vé-derővel rendelkezett. A Savoia. :-ház és Badoglio árulása folytán a véderő na felbomlott,az egész ujennan szerzett'területet kiürítették és az ország -harmadrészét az ellenség; megszállta. Ez a szomorú öröksége a rabszolga megalázkodás aktusának,amellyel Badoglio önma­gát és'az országot"zsidó plutokrata ellenségeknek kiszolgáltatta. A tanácskozások folyamán a Duce rámutatott az olasz nép jó szellemére,amely e megpróbáltatásban a nép nagy tömegében ra­gyogóan megállotta a gróbát. Mily dőre volt -mondotta Mussolini ­Badoglicnak és klikkjének reménye,amellyel ezek az árulók azt kép­zeltek, hogy néhány tollvonással eltörülhetik a fasizmus hmszonegyóvi fáradhatatlan épitomunkájának nyomait. Azokra az olaszokra azonban, akiket mint árulókat lelepleztek, akik alacsony hasgnlesósből ki akar­ták használni az ország szerencsétlenségét, megérdemelt büntetés vár, Mindezek birájuk elé fognak kerülni. A fasiszta köztársaság uj kialaku­lásának nem akar-, . elebevágni, azonban kijelentheti, hogy az uj Olaszország modern állam lesz, szilárd felépítésű, egységes állam és egyutta! peldaszferü szociális közösség,amely ismét megfogja szerezni a világ oizalmát.A Duce végül hangoztatta, hogy ekként? az olasz nép most már szerencsésen leküzdött válsága kimondhatatlanul nehéz, de egyúttal nagyon üdvös is volt. Megtisztította az olasz népet és a nép­ből kihozta a jót. Mussolini beszédét így fejezte be: Népünk nem pusz­tulhat el mindaddig, amig tudatában marad népi erejének. /MTI/p 9. Házasság. * o Sz/Sz9/ . Vitéz Lajthay Jenő, a Magyar Br&wn Boveri Müvek Villamossári Rt. vezérigazgatója és felesége, Hirsch Alice leánya, Magdolna, Budapesten szeptember 30-án, csütörtökön délután 6 órakor' ' tartja esküvőiét a Kálvin-téri ref. templomban dr.Kőrössy Bertalan m. kir.kormányfő anácscs, kir.közjegyző és néhai felesége:Héthy Rozália f * a val: dr.Kőrc ssy János, oki.ügyvéd, kir.közjegyzőhelyettes, tart.tü­zerfohadnaggyal. Tanuk a menyasszony részéről: vitéz dalnoki Veress i^jos altábornagy, a kolozsvári hadtest parancsnoka, a vőlegény részé­ről dr.Iázar *erenc felsőházi tag, a Budapesti Kir.Közjegyzői Kamara elnöke. /MTI/ < * ZÍ

Next

/
Oldalképek
Tartalom