Napi Hírek, 1943. szeptember/1
1943-09-12 [0543]
44, Tel* Béla gréf beszéde az Erdélyi Párt kolozsvári i}agygyüo- ZeA? Pro d o m o: Az alábbiakban a t. szerkesztőségek rendelkezésére bocsát iuk Teleki Béla gráfnak az erdélyi Pá. k kolozsvári nagygyűlésén mondott beszédét. Keretet később adunk. Jele Teleki /gráf beszéde elején a külpolitikai helyzettel foglalkozott. Rámutatot-t arra. hogy az olasz hadsereg fegyverletételével a háború közelebb ért hozzánk. Aliáboru befejezése után a tárgyalásokon súlyunkat és erőnket az fogja eldönteni, hogy milyen egységet ielentünk: milyen fegyveres és lelki erot képvisel az ország. A löidékérdés - folytatta - a magyar problémák szempontjából harmadrendű kérdés. A zsidókérdés belpolitikai természetű szellemi, társadalmi és gazdasági kérdés, amit nem a külpolitikai helyzet alakulása szerint, hanem az emberiséé ós igazságosság jegyében, de a magyar nemzeti érdekek szempontjából kell biralni és megoldani. Teleki Béla gróf ezután a magyar egység kérdéséről beszélt és kijelentette, hogy Erdély magyarságának politikai egységéi/a párt nem engedi megbontani. Erdélyben nem a politizálás a fontos, hanem az építés, a magyarság megerősitése.Ebben a hazában - mondotta - egyedül a magyarság az, amelynek számára ezenkivül nincs máshol hely, ezért a magyar államnak a magyarság örök célkitűzéseit kell szolgálnia. Dunamedencsi hivatásunk teljesitésére azonban olyan magasabbrendü állani konoepciót kell kialaEtani. amelynek keretében a nemzetiségek, a velünk közös haza épitő munkájába bekapcsolhatók. A nemzeti társadalom kialakitásával kapcsolatban rámutatott arra. hogy le kell bontani a társadalmi válaszfalakat, szabaddá kell tenni a felfelé törekvő értékes elemek útját, el kell törölni az egyes társadalmi osztályok elkülönülését szolgáló eimeket, közel kell bozni egymáshoz a magyart. . Foglalkozott ezután a munkásság, a földmiveloréteg is az értelmiség összefogására itányuló akcióval. Erdélyben ez nem uj gondolat - mondotta - de gondosan vigyáznunk kell arra, hogy milyen gondolat jegyében történik a hármas összefogás, nehogy ezen keresztül a magyarságtól idegen célok szolgálatába állittassék az összefogás és a nemzetköziség vagy a zsidótortetés lovagoljon a magyar tömegek hátán az érvényesülés felé. Lelkileg független emberekre van szükség. Ma különösen meg kell vizsgálni, hogy azok, akik közéleti szerephez jutnak, a magyar közösségből jönnek* e és a magyarság magatartása, hagyományai, lelke, szelleme él-e bennŰK, A szellem embereinek fokozottabban kell vállalniok a magyar közélet irányításáért a felelősséget, A jó tisztviselő munkája nem merülhet ki a jogszabályok végrehajtásában, hanem a merev jogszabályokat éjszerűen alkalmazva megértéssel és szeretettel kell, hogy az igazgatására bizott tömeget vezesse. Szükségesnek tartjuk, hogy az ipar és . , : . a & kereskedelem őrhelyeire/szakképzett magyarok kerüljenek. . a J_ még nagyobb mértékben ' VJT /Folyt.*kóv./