Napi Hírek, 1943. június/2
1943-06-27 [0538]
A zsidóbirtokok elvételével kapcsolstos földhöz juttatásokkal, birtokok ajándékozásával siket foglalkoznak az emberek és állandóan hallom, hogy ez jutó tv birtokhoz, pláne nagyobb birtokhoz, amaz ilyen .vagy olyan kedvezményes vételhez, előnyökhöz, amelyeket más emberek természetesen mm élvezhettek, tehát mindenki keresi, kutatja a visszaéléseket, .Az egész ügy^t az ország nyilvánossága ©lőtt tisztázni akarom. ' Amikor a miniszterelnöki széket átvettem, az első napokban több mint egymillió hold zsidóbirtokot kisajátítottam, Az erre vonatkozó törvényt az országgyűlés a mult év szeptemberében megszavazta. Akkor azonnal megindult a végrehajtás, a tényleges "birtokbavétel, a közeli napokban pedig megjelent a végrehajtási utasitás, amely ellenőrzi, ujramegállapitja a zsidóbirtokokat, nehogy azok közül egy is a régebbi intézkedések és az ujak közötti különbségek alapján kies ússzon. És beoslőbizottságok kiküldéséről intézkedik, amely a földért kötvényben fizetendő es a törvényben megállapított ellenértéken felül az átveendő épületeket, stb, megbeosuli. Tehát egy intézkedésről van szó, amely jogi és közigazgatási befejezése a már folyamatban lévő eddigieknek. Az uj törvény alapján az állam 680¿000 katasztrális holdat az alább részletezendő módon már hasznosított is. Ez a hasznosítás abból áll, hogy az 5 holdon aluli területeket az ONCSA kapta meg, körülbelül 20,000 katasztrális holdat, elsősorban ezért, hogy sokgyermekes hadviselt földműveseknek juttassa a legkedvezőbb feltételek mellett, vagy pedig megfelelő helyekre ugyanilyen magyar családokat telepit sóé, 5-1*1 100 holdig a Vitézi Széknek adjuk át a telkeket. Ez 133.000 holdci cesz ki, s ennek juttatására azt az előírást adtao, hogy a szántóföldeknek 80 százalékát legénységi.&) százalékát tiszti vitézeknek, a szőlő ós gyümölcsösök 50 százalékát legénységi, 50 százalékát tiszti vitézeknek juttassák, Ugyancsak rendelkezés történt arra is, hogy a juttatott területből a régi háporu vitézei 30 százalékkal, az uiháboru vitézei 70 százalékkal részesüljenek. Amidőn ezt megállapítottam, minden szempontra ós körülményre figyelemmel voltam és ma is helyesnek tartom ezt a megállapitásfc , nemcsak azért, mert vitéz és vitéz, tiszti és legénységi vitéz között különbséget tenni nem akarok, hanem azért is, mert vannak termelési egységek, amelyek sorsát kis-ieözépbirtok vagy nagyobb szőlőbirtok esetében termelési szempontból a tisztek kízén jobban látom biztosítva, főleg az ország olyan vidékein, ahol kisemberek intenziv szőlő- és gyümölcsmüveléssel egyáltalán nem foglalkoznak. Sokan panaszolják, hogy ezekhez a földekhez flerék, jóravaló helybeli gazdák nem jutnak hozzá, Belátom, ez bizonyos sérelmet, megérthető fajdalmát jelenthet, de amikor a vitézi rend létesitésót elhatároztuk, ugyanakkor kötelezettséget is vállaltunk a telekadományozások végrehajtására is, s amikor zsidóbirtokok állnak rendelkezésre, természetes, hogy ezeket elsősorban a régi és az uj világháború vitézeinek rendelkezésére bocsátjuk, Hogy a Vitézi Szék kebalén belül a IKJ** Szék tanácsa kiket tart érdemesnek ezeknek a birtokoknak juttatas^ra, kit választ ki a tiszti és legénységi vitézek közül, azt hisze?: >0^-<*litek. ha ebbe már nem szólok bele,/?olyt,köv,/ kX\ \%