Napi Hírek, 1943. június/2
1943-06-25 [0538]
Ktt Bi/Vv/10 /Olasz lapok soorza pártfőtitkár jelentéséről, folyt,/ A lap ezután kiemeli, miként a többi lapok is, annak a* ténynek mély ielentősagét, hogy a lobogok i-lfltti őrseget a fiatal fasisztákra, bíztak, ami azt jelenti, Kog; öregek és fiatalok egyaránt kéezek a nagy paranosra: hinni, engedelmeskedni, harcolni, A Piocoloban Uino d» Aroma rámutat arra, hogy Ghntile szenátor csütörtöki beszéde ás az a légkör, amely ezt a őszedet körülvette, y.ilsgcenn-te-zcnyitjak, hogy az oia§z nop a legmagasabb osztályoktól a lega^acsonyabbfefcig teljes egészeben a párt irányítása alatt all. öoorza,partf titkárnak a Ducehez tett jelentéséből pedig • kitűnik,,hogy a part elszánt akarata és erkölosi ereje folytán a mindenáron való ellenállásnak es az egységnek a mouorja ®s az olasz nép meggyőződésének lelkesitfáo. A,*evere-kiemeli azt \ ^ónyt l hogy ha a háború egy népfrettsagi vizsgája^ akkor a párt szamara meg inkább ilyen vizsgát jelent a haro, A háborúban kitűnt a fasizmus összes történelmi oka, mint aho^y az erőfeszítés Közepette kirajzolódik az izmok alakja, Ma. amikör a párt vezető hatósagai^Sz ország politikai vezérkara a kiválasztási szempontok folytan azok közül kerül ki. akik a legmegfelelőbben tudjak értelmezni % nép mély követeléseit és törekvéseit. a fasizmus és a nemzet elválaszthatatlan egész lett, amelyben két forma működik egymással kölcsönhatásban, mint minden emberi teremtményben: a test és a szellem, A Tribuna szardiniai különtudósitója az angol bombázás kegyetlenségetroié X Fi/Fi5 Róma , június 25 ,/ötefani/ , , , , * A Tribuna szard ial különtuiósitója részleteket kozol az angol-amerikai bombázás.. jról . , 4 . , , m * Santulussurgitr-őár pőldául flljnaáges repülőgépek gáppus-' kázták a Szaléziánus-kollégium növendékei Kakik közül többen meghaltak, Bonnannaro közelében /Sassari/ tiz bombázó megtámadott egy gépkocsit,amelyen egy bábasszony ült,A - gépkocsi vezetőjének vállát átlőtte egy robbanó golyó és néhány perc alatt meghalt. Sassari környékén egy bombázó gép géppuskázott *gy szakétet, amelyen egy paraszt utazott feleségével és kis leányával»A pa; , raszt azonnal meghalt,felesége és a gyermefc pedig súlyosan megsebesült, /MTI/ Bltünt egy angol repülő altábornagy, X Fi/Fifi iisszabon, június 25./3tefani/ Londonból jelentik.hogy Nathan Bedford Forrest altábornagy,aki június 13,-án résztvett a Kiel elleni támadásban,eltűnt,/MTI/