Napi Hírek, 1943. május/2

1943-05-23 [0536]

o P7 • Pro d o m o : Az alábbip'cban rendelkezésre bocsátjuk a t. Szerkesztőségeknek vitéz i-Ukács Béla tár.<dtnélküii m.kir. miniszter, a MEP országos elnökének Debrecenben 1943. május £3.~án a MEP debreceni és Hajdú vármeg-ei szervezete nag; választmányi ülésén elmondott beszé­dének kivonatát. - A most folyó világháborúban-két egymással szembenálló világnézet harca folyik. Nekünk, magyaroknak az a feladatunk, ho^y a fegyvertársi hűség és a szövetségi szerződésből folyó kötelességek betartása mellett sohase feledjük el a magyar célekat. - A tengelyhatalmak a bolsevista Oroszország legyőzésére törekednek. Ebben a Küzdelemben mi is résztveszünk és meg vagyunk győződve arról, hogy Németország és szövetségesei le fogjak győzni a bolsevizmust t A mei háború nmesak abból áll, hegy egyik fel üti és a másik állja, hanem az ütések felváltva következnek be. Vé­gül is a keményebb, a szervezettebb, s a harci értékben felkészül­tebb fél fog győzni. Ez a győzelem pedig kétségen kivül osak a német irányitás alatt álló erők győzelme lehet, - A győzelem érdekében nekünk, magyaroknak is fokoz­nunk kel\ katonai, gazdasági, erkölcsi és társadalmi erőinket. Tá­mogassuk egymást, erősítsük a gyengét. A gyenge ne nézzen gyillölet­tEi az erősre. Ne a gazdagodás vágya, hanem a közösség testvéri kiszolgálása veze-ssen bennünket. vitéz Lukács Béla ezután a közellátás jelentősebb kérdéseiről beszélt, majd a magyar munkássággal kapcsolatosan eze­ket mondotta• A magyar munkásság ma ?. belső front első vonalán dol­f ozik, A nagy nemzeti munkában példás fegyelmezettséggel, o ma:yar azéhoz 38 nemzeti eszményeinkhez való hűséges ragaszkodással v( sz rée.zt. Megnyugvással ákka,ithat.iuk meg, hesy munkásságunk ma már távol áll a nemzetköziség üres jelszavaitól) nemzeti alapon áll és átérzi a nemzet nagy történelmi erőpróbájának teljes felelősségét. vitSz Lukáos Bála ezután az elmúlt :szt ndők szociális politikájáról beszélt. A magyar szociálpolitika - mondotta ­mindig alkalmazkodott az adottságokhoz ós a lehetőségekhez. Bár a mult világháberu utáni elnyomató ttságunk :s gazdasági m> gk töttsé­günk rendkívül gátló akadályként szerepel, mfgis az utolsó tiz év­ben olyan szociális intézkedés-ket vez ttunk be, amelyekkel sok nyugateurópai államot is megelőztünk. vitéz Lukáos Béla beszéd*, tosábbi folyamán bejelen­tette, hogy a pénzügyminiszter a közeljövőben uj adójavaslatokkal fog az országgyűléshez fordulni. Ezekmk a javaslatoknak az az elgondolása, n (y a viszonyok változása folyt in előíllott kale.nböző igazságtalanságokat kiegyenlítsék. Az aránylag rövid idő alatt meg­nevekedett vagyonokat és termesz.tr-se-n a megnovekedett jövedelmeket is - ideértve a konjunkturális jövedelmek't is - fokozott adóztatás alá kell venni. A zsidóság nagy vagyonszaporulatát, de a s'orsan megnövekedett keresztény vagyonokat is, az igazságosság jegyében meg kell terhelni, tagj, \\.-íP /folytat isa következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom