Napi Hírek, 1943. április/2
1943-04-23 [0534]
Nedics miniszterelnök húsvéti üzenete a szerb néphez. W D/B 6 Be lg r á d, április 23. /Német Távirati Iroda/ N .4 Srpski Narod szerb hetilap közli Nedics tábornok, miniszterelnök húsvéti üzenetét, amely a többi között a következeket mondja: az utolsó két évben nagy és súlyos megpróbál tatásokat éltünk át. Isten megbüntetett bennünket, mert hazaszeretetünk és elődeink orthodox hite meggyengült. Elfelejtettük dicső multunkat és a régi szerb becsületességet. .4 szerb nép azonban emberfeletti erővel elviselt minden testi és lelki szenvedést s újjászületve került ki abból. Szert krisztus feltámadásának a napját ugyamzzal a hittel és ugyanazzal a reménnyel ünnepeljük, mint elődeink, hogy 3 szerb nép nem fog elbukni, hanem fenn fog állni ? világ vegéig, A szerb nép Isten segítségével vezetésemmel semmivé teszi Moszkva és London ügynökeinek ördögi terveit, /MTI/ ente Másfálév :gy pár cipőt vásárolhatnak a svédek. W D/B 6 Stockholm, április 23. /Kémet Távirati Iroda/ N t Mint a motalai ráaié" jelenti, Svédországban azonnali hatállyal bevezették a cipőjegy-rendszert, A jegyrendszer kiterjed minden olyan cipőre, amelynek készítésénél bőrt vagy gumit használnak fel, A korlátozás értelmében a férfiak másfélávénte egy par cipőt vásárolhatnak s egy párEt taInaltathatnak meg, mig a nok egy par cipőt vásárolhatnak és két párat javíttathatnak meg. /MTl/ -»Nagy elégedetlenség az északafrikai francia csapatok soraiban, W D/B 6 Berlin, április 23, N A Nemzetközi Tájékoztató Iroda-a következőket jelenti az északafrikai hadszíntérről: Djebel Mansour környékén egy német roham* csapatnak sikerült betörnie a francia csapatok állásaiba s 30 foglyot ejtenie, köztük egy vezérkari tisztet, i francia vezérkari tiszt saját jószántából elbeszélte, hogy a francia csapatok hangulata a lehető legrosszabb. Ennek nemcsak az az oka, hogy a briteknek és amerikaia knak nagy számbeli fölényük és korszerű felszerelésük ellenére sem sikerült még eddig beváltaniuk azt az ígéretüket, hogy a tengelycsap tokát kiszorítják Tuniszbél. Hozzájárul a francia csapatok elégedetlenségéhez az is, hogy a brit és amerikai tisztek egyáltalán nem csinálnak titkot abból, hogy nincs szándékokban ismét elhagyni a francia gyarmati te rületet. Eddig sem Amerika, sem Anglia nem tett kötelező nyilatkozatot az Európán kívüli francia birtokok érinthetetlenségéről, A lakosság helyzete egyenesen kétségbeesett, mivel az invázios csapatok minden tartalékot feléltok s a legszükségesebb dolgokban is nagy a hiány, A francia csapatok végül nagyon el vannak keseredve amiatt a bánásmód miatt, amelyben a britek és amerikaiak részesitik őket, mindenekelőtt pedig azért, hogy a francia segédcsapatoknak mindenütt az első vona lakban kell küzdeniük, az oly sokszor megiglrt kor zerü fegyvereket pedig meg mindig nem iiaptái meg, /MTI/ j