Napi Hírek, 1943. március/2
1943-03-31 [0532]
Japán kommentár Churchill legutóbbi rádióbeszédéről, Darr Bl/B 10 Tokió, március 31. /Domei/ Tokokazu Hori t a tájékoztató minisztérium szóvivője Churchill legutóbbi rádióbeszédéhez fűzött megjegyzéseiben kijelentette, hogy ez a beszéd" jelentős bizonyítéka, .annai a ténynek, hogy" a háború terheit napról-napra jobban érzik. Azt is mutatja ez a beszéd, hogy az ellenséges táborban olyan egyéni törekvéseket is táplálnak, amelyek nem egyeztethetők össze mas országok szándékaival. Hori utalt Hull külügyminiszter magatartására is. aki nagy zavarban volt, amikor egy sajtjtudósítanak kérdésére kellett volna válaszolnia, hogy milyen lesz a kis nemzetek helyzete a jövőben. Hori megjegyeztél hogy erre választ talán lehetett volna szerezni, ha a laptudósító eloob az egyKor olyan erős hatalv másságok jövője után érdeklődött volna, amilyen Amerika és Nagybritannia, Nagyon is lehetséges, hogy például a brit égisz alatt fenni álló lengyel menekült-*kormány területi követelései ugyancsak alkalmatlanok. De ez egyúttal világot vet az úgynevezett tengely ellenes táborban fennálló gyanakvásokra ós féltékenységekre is- tízért kellett Churchill beszédének egy részét ennek a kérdésnek szentelni. Célzott azután Hori egy másik menekült kormány . kívánságaira, amelyek • Kleffens hollandi külügyminiszternek a Timeshoz intézett nyilt. levelében jutottak kifojezesre; London most olyan, mint egy kísértet-* járta náz, ahol a kisértet-kormányok veszekszenek. Rámutatott Hori. nogy az eredetileg bejelentett Atlanti charta és a mostani felfogás között a különbség főképpen a dolgok gyakorlati kezelésében jelentkezik. Minthogy az ellenséges tábor minden egyes - osimperialista - vezére felelés a háborúért és magánambiciókat rejteget ? auelyek nem egyeztethetők össze" a többiek törekvéseivel, mert egymás rovására akarnak nyerészkedni/, nem is beszélhetnek nagyon őszintén. /MTl/" Súlyos szerencsétlenséget okozott a felrobbant gránát. Tud. -o- NL/fci/B 10 Pápa. mároius 31. Homokbödöge községből hét gyermek sétára indult Nagytevei felé. Útközben a szántóföldön Erdős Gyula 14 éves fiu egy szárnyaslö védőket talált, amely a kezében felrobbant. Erdős életveszélyesen megsebesült, a mellette álló 12 éves Takáos József sérülésébe a helyszínen meghalt. A többi öt fiu kisebb sérüléseket szenvedett. /MTI/ KITÁR K s/ekció • A kultuszminiszter helyettesítése. B.K. Vé/B 3 k Budapesti Közlöny csütörtöki száma közli, hogy 55 kormányzó * miniszterelnök előterjesztésére Szinyei .£rse Jenő dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter Külföldi tartózkodása ideiére a vallás- és közoktatásügyi minisztérium ideiglenes vezetésévé] Rndpöé,*s I,ászló dr* ígafchadügyminisztert bizt* meg. /MTI/ yy