Napi Hírek, 1943. március/1

1943-03-13 [0531]

Rendelet as aranytárgyak előállításának és forgalmának szabályc­gásárdl II.f oly tatás. 0 Wa/?ía2 A hirói vagy közigazgatási végreíiajtás során lefoglalt aranytárgya­kat a kitűzött, de a rendelet értelmében meg nem tartható árverés napját kővető köznapon a fosta takarékpénz tárnak kell beszolgál­tatni, amely azt ugyanúgy váltja be, mint az ékszerészek által be­szolgáltatott aranyat. Ezentúl a rendelet értelmében jegygyűrűk, fogászati gyártmányok. 5 grammnál nem súlyosabb ékszerfoglaiatok és átdo'lgo­zott tárgyak kivételével aranytárgyakat késziteni sej szabad. Arany­tárgyak javítására le. feljebb 1 gramm színarany használható feí. ranyrt aranyozásra ezentúl csak engedéllyel bíró aranyozd* iparos használhat fel, Annak ellenőrzése céljából, hogy a most ismerte­tett rendeletben iiesállapitott előirásoknak az iparosok és keres­kedik eleget tesZnek-e. \z Aranyt izottság a könyvvezetésre, okmá­nyéira és a kereskedő készletére is kiterjedő vizsgálatot tarthat és annak eredményéhez képest a már megadott \rás;'rlasi engedélyt vissza is vonhatja* Aki i. rendelet ellen vét, kihágást követ el és hat hónapig terjedhető elzárással, valamint pénzbüntetéssel és elkob­zással büntethető,féltbe, hogy cswlekaénve nem esik suh'«sabb oün­tetőrendelkezes alá. A büntetőeljárás a járásbíróság hatáskörébe tartozik. — V sártartási engedély, C W»/*?a2 j 1 Mcjar Távirati Iroda jelenti: „, A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter az üdvarhjiy vár 9gye közigazgatási területéhez tartozó lővéte község kérelmére megengedte, nogy a község minden évben január 13.-án. április # 3.*an, július 30-án és október 13.-án országos álUt- eV kirakodóvásárt, minden szombaton pedig heti kirakodásért tartson. . .. , • ••'teán az esetben, ha a felsorolt vásárok bJÍÉme­lyfcKe vasárnapra, Gergely naptár szerinti vagv- nemzeti Ünnepre es­f?k. az országos vásárokat a legközelebb következő köznapon, a he­tnáiart pedig a sagel&o legközelebbi köznapon ke!X-í&^gia*»Lani# < hVrom évi börtön kézitáska rablásért. Tud o- ?z/dr/-?2 Újvidék, március 13. m , . . rf Az újvidéki törvényszék három évi börtönre Ítélte Topolesányi János foglalkozás nélküli újvidéki lakost, mert ez év január <^.-on este fel 7 orrkor az Epres utcában elrabolta Basa Ai*arasne kézitáskáját, melyben nyolcszáz pengő készpénz volt, A detektívek akkor toMk el, amikor - rablott pénzen ö^ay mulato­zást rendezett, .z ítélet jogeres./iáTI/ .,

Next

/
Oldalképek
Tartalom