Napi Hírek, 1943. február/2

1943-02-24 [0530]

Március l-ig meg keli kötni a mezőgazdasági munkaszerződéseket. 0 Wa/Wa2 § A mezőgazdasági munkák elvégzésének biztosítása tárgyában kiadott légutóbbi kormányrendelet szerint a mezőgazdasági munkavállalók kötelesek ezév március l-ig'legalább olyan icjtartamu munkaszerződést kötni mint az 1942. évben. Aki ezt elmulasztja^ kö­teles a községi elöljáróságnál március 15-ig jelentkezni. L*után r a mezőgazdasági munkások lőszeraodésére megállapított határidő lejartá­tól már csak néhány nap választ el, illetékes helyen nyomatékosan utalnak azokra a szigorú következményekre, amelyek a szerződéskötés, illetőleg a jelentkezés elmulacztásánoz füzédnei:. félreértések elkerü­lése végett rámuta+nak arra is, hogy a jelentkezési kötelezettségnek ' az is köteles eleget tenni, aki március 1. és 15, között szerződik'le. A szerződéskötéseket tehát semmiesetre se halassza senki március 1. utánra* A fölómivelésügyi miniszter ezzel kapcsolatban felkéri az összes mezőgazdasági munkaadókat, hogy a községi elöljáró­ságnál jelentsék be azoknak a munkásoknak a neveit, akii az simult évben náluk dolgoztak, de az idén nem akarnak leszerződni és máshová sem szerződtek le, A bejelentéssel a munkaadók megkönnyítik a le nem szerződött munkások jegyzákbevételét, amire honvédelmi szempontból is azért van igen nagy szükség, mert csrak igy válik lehetővé, hogy az önként le nem szerződött munkaJOkatj mint Munkákét élezetteket, a ha­tóság teljes számban iránybevegye. Végül saját érdekükben figyelmez­teti a földmivelésügyi"miniszter a mezőgazdasági munkásokat, nogy a maguk és család juF ellátására szükséges kenyérgabonát igyekezzenek munkavállalással megkeresni, mert az.iáén nem lesz módjuk erre, hogy kenyérgabonát vásárolhassanak./kTI/ Tervpályázati hirdetmény. 0 Wa/Wa2 § Az Országos Társadalombiztosité Intézet Csepelen, épitondő rendelőintézet eszmei terveinek beszerzésére nyilvános terv­pályázatot hirdet. A pályázatra vonatkozó h.rdetés,tervezés"', programm és mellékletei az Országos'Társadalombiztosító Intézet műszaki osztá­lyán VlII.Piumei-ut 19/5.1.em.2./ 1943. február 22-től kezdve létközna­pokon 9-12 ára között díjmentesen átvehető. A'kitűzött pálvadijak a következek: 1:7 4 drb. 2700 pengős dij. 2./ továbbá legfeljebb 8 megvétel darabonként 900 pengőért. A pályázni szándékozók a pályázattal kapcsolatos kérdéseiket az Intézet műszaki osztályának címezve 1943. március 29. küldhetik be az Intézethez, A kérdésekre adott feleleteket az Intézet mindazoknak megküldi, akik a tervezési prograramot nevüknek és pontos elmüknek megadásával veszik ki./LTI/ "V.. ...«.,. (W<-/ÍI:(Y; u.-v<';-ríú »K

Next

/
Oldalképek
Tartalom