Napi Hírek, 1942. december/2

1942-12-24 [0526]

o Ze/Dó 9 Radocsay László, m. kir, igazságügyminiszter^ pukii. titkos tanácsos. Született Istvánföldjén 1878-ban,' római katolikus vallású. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után Budapesten ügyvédi vizsgát tett és Tomosvárott folytatott ügyvédi gyakor­latot* Ezalatt aZ idő alatt Temesvár sz.kir. városnál mint vár* mogyoi tiszteiotboli alügyész is működött s mind a vármegye, mind a város közéletében tevékeny közéleti szerepet játszott. 1914-ben Í emesvár főjegyzője lett, de a háború kitörésekor mint tartalékos üzérhadnagy a harctérre ment. AZ ösazjomlás után mint beosztott őjegyző a kCzélelmedési minisztériumban dolgozott, később pedig: Kecskeméten a Duna-«^i szakoz i Körzeti HitelsZövctkozotV ve^otéséVeJfe bízták meg. Tiz évig vezette ezt az intézményt ós eközben a mezo-f gazdasági kamara választmányában, valamint közgazdasági, jogi ós pénzügyi szakosztályaiban fejtett ki érdemes-tevékenységűt. Itt végzett munkájának elismeréséül 19 32-bon a m.kir, gazdasági fő­tanácsosi cimet kanta, 1934-ben Koaiáron-Esztergom közigazgatásilag egyelőre egyesített vánnogye főispánja lott, 19354ben pedig régi faispáni megbíz atá aé nak ze ghagyása mellett Győr, UOSOŰ, P 0 zs eay közigazgatásilag egyelőre egyesit ott vármegye ós Győr sz. kir.. varos főispánjává is kinevezték. Ezt a hárnas tisztséget egy évig viselte, majd 1336-tól kezdve ismét Komárom,Esztergo., váioegye főispánja lott. £bfe**-az állásában a Felvidék visszacsatolásáig 1938 december jae-ig működött, amikor is Esztorgou vármegye főis­f ánjává nevezték ki, 1939 noy ember 8-án igaz ságügy rá nisz tor lett 8 a tapolca-balatonfüredi v ál asz tókor ül et országgyűlési kerülőt ».£ ; fc képviselőjévé választotta. 1940 december 3-íín kelt legfol­sőbb elhatározással a Kormányzó U r őfőméltósága, a u.kir. titkos tanácsosi méltóságot adományozta aeri. Miniszteri állásában felelősségteljes toondőit fárad­ságot noo ismerő odaadással ós kiváló szaktudással látja ol* Főként a legutóbbi évok nagy hordőrejü törvényeinek aegalkotósa körül szerzett érdemeket* Fiedler István római katolikus püspök. Született 1881 október 14,-Őn Wagybocsksrdken. Érdeme kben gazdag papi müködás után,a rónán uralom alatt 1930-ban nevezték kl izatmér -nagyváradi püspökké, A Szatmárnémetiben felfedezett úgynevezett ekrazitos mozgalom miatt a román kömény lemondásra kényszerít ette. A Szent­szék 1939 december 15-én szuüni oimz^gjUs püBpökkó nevezte Jel. /^W^k^s,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom