Napi Hírek, 1942. december/2

1942-12-21 [0526]

Éles kifakadások Amerika ellen az elsuhan legutóbbi titkos ülésén. W Dö/Co 8 Stookholm, deoember 21,/Uémet Távirati Jroda/ N A Dagsposten lisozaboni jolívntése szerint a legutóbbi angol alsóházi titkos ülésről Lisszabonba érkezett hirok magerősitik azt amit eddig osák sejtet tek, hogy ugyanis mind a kormány oldalán, mind az egyes szónokok részéről kifejezésre jutott az a keserűség ,amely Angliában uralkodik az Egyesült Állampk ószakafilkal eljárása miatt. Az összes pártok szónokai élesen bírálták Roosevelt felléflóséty . aki egyáltalán nem veszi figyelembe az angol kormány álláspontját és Darlent kitűnő állásba helyezte, A munkáspárt részéről rámutattak t arra, hogy Darlan angolellenes magatartása már a francia Összeomlás e­lőtt is közismert volt és már akkor is olégedotlonséget váltott ki Angliában* Éppen olyun élesen bírálták a felszólalók* azt a tényt is hogy az cmerikaiok Északafrikában máris a legnagyobb mértékben onhatel-. mulag intézkednek politikai téren és ugyanakkor a határok védőmét az angoloknak engedik át«Éppen ezért aligha lehet mást elvárni, mint azt hogy Angliát Amerika teljesen kiscanlzif ha majd a franoia gyarmatbiro* dalom politikán alakjának meghatározására kerül sor, A kormánypírt résziről hangsúlyozták,mennyire kinoa be­nyomást kelt ,hogy az Egyesült Államokkal való politikai együttműködés kudarcot vallott már abban a pillanatban is,ematyOün az első közös katonai hadmüvelet lezajlott, Roosevelt módszerét r hogy Angliát befejezett tények elá állit ja, a közeli napokban azzal válaszolják meg,hogy Anglia is befejezett tény elá fogja állítani az Egyesült Államokat.AfTl/ Magyar hősök* w Fi/Oo 8 o- Bátorságéval gyors olhatarozáséval ós öntevékeny maga* tartásával tüntette ki magát a Don menti harcokban Nagy János zászlós pánoéltörőágyu szakaszparancsnoki 1643« augusztus elsőén súlyos küzdeluek folytak 3ztoro» zsoyo^e község körül* Augusztus e.-án sikorült az ellenségnek ncgy erőkkel beözönlenia a községbe A szembenálló hpnvédirők nyomban ellen* támadásba indultak, Ezt az ellentámadást tánogatta páncéltőrő-ásyuivnl Nagy János zszlós,amikor észrevette,hqry egy századerojü ellenséges csoport saját csapataink hátáb--. került ós mo&Lopet ésszerű csapásra készül honvédőink ellen. Nagy zászlós habozás nélkül e csoport ellen * ­fordult,fegyvereit a leghevesebb tűzben rendkívüli ügyesóggel át­csoportosította, azok Bűzével szétszórta a megkerülő csoportot,maJd Qfea iflc még ellenálló részelt közelharcban somisitetoe ns g. Talpraesett és hősies nagatartásával nemcsak döntőt* avatkozott be az ellenség megkerülő mozdult, tánck olhúritásábc ,hon«tt igen nagy veszteségektől kímélte meg saját csapattgfctjfe,/ll-'l/

Next

/
Oldalképek
Tartalom