Napi Hírek, 1942. november/2

1942-11-21 [0524]

A magyar kormányzatnak, de az égisz magyar nemzetnek is legf őftb kötelessége, hogy a mostan folyó és egyre sulyosbbodé harcban hiven teljesítse feladatait, amelyeket egy ezeréves ország ér­dekei előírnak. Hiveknek kell maradnunk önmagunkhoz, mert csak Magyarországon át szolgálhatjuk az általános európai érde&eket is, csak akkor hihetünk Eurépa jövőjében, ha tőrnetetlenül hi­szünk az ország jövőjében is. /Ügy van. ugy vanj/ A keresztény • civilizáoió védelme azt az eielmi kötelességet irja elő számunk­ra, hogy elsősorban országunkon belül védjük mog ezt a keresztény • civilizációt és országunkon belül szerezzünk érvényt a keresztény erkölcs örökké érvényes parancsainak. Ezért első feladatunk az ország védelms, fel­készülni mindazokra a veszélyekre, amelyek világtört: neimi erő* mérkőzése esetében mindenkit, igy Magyarországot is fenyegetik. /Ugy van, ugy van!/ Tudatában kell'lennünk ezeknek a vesz,elvek­nek,, mert csak akkor védekezhetünk, ha ismerjük azokat. Hasonló­képen ismernünk kell érdekeinket, mert csak a nemismert érdekeket tudja a gondolkozó ember teljes odaadással és önfeláldozással szolgálni. Biztosithatom a t. Házat, hogy a magyar külpolitiía. és a magyar külügyi szolgálat tudatában van annak a rendkivlui felelősségnek, amely a jelenlegi viszonyok között reáhárul. Hiven • teljesíti kötelességét es hiven szolgálja azokat az érdekeket, amelyek szolgálata adja meg erkölcsi alapját. A magyar külpolitika azonban cs:k akkor érheti el coljait, ha az egész nemzet, felismerve a külpolitikai kardo­séit roppant jelentőségét is a közös magyar érdekeknek azt a fel­tétlen primátusát, amely külpolitikánk nagyonányos irányát min­denkor megszabta, pártkülönbségre való tekintet nélkül egységesen támogatja azt. Nagyon remélem, hogy a hagyományos magyar politikai, érzik lógja a nemzetet a külpolitikai kérdésekben vezetni és'az elengedhetetlenül szükséges fegyelmet és egységet biztositani^ A magyar külpolitika az egész nemzet legjelsőbb érdekeit védi> azért a külpolitikai kérdéseknek nem szabad a magyart a magyartél elválasztani, mert a legfőbb célok és a legfőbp erdekek tekinteté­ben nem lehetnek p rtok, hanem csak'egy egységes fegyelmezett és áldozatkész magyar nemzet, /ügy van. ugy van!/ ís amikor ezt*az ónajonat kifejezem, még egy megállapítást is tehetek hozzá. ííindaz a vita,' amelyet mindkét Ház külügyi bizottságában végighallgatni szerencsén volt; mind pe­dig az a vita, amelyet végighallgattam, meggyőzött arról, hogy ez a fegyelmezettség- ez az együttérzés és együttgondolkodás megvan ebben a nemzetben es ezt tekintem a magyar erő. 71 a magyar szilárd­ság, a magyar jövő legerősebb, leghatainasabb oázisának, /ugy van, ugy van!/"^

Next

/
Oldalképek
Tartalom