Napi Hírek, 1942. október/2

1942-10-30 [0522]

/Bánffy Dániel báró földmivelésügyi miniszter nyilatkozata a tüzi­faellátásról, II. folytatás/.* . o P7 - Van azonban még egy lényeges pont, amely az elégedetlenségnek valószínű oka. 3z a pont pedig az, hogy' a lakosságnak egv rétege, amely rá van utalva arra, hogy szükségletét időközben való vásárlás utján biztositsa, nca jut tűzifához. Ezen segítendő, az egyenletes szótosztás tekintetében olvan rendelkezés adatott ki, hogv a nagykereskedőkhöz beérkezett tűzifának 70/o-át a kiskereskedőknek kell kiadni, akik azt kisjéte­lekben bocsátják a közönség rendelkezésére, Felhatalmazást kapott egyben a székesfőváros polgármestere abban a tekintetben is } hogy ezen túlmenően a közellátás zavartalan biztosítása cél iából a beér­kezett tűzi famennyiségek bizonyos százalékát a kereskedőknél tár­ta lékolt áthatja, íTetőleg utasítást adhat annak mikénti és hova történő forgalombahozatalara, A kormány ezzei egyidejűleg elrendel­te, hogy a telepes és nagykereskedő egy fogyasztó -őszére egy al­kalommal a tüzelősgerből Két mázsánál kevesebbet-és 20 mázsánál többet nem szolgáltathat ki, a kiskereskedő pedig ugyanezekkel a kikötésekkel legfeljebb 2 mázsát, - A tüzifakérdésnél nem mulasztható el annak kiemelése, hogy bár az ország ezévi tüzifaszükséglete ki van termelve, mégis mindenki a legnagyobb takarékosság mellett hasz­nálja fel készletét és ne nehezítse a szétosztást intéző szervek munkáját azzal, hogy a tűzifa felhalmozására törekszik. Az il 1 ete­ké s tényezők minden esetre ki akarnak küszöbölni minden nehézséget, de a közismert háborús nehézségek miatt a zavartalan és százszáza­lékos ellátást nem kívánhatja senki. - A kormány állandóan figyeli a tűzifá­éi látást és minden hozzá érkező panaszt kivizsgál, s ha a panasz he ívtáró, azonnal intézkedik is. A termelők, kereskedők és fo­gyasztók egyéni érdekeiket tegyék félre, mert csak ez azegy mód ' ad lehetőséget arra, hogy szükségletünk kielégítésében mindannyian igazságosan részesüljünk. Halálozás. • o P7 Özv. Viczenik Ferencné, született Frühwirth Lujza szerdán, októher 28.-án délután rövid szenvedés után 85 éves korá­ban meghalt. Temetése október 31.-én. szombaton délután 4 órakor lesz a Kerepesi-uti tamető halottasházából. Az elhunytban Viozenik Ferenc miniszteri tanácsos édesanyját gyászolja. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom