Napi Hírek, 1942. október/1
1942-10-14 [0521]
/Tájékoztató a helyzetről a keleti harctéren. Folytatás./ W Kö/Wn 6 A sztálingrádi arcvonalról átmeneti élénkebb tüzérségi tűzön kívül kedden nem jelenteitek jelentősebb harci cse lekményeket, A kaukázusi arcvonal nyugati rászán,a balszárnyon egy német felderitő ssanat több foglyot ejtett. Feltűnő volt ezek felszerelése. Lefegyverzésükkor ugyanis kiderült* hogy lt .-nagyobb részüknek német eredetű iegyvereii: voltak.' Nyi Iván olyan fegyverekről volt szó, amelyeket a szovjet a nyár folyamán szedett el az iráni csapatoktól, igy akarván pótolni hadianyagban elszenvedett veszteségeit, A foglyok legnagyobb része a Kaukázuson tul fekvő területekről, Tiflisz és íutaisz vidékéről való. Vallomásuk szerint az álelmiazeiek szétosztása közben többször összeütközésre került a sor a vörös csajjatok: is a lakosság között. Szökevények fis polgári személyekből összeverődött csapatok megtámadtak §s kiiosztottak élelmiszert szállító utánpótlási oszlopokat, másutt pedig szétugrasztott c.ajatok maradványai a hosszabb idő óta rémült sietséggel dél fel'' menekülő polgári lakosságtól elrabolták nyomorúságos holmiját. Töob helyütt szabály ^sz-rü ütközet fejlődött ki e• szítugrasztott csapatok és a rendes katonaság kötelékei között. A foglyok egybehangzó vallomása szerint a tifliszi szovjet parancsnokság biintsto-expediciókat küldött a bandáktól zaklatott vidékekre. A nagyobb városokban a polgári hatóságok a katasztrofális élelmezési helyzetre tekintettel kénytelenek voltak megnyitni a vörös hadser3g élelmiszer-raktárait, msrt megfelelő szervezet és szállítási eszközök hiányában nem' tudtak élelmiszert hozni a Közép-Kaukázus termíkeny vidékéről. , Magyar hősök. Vk o- Vá 10 § Kiemelkedő bátorságáról tett tanúságot a keleti" hadszíntéren vívott harcok során Izsák Pál tizedes• géppuskás rajparancsnok. Egy nagy túlerővel végrehajtott ellensges tárra dás alatt egységes visszavonulásra kényszerülte A visszavonulást tifb- „ bi között Izsák Pál tizedes géppuskás raja is önfeláldozóan vezette, nagy veszteségeket okozva az ellenségnek, Eközben husz " vörös katona az alkalmas terepet kihasznál"® egészen^rre^cözelitotto Izsák géppuskájának tüzelőállását. Ez az ellenséges osoport már s már rávetette magát Izsák rajára, a hőslelkü^tizedes azonban megelőzte őket. Géppuskáié tezelesét átadta bajtársának maga *dig előrekuszott a" tüzelő ellenséges osoport felé. Mihelyt minV" egy öt méterre ért hozzájuk, gyors egymásutánban közéjük hajította kézigránátjait, A 'íieglenett vörös "katonák egyrépze elesett, néhánynak sikerült elmenekülnie, de nyolcan megadták mamkp.t" -w Izsák tizedesnek s az'fogolyként kisérte be ó'te t támpontjába, ib majd utóbb századához.' fml/ J - - • ORSZAGÍÍS LEVÉLTÁR jm